2015. 10. 31.

Nem állapodtak meg Szíriáról a nagyhatalmak

A konfliktus felszámolásával kapcsolatban eltérőek a külföldi országok érdekei.
Megállapodás nélkül ért véget pénteken a szíriai megbékélést célzó bécsi nemzetközi tárgyalás, de a megbeszélések két hét múlva folytatódnak.
A tárgyalássorozaton 17 állam – az Egyesült Államok és Oroszország mellett több európai, illetve közel-keleti ország, köztük Irán –, valamint az ENSZ és az EU képviselője igyekszik megoldást találni a szíriai válságra, próbálja elérni a közel-keleti országban több mint négy éve dúló erőszak beszüntetését. Maguk a szíriai belviszály érintettjei nincsenek jelen a tárgyalóasztalnál. A diplomáciai alkudozások egyik legfőbb kérdése, hogy milyen szerepet kaphat a helyzet rendezésében Bassár el-Aszad szíriai elnök. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia arra törekszik, hogy zárják ki Aszadot a megbékélési folyamatból, Oroszország és Irán azonban ellenzi ezt. Kerry szerint nagyon nehéz lesz megállapodásra jutni. Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel folytatott különmegbeszélése előtt azt mondta, ennek ellenére reménykedik abban, hogy előre lehet lépni.
George Szabra, a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű, a Nyugat által támogatott ellenzéki ernyőszervezet egyik vezetője nem sokkal a bécsi tárgyalások megkezdése előtt Bejrútban őrültségnek nevezte azt az iráni javaslatot, hogy a jelenlegi körülmények között tartsanak választásokat Szíriában. Szabra „karneválnak” minősítette a kezdődő bécsi tárgyalásokat, és azt állította, hogy azokon nem Szíria valós problémáiról esik szó.
Bécsben számos ellenérdekelt ország üli körbe a tárgyalóasztalt, így Törökország is közöttük van, amely előre bejelentette, nem fogja engedni, hogy a nyugati szövetségbe tartozó kurd erők az Eufrátesz nyugati partjára is kiterjesszék hatalmukat, sőt fegyverrel is fellépnek ellenük, nehogy egybefüggő, gyakorlatilag független kurd felségterület jöjjön létre a török határ mentén. Az Afrin és Kobane közötti területet Ankara biztonságos övezetnek tartja, ahová se a szír kormánycsapatok, se az ellenük harcoló fegyveresek nem jönnek be, így meghúzhatják magukat a menekültek. A kurdok azonban nemcsak az amerikaiak szoros szövetségesei, de Moszkva szerint mindennap egyeztetnek velük is. Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes szerint Moszkvában, Párizsban és Isztambulban is folytak tárgyalások a kurdokkal, valamint a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) nevű, nyugati támogatottságú, kérdéses harcképességű fegyveres szervezettel is folyamatos az információcsere. Egyes vélemények szerint az FSA jelenleg kizárólag kurd egységekből áll, így a szervezet nyugati fegyverekkel és támogatással, valamint orosz segítséggel arra törekszik, hogy Észak-Szíriában független kurd területet hozzon létre, amely Törökország számára egyértelműen elfogadhatatlan.
magyaridok.hu
Sitkei Levente

MÉGIS KÜLD AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SZÁRAZFÖLDI ERŐKET

Kisebb amerikai speciális egységek Szíria északkeleti részébe vezényléséről döntött a Fehér Ház, változtatva az Iszlám Állam elleni stratégiáján, adta hírül tegnap az amerikai sajtó. Ennek elsősorban az a jelentősége: az Iszlám Állam ellen harcoló helyieket támogató speciális erők az első „fenntartott” amerikai szárazföldi jelenlétet jelentik Szíriában. – Egyáltalán nem áll szándékunkban, hogy olyan hosszú távú, nagy léptékű szárazföldi harci műveleteket hajtsunk végre, mint amilyeneket Irakban és Afganisztánban – mondta az Obama-kormány egy illetékese a The Wall Street Journalnek. Mac Thornberry, az amerikai képviselőház fegyveres erők bizottságának republikánus elnöke szerint mindezzel világossá vált, a Fehér Ház érzi „bukott politikájának” nyomását. A távirati iroda emlékeztet, Ashton Carter amerikai védelmi miniszter még kedden közölte: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy több „közvetlen szárazföldi akcióval” és a légicsapások számának emelésével növelje az Iszlám Államra gyakorolt nyomást. (MTI)

Halálos Halloween Bukarestben – 27 halott és több száz sebesült

Döbbenetes tragédia történt péntek este Bukarestben: a román főváros negyedik kerületében lévő Club Colectiv nevű szórakozóhelyen előbb tűzeső hullt az ott szórakozó fiatalokra, akik közül sokan megégtek, majd a kialakult pánikszerű menekülés során sokakat halálra tapostak.

A szórakozóhely Facebook-profilja szerint péntek estére az egyik legtermékenyebb román metálzenekar, a Goodbye To Gravity ingyenes lemezbemutató-koncertjére várták a fiatalokat. A Mantras of War albumot bemutató eseményt ezekkel a szavakkal harangozták be a közösségi oldalon: „A koncerten testre szabott fényjáték lesz különleges pirotechnikai elemekkel és díszletekkel, hogy megteremtsük a sci-fi-szerű albumhoz megfelelő atmoszférát. Különleges vendégek, Halloween after-party és sok más meglepetés vár titeket!".

Nyilatkozott a zenekar basszusgitárosa, Alex Pascu is, aki szerint a zenekar nagyon büszke az új albumra, és a lemezbemutató koncert egy nagyon különleges élmény lesz a román rockrajongók számára. „Minden bizonnyal egyedülálló koncert lesz" – tette hozzá az énekes, Andrei Galut. Végül mindkettőjüknek igaza lett, de valószínűleg nem pont erre gondoltak az interjú idején.

Robbanás vagy tűzvész

Egyes források szerint valami felrobbant, mások szerint nem volt robbanás, csak a tűzijátékoktól kigyulladt a falakat hangszigetelő ponyva, és égő szövet hullt a tömeg fejére. Az egyik résztvevő az Adevarul című újságnak elmondta: harminc-negyven perccel a kezdés után a színpadon tűzijátékokat kezdtek használni. A színpad elé épített oszlopokon meggyulladt a textília, a láng hamar felfutott a mennyezetig. Az egyre nagyobb füst és a fentről lehulló égő szövetdarabok elől menekülő tömeg feltorlódott a kijáratnál, aki elesett a tumultusban, azt a többiek összetaposták. Sokan arról számoltak be, hogy amikor tágra nyitották a szórakozóhely ajtóit, a benti tűz hirtelen nagyon felerősödött.

Az este tizenegy körül bekövetkezett tragédia után a klub nemhivatalos rajongói oldalát ellepték a túlélők beszámolói. „A halál éjszakáján jól akarod érezni magad egy koncerten, szórakozni vágysz, de végül azt látod, hogy körülötted égnek az emberek, mindenütt halottak, kétségbeesett emberek. Egy mennyezet rászakad lépcsőstől a fiatalok fejére. 26 halott és kétszáz sérült. Rettegek a szirénák hangjától." – írta egyikük.

– „Arra sem volt idő, hogy elővegyem a telefonomat. Mindenki menekülni próbált. Megégett fiúkat láttam, sokkos állapotban, a lányok sírtak és sikoltoztak, kint ápolók próbáltak újjáéleszteni embereket. Valószínűleg ilyen lehet a pokol. Imádkozzatok az utcára kiterített, leállt szívű fiatalokért." – írta egy másik szemtanú.

Nem tudtak a kórházak megbirkózni az érkezőkkel

A riasztott mentősök nem tudták a nagyszámú segítségre szoruló fiatalt ellátni – a könnyebb sérültek egy része taxival, vagy gyalog ment kórházba. Az egészségügyi intézmények sürgősségi osztályai nem tudtak megbirkózni a nagyszámú sérülttel – késő éjjel is arról számoltak be a román hírtelevíziók, hogy a könnyebben sérülteket egyelőre nem tudják ellátni.

Vörös riasztást rendeltek el

A tragédia után létrehozott információs vonal, ahol a szülők vagy a barátok érdeklődhettek volna a sérültekről és áldozatokról, percek alatt összeomlott. Az áldozatok többségét egyelőre nem tudják azonosítani, mert sokuknál nem találtak semmilyen személyazonossági iratot. A tragédia miatt Bukarestben vörös riasztást rendeltek el a hatóságok, és arra kérték a lakosságot, hogy adjanak vért a sérülteknek.

Lukács Csaba
mno.hu

**
Erdélyben, Havaselvén és Moldvában a Mindenszentek délutáni világításnak - ami a Halottak napi vecsernyének a részét képezi -, meghitt, emlékező, elgondolkoztató és imádságos ideje volt.
Az amerikanizmus betörésével mindenféle bezúdult hozzánk is. A jóval együtt a selejt, a rombolás ezerarcú "migránsai" mint  zenei, szellemi, erkölcsi divathullám, köztük a Halloween is. Népünk szellemi-lelki-erkölcsi világától mindezek idegenek. A keresztény- és kultúrértékek iránt kevésbé fogékonyak minden amerikai hóbortot befogadnak és majmolnak. Party, party, party...
Így sekélyesedik és pusztul el a népi kultúra és vele a civilizált Európa.

2015. 10. 30.

Drónvilágrekord született Csíkszentsimonban

Megdöntötték a kisméretű drónok lebegési világrekordját Csíkszentsimon határában pénteken. Az eddigi 99 perc 23 másodpercperces rekordot 126 percre javította a Bustya Attila csíkszeredai mérnök által épített drón.
dron rekord vn 002_b
A világrekordot pénteken megdöntő drónt Bustya Attila tervezte, aki nemrég Lénárd András pénzügyi támogatásával közös vállalkozást hozott létre Spider Drone Security néven. A vállalkozásnál gépek és felszerelések sokasága teszi lehetővé a drónok gyártását és fejlesztését. Mint arról korábban beszámoltunk, az akkumulátorral működő, több rotoros drón lebegési rekordját egy egyesült államokbeli mérnök, Forrest Frantz tartotta.
dron rekord vn 005_b
A rekordkísérlet Csíkszentsimon határában történt, ahol a londoni Guiness-bírák jelenlétében 9 óra 40 perckor emelkedett a levegőbe a pilóta nélküli szerkezet. A rekorddöntés sikerült, az eddigi csúcstartót több mint 26 perccel szárnyalta túl a Bustya Attila tervezte gép.
dron rekord vn 007_b
Lénárd András szerint ezzel sikerült felhívni a figyelmet Székelyföldre: láthatják az emberek, hogy itt is van olyan szakértői tudás és hozzáértés, amely azt is lehetővé teszi, hogy megdőljön egy világrekord. Mint hangsúlyozta, a rekord Bustya Attila érdeme. Hozzátette, a hozzá hasonló tehetséges fiatalok akkor maradhatnak itthon Székelyföldön, ha segítenek nekik és felkarolják őket.

székelyhon.ro

USA-Soros-Colleen Bell - leigázni Európát

Az Egyesült Államok Soros Györggyel karöltve évek óta durván beavatkozik a magyar belpolitikába. Az amerikai diplomácia két alapvető rendszert használt a története során a különböző országok politikájának és gazdasági intézkedéseinek a befolyásolására. Az egyik a „soft power” (vonzás képessége, puha hatalom), a másik pedig a „hard power” (kényszerítő hatalom). Ennek a két technikának az ötvözéséből alakult ki az úgynevezett „smart power”, amelyet a közéletbe Hillary Clinton vezetett be, aki jelenleg az egyik legesélyesebb jelölt az Egyesült Államok következő elnöki posztjára. A „smart powerről” Hillary Clinton úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használnia – a diplomáciait, a gazdaságit, a katonait, a politikait, a jogit és a kulturálisat is –, kiválasztva mindig a legalkalmasabbat vagy azok kombinációját a politikai és gazdasági érdekek megvalósítása érdekében.
Az üzletember nyíltan támogatja az Európába irányuló migrációt - Fotó: MTI
Az üzletember nyíltan támogatja az Európába irányuló migrációt – Fotó: MTI
Amerika egyik csodafegyvere a korábban André Goodfriend amerikai ügyvivő által is bevetett korrupciós vád, ami a legalkalmasabb kormányok gyengítésére, illetve megbuktatására. Hiszen konkrétumok soha nem hangzanak el, de alkalmas széles tömegek elégedetlenségét felkorbácsolni, a regnáló kormányokat pedig jelentős mértékben hitelteleníteni. Korábban Csehországban a kormány bele is bukott a hasonló vádakba.
A „smart power” másik csodafegyvere a gyakran megfoghatatlan, lekövethetetlen civilszervezetek támogatása, aktiválása. Ebben játszik kulcsfontosságú szerepet Soros György és az általa alapított, vagy hozzá köthető szervezetek, mint a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation), vagy a Center for American Progress (CAP). Utóbbi az elmúlt években azzal került be a köztudatba, hogy százmilliókkal támogatta a Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Alapítványt, azaz lényegében azt, hogy 2014-ben Bajnai legyen Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor helyett. Az Egyesült Államok Demokrata Pártjához húzó CAP-ot a tengerentúlon a Clinton család, illetve az Orbán Viktor bírálatában mindig is jeleskedő Hillary Clinton szellemi hátországaként, agytrösztjeként tartják számon.
Soros György a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott „civil” szervezetek hálózatán keresztül is rendkívül komoly befolyást gyakorol a magyar közéletre, és nem utolsósorban a médiára. Soros hálózatán keresztül jutottak – összességében szintén százmilliós – támogatáshoz olyan radikális, kormányellenes szervezetek, mint az Egymillióan a Demokráciáért egyesület, a Hallgatói Hálózat, a Társaság a Szabadságjogokért, a Krétakör Alapítvány, a harcosan abortuszpárti Patent Egyesület, a női jogvédelemben utazó Mona Alapítvány, vagy a Háttér Társaság a Melegekért.
A magyar médiapiacon Soros György többek között az érdekeltségi körébe tartozó Brit Média Befektetési Kft.-n keresztül van jelen. A cég idén nyáron az Origóra is bejelentkezett, korábban pedig 40 millió forintot fektetett be a Klubrádióba. Soroshoz köthető a Media Development Investment Fund is, amelynek leányvállalata húszszázalékos tulajdonrészt szerzett az ultraliberális 444 hírportált kiadó cégben. Soros még 2012-ben vásárolta be magát a Magyar Narancsot kiadó kft.-be, de már 2010-ben is 250 ezer dollárral támogatta a nemrég Orbán Viktort Hitlerként ábrázoló hetilapot.
Ami pedig a mostani, modern kori népvándorlást illeti: annak érdekében, hogy a lehető legtöbben induljanak útra a Közel­-Keletről, és Észak-­Afrikából Európába, már 2010­-ben létrejött az a Soros Györggyel összefüggésbe hozható honlap, amely az ehhez szükséges információkat, tanácsokat tartalmazza. A Nyílt Társadalom egyik csoportja, a W2eu (Welcome to Europe) nemcsak internetes oldalán, hanem ingyenes útikönyvekben ad tájékoztatást szinte az összes európai ország bevándorláspolitikájáról – legyen szó menedékkérelemről, ujjlenyomat-megtagadásáról, jogi segítségnyújtásról, kiutasításról vagy továbbengedésről. Soros migránsokat támogató, Európát gyengítő nemzetközi lépéseit támaszthatja alá az a cikk is, amelyet maga a milliárdos írt július végén a Financial Timesban, ahol úgy fogalmazott: Európa össze fog omlani, ha nem segít a bevándorlókon. Mindez azért is érdekes, mert Barack Obama amerikai elnök szóvivője szeptember elején bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem fogad be migránsokat az európai menekültválságból. A legutóbbi elképzelések szerint az október 1-jén kezdődő pénzügyi évben 10 ezer szíriai menekült befogadására készül a több mint háromszázmillió lakosú szuperhatalom.

 magyaridok.hu

„Orbán azt teszi, amit Európának kellene”

Jaap de Hoop Scheffer volt NATO főtitkár és volt holland külügyminiszter LE VIF/L’Express című vezető belga hetilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Magyarország szerbiai, szlovén és horvát határon felépített kerítésére nem lett volna szükség, ha az EU jobban felügyelte volna külső határai.
„Orbán Viktor azt teszi, amit Európának tennie kellene” címen közli a 470 000 példányban megjelenő vezető belga hetilap azt az interjút, amelyet Jaap de Hoop Schefferrel, volt NATO főtitkárral és volt holland külügyminiszterrel készített, aki interjúja kezdetén kijelentette, hogy a menekülthullám nem fog csillapodni addig, ameddig a szíriai háború tart.
dddd
Európa egyszerűen nem tudja, miként kezelje a menekültválságot, ami pedig Szíriát illeti, Európának nincs stratégiája, tette hozzá. Orbán Viktorra térve elmondta, Magyarországnak kötelessége felügyelnie határait. Magyarország szerbiai, szlovén és horvát határon felépített kerítésére nem lett volna szükség, ha az EU jobban felügyelte volna külső határait a Frontex segítségével, majd elmondta a cikk címében olvasható véleményét a magyar miniszterelnök migránspolitikájáról – olvasható a blogstar nemzetközi sajtószemléjében.

magyaridok.hu

Orbán Viktor: Európát elárulták

Európát elárulták, és ha nem állunk ki érte, akkor ezt az Európát el fogják tőlünk venni – mondta a bevándorlási válságról szólva Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, Az idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián.
Ha nem állunk ki Európáért, a kontinens többé nem az itt élő polgárok Európája lesz, hanem néhány nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túlgondolkodó, aktivista, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő időszakban. „Ha most a Soros Alapítványra gondolnak, az nem indokolatlan” – fogalmazott hallgatósága előtt a kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által szervezett rendezvényen.
Orbán Viktor álláspontja szerint nem véletlen, hogy naponta több ezer embert szállítanak be Európába: „nem egyszerűen teszetoszaságról” van szó, hanem egy tudatos, baloldalinak mondható szellemi konstrukciót akarnak megvalósítani, ami a nemzetállamokat Európában zárójelbe akarja tenni, és ha már a hagyományos politikai küzdelemben nem sikerült megbirkózniuk a kereszténységgel és a nemzetállami identitással, akkor megkísérlik etnikai alapon.
„Ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a demokráciához kell fordulnunk, a néphez kell fordulnunk”, hogy igent vagy nemet mondhassanak a jelenlegi történésekre – szorgalmazta a kormányfő, aki ezért először egy európai vita indítását javasolta. E vita célját pedig abban látja, hogy egy erős és keresztény Európa kerekedjen ki belőle.
Szólt Ausztria határvédelméről is, amelyről – idézte – Ausztria „választott vezetője azt mondja, nem kerítést építünk, hanem kaput, aminek hosszú szárnyai vannak”. A Werner Faymann osztrák kancellárra utaló szavai nagy derültséget keltettek a teremben, és Orbán Viktor is azt mondta, hogy ez első hallásra vicces dolog, valójában azonban szánalmas. Szerinte ugyanis azt mutatja, hogy Európa, amely a szólásszabadság világa volt, ma olyan szellemi állapotban van, hogy bizonyos szavakat, például a kerítést, nem lehet kimondani.
A miniszterelnök beszédében hosszan felidézte a magyarországi polgári oldal rendszerváltás utáni történetét is, felelevenítve például 1994-et – amikor „visszajöttek a kommunisták”, bár parlamenti választásokon, és „nem tankokon”, ami „minőségi változás” -, abban az évben ugyanis már megtörtént az első kísérlet a polgári szövetség felépítésére, ám ez akkor nem sikerült.
Kitért a Fidesz és a KDNP kapcsolatára is, amelyet úgy jellemzett: e szövetségben a Kereszténydemokrata Néppárt dolga, hogy hajóhorgonyként szolgáljon. Nem véletlen az sem – folytatta -, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) mai összetétele is – ami szerinte legalább olyan fontos, mint a parlamenté – alapvetően konzervatív, kereszténydemokrata többségű. Az Ab döntéseivel igyekszik érvényt szerezni azoknak az alkotmányos alapoknak, amelyeket a Fidesz és a KDNP közösen alkotott meg – mondta.
A történeti áttekintésben hangsúlyozta továbbá azt, hogy az előző ciklusban megalkotott alaptörvény a magyar nemzet első demokratikus írott alkotmánya.
Orbán Viktor mintegy 40 perces előadásában reagált az előtte felszólalókra is, így például az egyház stratégiáját hiányoló Osztie Zoltánnak, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökének szavaira. A kormányfő úgy fogalmazott: most, hogy Veres Andrást megválasztották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé, lesz stratégia, de nem biztos benne, hogy abban lesz-e köszönet a kormánynak.
Az idők jelei című vitaanyagról a miniszterelnök azt mondta, a dokumentum joggal aspirálhat arra, hogy a következő tíz év – reményei szerint jobboldali – kormányainak iránytűje legyen.
Az Olasz Kultúrintézetben, az Országgyűlés Képviselőházának 1865-1902 között otthont adót épületben bemutatott, Az idők jelei című vitaanyagban – mint azt a rendezvényen kiosztott sajtóanyagban írták – keresztény értelmiségiek értékelik „a magyar valóságot”, „utat mutatnak a társadalomnak”, számba veszik az eredményeket, de kritikát is gyakorolnak, és javaslatokat tesznek.

MTI

Lemondásra szólította fel az RMDSZ Bretfelean rendőrfőnököt

Forrás: kronika.ro
Lemondásra szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezete és a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciója csütörtökön Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnokot – írja a Maszol.ro portál.

Az RMDSZ-szervezet szerint a rendőrfőnök megszegte a hivatali esküjét, és elvesztette a marosvásárhelyiek bizalmát, amikor a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének a megakadályozásával dicsekedett egy székelyföldi románokat tömörítő egyesület hét végi marosvásárhelyi rendezvényén.

Az RMDSZ-szervezet hangsúlyozta: Valentin Bretfeleannak mint a helyi rendőrfőnöki funkciót betöltő hivatalnoknak nem az etnikai többséget, hanem minden marosvásárhelyi polgárt kell képviselnie, ám a napokban nyilvánosságra került hang- és videofelvétel arról tanúskodik, hogy a köztisztviselői esküjét megszegve méltatlanná vált tisztsége betöltésére.

A marosvásárhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Peti András RMDSZ-es alpolgármester javasolta a rendőrfőnök lemondását, és ezzel egyórás vitát váltott ki.

Dorin Florea polgármester kijelentette, büntetést szabott ki a rendőrfőnökre a hét végi kijelentései miatt, és megtiltotta neki, hogy politikai rendezvényekre járjon. A városvezető nem részletezte, hogy miben áll a büntetés.

A rendőrfőnök beszédének videofelvétele az interneten került nyilvánosságra. „Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. (.) Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek" – jelentette ki a rendezvényen a rendőrfőnök.

Valentin Bretfeleant korábban súlyos fegyelmi vétségek miatt mentették fel a Román Hírszerző Szolgálat Máramaros megyei részlege éléről. A Máramaros megyei sajtó arról is cikkezett, hogy hírszerzői pályafutása előtt Bretfelean a Securitate kommunista politikai rendőrség szolgálatában állt.

MTI

2015. 10. 29.

Az osztrák külügyminiszter kiállt a kerítés építése mellett

Az osztrák külügyminiszter kiállt a szlovén-osztrák határszakaszon tervezett kerítés építése mellett és arról beszélt csütörtökön, hogy meg kell teremteni a közrend fenntartásához szükséges feltételeket ugyanúgy, mint ahogyan azt a tömegrendezvényeken, a koncerteken vagy akár a tüntetéseken teszik.
A kisebbik koalíciós partnert, a konzervatív Osztrák Néppártot képviselő Sebastian Kurz szerint a kerítésre az unió külső határain lévő állapotok miatt van szükség. Magyarországra utalva arra emlékeztetett: már hónapokkal ezelőtt ő maga is arról beszélt, hogy amennyiben nem oldódik meg az unió külső határszakaszain a helyzet, úgy egyre több állam próbálhatja majd maga orvosolni a problémát.
Hangsúlyozta: arról nem szeretne vitatkozni, hogy miképpen nevezzék ezt a létesítményt, amelyet szerinte akár “rácsnak” is lehetne hívni.
Hatalmas feladat előtt állunk nap mint nap – jelentette ki a belügyminiszter Salzburgban csütörtökön. A városban tartott menekültügyi konferencián az ugyancsak néppárti Johanna Mikl-Leitner elmondta: minden nap átlagosan 3-400 menekültkérelmet adnak be Ausztriában, tehát minden második nap egy kisebb falu lakosságának megfelelő számú embert kell elhelyezni.
Csütörtök délután ismét kiéleződött a helyzet az osztrák-szlovén határon. A horvát Nova TV arról számolt be, hogy a migránsok áttörték az osztrák rendőrkordont a szlovéniai Sentiljnél.
A Sentilj-Spielfeld határátkelőnél több ezer ember torlódott fel, akik reggel óta arra várnak, hogy átléphessenek Ausztriába. A tömegben a délután folyamán többször is verekedést tört ki. A kordont éppen akkor törték át a migránsok, amikor odaért az osztrák rohamrendőrség – tájékoztatott a Nova TV helyszínen tartózkodó tudósítója.
A szlovén kormány rendkívüli ülést tartott. Az ülést követően Vesna Györkös Znidar belügyminiszter bejelentette, hogy amennyiben a helyzet úgy kívánja, “megteszik a szükséges intézkedéseket”. Ennek kapcsán említette “egy kerítés vagy más műszaki akadály” lehetőségét. Utalt arra, hogy Szlovénia több forgatókönyvvel rendelkezik.
A horvát média csütörtökön azt jelentette, hogy Zágráb és Ljubljana egyaránt elégedett azzal, hogy Horvátország vonattal közvetlenül Szlovéniába szállítja a migránsokat a szerb határról. A beszámolók idézték Bojan Sefic szlovén belügyminisztériumi államtitkár nyilatkozatát, amely szerint az új rendszer “kiválóan működik”, a migránsok érkezésének folyamata lényegesen lerövidült, az együttműködés is zökkenőmentessé vált Horvátországgal. Ranko Ostojic horvát belügyminiszter arról beszélt, hogy ez a módszer működik, Horvátországban számára pedig az a legfontosabb, hogy továbbszállítsa a menekülteket.
Közös gyakorlatot kezdett a rendőrség és a hadsereg Szlovákiában a migránsválsággal összefüggésben az ország déli határán csütörtökön. Az egynapos gyakorlat a Robert Fico kormányfő jelenlétében tartott bemutatóval indult Pozsonynak a Dunától délre fekvő, Oroszvár nevű városrésze határában. A “Dél akció” célja, hogy a fegyveres erők tagjai élőben gyakorolják a szlovák-magyar határszakasz megfigyelését, a járőrözést, valamint további olyan nem szokványos feladatokat is, amelyek a migránsválságból adódóan állhatnak elő.
A gyakorlat egyidejűleg kezdődött meg az egész, mintegy 655 kilométer hosszú szlovák-magyar határszakaszon. Tizenegy úgynevezett összpontosítási helyet alakítottak ki, a vegyes összetételű járőrök ezekről indultak ki a határon kijelölt 126 megfigyelő pontra, ahol a járőrözés mellett szimulált illegális határátlépési helyzetekben is kipróbálják felkészültségüket. A szlovák miniszterelnök a helyszínen kijelentette: az európai uniós politika a migránsválság kezelésében teljesen csődöt mondott, aminek az a következménye, hogy a tagországok saját hatáskörükben vagy regionális szövetségek szintjén tesznek lépéseket a helyzet orvoslására. Robert Fico egy védelmi határzárként szolgáló kerítés esetleges megépítésére vonatkozó újságírói kérdésre így válaszolt: nem lehet kizárni, hogy előfordulhat olyan helyzet, hogy “fizikai akadályokat” is használnak.
Csütörtök délután elindult Magyarországra az az ötven cseh rendőr, aki a következő hetekben segíteni fog Magyarországnak a külső schengeni határ védelmében. A cseh rendőrök a prágai közlés szerint november elsejétől december 15-ig lesznek szolgálatban a magyar-szerb határon. A járőrözést magyar rendőrökkel és katonákkal közösen végzik majd, három kijelölt településen.
Németországban csaknem 400 feljelentés érkezett a szövetségi legfőbb ügyészséghez Angela Merkel kancellár ellen az európai migrációs válsággal összefüggésben. Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes vádhatóság csütörtökön megerősítette a kancellár ellen százas nagyságrendben beérkező feljelentésekről szóló híreket. A hatóság szóvivője a feljelentések tartalmáról nem nyilatkozott, de közölte, hogy valamennyit megvizsgálják. Sajtóbeszámolók szerint a feljelentők mindenekelőtt hazaárulással vádolják a kancellárt.

magyaridol.hu