A Szent Kereszt oltalma alatt 275 éve - hitben együtt!

Könyv Csíkszeredáról. A csíkszeredai Szent Kereszt plébánia történetének átfogó, tudományos igényű feldolgozása mindeddig hiányzott. Ennek hátterében nem csupán a témával kapcsolatos kutatói érdeklődés korlátozottsága áll, hanem mindenekelőtt azok a politikai és intézményi feltételek, amelyek az 1989 előtti kommunista rendszer több mint négy évtizede alatt az egyháztörténeti kutatás lehetőségeit jelentősen beszűkítették. A Csíkszereda történetével foglalkozó korábbi összefoglalások, valamint a csíki társadalom és művelődés emlékezetét rögzítő visszaemlékezések az egyházközség történetére többnyire csak érintőlegesen tértek ki. Mindez indokolttá teszi a Szent Kereszt plébánia történetének önálló, forrásokra alapozott vizsgálatát. 

Csíkszereda önálló egyházközséggé szerveződésére 275 évvel ezelőtt, 1751 januárjában került sor. Ezt megelőzően egyházi szempontból a csíksomlyói Szent Péter és Pál egyházközséghez tartozott. Az önálló plébánia létrejötte szorosan összefüggött Csíkszereda város szerda-napi hetivásár intézményével, a település növekvő gazdasági és társadalmi jelentőségével, valamint az erdélyi püspökség egyházszervezési törekvéseivel. A plébánia szerény lélekszámú közössége a 20. század folyamán fokozatosan növekedett, s a század második felére a Gyulafehérvári Egyházmegye egyik, majd legnagyobb lélekszámú plébániájává vált.

A plébánia története ugyanakkor nem választható el Csíkszereda település- és társadalomtörténetétől, illetve az erdélyi katolicizmus 18–20. századi fejlődésétől. Az egyházközség alakulását, gazdasági helyzetét, lelkipásztori gyakorlatát és közösségszervező szerepét minden korszakban jelentős mértékben meghatározták a tágabb politikai, társadalmi és jogi változások. Különösen érvényes ez a 20. századra, amelynek impériumváltásai, a két világháború, az állam- és társadalomrendszeri átalakulásai, valamint a nacionalista, kommunista, ateista diktatúra egyházellenes politikája gátolta az egyházközség életét.

Az 1989 decemberi események a diktatúra megszűnését jelentették, s az átmeneti időszak egyik lényeges következménye az egyházakat korlátozó jogi és politikai rendelkezések fokozatos felszámolása, illetve az intézményi és közösségi önszerveződés lehetőségeinek bővülése volt. A rendszerváltást követő évtizedek lassú átalakulása, az elvett egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának késleltetése napjainkig akadályozzák az egyház működését. Ennek eklatáns, megcáfolhatatlan példája a Szent Kereszt templom és plébánia közti utca szakasz. A telekkönyvben 1903 óta sértetlen a plébánia tulajdona. 1953-ban a plébánost száműzték és helyére egy békepapot ültettek. Eközben a pártvezetés leverette a gazdasági udvar bejáróját és utcát nyitott. Ezáltal még jobban összeszorították a plébániát. 1955. Március 25-én Áron püspök átvette az egyházmegye vezetését és visszahelyezte az elmozdított Antal József plébánost Csíkszeredába. De ő ezt a megcsonkított állapotot találta. Az 1989-es változást követően beadványainkkal kérjük ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetését, hogy a templomok körül tudjuk újra pozícionálni a szakrális teret. Ennyit a hatékony vezetésről.

A jelen kutatás közvetlen ösztönzőjét a plébánia vezetésével 2000. augusztus 1-jén bekövetkezett megbízatásom jelentette. Az ezt követő években az egyházközség intézményi és infrastrukturális állapotának rendezése, valamint az államosítás során elveszített egyházi ingatlanok és területek ügyének felülvizsgálata került előtérbe. E folyamat jelentős állomásai voltak a Millenniumi-templom 2001–2003 közötti felépítése, 2003-ban a Segítő Mária Róm. Kath. Főgimnázium visszaszerzése, valamint a Szent Kereszt-templom 2004–2006 között végzett külső és belső restaurálása.

A műemlék templom helyreállításához kapcsolódó régészeti kutatások egyúttal új történeti kérdéseket is felvetettek. A templom szentélyének feltárása során előkerült tárgyi emlékek,  egy előbbi templom bontásból származó anyagok, az épület történeti rétegének a vizsgálata a plébánia korábbi történetének módszeres feltárására irányították a figyelmet.

A Gyulafehérvári Érseki Levéltárban végzett kutatásom során két, 1750 előtti visitatio canonica került elő, amelyek fontos adatokkal szolgálnak a város korábbi vallási életéhez. A források tanúsága szerint a csíkszeredai piac közelében már a plébánia alapítását megelőző évszázadokban működött a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolna, ahol a hetivásár napján, szerdán és a kápolna titulus ünnepén szentmisét mutattak be. A régészeti és levéltári adatok együttesen olyan forráscsoportot alkottak, amely lehetővé tette a plébánia történetének az eddigieknél részletesebb rekonstruálását.

A kutatásom elsődleges célja a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia 20. századi történetének feltárása és történeti értelmezése. A vizsgálat középpontjában az egyházközség intézményi fejlődése, lelkipásztori élete, gazdasági alapjai, társadalmi kapcsolatrendszere és politikai környezetének változásai állnak. Külön figyelmet kapnak azok a mechanizmusok, amelyek révén az egyházközség a változó állami és társadalmi viszonyok között intézményeit és közösségi identitását fenntartani, illetve újra szervezni igyekezett.

A kutatásom további célja annak vizsgálata, hogy a katolikus egyház milyen szerepet töltött be a helyi társadalom kulturális és oktatási életében. Ennek keretében elemzésre kerül a hit- és erkölcsi nevelés, az ifjúság oktatása, a szerzetesi és világi lelkipásztori munka, a hitbuzgalmi egyesületek működése, az egyházi sajtó szerepe, valamint az iskolák megszervezésének és fenntartásának kérdésköre. Ugyancsak vizsgálat tárgyát képezi a plébániához kapcsolódó leányegyházak, elsőként Zsögöd, majd a múlt században Hargitafürdő fejlődése és önállósulási törekvése.

A helyi katolikus társadalom önszerveződésének egyik sajátos forrásának indult az Egyházközségi Apostol című kisújság, amely 1948 vízkeresztjén indult, majd a kommunista hatalom megszűntette, a plébánost börtönbe zárta. Újraindítása 2004-ben már egy alapvetően megváltozott politikai és társadalmi környezetben történt. A kiadvány története jól szemlélteti az egyházi nyilvánosság lehetőségeinek és korlátjainak változását, s egyben hitélet fenntartásának egyik eszközét is jelentette.

2. A kutatás módszertani és historiográfiai szempontból Marton Józsefnek A gyulafehérvári Főegyházmegye történetének súlypontjai a 20. században – Szempontok a plébániák történetének a megírásához című tanulmányára támaszkodik. A szerző a plébániatörténetek megírását az egyházmegye történetének feltárásához nélkülözhetetlen részfeladatként értelmezi. E megközelítésből kiindulva jelen munka is arra törekszik, hogy a helyi egyházközség történetét ne elszigetelt intézménytörténetként, hanem a Gyulafehérvári Érsekség, a székelyföldi társadalom és a romániai politikai rendszerek változásának összefüggésében értelmezze.

A 20. század kiemelt vizsgálata történeti szempontból több okkal is indokolható. Ez az időszak nem csupán az impériumváltás, a két világháború és az államhatárok átrendeződésének kora volt, hanem az egyház és állam kapcsolatának radikális átalakulását, valamint a társadalom gyors modernizációját is magában foglalta. A század politikai és társadalmi metamorfózisai az egyházközség belső életére is közvetlen hatást gyakoroltak, s olyan kihívások elé állították, amelyek a plébániai intézményrendszer működését és a vallásgyakorlás formáit egyaránt átalakították.

A kutatás egyik legjelentősebb módszertani problémáját a forrásanyag egyenetlen fennmaradása jelenti. A Csíkszeredára és a csíki településekre vonatkozó legkorábbi írásos adatok a 14. századból származnak. Közülük kiemelkednek az 1332–1336. évi pápai tizedjegyzékek, amelyek a Telegdi Főesperesség csíki ales­perességének egyházi viszonyairól is tájékoztatnak. A jegyzékek szerint a mai Al- és Felcsík területén tizenhat templomos pap fizetett tizedet.

A 14–17. század folyamán bekövetkezett katonai pusztítások ugyanakkor a helyi írásbeliség jelentős részét megsemmisítették. A 14. századi tatárbetörések, az 1421-es és 1432-es török támadások, a 16. század közepétől ismétlődő moldvai és tatár betörések, majd a 17. századi pusztító hadjáratok következtében számos település és egyházi intézmény pusztult el. Különösen súlyos következményekkel járt az 1657–1661 közötti török–tatár büntetőhadjárat, amelynek során Csíkban huszonhat templomos falu égett el. A század végén az 1690-es Thököly-féle hadjárat, illetve az 1694-es tatárbetörés tovább növelte a pusztítás mértékét.

A hiányos írásos forrásanyag következtében a régészeti adatok, a tárgyi emlékek, a topográfiai megfigyelések és a hagyományanyag is szerepet kapnak a régmúlt rekonstruálásában. Ezek felhasználása azonban csak megfelelő forráskritikával indokolt, mivel a kollektív emlékezetben fennmaradt hagyományok történeti értéke és tényszerűsége minden esetben külön vizsgálatot igényel.

A forrásveszteség a későbbi korszakokban is jelentős maradt. Az első világháború idején, 1916-ban megsemmisült a csíkszeredai plébánia irattárának jelentős része, köztük a Domus Historia. Csíkvármegye levéltári anyagát 1944-ben a front közeledése miatt az ország nyugati részébe szállították, azonban 1945-ben, Zalaegerszeg bombázása során ez az anyag is elpusztult. A később fennmaradt iratok egy részét a román állam a besztercei papírzúzdájába küldte, más részük pedig raktárba került. A kommunista diktatúra idején, mondta Borbély Gábor főesperes, a plébánosok tartózkodtak az események írásbeli rögzítésétől, attól tartva, hogy az állami szervek később terhelő bizonyítékként használhatják fel azokat ellenük.

A kutatásom forrásbázisát ezért több, egymást kiegészítő forráscsoport alkotja. Meghatározó jelentőségűek a Gyulafehérvári Érseki Levéltár iratai, valamint a csíkszeredai plébánia 20. századi jegyzőkönyvei és iratcsomói. Ezeket egészítik ki a Budapesti Országos Széchényi Könyvtárban őrzött csíkszeredai időszaki kiadványok, köztük a Csíki Lapok és a Csíki Néplap. A történeti háttér rekonstruálásához további adatokat szolgáltattak a Budapesti Hadtörténeti Múzeum, a bécsi Hadtörténeti Levéltár, a Hargita Megyei Levéltár, a Csíki Székely Múzeum könyvtára, a Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlege, valamint a csíki plébániák irattárai.

A sajtóforrások mellett felhasználásra kerültek a kommunista korszak egyházpolitikáját és társadalomtörténetét feldolgozó újabb szakirodalmi munkák. A levéltári és nyomtatott forrásokat kiegészítették az egyházközség idős tagjaival folytatott beszélgetések és szóbeli közlések. Ezek különösen a 20. század mindennapi vallásgyakorlatának, közösségi viszonyainak és a diktatúra alatt kialakult alkalmazkodási stratégiáknak a vizsgálatában bizonyultak értékesnek. A szóbeli források adatait azonban az írott forrásokkal összevetve, a visszaemlékezés természetéből fakadó torzulások figyelembevételével használtam fel.

A munkám szerkezete három nagyobb egységre tagolódik. A felosztás alapvetően kronologikus, ugyanakkor az egyes korszakok tárgyalása során az intézménytörténeti, társadalomtörténeti és egyháztörténeti szempontok együttes alkalmazására törekszik.

Az első fejezet Csíkszereda településtörténeti és földrajzi adottságait, valamint városiasodásának folyamatát vizsgálja. A település fejlődésében meghatározó szerepet játszott a Csíki-medencén belüli földrajzi helyzete, a szerda-napi hetivásár és az ebből következő kereskedelmi kapcsolatrendszer. Városiasodását azonban sajátos társadalmi és jogi viszonyok lassították. A székely örökösödési és birtokhasználati rendszer korlátozta a külső betelepülést, ami a kézműves és kereskedő rétegek megerősödését is fékezte.

A fejlődésben fordulatot jelentett az 1876-os közigazgatási átszervezés, amelynek során Csíkszereda vármegyeszékhellyé vált. A közigazgatási funkciók koncentrációja új intézmények létrejöttét, jelentős építkezéseket és a tisztviselői réteg megtelepedését eredményezte. Az 1897-ben meginduló vasúti közlekedés tovább erősítette a település gazdasági és társadalmi integrációját. A város kulturális fejlődésének újabb állomását jelentette a csíksomlyói római katolikus főgimnázium Csíkszeredába helyezése és az új épület 1911. június 5-i felszentelése. A 20. század elejére az iskola és az egyházközség a helyi társadalom két meghatározó intézményévé vált.

A második fejezet a plébánia 1751-es alapításától 1920-ig követi nyomon az egyházközség fejlődését. A vizsgálat kiterjed az egykori plébánosok, várkáplánok és káplánok személyére és működésére, a hitbuzgalmi egyesületekre, valamint a szerzetesi jelenlét formáira. Külön elemzés tárgyát képezi az egyházi sajtó szerepe, amely a vallási tájékoztatás mellett a közösségi identitás alakításának és a társadalmi nyilvánosság megszervezésének eszközévé vált.

Az egyházközség gazdasági alapjainak vizsgálata során külön figyelmet kap a patrónusi rendszer és az egyházi célokra használt földvagyon kérdése. Az 1871-es arányosítási törvény alkalmazása alapvetően megváltoztatta az egyházközség gazdasági helyzetét. A közös vagyonból a részarányt nem mérték ki a plébániának. 1918-ban Ugron Gábor miniszter helyben felszólította a város elöljáróit, hogy az évvégéig az egyházat részeltessék a szántó- és erdőterületekből. Kitört az őszirózsás forradalom, a kimérés elmaradt és a plébánia része a román államé lett. Ugyanez a fejezet mutatja be a templomépítés több évtizeden át húzódó problémáját, az első világháború következményeit, valamint a zsögödi leányegyház intézménytörténetét és önállósulási folyamatát.

A harmadik fejezet az 1920-tól a rendszerváltást követő időszakig, illetve napjainkig követi az egyházközség történetét. Középpontjában az impériumváltás következtében kialakult új jogi és politikai helyzet, a román állammal való intézményi viszony, a felekezeti oktatás kérdése, valamint a kommunista államhatalom egyházpolitikájának helyi következményei állnak.

Az impériumváltás új felekezeti struktúrák kialakulását eredményezte. A helyi keresztény felekezetek együttélését nem kizárólag vallási szempontok, hanem a politikai és társadalmi viszonyok, valamint az állami nemzetiség- és egyházpolitika is alakították. A felekezeti konfliktusok ezért csak tágabb politikai és társadalomtörténeti összefüggésben értelmezhetők.

A 20. század közepén az egyház társadalmi szerepvállalásának egyik fontos területét a szociális tevékenység jelentette. A KALOT székely népfőiskola ugyan nem közvetlenül a csíkszeredai plébánia intézményeként működött, hatása azonban érzékelhető volt nemcsak az egyházközségünk, hanem a környék társadalmi életében is. A katolikus szociális tanítás gyakorlati érvényesülése különösen a második világháború alatt és azt követően vált láthatóvá a szegények, az árvák és az éhező gyermekek támogatásában, valamint a közösségi szolidaritás különböző formáiban.

A kommunista korszak vizsgálatának egyik központi kérdése annak feltárása, hogy az egyházközség miként reagált az állami ellenőrzés, az intézményi korlátozás és az ideológiai nyomás körülményeire. A kutatás arra is rámutat, hogy az egyházközség fennmaradását nem kizárólag a hivatalos intézmények biztosították: jelentős szerepet játszottak a lelkipásztorok, a világi hívek, a családok és a közösségi vallásgyakorlat informális formái is.

A rendszerváltást követő időszakban az egyházközség intézményi és területi fejlődése új lendületet kapott. Ennek egyik példája Hargitafürdő, amely 1956-tól Csíkszereda leányegyháza volt, majd 2000 decemberében jogilag önálló plébániává vált. Lelkipásztori ellátása ugyanakkor továbbra is a Szent Kereszt Plébániához kapcsolódik. A 21. század első évtizedében megvalósult építkezések, restaurálások és közösségi kezdeményezések a rendszerváltást követő egyházi újjá szerveződés fontos fejezeteit alkotják.

Visszatekintve megismerhetjük, hogy a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia miként reagált a 20. század egymást követő politikai, társadalmi és ideológiai kihívásaira. A vizsgálat nem pusztán az események kronologikus rekonstruálására törekszik, hanem az intézményi alkalmazkodás, a közösségi kontinuitás és a vallási identitás megőrzésének mechanizmusait is igyekszik feltárni.

A forrásanyag töredékessége, az egyházi iratok pusztulása, valamint a kommunista korszak dokumentációs hiányosságai szükségessé teszik az eltérő forrástípusok összevetését. A levéltári iratok, sajtóforrások, statisztikai adatok, tárgyi emlékek és oral history-források együttes vizsgálata teszi lehetővé annak a történeti folyamatnak a rekonstruálását, amelynek során a csíkszeredai egyházközség a politikai rendszerek változásai közepette is megőrizte intézményi és közösségi kontinuitását.

A jelen munka egy nagyobb dolgozatnak a kivonata, amely a csíkszeredai Szent Kereszt plébániát nem elszigetelt egyházi intézményként, hanem a csíkszeredai társadalom, a székelyföldi történeti tér és a Gyulafehérvári Egyházmegye változó struktúráinak részeként értelmezi. A feltárt források és a vizsgált problémák ugyanakkor nem tekinthetők lezárt történeti kánonnak: a hiányzó dokumentumok, a további levéltári kutatás lehetőségei és a feltáratlan magángyűjtemények egyaránt újabb eredményekkel gazdagíthatják a plébánia történetének ismeretét.                                                   A negyedik fejezetben Templomról és rólunk címmel személyes beszámolókat találunk. Ezek az írások a templom köveiben, az egyházi közösségek szolgálatában és az emberek emlékezetében őrzött múltat kapcsolják össze a jelennel és a jövő reménységével. Együtt vallanak arról, hogy az örökség nem csupán megőrzendő emlék, hanem továbbadandó hit és közös küldetés. Elsőként Mihály Ferenc restaurátor szakember ismertetőjét olvashatjuk a barokk templom főoltáráról, amelynek restaurálását ő végezte. Munkája révén a múlt értékes művészeti és hitéleti öröksége újul meg, hogy a következő nemzedékek számára is látható és megtapasztalható maradjon.                                                        Sárközi Sándor piarista atya Köszönet a piaristáktól című írása (Csíkszeredától Kolozsvárig – 5. mozaikban) a 2007 és 2022 közötti csíkszeredai, majd a kolozsvári régi piarista templomban, a Báthory-líceumban – egykori iskolájukban –, valamint az egyetemi lelkészségen kibontakozó gazdag szolgálatukról számol be. Visszatekintésében egy olyan szolgálat bontakozik ki előttünk, amely a piarista örökséget a jelenben életté formálta, és a jövő nemzedékeinek is értéket közvetít.                      Hasonlóképpen a Szent Kereszt plébánia is befogadta a pálos szerzeteseket. Erről Pálos szerzetesek Hargitafürdőn címmel P. Bátor Botond pálos perjel tudósít, a szerzetesek 2013. január 31-i érkezésétől napjainkig követve történetüket. A rend gyökéreresztéséről, megerősödéséről és kibontakozó életteréről kapunk hívogató ízelítőt. Beszámolója azt példázza, miként válik a történelmi szerzetesi örökség élő jelenlétté és a jövőbe mutató lelki erőforrássá.                                                                                           A múlt emlékezetének fontos része – Márton Áron 130 államilag emlékévben –  Sztojka Ferencnek, a Kegyelmes úr sofőrének eddig még nem közölt visszaemlékezése a püspök atya 1970. július 13-i csíkszeredai, valamint július 14-i hargitafürdői bérmálásáról és beteglátogatásáról. Márton Áron püspök alakja és látogatásának felidézése nemcsak történelmi emléket őriz, hanem hitbeli örökségünk továbbadását is szolgálja.                                                                                                                            A fejezet írásai így egymást kiegészítve mutatják meg, hogyan épül közösségünk múltjára a jelen, és miként válik a megőrzött örökség a jövő reménységének alapjává. Ezt a gondolatot foglalja össze a jubileum jövőbe mutató üzenete: A Szent Kereszt oltalma alatt – 275 év hitben együtt: múltból építkező hittel, jövőbe tekintő reménységgel, mindig Krisztus szeretetében.                                                            A fejezetben a jubileumi plakát is helyet kapott, vizuálisan is megjelenítve az ünnep üzenetét.             A jubileumi könyv utószóját annak írója, Darvas-Kozma József esperes-plébános jegyzi. Az utolsó lapon pedig a Szent Kereszt-templom tornyának megáldásakor az időkapszulába elhelyezett üzenet szövegének másolata olvasható. Ez a jövő nemzedékeinek szánt üzenet jelképesen is lezárja a fejezetet, és egyben annak egész mondanivalóját összefoglalja: a múlt örökség, a jelen szolgálat, a jövő pedig felelősség. A restaurált főoltárban megőrzött értékek, a piaristák és a pálosok szolgálata, Márton Áron püspök hiteles életpéldája mind azt tanúsítják, hogy amit elődeinktől hitben és szeretetben örököltünk, azt nekünk kell élettel megtöltenünk és továbbadnunk. Ezt a három időtávot fogja egységbe a Szent Kereszt oltalma alatt 275 éven át megélt közös hit, valamint mindaz, amit Krisztus szeretetében egymásért és az utánunk következő nemzedékekért teszünk.

(Szent Kereszt Plébánia)