Köszönöm, köszönöm

Kedves Ismerős Köszöntőim!
Hálásan köszönöm a sok-sok születésnapi megemlékezést és jó kívánságot. Köszönöm a Jóistennek az életemet és szüleimnek, hogy vállaltak és felneveltek. Isten kegyelme és szüleim gondoskodó szeretete és tanítóim nélkül - és mindenkitől tanultam, akivel az életben találkoztam vagy akiknek munkái által szellemileg-lelkileg és anyagilag is gazdagodtam - nem lennék az, aki mára lettem.
Köszönöm szeretetüket, amellyel körül vesznek és tartsanak meg jó emlékezetükben. Kérem az Úristen kegyelmét, főleg a mindhalálig való hűséget Hozzá úgy a magam, mint az Önök számára.
Imádságos köszöntéssel,
Darvas-Kozma József

A cirokkereszttől a mindennapi szentmiséig

55 éve pap és szerzetes P. Imre János Csanád. A pálos szerzetes idén kettős évfordulót ünnepel. 1961. június 18-án szentelték pappá és ugyanebben az évben július 1-jén tette le pálos szerzetesként az első fogadalmát. A legnagyobb ajándéknak azt tartja, hogy betegsége ellenére is tud minden nap gyóntatni és szentmisét bemutatni.

„Én örömest hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen feláldozom lelketekért." (2 Kor. 12,15) 1961. június 18-án Szent Pál hitvallása jegyében kezdte papi hivatását Ön és P. Borsos János József. Egymástól teljesen függetlenül ugyanazt az idézetet választották hivatásuk jelmondataként. Csanád atya, mikor döntötte el, hogy pap lesz?

József atyával együtt szenteltek Egerben. Amikor már plébánosok voltunk, ő Újszentmargitán szolgált, én Törökszentmiklóson. Nyáron az ő Trabantjával utaztunk el egy hétre, hogy meglátogassuk kurzustársainkat, rendtársainkat. Amikor útszéli kereszt mellett mentünk el, mindig az jutott eszembe, hogy cirokkereszt, de nem tudtam miért. Aztán később, legidősebb nővérem egyszer meglátogatott, megkérdezte tőlem, emlékszem-e arra, amikor gyerekkoromban paposat játszottam. Nem emlékeztem. Nővérem pedig elmesélte, hogy négyévesen cirokszálból keresztet készítettem. Én voltam a pap, a gyerekek pedig jöttek utánam. Körmenetet játszottunk, és én megáldottam őket a cirokkereszttel. Most már tudom, hogy itt kezdődött az én papi hivatásom.

Középiskolás koromban még hivatalosan tanultunk hittant, és épp a szerzetesrendekről és rendalapítókról volt szó: Szent Benedek, Szent Bernát, Szent Ferenc, Szent Domonkos. Ekkor elhatároztam, hogy szerzetalapító leszek. Aztán 18 évesen úgy gondoltam, hogy minden rendet megalapítottak már, de a szerzetesi életforma iránti vágy továbbra is hajtott. 1950-ben Zircre jelentkeztem a ciszter rendbe. Fel is vettek, de épp megkezdtük a noviciátust, amikor megvonták a szerzetesrendektől a működést. Az akkori elöljárók úgy döntöttek, hogy a Zirc körüli plébániákon fejezzük be a noviciátust. Porvára kerültem, két társammal együtt. Én voltam a kántor, egyikőjük a harangozó, a harmadik társunk pedig a sekrestyés. Aztán bennünket, fiatalokat Egerbe küldtek, hogy titokban tanuljunk. Két év után behívtak katonának, majd újabb két év múlva szereltem le. Mindez novemberben történt, amikor a Fehérvéri úti Kismotor- és Gépgyárban helyezkedtem el. Ott egy évet töltöttem, majd jelentkeztem Egerbe, a főiskolára. Elbúcsúztam a ciszterektől, és úgy döntöttem, hogy egyházmegyés pap leszek. A szemináriumban ismerkedtem meg Arató Lászlóval, Botond testvérrel, aki negyedéves koromban meghívott a pálos rendbe. Év végén lehetőségem volt arra, hogy Mócsi Imre jezsuita atyánál titokban elvégezhessek egy 30 napos lelkigyakorlatot. Azért mentem el, hogy dönthessek: egyházmegyés pap leszek vagy szerzetes. A lelkigyakorlat végén úgy döntöttem, belépek a pálos rendbe. Kaptam pálos irodalmat, és minden hónapban be kellett számolnom a lelki fejlődésemről.

29 évesen, 1961. június 18-án szenteltek pappá, de akkorra Botond atyát és az akkori tartományfőnököt börtönbe zárták. Árva Vince volt abban az időben a megbízott tartományfőnök. Ugyanabban az évben, július 1-jén letettem az első fogadalmat. Így nemcsak 55 éves pap, hanem 55 éves szerzetes is vagyok.

Hogyan emlékszik a papszentelésre?

Összesen tizennégyen voltunk szentelendők Egerben. Nagy lelki élmény volt. Amikor leborultunk az oltár előtt, és amikor a püspök és a paptestvérek fejünkre tették a kezünket, az ujjongó örömmel töltött el. Nem emlékszem a részletekre, csak egy paptestvérem elmeséléséből, aki azt mondta nekem egyszer: „A papszenteléskor ugráltál örömödben."

Mennyiben más most, 2016-ban papnak vagy szerzetesnek lenni, mint 1961-ben?

Az elköteleződés, Krisztus szeretete volt a fontos akkor is, és ez a fontos most is. Véleményem szerint a szerzetesrendeknél is vissza kellene térni az eredeti szellemiséghez. Én nem tudok internetezni, 26 éve nem nézek tévét, de nem maradtam le a világról. Rádiót hallgatok, újságot olvasok. Nem idegeskedem. Jobban oda kellene figyelnünk egymásra és magunkra.

Június 18-án ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György megyéspüspök, amelynek keretében Sas Norbertet diakónussá, Berecz Tibort és Lápossy Pétert pedig pappá szentelte a főpásztor. Mit adna útravalóul azoknak a fiataloknak, akiket most szentelnek pappá vagy diakónussá?

Köszönjék meg a papi hivatást! Ez a legnagyobb kegyelem, amit Istentől kaphatunk. Szent II. János Pál pápa nagyon nagy titoknak és nagyon nagy ajándéknak nevezte a papi hivatást.

Hogyan telnek most a napjai a pécsi pálos kolostorban?

85 éves vagyok, két szívinfarktuson és egy bypass-műtéten vagyok túl, de annak örülök, hogy minden nap tudok gyóntatni és szentmisét mondani. Ezzel segítem az itteni közösséget.

Mi a legnehezebb és mi a legszebb a szerzetesi életben?

Számomra a szerzetesi életben a közösség elviselése a legnehezebb. De persze engem is el kell viselni. Az is nehéz lehet. Nekem az engedelmesség nem jelentett soha problémát, talán azért sem, mert a szüleim engedelmességre neveltek. És hogy mi a legszebb? Szentmisét bemutatni. Ez életem értelme.

Magyar Kurír

Hirdetés: 2016. július 24.

1. Ma ½1 órakor tartjuk a Szécseny-negyedi Deszkatemplom, azaz Szent Kinga búcsút. Ezért a Millenniumi-templom ¼1-es miséje kimarad. A keresztaljával ¼12-kor indulunk. A Krakkó-i VIT-re ma este ½ 9 órakor indul az autóbusz. Imádkozzunk, hogy a  zarándoklatot, a találkozót semmi se zavarja meg.

2. A Krisztus világa folyóirat július-augusztusi összevont száma kapható. Tartalmában gazdag, színes havilap ára 3 lej.

3. Kegytárgyak, könyvek kaphatók a kegytárgyasnál. Az Egyházközségi Apostol ingyenes.

4. A galíciai zarándoklatra még szerdáig lehet iratkozni a plébánián: Tel. 0266-311.726. A zarándoklat lelkivezetője Ft. Darvas-Kozma József.

5. Kedden az esti mise után a Felcsúti Gyermekkórus énekel a Millenniumi-templomban.

6. Pénteken keresztelői felkészítő 18 órakor.

7. Szombaton ministránsképző de. 10 órakor.

8. Találtak egy nyakszalagos kulcsköteget. A gazdája átveheti a sekrestyében.

Sír a Szahara

Az arabok gyönyörű mesét tudnak a Szaharáról. Ha csendes, csillagos éjjelen gyenge szellő simítja meg a végtelen homoktenger buckáit, s a parányi homokszemek egymáshoz dörzsölődnek, olyan hangot lehet hallani, mintha óriási állat halálra sebzetten nyöszörögne.

Halljátok? – szól az arab vezető a karavánhoz.

– Sír a sivatag. Sír, mert terméketlen pusztává kellett lennie, siratja a virágzó kerteket, a hullámzó vetéseket, a mosolygó gyümölcsöt és a gazdag termést, melyekben pompázott régen, mikor még nem volt sivatag.”

Kiégett sivatagok a hitetlen emberek. Külsejükön tán nem látni. De mikor otthonunkba lepihennek s meglátják szívükben az elaszott virágokat és az elhervadt örömöket, akkor döbbennek rá életük tartalmatlanságára.

- Halljátok? - szól a francia.

-Sír Európa! Siratja.... 

Selejan metropolita Veszprémbe látogatott

Az 1994-ben alapított csíkszeredai Kovászna és Hargita Ortodox Püspökség első püspöke, Ioan Selejan, aki jelenben bánság metropolitája - Veszprémbe látogatott. Az a különös, amikor Csíkszeredában volt, semmilyen katolikus rendezvényre nem látogatott el, még a Segédpüspöki Hivatalba sem. Ennyit a nagy látogatásról.

**

Ioan Selejan bánsági ortodox metropolita július 12-én a Veszprémbe látogatott. Magyarországi mintára szeretne onkológiai centrumot létrehozni Temesváron, ezért felkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház onkológiai osztályát.

KÉPGALÉRIA –klikk a képre!

A látogatásra elkísérték Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A kórházi látogatás után Ioan Selejan metropolitát fogadta Márfi Gyula veszprémi érsek, akivel megtekintették az érseki palotát és a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központot is.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír

Az a titkos londoni egyezmény és Isonzo

Vér festette be 1915 júniusától a Tirol-hegyeitől az Isonzo partjáig a frontvonalakat. Mint tudjuk, annak ellenére, hogy Ausztria-Magyarország hajlandó lett volna biztonsági szempontjai figyelembevételével, az etnikailag megalapozott olasz igényeknek eleget tenni, a Salandra-kormány az 1915 április 26-án megkötött titkos londoni egyezmény értelmében előbb május 4-én felmondta a hármas szövetséget, majd május 23-án hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. A háborúba történő bekapcsolódás ellentételezéseként az antant által megígért területek/Dél-Tirol, Tengermellék, Trieszt, Isztria, Fiume, Dalmácia, Vallona/ mintegy 25-30000 négyzetkilométernyi területet és 2,5 milliónyi lakost jelentett, melyből maximálisan 5-700000 fő lehetett az olasz.
Júniusban megkezdődött az 1. Isonzói csata. Cadorna vezérkari főnök tervei szerint a 2. és a 3. olasz hadseregnek, valamint a Carnia-csoportnak át kellett volna törnie a Boroevic tábornok vezette 5. osztrák-magyar hadsereg védelmét és Laibach irányába előrenyomulni. Az eddig életükben hegyeket sem látott, az Alföldről érkezett magyar katonák óriási hősiességgel állították meg a szintén hősies és önfeláldozó olasz tömegrohamokat. Az olasz tömegeket kezdetben sikerült a Risorgimento folytatásaként beállított felszabadító háború irredenta propagandája révén befolyásolni.

(Olasz háborús, irredenta propaganda)

Az áttörési tervek nem sikerültek, a sok oldalról támadott Monarchia erői sikeresen tartották az állásaikat. A kezdeti borzalmas olasz veszteségek okainak tekinthetjük, hogy egy zászlóalj 1-2 kilométeres támadási sávjában szinte egy hadosztálynyi erőt küldtek támadásra.

Az osztrák-magyar csapatok hősiességének jelképévé váltak az Isonzó-part, a Doberdó. fennsík stratégiai pontjai: a Monte San Michele, a San Martino, a Monte Sabotino, a Podgora, a Monte Cosich. Példaként 1915 júniusában a túlerejű olasz támadásokat elképesztő hősiességgel verték vissza a 101. békéscsabai, a 70. péterváradi, a 76. soproni, 42. theresienstadti, 8. brünni, a 46.szegedi, 39. debreceni, 38. kecskeméti gyalogezredek, de kitűntek a bosnyák, dalmát és lengyel összetételű ezredek is, mint a korszak legalaposabb ismerője Szabó László műveiben, illetve a különböző ezredtörténetekben olvashatjuk. Vitathatatlan, hogy az olasz csapatok, különösen a bersaglieri egységek is elképesztő hősiességgel és önfeláldozással harcoltak.
Cesare Battisti, a Birodalmi gyűlés volt trentói szocialista képviselője és Fabio Filzi az irredenta propaganda hatására dezertáltak és az olasz hadsereghez csatlakozva volt hazájuk ellen léptek harcba. A sors úgy alakult, hogy fogságba estek, felismerték, azonosították őket, majd hazaárulásért és hűtlenségért kötél általi halálra ítélték őket, mely ítéletet 1916 július 12-én Trento főterén, hatalmas tömeg jelenlétében hajtottak végre. Az ismert politikus, Battisti számára e személyes sorstragédiát az is fokozhatta, hogy az ítélet végrehajtása előtt még saját apja is árulónak nevezte.

2016 július 12-én Trentóban katonai tiszteletadással emlékeztek meg a száz éve kivégzett Cesare Battistiről és Fabio Filziről. Olaszország számára ők hősök, a Monarchia számára pedig dezertőrök és árulók. Megjegyzendő, hogy ilyen esetekben mindegyik hadsereg hasonlóképp járt el a Nagy Háború során.


 
Olasz katonai tiszteletadás Cesare Battistinek 2016. július 12-én

Érdekes módon voltak tiroli olaszok, akik ellenségei voltak az irredenta propagandának. A trentói Larese, a legtehetségesebb osztrák-magyar diverzáns erőműveket, hadihajókat, repülőparkokat robbantott és gyújtott fel. A vízierőműveket a turbinákba dobott német szabványú csőbombákkal, robbantotta fel. Minden határt túllépő kockázatvállalása egyszer véget ért, szerelmével Rita de la Platta brazil operaénekesnővel együtt kellett az olasz kivégző osztag el állniuk.

Bár az 1916 augusztusi, 6. isonzói csata részleges olasz sikert hozott Görz elfoglalásával, de ez még nem jelentett számukra döntő áttörést, győzelmet.



Osztrák-magyar rohamosztag támadása
Az olasz kormányzat a csekély eredmények és a súlyos veszteségek ellenére folytatta a háborút. A német és az osztrák-magyar békejavaslatok ellenére a háború folytatásáról döntést hozó, 1917 június 28-30. közötti párizsi szabadkőműves kongresszuson Itáliát a későbbi jelentős közgazdász Carlo Beneduce és Róma jobboldali liberális, angol-olasz-zsidó származású polgármestere, Giorgio Nathan képviselték.

Cadorna számára a bukást az 1917 októberi caporettói összeomlás hozta el, mikor az 1. és a 2. osztrák-magyar Isonzó-hadseregek, valamint a 14. német hadsereg jelenős mértékben visszavetették az olasz erőket, szétzilálva védelmüket. A szövetséges győzelmet 1918 október-novemberében a Piavénán csak a nagyarányú túlerő hozhatta meg, az amerikai, brit, francia, csehszlovák hadosztályok segítségével.



Akiktől az olaszok leginkább tartottak: német rohamcsapatok
Nyilvánvalóan tisztelettel és elismeréssel kell beszélnünk az olasz katonák hősiességéről is. Szintén köszönet és elismerés illeti a két világháború közötti, majd a II. világháború utáni olasz államot a magyar hadisírok, temetők gondozásáért, a tisztelet megadásáért. Abban a történelmi periódusban is, mikor a kommunista magyar állam nem volt hajlandó tudomást venni a nemzet hősi halottairól.




Kegyelet és tisztelet az elesetteknek: emlékmű a Monte Grappán
Az olaszok által később megcsonkított győzelemként emlegetett háborús területszerzés ugyan elérte mintegy 20-25000 négyzetkilométernyi, 1,5-2 milliós terület/Dél-Tirol, Isztria, Tengermellék, Trieszt, dalmát szigetek, Fiume, Zára/ megszerzését, melynek lakosságából azonban csak alig több mint 500000 fő lehetett olasz. Csak Trento, Trieszt, Fiume, Zára vonatkozásában lehetett beszélni olasz többségről. E csekély nyereség azonban semmiképp nem érte meg a mintegy 650000 hősi halottat, a 450000 fő sebesült és csonkolódott katonát, a hadifoglyok, az eltűntek százezreit. Dezertőrök, hadifoglyok Magyarországra is kerültek, közülük később sokan nagyrészt magyarrá váltak.

Az említett kölcsönös tisztelet ellenére gondolkodóba ejtheti az olvasót, hogy mindezen borzalmas veszteségek ellenére miért is értelmezi még mindig szükségszerű felszabadító háborúként az 1915-18 közötti, rendkívüli véráldozatokat követelő harcokat az olasz történetírás és politika. Ugyanakkor az is kérdéses, hogy a későbbi időszakokra miért állítanak fel ideológiai korlátokat?

A legújabb példa, hogy mivel egy Róma melletti, Affile nevű kis község emlékművet állított Rodolfo Graziani tábornoknak, Etiópia alkirályának, az Olasz Szociális Köztársaság hadügyminiszterének, erre Lazio tartomány visszavont bizonyos pénzügyi támogatásokat. Ha nincs 1943-45 között a „szükséges köztársaság”, illetve olyan katonai vezetői, mint Valerio Borghese, nem lehetett volna megállítani a délszláv-kommunista hódító törekvéseket. Az ellenállás hiányában bekövetkezhetett volna, hogy a tiltóista hadsereg elfoglalja és annektálja Velence környékét.

A mai, az európai civilizációt fenyegető folyamatok tükrében is talán szükségessé válhat a két világháború közötti jobboldali rendszerek tradíciónak újragondolása.

Károlyfalvi József - Hunhír.info

A bevándorlóknak nincs mihez integrálódniuk

Miért nem integrálódnak a bevándorlók? Azért, mert nincs mihez. Európa szellemhiányos terében nemigen akad kínálat egy kereső léleknek. Pénz van dögivel, de az csak dolog, akár a technika csodái, az ép lélek többre vágyik.
E könnyű választ némileg színezi a történelem: a muzulmánná lett bosnyákok, macedónok, albánok közül nagyon kevesen tértek vissza a kereszténységhez, amikor fölszabadultak az iszlám uralom alól. Talán azért nem, mert a Balkánon nagyon sokáig – 1878-ig – tartó török uralom sok nemzedéken át kedvezett a muszlimoknak, és nem érte meg.
A Jugoszláv Királyság a szerbek uralmát hozta. A II. világháború után Tito országlása következett, amely különös kéjjel üldözte a nem pravoszláv keresztényeket. Megint az előbbi ok lépett érvénybe. A széthullóban lévő kényszerállam már a hetvenes-nyolcvanas években jobban tűrte a liberálanarchizmust a kereszténységnél. Ezért engedélyezte, sőt, támogatta a korabeli kultúrpolitika az avantgárd „kísérleti művészetet”. Az izmusdivatok ugyanis elvetik a nemzeti eszmét, és ez kapóra jött a kisebbségeket elnyomó Titónak és utódainak.
Sokat mond, ha utánanézünk a térképen annak, honnan jönnek a mostani beáramlók. Jobbára az I. világháború után kitalált államokból, vonalzóval meghúzott országhatárok közül. A vonalzókezelők ugyanazok valának, akik a mi trianoni határunkat kijelölték, miközben harsányan fütyültek a népek önrendelkezési jogára. Szinte természetes, hogy nem kaptak államot, azaz hazát például a Szaharában évezredes történelmű tuaregek, vagy a Közel-Kelet ókori birodalmainak maradékai, a körülbelül negyvenmilliónyi kurd.
E műhazákban nép- és kultúrakevercsek vergődnek, az egyes csoportok folyton összeugrasztódnak egymással. Az al-Kaida és az Iszlám Állam számára nem lehetett volna jobbat kitalálni. Az Európába érkezők hozzák magukkal sérelmeiket és harckészültségüket. A lappangó mozgatóknak elég olykor némi rőzsét vetni a parázsra: „Ölj, halj, s üdvözülni fogsz!” Mintha Allahnak lehetne így parancsolgatni! Az egyre változatosabb és szörnyűbb terrorista merényletek többek közt azt a célt is szolgálják, hogy a jövevények ne tudjanak beilleszkedni.
A beáramlók olyan kultúrából jönnek, amely az európai felvilágosodás szabadságfogalmát nem ismeri, sőt, a belőle kifejlődött liberálanarchista elképzeléseket sem a családról, a férfi-nő-gyermek viszonyról, az úgynevezett fejlődésről, a munkáról, vagy éppen az élet értelméről. El is veti őket, mert a muszlim ember a házasságot szentnek tartja, a homoszexualitást, a házasságtörést, a szabados életet, az alkoholfogyasztást, a nyilvános pucérkodást a bűnök közé sorolja.
A hírek szerint a tavaly Németországba érkezett több mint egymillió szíriai, iraki, afganisztáni stb. beáramlónak körülbelül húsz százaléka eltűnt a hatóságok szeme elől. Hova? Miért? A német hivatalnokok találgatnak. Érthető, hiszen Európa annyira belegabalyodott saját eszméibe, hogy nem látja tőlük azt a néhány tényt sem, ami nyilvánvaló az érkezőkről. Most hagyjuk ki, de ne feledjük azokat, akik katonaként harcolni vonultak Európába. Feladatukat teljesítik, azért is, hogy jámborabb társaik tudják, merre van a hány centi. Közismert, hogy civilek is a miénktől különböző, többféle (!) kultúrából jönnek. Mit jelent ez?
Kezdjük azzal, hogy ilyen lovat akartak-e? Mivel oltották őket az embercsempészek, a küldők és a társak? Persze, ők maguk is észrevették, hogy ami otthon tudás és szokás, az itt butaság, vagy illetlen. Mit ér a Rajna bármelyik partján az Afrikából vagy Ázsiából hozott hagyomány? A most zárult kölni perben a bíróság becslése szerint ezer (!) újonnan érkezett fiatalember támadta meg a szilveszterező német nőket a dóm melletti téren. Barbárok? Vagy a lányok öltözetét, viselkedését kihívásként értékelték? Mind az ezren tévedtek? Aki hazájában megtanult írni-olvasni, az ismeri-e a mifelénk használatos latin betűvetést? Aki otthon rendesen dolgozott a családi gazdaságban, az föltalálja-e magát bármelyik német üzemben? Ízlik-e neki a technológiai rabszolgaság a futószalagnál? Tetszenek-e neki a helyi emberek? A szokások? A lányok? Mit tart róluk, s azok őróla?
Minden Allahon múlik. A jó muszlim az „öt oszlop” előírásai szerint él. „Egy az Isten, Allah, és Mohamed az ő prófétája. Allah – rajta kívül nincs más Isten – az Élő, a Gondoskodó.” (Korán, 2. szúra 255. vers) A felvilágosult európai ezen mosolyog. A második oszlop a napi ötszöri ima: hajnalban, délben, kora délután, alkonyatkor és éjszaka. Az imákat leborulva, arccal Mekka felé fordulva kell elvégezni. A szalát elsődleges célja az, hogy az imádkozó gondolatait Allahra összpontosítsa. Ugyan mi a csudának? – kérdi a felvilágosult európai. Harmadik a zakat. Szegényadónak is mondják: ki-ki vagyonának 2,5 százalékát kell, hogy kiossza egy bizonyos napon, lehetőleg a saját közösségében és Allah nevében. Majd én eldöntöm, mibe fektetem a pénzem – mondja a felvilágosult európai.
Negyedik a ramadán, az iszlám holdnaptár 9. havában tartott böjt. A hívőknek tartózkodniuk kell ételtől-italtól, nemi együttléttől hajnaltól napnyugtáig. Nem szabad elkövetni bűnt, és Allahra kell gondolni. A felvilágosult európai: az én életem az enyém, senki ne ugasson bele! Ötödik a mekkai zarándoklat. Mindenkinek kötelező, akinek anyagi helyzete megengedi az utazást, meg az egy heti ott-tartózkodást. A felvilágosult európai: Én döntöm el, mikor és hol nyaralok!
Összefoglalva: az európai civilizációt irányító liberál­anarchista eszmevilág nem ismer imát, Istent, böjtöt, közösségért hozott áldozatot, ilyenformán a világ, az élet szellemi megközelítése számára képtelenség. Ezért vetette el a kereszténységet, s ezért sem békülhet meg soha az iszlámmal. Természetesen a muzulmánok sem a liberálanarchista ateizmussal.
A terrorizmussal meg majd elleszünk valahogy? Megvéd bennünket a Merkel–Schulz–Juncker-háromság és honi lakáj­seregük?

Czakó Gábor

Végső búcsút vettek Csete György építőművésztől

Több mint százan kísérték utolsó útjára Csete György építőművészt, a nemzet művészét, az organikus építészet egyik elindítóját, Kossuth-díjas alkotót hétfőn Budapesten, a Farkasréti temetőben. 
A 78 éves korában, június 28-án elhunyt építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja emlékét ravatalánál, gyászoló családja előtt Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora és Finta József építész, az MMA alapító tagja idézte fel. A református szertartás szerinti temetést Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke vezette, versét felolvasta Döbrentei Kornél költő.
„ Az ő magyarsága a lélek magyarsága, a népzene, a táncosok magasba röppenő magyarsága. Nem az anyag és a forma érdekelte igazán, hanem az épület üzenete” – mondta Finta József.
Mint fogalmazott, Csete György igazodási pont volt, aki saját útját járta, életét Isten és ember szolgálatának szentelte. „Egyszerre volt az örök álmodó építész és a nagyon tudatosan gondolkodó, dolgozó szerkesztő mérnök. Már korai munkájának, a különös szépségű orfűi Forrásháznak a csodájára jártak: az épületben az emberi alkotás egyesül a befogadó természettel” – fogalmazott az építész.
Finta József kitért arra: máig bánja, hogy a paksi atomerőmű lakótelepének tervezésekor nem állt Csete György mellé és a vita akkor a pécsi alkotócsoport szétveréséhez vezetett, pedig ha a hatalom nem szól bele, az egész hazai organikus és nem organikus építészet más úton árhatott volna tovább.

Az építész felidézte, hogy Csete György nevéhez fűződnek az ópusztaszeri emlékpark épületei, a velencei biennále magyar pavilonja, a kőszegi Csillagtemplom, a kiskunmajsai kápolna, pályája vége felé, 2006-ra pedig elkészítette fő művét, a nagy összegzést, a debreceni tégláskerti református templomot, „amelynek szélesen támaszkodó teste maga a reformáció”.
Bölcskei Gusztáv arról beszélt, hogy Csete György igazi „toronyiránt” ember volt, egyenes, szembeforduló. „Számára védősánc, igazi menedékhely volt a debreceni református kollégium, ahonnan indult és ahová visszatért, újjáélesztve az intézmény baráti körét.
Fekete Károly kiemelte, hogy a kollégium 475. évfordulóján, 2013-ban Csete Györgyöt a száz legjelentősebb diák közé választották, neve felkerült a dicsőségtáblára.
”Amikor Csete György nézetei miatt belső emigrációba kényszerült, arra összpontosította energiáit, hogy a másik Magyarországot építse, amely megerősítette nemzeti elkötelezettségét. Ez aztán az ópusztaszeri nemzeti zarándokhely jurtafüzéreiben is testet öltött. Ősi hagyományok mesterfogásai, népművészeti impulzusok, természetes anyagok, keresztyén tradíció és hitfelfogás egyesült benne meg az alkotásaiban„” – mondta a püspök.

A búcsúztatáson jelen volt mások mellett Fekete György, az MMA elnöke, Jankovics Marcell filmrendező, Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára, Turi Attila építész, Dévényi Sándor építész, Ferencz István építész, Kampis Miklós építész, Petrás Mária népdalénekes, Tolcsvay Béla zenész.

Nyugodjék békében!

MTI