2023. 12. 21.

Petőfisek adománya

 

Amikor a gyerekek megkönnyeztetnek... Ma 2023. december 21-én, csütörtökön délelőtt a Petőfi Sándor Általános Iskola IV.C. osztály 25 diákja, lányok és fiúk meglátogattak a Szent Kereszt Plébánián, Pál Zsuzsanna tanítónő vezetésével. 

Mindenki, kezdve a tanító nénivel egy tartós élelmiszer csomagot hozott, hogy juttassuk el a szegénysorsú gyerekeknek. Alig tudtam megköszönni, a szavam elcsuklott és a sírás környékezett... 

Ezek a diákok az idén voltak elsőáldozók, ismerem őket. Ez a nap még nagyobb ünnep volt számomra, mint az elsőáldozás napja, mert megtapasztaltam, hogy Jézus tanítása, amit próbáltam a szívükbe ültetni, kicsírázott és termést hozott. 
Ez egyik legszebb örömöm a sok őszinte és angyali gyónások mellett karácsonyra készülőben...

Szeretetet és mannát adtam, és még holnapra is kapott az osztály, hogy emlékezzenek a mai jó tettükre. Jót tenni jó!

Köszönöm a szülőknek is, hogy segítették gyermekeiket. Az ilyen jólelkű gyermekek mentik meg a világot...

Köszönöm munkatársaimnak a segítséget, és a csomagok célbajuttatása már elkezdődött...


A gyerekek tette nem kerül be a híradókba, de a jó Isten mindezeket számon tartja. Maga az Úr Jézus jelentette ki: „Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot... Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,34-40)

A ministránsok is tudják Isten Szolgája Mindszenti József bíboros mondatát: „Aki ad, Jézusért tegye! Aki kap, az Urat dicsérje!”

Én a gyerekeket, szüleiket és a tanárnőt is megdicsérem.

Mindnyájuknak áldott karácsonyt és békés, boldog új esztendőt kívánok munkatársaim nevében is. Nagy szeretettel, D-K. József





2023. 12. 16.

Hirdetés: 2023. december 17.

1. Hétköznap reggel 6 órakor róráté és gyóntatás mindkét templomban.

2. A diákok karácsonyi gyóntatását hétfőtől csütörtökig tartjuk.

3. December 20-án, szerdán 17 órakor a Millenniumi templomban Kerek egy ég alatt címmel Navratil Andrea népdalénekes, Sz. Nagy Mária bábszínész, homokrajzos és Demeter László népzenész műsorára kerül sor,  a Hagyományok Háza és HR Kult. Központ szervezésében.

4. Csütörtökön PSALLITE adventi-karácsonváró koncert 19 órakor a Szent Kereszt templomban.

Az adventikoszorú 4. gyertyagyújtására szombaton kerül sor a Parkban, 17 órakor.

5. Jövővasárnap advent 4. vasárnapján a ¼ 1-es szentmise elmarad, mert Szentesti programunk kezdődik 18 órakor betlehemessel és szentmisével, hasonlóan 20 órakor, amikor a Psallite zenél. A Betlehemest az iskolások mutatják be.  

A felnőtt Betlehemes 23 órakor kezdődik a templomtéren, utána karácsony éjfélimise, amelyet Ft. Tamás József püspök úr mutat be.

6. Szécsenyben Szenteste 18 órakor és Karácsony napján 10 órakor szentmise.

7. A kegytárgybolt hétköznap 9-17 óráig tart nyitva. Szombaton 9-13 óráig és vasárnap zárva van. Az egyházi hozzájárulást ott is lehet fizetni. A 2024. évi Katolikus Falinaptár kapható, román nyelvű is. Ára 4 lej.

8. A Krisztus világa decemberi száma kapható a ministránsoknál és a sekrestyében. Három cikkre hívjuk fel a figyelmüket: Karácsonyi történet – ezt szívesen ajánljuk a templomba ritkánjáró férfiaknak. Karácsony éjszakája – hatalmas felszólítás: állj be annak a világnak építésébe, amelyet Isten akar, hiszen másnak nincs jövője! A Szent Család cikk szerzője is P. Barsi Balázs atya, aki arra bátorít: Engedd, hogy szereteted megtisztuljon az Isten iránti feltétlen bizalomban, úgy, hogysenkit és semmit nem tagadsz meg tőle. A 20 oldal ára 3,50 lej.

9. Megjelent A Szentlélek szentsége, bérmálkozók és felnőttek részére. A 300 oldal terjedelmű hittankönyv ára 24 lej. Kapható a plébánián.

10. Az elsőáldozásra készülő gyerekek szülei, akik még nem vették át a Hittankönyvet, a plébánián szíveskedjenek átvenni.

11. Adományt a Szeretetkosárhoz a sekrestyében fogadunk.

12. Ma van Őszentsége FERENC PÁPA születésnapja (1936). Imádkozzunk érte.

2023. 12. 15.

Jean Gitton - A tisztitótűzről

Jean Guitton (1901–1999) francia katolikus drámaíró, filozófus és teológus. A loire-i Saint-Étienne-ben született 1901-ben egy iparos fiaként. Lyonban és a párizsi École Normale Supérieure-ben tanult. Henri Bergson filozófus tanítványa volt. Filozófiai tanulmányait az 1920-as évek elején fejezte be, és számos középiskolában tanított. A második világháború alatt a nácik letartóztatták. A háború után egyetemi tanári tisztséget töltött be Montpellier-ben, majd Dijonban. 1954-ben elnyerte a Francia Akadémia irodalmi díját. 1955-től 1968-ig filozófiaprofesszorként folytatta munkáját a Sorbonne-on. 1961-ben a Francia Akadémia tagja lett. A II. Vatikáni Zsinaton megfigyelő meghívottként, első laikuskén vett részt és Szent VI. Pál pápa közeli barátja lett. Jean Guitton legtöbb művében az emberi hit és az emberi logika konfrontációjáról ír. Mintegy ötven könyvet írt. Élete során számos  magas kitűntetésben részesült. 98 éves korában hunyt el.

** Talán a tűzről alkotott elképzelés volt az, ami megakadályozta a nyugati egyházban, hogy a tisztítótűzről mélyebben gondolkodni kezdjenek. Hogy ezt az akadályt kiküszöböljük, elegendőnek tűnik az egyház hivatalos tanításával kapcsolatos elmélkedések mellett figyelembe venni a misztikusok élményeit.

Tulajdonképpen különös, hogy a hívek többségét nem érdekli ez a téma, amely pedig mindnyájunkat érdekelhetne - hiszen ki az, akinek ne lennének barátai ebben a „köztes állapotban”, és ki tudja, hogy vajon nem találjuk-e mi is ott magunkat még ma este?

Szeretném megosztani az Olvasóval néhány gondolatomat, amelyek a tisztítótűz fogalmát egyidejűleg ruházzák fel isteni és emberi természettel - ha egyáltalán ellentétes lehet ez a két szó abban a vallásban, amely Isten testté - emberré - válását hirdeti.
Ami korunk emberét leginkább elidegeníti a tisztítótűz gondolatától, az nagy valószínűséggel az a rengeteg írás, prédikáció, szörnyűséges történet, amely a Szenvedő Lelkek gyötrelmeit ecseteli. A 19. századig azonban az emberek túlnyomó többségét nemigen érdekelték a mások szenvedései. A világi - az inkvizíció korában az egyházi - törvénykezés is élt a kínzás eszközével. Ki tudna Rousseau és Watteau koránál érzékenyebb és érzelmesebb évszázadot elképzelni? Az emberek azonban ebben az érzékenységgel átitatott korban is órákig tudták nézni a szerencsétlen Damien megkínzatását, aki XV. Lajos királyt egy késszúrással megsebezte.
Nekünk már elfogadhatatlan ez a gondolat. A római katolikus egyház soha nem határozta meg pontosan a bűnhődés mikéntjét, és lehetővé teszi a tisztítótűz olyan felfogását, amelynek semmi köze a testi szenvedéshez. A halál a legtöbb embert olyan pillanatban éri, amelyben lelki fejlődése a bűnei, „számos mulasztása” miatt még nem ért véget.
A földi élet végeztével - amely a szabad akarat miatt veszélyekkel zsúfolt pálya - egy veszélytelen fejlődés veszi kezdetét egy másik létezési formában, ahol olyanokká lehetünk, amilyenek bensőnk legmélyén mindig is lenni szerettünk volna. Tehát egyfajta köztes állapotról van szó aközött, amilyenek most vagyunk, és amilyenekké majd válunk. Génuai Szent Katalin, a tisztítótűz misztikusa egyértelműen értésünkre adja, hogy ez a „tűz” egyszerre örömteli és fájdalmas - mint minden, ami megtisztít. így beszél erről: „A fájdalmak olyan nagyok, hogy nyelv nem tudja kimondani, értelem nem tudja felfogni a mértéküket.” Egy másik helyen viszont ezt írja: „Nem hiszem, hogy létezik olyan örömteli állapot, amely felér a tisztítótűzben lévő lelkekével, hacsak nem a boldogoké a mennyekben. Ez az elégedettség napról napra nő, annál jobban, minél inkább áthatja Isten a lelkeket; és olyan mértékben tudja áthatni őket, ahogy fokozatosan elenyésznek azok az akadályok, amelyek ennek eddig az útjában álltak.”

Ehelyütt megjegyzendő, hogy az öröm és a fájdalom jól megférnek egymás mellett. Saját tapasztalatunkból is tudhatjuk, hogy a szomorúság édes, az öröm pedig keserű is lehet. Dante a Purgatórium XXIII. énekében ezt így fogalmazza meg: 

„... S ím, sírás szállt és ének, itt a légbe: -
»Labia mea, Domine« (Zsolt 51,17) - s ki hallá,
Kínra hangolta, és gyönyörűségre.” 
(Babits Mihály fordítása)

-       -  folytatjuk -

Örömre vagyunk teremtve

A Bibliában az öröm együtt szerepel a menyegző, az aratás, a győzelem ünnepeivel. Az igaz öröm Istentől van, és az istenfélelemben gyökerezik. Az öröm forrása elsősorban Isten, azután minden, ami Istentől van: a törvény, a templom, a szövetségkötés, a próféták és maga a világ, mely Isten alkotása. Az öröm az jutalom. Az ártatlanság, az igazság és a törvény ismeretének; az istenkeresők és az istendicsérők jutalma. Jézus az aggodalmaskodó embereket így intette: „Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” (Mt 6,34). Akik pedig hittek Jézusban, azok felismerték, hogy minden jó onnan felülről van, s az öröm szintén Isten szeretetében van. De minden napnak megvan a maga öröme. Már ébredéskor örömmel köszöntjük Istent, hogy új napot ajándékozott, hogy egészségesek vagyunk, vagy csak ennyire vagyunk betegek. Örvendünk, hogy dolgozhatunk. Örvendünk, ha süt a nap, ha nagy pelyhekben hull a hó. Ha tudunk örülni, akkor jó kedvvel indulunk hivatásunkba szolgálni, képességeinket kibontakoztatni, tudásunkat kamatoztatni. Estére a sok-sok kis öröm boldoggá tesz minket és hálatelt szívvel térhetünk nyugovóra.

Az emberi szívekben értékes kincsek rejtőznek. Egyik ilyen kincsünk az öröm. Az örömről Petőfi tömören írt: „A bánat? Egy nagy óceán./ S az öröm?/ Az óceán kis gyöngye. Talán,/ Mire fölhozom, össze is töröm.” 
– Öröm az akaratnak egy kitüzött cél eléréséből, vagy egy vágyott tárgy birtokbavételéből fakadó megnyugvása, a lélek átmeneti állapota. 
Az öröm fokozatai: alapfokon csendes belső nyugalom és béke. Intenzívebb fokon kifelé is megnyilvánuló öröm a vidámság. Felsőfoka az ujjongás, a jubiláció. 
A legfőbb jó maradandó birtokbavétele pedig a boldogság. Ez a kegyelmi rendbe fölemelt ember végérvényes testi-lelki teljessége, amit Jézus Krisztus által az Isten életében való részesedésben kapunk. Helyesen mondta Solon az ókori bölcs, amikor Krözus a maga gazdagságával és szerencséjével dicsekedett: Senki sem mondható boldognak halála előtt. 
– A vasárnapi olvasmányok vigasztalást, öröm üzenetet tartalmaznak. „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek...” Ez volt jellemző Izajás prófétára is. A fogság idején Isten közelségéről beszélt, és ez örömmel töltötte el a népet. (Iz 61,1-2a. 10-11) A gondviselésben felismerték, hogy velük van az Isten! Jézus eljövetelekor a jövendölés szó szerint beteljesedett. (Jn 1,6-8. 19-28) Keresztelő János felismerte az Úr jövetelét és tanúságot tett róla. Az öröm forrása Jézus. Születését az angyalok nagy örömként hirdetik a pásztoroknak. A napkeleti bölcsek nagyon megörültek, hogy megláthatták Jézust. Ő mindenkié lesz, ha tiszta szívünkbe fogadjuk. (1Tessz 5,16-24) Adventi készületünk segítsen, hogy arcunkra is kiüljön az öröm.

 

„Az Úr lelke van rajtam: elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek.” Iz 6,1.

Dr. Darvas-Kozma József


 

2023. 12. 10.

Imakilenced Márton Áron boldoggá avatásáért

A csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia december 14-én, csütörtökön imakilencedet kezd a Millenniumi templomban Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatásáért.
Mindig a hónap 14. napján tartjuk, mert a Szent Kereszt templom búcsúja és örökös szentségimádási napja szept. 14-én van, és ehhez a naphoz  kötődnek a hívek évszázadok óta. 
Decenber 14-én a 18 órai szentmise előtt rózsafüzért imádkozunk, vezetik a Mária Légiósok. A szentmise után másfélórás szentségimádást tartunk.
 Évek óta töretlen Isten Szolgája Márton Áron püspök tisztelete. Közbenjárását naponta kérjük és minden szentmise után imádkozzuk: 

Istenünk,

Te ÁRON püspököt
arra választottad ki,   

hogy igazságodnak őre,
az üldözötteknek védelmezője
és népednek jó pásztora legyen.

Add,hogy mielőbb
szentjeid között tisztelhessük,
tanítása és példája
világító JEL legyen
mindannyiunk számára.

Ámen.

 

2023. 12. 09.

Hirdetés: 2023. december 10.

1. Ma, december 10-én templomi gyűjtés a hegyi-karabakból elüldözött örmény menekültek támogatására történik.

2. A XXII. Csángó Nap Csíkszeredában. A 11 órakor kezdődő szentmisén összetartozásunkat ünnepeljük A moldvai magyarokért szól a harang címmel. Közreműködnek a Csángó Kollégium diákjai.


3. A ¼1-es szentmise után a Nagy István Művészeti Középiskola diákjai adventi koncerttel örvendeztetnek meg.


4. Délután 4 órakor Családos mise lesz a Millenniumi templomban, a kisgyerekes családok részére. Utána kötetlen együttlét az altemplomban.

5. Az adventti hétköznapokon reggel 6 órakor  roráté szentmise, előtte és alatta mindkét templomban gyónási lehetőség.


6. Karácsonyi Szeretetkosarat készítünk a nehézsorsú családoknak. Aki támogatni szeretne, pénzadománnyal segíthet.

7. A plébániai hittanórára várjuk a tanulókat.

8. A karácsonyi Betlehemes próba hétfőn du. 4 órakor a hittanteremben.

9. December 11-én, hétfőn 16:30 órakor az elsőáldozók szüleivel értekezletet tartunk a Millenniumi templomban.


10. December 14-én, csüütörtökön imakilencedet kezdünk Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatásáért. Mindig a hónap 14. napján tartjuk, mert a Szent Kereszt templom búcsúja és örökös szentségimádási napja szept. 14-én van, és ehhez évszázadok óta kötődnek a hívek. Decenber 14-én a 18 órai szentmse előtt rózsafüzért imádkozunk, vezetik a Mária Légiósok. A szentmise után másfélórás szentségimádást tartunk.

11. A kegytárgybolt hétköznap 9-17 óráig tart nyitva. Szombaton 9-13 óráig és vasárnap zárva van. Az egyházi hozzájárulást ott is lehet fizetni. A 2024. évi Katolikus Falinaptár kapható, román nyelvű is. Ára 4 lej.

12. A Krisztus világa decemberi száma kapható a ministránsoknál és a sekrestyében. A 20 oldal ára 3,50 lej.

13. Figyelmükbe ajánljuk a Hiterősítő háromkötetes homíliás könyvet. A B évet már lehet lapozni, olvasni.

14. Megjelent A Szentlélek szentsége, bérmálkozók és felnőttek részére 300 oldal terjedelmű hittankönyv. Ára 24 RON. Kapható a plébánián.

15. A Hargita Nemzeti Székely  Népi Együttes kÚtjaink című új folklore műsorát kedden és szerdán 19 órakor mutatja be a Városi Művelődési Házban. További info az együttes facebook oldalán olvasható.

16. Pénteken a Városházán 18 órakor Fekete-Sashalmi Tamás: A középkori székelyek hadi viseletei és fegyverzete címmel tart előadást.

17. Előzetes: December 20-án 17 órakor a Millenniumi templomban Kerek egy ég alatt címmel Navratil Andrea népdalénekes, Sz. Nagy Mária bábszínész, homokrajzos és Demeter László népzenész műsorára kerül sor.