2018. 03. 30.

Nagycsütörtök ministránsainkkal

2018. március 29-én, nagycsütörtökön hajnali 4 órakor zarándokútra indultunk Főegyházmegyénk székesegyházába, Gyulafehérvárra. 47 hittanos-ministráns gyereket kísértünk, 3 pap és 2 felnőtt. A gyerekeknek is nehéz volt a korán kelés. Az egyik negyedikes diák megjegyezte, hogy embertelen ilyen korán kelni, de azért eljött. Azt hiszem, hogy ebben van az ő zarándoklatának is az értéke. Valami nagyon nehezet Jézusért.
Gyulafehérvárra érkeztünk 9 órakor. Az érseki udvaron nézelődtünk, ismerkedtünk majd csoport képet készítettünk Isten Szolgája Márton Áron püspök ülő bronzszobránál.
10 órától részt vettünk a krizmaszentelési szentmisén, amelyet Exc. és Ft. Dr. Jakubinyi György érsek atya vezetett, Ft. Tamás József püspök, a papság és a hívek közreműködésével.
Utána ismerkedtünk a székesegyházzal, majd a Hittudományi Főiskolával és a Mailáth Gimnáziummal. Két óra tájt indultunk hazafelé, végül is 17,40-re megérkeztünk. Ekkor a Millenniumi templomban a lábmosás szertartása kezdődött. Így a két zarándok apostol is a sorvégére még letudtak ülni.


 Lábmosás szertartása után folytattuk a szentmisét.
Úrfelmutatás
 Oltárfosztás


 Nagycsütörtöki fejhajtás

A 11+2 apostol
Felső sor balról: Kiss Balázs, Szőcs Máté, Bodor Károly - Bálint András, Balázs-Bécsi Máté

Középső sorban: Salamon Bendeguz, László Mátyás - Borbáth Pál, Szabó Tamás

Elől: Bakos-M. Csenge ministráns, Xántus Ágoston, Kovács Ádám – Ft. Tamás József püspök – Balázs-Szabó Soma, Laczkó Csanád, Darvas-Kozma József esp.-plébános

A fotókat köszönöm Iochom Zsoltnak és Szőcs Juditnak.



2018. 03. 29.

Nagycsütörtök és a történelem


Nagycsütörtök este az Eucharisztia szerzését, Jézus Urunk új és örök szeretetszövetségét ünnepeljük. Az apostolok igazán az Úr halottaiból való feltámadása után értették meg ennek az estének és történéseinek egyedülálló voltát. Így vagyunk most mi is, földi zarándokok, hogy Istennek ezt a gyöngéd szeretetét, ezt a szent misztériumot, ahogyan nekünk adja magát, nem nagyon tudjuk szóval kifejezni, csak megsejtjük e közösségteremtő szentséget. 
A Jézus-szerető lelkek felismerik Urunkat e szentségben, aki belülről tanít és vezet. Isten Szolgája Prohászka Ottokár püspök az Élet igéiben írjat: „Quid possunt docere libri, quod Deus praesens melior non doceat!” Vagyis, mit taníthatnak a könyvek, amit a jelenlévő Isten jobban nem taníthat. Ez a felismerés a hit ajándéka. 
Borberek falu Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján fekszik. Mára csak a történelmi múltja magyar. Évente felkeresem Hunyadi János által 1442-ben újraépített gótikus, romtemplomot. 
Oda belépni egy évtizeddel ezelőtt csak a templom oldal ablakán lehet. A benti látvány leírhatatlan. Halott templom, csak a falai állnak, maholnap az enyészeté lesz. Hívei nincsenek, csak leltári tárgy a kolozsvári református püspökségen. 
A hitújítással az Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem kérték az emmauszi tanítványok szavával: maradj velünk Uram, mert esteledik és lemenőben van életünk napja. Ott nem cselekedték meg Krisztus parancsa szerint a szentmisét. Nem tudott csak igével megmaradni a magyar közösség, ezért elpusztult teljesen. 
A zord idők során a szemét is felvette, pontosan a falba épített szentségtartófülke aljáig. Ilyenkor sajgó szívvel, csupasz kézzel kisepertem onnan a szemetet. Barátaimnak csak ennyit szoktam mondani: Így pusztul el a nép, amely nem tudja Jézust az Eucharisztiában maga között tartani és őt ünnepelni. 
A húsvéti misztérium ünneplését az utolsó vacsorára misztériumával a nagycsütörtök esti misével kezdjük.
Testvéreim, az Eucharisztia szerzésének, az újszövetségi papság és a szolgáló szeretet rendelésének estéjén, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket: Hogyan értékeljük Jézus szentségi jelenlétét? Szívesen megünnepeljük-e keresztáldozatát és örvendünk-e annak, hogy az Emberfia testét és vérét vehetjük a szentáldozásban (az úrvacsorában)?  
Bánjuk meg mulasztásainkat, s ma este vele együtt könyörögjünk népünkért a mennyei Atyához:

Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét, és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a Te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. 
Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
Egyházi jóváhagyással: 18/2012. január 31.


2018. 03. 28.

Krisztus világa 2018. április, Szemle



Húsvét van! – A mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, melyre a nagyböjt folyamán áhítattal készültünk. Egyházunk kívánalmának is igyekeztünk eleget tenni, és elvégeztük húsvéti szentgyónásunkat. A liturgikus év csúcspontja a húsvéti szent háromnap. Ez a húsvéti misztérium egyetlen eseményének hármas napja; nem előkészület a húsvétra, hanem maga a húsvéti ünneplés.  … Ünneplés: a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és a halál fölött. Ez a győzelem a kereszten született, a kereszthalál és a föltámadás egymásba fonódik az ünneplésben. … A föltámadt Krisztus fénye simogassa meg minden kedves Olvasó lelkét és családtagját. Kegyelemteljes húsvéti ünnepet és jó étvágyat kíván, a főszerkesztő.
Húsvéti hagyományunk az ételszentelés – kókonyaszentelésnek hívták a középkori magyarság körében, és húsvét ünnepéhez tartozott. Egyházunk Jézus Krisztus példáját követte, aki a csodálatos kenyérszaporításkor előbb megáldotta a kenyereket, és adta tanítványai kezébe. … Az ételszentelés hagyománya töretlen a Székelyföldön, s ezen belül a csíki egyházközségekben. 
Nevezetes a csíkszeredai ételszentelés, ahol 2001 óta a Szabadság téren tartják, ahol a katona nemzet múltjához híven fejlődnek fel a szenteléshez. Azóta csak dicsérően szól a román nyelvű média a székelyek rendtartó, kulturált felállásáról. … Az ételszentelés is életünk tartozéka, hitéletünk része. A húsvéti öröm szimbóluma a bőséges, gazdagabb étel. Ökumenikus jellege is van, mert híveink mellett nem katolikus testvéreink is részt vesznek. – olvassuk a 3. oldalon.
Aranymisés – Tamás József segédpüspök úr köszöntése. Ezelőtt 50 évvel, 1968. április 21-én, Fehérvasárnap Isten Szolgája Márton Áron püspök hitvalló 18 szerpapot szentelt pappá, köztük Tamás Józsefet. Most a pappászentelés 50. arany-évfordulóján a Főegyházmegye papsága és hívei nevében, őszinte hálával és imádságos szeretettel köszönti: Jakubinyi György érsek. (4. oldal)
Hadd verjünk három sátrat – dr. Oláh Zoltán tanár Péter apostol mondását elemzi, amit Urunk színeváltozásakor mondott. Egy téves ötletre a mennyei Atya válasza Jézus páratlan méltóságát és szerepét emeli ki. Immár Rá, és nem másra kell hallgatni… (5. oldal)
Életformakínálat – Biró Zsuzsanna parancsnokhelyettes “morzsányi”-nak nevezett életformát, nevelő hatást mutat be abból, hogy mit nyer egy  ifjú diák, ha cserész. (6. oldal)
Toronyóra – Robert Vorholt a templomtornyok és órák szerepéről értekezik. Hiszen egykor a napi ritmus meghatározója volt, segítette az embereket az időbeosztásban. És többet tudunk meg az óra ütéséről, míg „A boldog embernek nem üt az óra.” – fordította Bács Béla János.
Ég és Föld között Istennel – dr. Bakó Mária Hajnalka jelentkezik az Isteni Irgalmasság és Szent II. János Pál pápával kapcsolatos kérdéseivel. (7. old.)
Felvidéki értéktár 4. – A Hungarikumok értéktára az összmagyarság nemzeti értékeinek a részét képezi. A Felvidéki Értéktár 6 magyar értékével - köztük a kurtaszoknyás falvakkal, a pozsonyi kiflivel és a paprikás kattanccsal ismertet meg bennünket Sárközi atya. (8-9. oldal)
A család válasza a húsvéti misztériumra – Mit jelent az, hogy Krisztus meghalt értem? Hogyan tudok ebből erőt meríteni a hétköznapokban? Hogyan használom fel az Istentől kapott kegyelmet? – ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg bennünk a húsvéti készület idején és a szent három napban. És ötletekkel is szolgál, amit a családban megtehetünk. (10-11. oldal)

FIF – Istenre hangolva – A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség a 15-30 év közötti katolikus fiatalokat szólítja meg és segíti, hogy hitvalló, hivatásukat tudatosan vállaló felnőttekké váljanak. Lehetőséget kínál, hogy közösségi és szentségi életet élő személyiséggé legyenek. (12. oldal)
Aranyporos aranyeső  – Újabb kalandok a Mese Birodalmában 7. Mese és feladatok a levélváró Katócától. (13. oldal)
Derűs oldal – Az iskola ebédlőjében, egy blocs mondása, Mari esernyője, ima… (14. oldal)
A keresztrejtvényben – Aquinói Szt. Tamás szövege  lappang. Készítette: Korodi Zoltán. Megismerjük a márciusi szám megfejtőit; nyertesünket, támogatónkat. A hátlapon
Lukáts Márta: Aranyeső imája
KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

2018. 03. 27.

Mi nem vagyunk magyarok?


Az április 8-i választásokra készülve a magyar balliberális pártok egyes politikusai a határon kívüli magyar honpolgárokra sértő, amolyan "bicskanyító" kijelentéseket tettek. Mi székely magyarok fegyelmezett katona nemzet vagyunk, nem migránsok, akikért ők lelkesednek!!! Minek képzeli magát a balliberális oldal, hogy ők mondják meg, hogy ki a magyar? Mi a húsvéti hagyományunkkal is válaszolunk! 
Kedves magyar választó honpolgárok válasszatok!
A mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, melyre a nagyböjt folyamán áhítattal készültünk és szentségekhez járultunk. A liturgikus év csúcspontja nagyszombat estéjétől húsvétvasárnap estig Urunk föltámadása. az ünneplés tetőfoka, mely húsvét vigíliájával kezdődik és magában foglalja húsvétvasárnapnak mint az „ünnepek ünnepének” liturgiáját is.
Krisztus húsvéti misztériuma jelenül meg az ünneplésben: a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és a halál fölött. Ez a győzelem Jézus keresztje által született. A húsvéti vigíliáról kijövet köszöntésünk is ezt fejezi ki: Föltámadt Krisztus! Felelet: Valóban föltámadt!
Húsvét reggelén eledeleinket megáldatjuk, ez a húsvéti ételszentelés. Az eledeleket kókonyás, füles kosárban visszük szenteltetni, amit hímzett terítővel takarunk le. Az ételszentelés után igyekszünk haza, hogy a böjtös napok után tiszta lélekkel vehessük magunkhoz a megszentelt eledeleket. A bárány Jézus áldozatára emlékeztet, a piros tojás a vérére és feltámadására, mert amint a csirke kikel a tojásból, Jézus úgy támadt föl a sírjából. A közös reggeli után szentmisére megyünk, hogy az Úr asztaláról is táplálkozzunk.
A tavaly egy riportban kókonyaszentelést emlegettem, ami után egy jószándékú hívem így figyelmeztetett: „Nem a teljes szenteltet a kókonya, hanem a kicsi kalács.” Megköszöntem észrevételét és megígértem, hogy a szó jelentése után nézek. Elsőként Istenszolgája Bálint Sándor néprajzos műveit, majd a Katolikus Lexikont, a Szótörténeti Tárat, a Magyar Tájszótárt, a Történeti-Etimológiai Szótárt böngésztem. Mindezekben a kókonya húsvéti szentelt ételként szerepel, akár az 1573-ban kelt, Kolozsvár törvénykezési jegyzőkönyvében. (EMSzT VII. 33.)
Bálint Sándor szerint is a Székelyföldön és a bukovinai Andrásfalván a húsvéti szentelt eledelek (kalács, sonka, bárány, tojás, só, ital) összefoglaló neve kókonya. 
A szegediek és az udvarhelyi székelyek ajkán a megszentelt húsvéti keménytojást jelenti. Az istensegítsi székelyeknél a húsvéti kalács neve volt.
A gajcsánai és klézsei csángó-magyarok is kókénya névvel illetik a húsvéti tojást, túrós süteményt. Megállapítása szerint a kókonya szavunk az egész magyarság körében már az Árpád-kortól használatos volt, és a húsvéti szentelt eledeleket értették alatta. 
Hitünk és hagyományunk őrzése mellett még szavaink jelentéséhez is hűségesek vagyunk. 
Erről meggyőződhet bárki húsvétvasárnap reggel 8 órakor Csíkszereda Főterén.
A feltámadt Krisztus szeretete simogassa meg mindannyiunk lelkét, hogy a kókonyát békében fogyaszthassuk, s ezzel is tegye kegyelemteljessé húsvéti ünneplésünket!