2012. 05. 23.

Csíksomlyói búcsús élményeim nyomán 1.


A csíksomlyói pünkösdi búcsúra először édesanyám vitt el, több mint fél évszázada. Tízéves lehettem. Vonattal utaztunk Csíkszentsimonból Szeredáig. A vasútállomástól zarándokolva mentünk, gyalog, imádkozva és énekelve a csíksomlyói Szűzanyához. Vittük örömünket, bánatunkat, a magunk és ismerőseink kéréseit, s bűneinket is. Nagyon izgalmas volt minden pillanat, mert tudtuk, hogy zarándokolva vezekelünk, de Somlyón, a Máriánál, az átváltozás bennünk megtörténik. A szentgyónást már odahaza elvégeztük, vagy ha nem sikerült otthon, akkor Somlyón, és a misén áldoztunk. Csak ezután indultunk el a Kálvárián, ahol kifelé menet elvégeztük a keresztútat. A Szálvátor-hegyi kápolnába nagy nehezen bejutottunk, miközben mindenütt zengett a zarándokének. De mihelyt az oltár elé értünk, térdre ereszkedtünk mindnyájan, és háromszor térden csúszva kerültük meg az oltárt, miközben magunkban elmondtuk fohászainkat. A kápolnából kijövet megnéztük a Szenvedő kápolnát, láttuk a remetét is, aki szegényen élt. Egyszerű koporsó és takaró volt az ágya. Vezekel, imádkozik értünk, s a kápolnát vigyázza – mondta édesanyám. Erdei gyümölccsel él és alamizsnából, amit a jó emberek adnak neki. Majd szabad helyet kerestünk, letelepedtünk és a tarisznyánkból megebédeltünk. Vigyáztunk arra is, hogy maradjon búcsús eledelünk, amiből az otthoniak is részesüljenek. A hegyről leindulva búcsúágat (nyírfaágat) törtünk, annyit, hogy jusson belőle az otthon maradt szomszédoknak is. Benéztünk a hegy oldalában álló Szent Antal kápolnába, imádkoztunk ott is, mert, aki olyan templomban jár, ahol még nem volt, ott három kérését az Úr meghallgatja. Nehéz volt akkor elmondani a három kérést úgy, hogy abban szeretteim mind benne legyenek. Ének és imádság közepette tértünk vissza a kegytemplomba, mert a Szűzanyától el kellett köszönni. Szíven talált a zarándokok felemelő éneke: „Van egy égi Anyám nékem, Ki el nem hagy soha engem, Neve: Mária, Aki az én életemnek Vezércsillaga.” Lassan sodródtunk a békét sugárzó Szűzanyához. Ott édesanyám felemelt és Mária lábát kézzel megérintettem, mint ahogy azt az előttem menők is tették, a búcsúágat és zsebkendőt is hozzáérintettem. Ezzel kifejeztük, hogy mostantól kezdve tudatosan a Szűzanya oltalma alatt akarunk élni. A templom ajtajában megfordultunk és elköszöntünk Máriától. Imádkozva, énekelve, megerősödve, lelkesen indultunk haza. Az utcabelieknek azt mondtuk: adjon Isten részt a búcsú kegyelmeiből, miközben a búcsúágból őket is részeltettük. Ők pedig megszámolták a leveleket, hogy annyi Miatyánkot és Üdvözlégyet mondjanak el. A megmaradt búcsúágat a tiszta szoba egyik szentképe fölé vagy üres vázába tettük, hogy emlékeztessen bennünket: mi igent mondtunk a Szűzanyának, és gyermekeiként akarunk élni.
Megvallom, hogy a csíksomlyói Szűzanya tisztelete révén tanultam meg fokozottabban szeretni nemzetemet és egyházamat. Ezért minden évben részt veszek a búcsún. Viszont az első zarándoklásom óta foglalkoztatnak a somlyói legendák, foglalkoztat Csíksomlyó titka. A történelmet faggatom, hogy mikor is kezdődött a búcsús zarándoklat. Melyik pápa és milyen indoklással adta a búcsú engedélyt? Miért kell kimenni a Szálvátor-hegyi kápolnához? Mióta laktak ott a remeték? Miért kerülik meg térden csúszva háromszor a Szálvátor kápolna főoltárát? Miért törnek búcsúágat, és miért érintik a Szűzanya szobrához? Miért beszélnek fogadalmi búcsúról? Miért tettek/tesznek meg olyan nagy utat az emberek a somlyói egy-két napért, vagy a szentmiséért, mikor plébániájukon is van szentmise? És más hasonló kérdések sorjáznak, ami a somlyói búcsú eredetéhez és történetéhez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak… Hála azon közösségi szellemnek, lelkületnek, amely az egyes szerzetesrendeket valósággal családdá forrasztotta össze, utódaikat pedig a múlt feltárására ösztönözte. És hála azoknak is, akik monográfiákkal, kutatásaikkal gazdagították ismereteinket, amelyekből anyagot meríthetünk, hogy a széttöredezett fejlődési vonalakat, emlékeket egymáshoz illesszük és kutassuk, hogy milyen volt a remeték, szerzetesek szerepe a székelyek megmaradásában és az egyházi művelődés alakulásában.
Úgy gondolom, hogy a fenti kérdésekre kitartó munkával sikerült a rendelkezésemre álló források és utalások, valamint a helyi hagyomány segítségével megbízható választ kapnom. Az 1352-ben a tatárok fölötti győzelem emlékére épített kolostor és templom, a Szálvátor-hegyi remeték, a helyi szokások és nem utolsó sorban a pünkösdszombati búcsú kutatása az erdős részeken meghúzódó egyetlen magyar alapítású szerzetesrendhez, a pálosokhoz vezettek. E rend 1484-ben kapott kiváltsága nyomán kialakult a pünkösdszombati zarándoklat, majd az 1567. év pünkösdi búcsúkor lezajlott hargitai csatával kapta meg új és maradandó hitvédelmi patináját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése