2015. 02. 02.

Merkel Budapesten: békés megoldást Ukrajnában!


Az ukrajnai helyzet, az energiafüggőség és az eurázsiai gazdasági kapcsolatok is szóba kerültek Angela Merkel német kancellár hétfői budapesti látogatásán, amelyen először Orbán Viktor kormányfővel tárgyalt.
orb_merk_b
Az Országházban tartott megbeszélést követően mindketten leszögezték: sem Németország, sem Magyarország nem fogja fegyverekkel támogatni Ukrajnát.
Az egynapos látogatáson tartózkodó Merkel elmondta: nem hisz az ukrán konfliktus katonai megoldásában, mindent megtesznek azért, hogy tárgyalásos úton találjanak megoldást. Véleménye szerint mielőbb tűzszünetre van szükség, és ehhez jó kiindulópont a minszki egyezmény. A kancellár kijelentette, hogy Németország nem fogja támogatni Ukrajnát fegyverek szállításával.
Orbán Viktor ugyanerre a kérdésre, hogy amennyiben nem sikerül békés úton rendezni a konfliktust, elképzelhetőnek tartja-e, hogy fegyverekkel segítsék Ukrajnát, egyetlen szóval, nemmel felelt.
Magyarországnak – mint mondta – három szempont miatt húsbavágó az orosz–ukrán konfliktus kérdése: Ukrajna Magyarország szomszédja, Magyarországra Ukrajnán keresztül érkezik a gáz, és 200 ezer magyar él Ukrajnában.
A német kancellár is a tárgyalás fontos témájaként említette az ukrajnai konfliktust. Mint mondta, hálásak Magyarországnak, amiért újra és újra gázszállítással segíti Ukrajnát.
A kétoldalú kapcsolatokról Orbán leszögezte: Németország a magyar történelem elválaszthatatlan része, az elmúlt évek gazdasági együttműködése pedig bizonyíték arra, hogy Németország a magyar jelen és jövő része is lesz. Méltatta továbbá a kancellárt is mint az európai egység legfőbb és legerősebb szószólóját.
Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja az eurázsiai gazdasági együttműködéssel kapcsolatos német elképzeléseket. Ezekről kifejtette: stratégiai és történelmi horizonton szemlélve Európát, nem tud elképzelni olyan Európai Uniót, amely nem tudja beépíteni magába Oroszország energiaforrásait és nyersanyagait. Az orosz energiafüggőség ügyében arra hívta fel a figyelmet, az idén lejár Magyarország hosszú távú gázszállítási szerződése, és Magyarországra ma komoly mennyiségben csak Oroszországból érkezik gáz.
Végül az illiberális demokráciával kapcsolatos korábbi szavait firtató kérdésre a miniszterelnök úgy fogalmazta meg álláspontját – amely mellett, mondta, minden nemzetközi fórumon ki fog tartani –, hogy nem minden demokrácia szükségszerűen liberális, s „ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek, amit nem adhatunk meg neki”.
Angela Merkel mindennek kapcsán a társadalmi párbeszéd jelentőségét méltatta. Kiemelte: a magyar kormánynak nagy többsége van, de az ellenzék, a civil társadalom és a média szerepét is értékelni kell.
Magyarország energiafüggőségéről szólva kijelentette: a kiszámítható és megbízható energiaellátásért kell dolgozni, továbbá hangsúlyozta az energiaforrások diverzifikálásának jelentőségét is.
A német kancellár kérdésre válaszolva közölte: az illiberális szóval a demokráciával összefüggésben nem tud mit kezdeni. Mint mondta, beszéltek a demokráciáról és annak sajátosságairól, és ezt a párbeszédet el kell mélyíteni, mindazonáltal meglátása szerint a demokrácia gyökerei mindig is a liberalizmushoz kapcsolódtak. A németországi demokráciáról szólva a keresztényszociális, a liberális és a konzervatív gyökereket említette.
A találkozót követően Merkel megbeszélést folytatott a magyarországi zsidó szervezetek vezetőivel. Ezt megelőzően Angela Merkel látogatást tett a Dohány utcai zsinagógában, majd a holokauszt mártírjainak Emanuel-emlékfájánál emlékezett meg az áldozatokról. A vizit színfoltja, hogy a Szegedi Tudományegyetem – fizikusi és politikai érdemeiért – a kancellárt díszdoktori címmel tüntette ki.
Fidesz: a találkozó egy erősebb Európához is hozzájárul
A Fidesz szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár hétfői budapesti találkozója nemcsak a két ország közötti kapcsolat megerősítéséhez járul hozzá, hanem egy erősebb Európához is.
orb_merk2_b
A kormánypárti frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében Magyarország egyik legfontosabb stratégiai partnerének nevezte Németországot, „kulturális, gazdasági és politikai kapcsolataik évszázados alapokon nyugszanak”.
A Fidesz képviselőcsoportja szerint a két ország politikai és gazdasági stabilitása, jó teljesítménye és kölcsönös együttműködése egyedülálló érték a ma konfliktusokkal és válsággal teli Európában.
A Fidesz minden erejével támogatja a kormánynak azt a törekvését, hogy a dinamikusan növekvő magyar-német gazdasági szövetség még erősebb legyen, mert az jelentősen segíti Magyarország és a magyar vállalkozások versenyképességének javítását, ezáltal a Fidesz legfontosabb célját, a munkahelyteremtést – írták közleményükben.
 **
Az ellenzéknek semmi sem tetszik!
erdély ma

Kéz bőre alá ültetett chip? - Kezdődik a vég?

A svéd Epicenter irodaházban vadonatúj technológiát használnak, a kéz bőre alá ültetett chipet. A mindössze rizsszemnyi chip rádióhullámokkal működik, és hamarosan az irodaházban dolgozó 700 ember közül többeknek is felajánlják a lehetőséget, hogy így helyettesítsék azonosítókártyájukat.


Hosszabb távon nemcsak az ajtók nyitásához és a fénymásolókhoz használhatják, hanem például fizethetnek is vele a büfében.

Az irodaház hivatalos megnyitóján a fejlesztő cég vezetőjébe a színpadon ültettek be egy chipet. Az új kütyüt a BBC tudósítója is kipróbálta, és beszámolója szerint a beültetés, amit egy tetoválómester végzett, csak minimális fájdalommal járt, nem többel, mint egy injekció.

A bőr alá ültetett chipeket egyre szélesebb körben használják. Van köztük, amely adatokat, például névjegyet tárol, amelyet aztán a partner leolvashat egy okostelefonnal. Ilyet kapott az újságíró is. Általánosságban pedig a chip kiváltja a jelszavakat, a PIN kódokat, és egy sor műveletet érintéssel is kivitelezhetővé tesz. Egyre több információt lehet így tárolni, és a kutatók azt remélik, hogy hamarosan az egészségügyben is hasznosítható lesz az új technika.
(vs)


Bal-Rad komm: Kezdődik hát a rémálom. Csak mint egy injekciószúrás. "Tartsa a popóját a kedves beteg! Szuri lesz!"
És honnan tudja azt majd a "kedves beteg", hogy nem-e egy OLYAN chipet is beleültetnek, ami...
Ami jelzi a KÍVÁNCSISKODÓNAK, hogy éppen hol jár, mit csinál, kivel beszél, meddig tart...?
Aztán a "vevőkészüléknél" ülő VALAKI megnyomja a "kikapcsol" gombot. És egy hirtelen - ám fölöttébb hatásos - szívroham kiiktatja a "kedves beteget"! Mert már öreg, vagy beteg, VAGY NEM ELÉGGÉ HASZNOS! VAGY MERT A KÍVÁNCSISKODÓ ÚGY GONDOLJA, hogy a "kedves beteg" rá nézve veszélyes!
Forrás: https://balrad.wordpress.com

A szárazföldi vadállat:
"Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát." (Jelenések 13,16- 17)

Gyertyaszentelő Boldogasszony

A mai liturgiát ünnepélyes és örvendező hangnem jellemzi: Krisztus első templomi bevonulását ünnepeljük. Nem hiányzik az áldozati vonás sem, hiszen szülei felajánlották Istennek. Az örvendetes rózsafüzér negyedik titkáról elmélkedünk: Akit te szent Szűz a templomban bemutattál.
1. Ünnepünk kezdő hangját Malakiás próféta jövendölése adja meg (Mal 3,1-4), aki az istentisztelet és a papság megújulását sürgette, mert „hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám már jön is!” Könnyű ezt a szöveget a mai ünnep gondolatával összekapcsolni, amikor negyven nappal születése után Krisztus megérkezik a templomba, itt a mózesi törvény előírása szerint, Mária és József bemutatják az Úrnak.
Az anya hét napon át tisztátalannak számított, kizárt volt az istentiszteletből is. Ez abban a korban a szülőanya védelmét szolgálta. Az elsőszülött fiúgyermeknek a nyolcadik napon nevet adtak, és a körülmetéléssel felvették a mózesi szövetségbe. Az édesanyának még 33 napot otthon kellett maradnia, hogy megtisztuljon. Ez idő alatt teljesen felépült és át tudta élni anyaságát. A Székelyföldön is hagyomány volt, hogy negyven napig nem járt ki az édesanya, csak miután megkeresztelték a gyermeket akkor „szabadult ki”. A szülőanya kímélete olyan széleskörű volt, hogy házimunkát sem végezhetett. Terhet cipelni, a kútból vizet merni és vinni tilos volt. Így mondták: a víz megférgesedik, ha szülőasszony viszi! A szülőanya segítségére sietett ilyenkor a rokonok és a szomszédok.
A 40. napon felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. Ekkor Mária is bemutatta a tisztulási áldozatot.
Az elsőszülött megváltásának egyik indítéka, hogy minden elsőszülött Isten tulajdona. Ezért Isten szolgálatára kellett szentelni, hogy papként az oltárnál szolgáljon. Erre a szolgálatra viszont Isten, Lévi fiait, a levitákat választotta ki. A templomi szolgálatot ezek látták el. Ezért az elsőszülött gyermekért pénzben kellett váltságdíjat fizetni: ebből fedezték a leviták életszükségleteit, az elsőszülött gyermek pedig mentes maradt a papi szolgálattól.
Az elsőszülött megváltásának másik indítéka, hogy eszükbe juttassa az Egyiptomból való menekülés történetét. Akkor a konok fáraót csak az elsőszülött fiúgyermekek halála rendítette meg, és úgy engedte szabadon az izraelitákat. Ez utóbbiaknál Isten megkímélte a gyermekeket. Ezért áldoztak az Úrnak minden hímneműt, ami az anyaméhet megnyitja. Az áldozat egyéves bárány volt elégő áldozatnak, és egy galambfióka vagy gerlice engesztelőáldozatnak. A szegényeknek elegendő volt egy pár galambfiókát vagy gerlicét feláldozni. A szentcsalád mindenben eleget tett a törvénynek, így a tisztulásinak is, jóllehet őket az nem kötelezte.
(Megfontolás: Engedelmeskedünk-e Isten és az Egyház parancsainak, mert keresztény  életet akarunk élni. Szülők, meg van-e keresztelve gyermeketek? Őket elhozzátok-e a templomba, mint a Szűzanya tette Jézussal? Ha Isten hívja gyermekedet, szolgálatára mered-e adni?)
2. A megtestesült Fiú minden tekintetben hasonlóvá akart válni testvéreihez (Zsid 2, 14-18). Isteni mivoltában igaz ember akart lenni az emberek között, beilleszkedett történelmünkbe. Mindenben meg akarta osztani életünket, beleértve a bűnös ember számára előírt törvény megtartását. Annyira közel került hozzánk, hogy sorstársunk lett, még a halált is vállalta. Ezáltal egyrészt növelte bizalmunkat, mert meg tud érteni bennünket.
3. A törvény teljesítése alkalmul szolgált arra, hogy Jézus a templomban találkozzék azokkal az emberekkel, akik hitben várakoztak rá (Lk 2,22-40). Így is történik, Simeon fogadja, „igaz és istenfélő ember, aki várta Izrael vigaszát”, valamint Anna próféta asszony, aki imában és vezeklésben töltötte életét. A Szentlélek indítására mindketten a templomba mennek és felismerik a megígért Üdvözítőt a kis gyermekben, akit egy fiatal anya a szegények alázatos áldozatával mutat be. Ezzel a felajánlással Szűz Mária első alkalommal szakad el Jézustól és átengedi Fiát az Ég teljes jogainak.
Az agg Simeon karjaiba vette a Gyermeket és olyan magasztaló imát zengett élete nagy reményéről, ami naponta visszhangzik az egyház befejező imaórájában. Után megáldotta őket és a Szűzanyát a megváltás titkára figyelmezteti: „még a te lelkedet is tőr járja át”.
Ekkor Mária belső megvilágítással megértette, hogy Jézus, az ő méhének gyümölcse és életének egyetlenje áldozat lesz az emberiség üdvösségéért, ugyanakkor saját magát is felajánlotta Jézussal.
Villanovai Szent Tamás (+1555.szept.8.) látomásában a Szűzanya így imádkozik: „Ó mindenható Atya, fogadd el ez áldozatot, melyet én a Te szolgálóleányod az egész világért Neked bemutatok. Fogadd el ezt a gyermeket, aki mindkettőnké: az enyém a véges idők folyamán, a Tied öröktől fogva. Végtelenül hálát adok Neked, hogy felmagasztaltál, s annak anyjává tettél, Akinek Te vagy az Atyja. Fogadd el szolgálóleányod kezéből ezt a legszentebb áldozatot. Ez a reggeli áldozat, amely később a kereszt karjai közt az esti áldozat lesz. Jóságos Atya, tekints le kegyesen áldozatomra és emlékezzél meg azokról, akikért felajánlom."
A Szűzanya nyomdokain járva mi is fogadjuk el az isteni Gondviselés kezéből mindazt, amit Isten örök elhatározásából számunkra kijelölt, mert tudjuk, hogy Isten azzal örök boldogságunk útját egyengeti. A megszentelt gyertyát hazavisszük, hogy otthon az igazi fényben, Jézusban úgy éljünk, égjünk, mint a gyertya, mely „másnak világít, s önmagát emészti el”.
Testvéreim! Nem kaptuk a Szűzanya szeplőtelenségének kegyelmét, se Krisztus bűntelenségét. A keresztségben bekapcsolódtunk ugyan Krisztusba, s megkaptuk az istengyermeki életet. De képességeink nem kapták vissza sértetlenségüket. Így feladatunk azok tisztogatása. 
Értelmünk homályát tisztogassuk a hit fényével. Ragadjuk meg azokat az eszközöket, amelyek a vallási igazságokat feltárják. Tanuljunk a „világ fiaitól”. Mi mindent megtesznek ideológiájuk érdekében. A mi ideológiánk a kinyilatkoztatott hit igazságai. Ezt kell ápolnunk a Szentírás olvasásával, keresztény irodalom felkarolásával, szentbeszédhallgatásával, magunkba-szállással.
Tisztogassuk akaratunkat állapotbeli kötelességünk teljesítésével. Szívesen, keresztény örömmel teljesítsük Isten és az Egyház parancsolatait. Azok biztosan vezetnek a mennyország felé vezető szűk ösvényen. Fegyelmezzük szenvedélyeinket. Ne engedjük, hogy magukkal ragadjanak, s letérítsenek erről a szűk ösvényről.
Legyen legfőbb példaképünk Krisztus, aki mindig és mindenben azt tette, ami a mennyei Atya előtt kedves.
Emlékezzünk minderre, amikor imádkozzuk: Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál.

D-K. József

2015. 02. 01.

Emberarcú szociális földművelésre van szükség



Az olasz őstermelők konföderációja alapításának 70. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból fogadta képviselőiket Ferenc pápa. Beszédében a mezőgazdasági tevékenység központi szerepére összpontosított és két kritikus területet emelt ki: a szegénységet és az éhezést, illetve a föld megóvásának feladatát. Kihívásnak nevezte egy olyan mezőgazdaság megteremtését, amelynek alacsony a környezetre gyakorolt hatása. Arra hívott, hogy találjunk rá újra a föld mint „anya” szeretetére és védelmezzük azt szövetségesévé válva.

A földművelők munkája valódi hivatás

Nincs emberiség földművelés nélkül – kezdte beszédét a Szentatya az olasz őstermelőkhöz. A mezőgazdaságnak tehát központi szerepe van életünkben. A földművelők munkája valódi hivatás, ami megérdemli az elismerést és a megfelelő értékelést a konkrét politikai és gazdasági döntések terén is. Fontos, hogy kellő figyelmet szenteljünk annak az elterjedt jelenségnek, amely szerint a mezőgazdasági földeket más, látszólag a nagyobb bevételt hozó tevékenységekre használják fel. Itt is a pénz isten uralkodik! Olyan ez, mint azok az emberek, akiknek nincsenek érzéseik, akik eladják családjukat, anyjukat. Itt a kísértés az, hogy eladják az anyaföldet.

Át kell tehát alaposan gondolni az élelmiszer termelés és elosztás rendszerét
Ferenc pápa a mezőgazdasági tevékenység kapcsán két kritikus területről szólt. Az első a szegénység és az éhezés, amely sajnos továbbra is az emberiség nagy részét érinti. Az uralkodó gazdasági rendszer sokakat kizár a föld javainak egyetemes elosztásából. A piaci szabályok abszolutizálása, a kiselejtezés kultúrája és a pazarlás, amely az élelmiszerek viszonylatában elfogadhatatlan méreteket ölt, más tényezőkkel együtt nyomort és szenvedést eredményez sok család számára. Alaposan át kell tehát gondolni az élelmiszer termelés és elosztás rendszerét. Ahogy nagyszüleink tanították: a kenyérrel nem viccelünk. Emlékszem gyerekkoromban, amikor leesett a kenyér a földre, azt tanultam, hogy felvegyem, megcsókoljam és visszategyem az asztalra – tette hozzá a pápa. A kenyér része az emberi élet szentségének, ezért nem kezelhető pusztán árucikként. (vö. Evangelii gaudium, 52-60)

Fontos a teremtett világ védelme érdekében lépéseket tenni

Ezután a Szentatya felhívta a figyelmet a másik kritikus területre. Isten arra hívja az embert, hogy ne csak megművelje a földet, hanem óvja is azt. Egyre nehezebbé válik a föld megművelése a felgyorsult klímaváltozás és a szélsőséges meteorológiai jelenségek következtében. Felmerül tehát a kérdés: hogyan termeljünk jó ételt mindenki számára, ha az éghajlati stabilitás veszélyben van a levegő, a víz és a talaj szennyezése miatt? Fontos tehát a teremtett világ védelme érdekében lépéseket tenni. Valóban sürgős, hogy a nemzetek együttműködjenek e cél érdekében.

A földművelés hogyan jelentheti egyben a föld megóvását is?
Ezt követően a pápa a jelenlegi kihívásra irányította a figyelmet: hogyan teremthetünk meg egy olyan mezőgazdaságot, amelynek alacsony környezeti hatása van? A földművelés hogyan jelentheti egyben a föld megóvását is? Csak ha a kettő együtt jár, akkor tudnak majd a következő nemzedékek is a földön élni és megművelni azt.

Védelmezzük a földet szövetségesé válva

A Szentatya arra hívott, hogy találjunk rá újra a föld mint „anya” szeretetére – ahogy Szent Ferenc mondaná –, aki magához vonz és akihez folyamatosan visszatérünk. A pápa egy javaslatot fogalmazott meg: védelmezzük a földet szövetségesé válva, hogy továbbra is az egész emberi család életének forrása legyen Isten akarata szerint. Ez ugyanis szembe száll a föld kihasználásával, amelyre úgy tekintenek, mintha semmilyen kapcsolata nem lenne velünk, mintha nem lenne többé anyánk és hagyhatjuk elgyengülni és magára hagyhatjuk, mert már nincs hasznunkra.

Ezt a szövetséget jól példázza az olasz őstermelők által követett hagyomány, amelyet emberarcú szociális földművelésnek lehet nevezni. Ez az ember és a föld közötti szilárd és élő kapcsolatból áll. Vitális kapcsolatról van szó: a föld nekünk adja gyümölcseit, de más értéke is van számunkra: a föld megóvja egészségünket, nővérünk és anyánk, aki gondoskodik rólunk és egészségessé tesz minket. Az olasz őstermelők tevékenységüket alátámasztó etikai ösztönzést a katolikus társadalmi tanításból merítik. Az egyházzal való együttműködésük sok gyümölcsöt hozott az egész olasz társadalomnak.

Beszéde végén Ferenc pápa azt kívánta az olasz őstermelőknek, hogy a földművelő és a földet óvó tevékenységüket mindig megfelelően vegyék figyelembe és értékeljék a társadalomban. Adjanak elsődleges helyet az etikai szempontoknak és keresztényként e szerint nézzenek szembe a tevékenységük során felmerülő problémákkal és kihívásokkal.

(sv) VR

800 éves Szent Ferenc-életrajzra bukkantak

Fotó: Ferences Sajtóközpont
Jacques Dalarun, a ferences rendtörténet ismert kutatója Celanói Tamásnak egy eddig ismeretlen Szent Ferenc-életrajzát fedezte fel.

A kis kódexet, mely eredetileg egy magángyűjtemény darabja volt, Dalarunnak köszönhetően a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár megvásárolta 60 ezer euróért – írta január 24-én a Le Monde, 25-én pedig a Corriere della Sera Jacques Dalarun figyelmét tavaly szeptemberben hívták fel a kis kéziratra, mondván, hátha érdekes számára, és amikor elkezdte a bevezetőt olvasni, megdöbbenve fedezte fel, hogy ezt a legendát Celanói Tamás írta, mégpedig a szintén általa készített első életrajz (Vita beati Francisci, 1228–29) után. Néhány testvér ugyanis panaszkodott, hogy az első életrajz túl hosszú, jó lenne egy rövidebb változatot is készíteni. Celanói azt is megemlíti a prológusban, hogy az új életrajzhoz Illés testvér, az akkori generális (1232–39) látta el a szükséges információkkal.

Az újonnan felfedezett kézirat az eddig ismert két Celanói által írt életrajz, a Vita (1. életrajz) és a Memoriale (2. életrajz, melynek címe egész pontosan: Memoriale in desiderio animae – Emlékezés a lélek vágyódásában) között, Illés testvér fent említett generálissága idején íródott.

Dalarun szerint azt a munkát az 1230-as években írta Celanói, a kézirat jellegzetesen közép-itáliai alkotás. Kisméretű (120x82 mm-es), 122 fóliós anyag vegyes gyűjtemény, vagyis florilégium, vannak benne prédikációk, tartalmazza Szent Ferenc Intelmeit és egy Miatyánk-kommentárt.

A hírrel kapcsolatban Varga Kapisztrán ferences egyháztörténész a Ferences Sajtóközpontnak elmondta: „A kis kötet megtalálása rendkívül értékes felfedezés. Valószínűleg ez az Intelmek legrégebbi kézirata. Hogy milyen érdekességeket rejt maga a szöveg, azt annak publikálásáig nem lehet megítélni. A ferences kutatások során legutóbb negyven éve történt hasonlóan jelentős felfedezés. Giovanni Boccali akkor bukkant rá Szent Ferencnek a klarisszák számára írott buzdító költeményére (Audite Poverelle), aminek tartalma addig csak a Perugiai legendából volt ismert.”

mno.hu

Fennállásának 25 éves évfordulóját gálaműsorral ünnepelte az RMDSZ

Fotó: Biró István
„A 25. évforduló jó alkalom arra is, hogy ismételten elmondjuk: mi olyan országot akartunk és akarunk építeni együtt a többségi társadalommal, amelyben mindenki szabadon őrizheti nemzeti identitását, élhet annak minden egyes sajátosságával, és sem anyanyelvének, sem szimbólumainak használata nem von maga után büntetést, és nem jár vele a fenyegetettség érzése” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki üdvözölte a magyar közösségért dolgozókat Máramarostól Bánságig, Partiumtól Szilágyságig és Székelyföldig, Dél Erdélytől a Barcaságig, Galactól Konstancáig, a Mezőségtől Moldváig.

Az RMDSZ elnöke negyedszázad érdekvédelmi munkáját összegezte, és azt is hangsúlyozta, hogy a Szövetségnek az eddig kivívott jogok fölött éberen kell őrködnie. „Akkor éreznénk az elmúlt 25 év teljes súlyát, hogyha holnap reggelre se híre, se hamva nem lenne a több mint 1400 oktatási intézménynek, amelyben óvodától az érettségiig magyar nyelven lehet tanulni. Ha a 154 középiskolának hűlt helye lenne, vagy a 18 szórványkollégiumot hiába keresnénk a Bánságtól Mezőségig, arról nem is beszélve, hogy semmivé foszlana a teljes körű anyanyelvű felsőoktatásunk, s csak a Bölcsészkaron lenne tucatnyi magyar hely. De legalább ekkora lenne a rémület, hogyha holnap reggel a kulturális intézményekből csak az a néhány maradna, amely 1989-ben haldoklott, végnapjait élte. És mekkora lenne a döbbenet, ha a több mint nyolcszázezer hektár közbirtokossági erdőből semmi sem maradna, vagy ha a csak részlegesen visszaszolgáltatott több száz egyházi ingatlanra holnap lakat kerülne. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire furcsállnánk, ha a nyelvi jogok holnap reggelre megszűnnének, és a helységneveket ismét románul kellene írni a magyar újságokban és kiadványokban, ha csak kétévente kérhetnénk útlevelet, és akkor sem biztos, hogy elhagyhatnánk az országot.” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki a sarkosított példával arra mutatott rá, hogy mi mindent veszíthetne el magyarság, ha az érdekképviselet nem lenne mindig éber.

„Ez alatt a negyedszázad alatt azt is megtanultuk, együtt és külön-külön is, hogy semmit nem hoznak el nekünk, semmit nem kínálnak fel tálcán, és azt is megtapasztaltuk sajnos, hogy akár a megszerzett jogok is visszavonhatók” – jelentette ki, aki örök dilemmaként szólt az egyén változásáról vagy a változásnak való ellenállásáról. „25 év alatt mi is sokat változtunk és változni fogunk. Válaszainknak a jövőre kell vonatkozniuk és nem a múltra. A mai nemzedékek problémáira a válaszaink nem lehetnek ugyanazok, mint évtizedekkel ezelőtt. De maradnak azok a közös értékek és közösségi érdekek, amelyek létrehozták és megtartották a mi Szövetségünket.

A változás nem jelenti azt, nem jelentheti azt, hogy a múltat elfeledjük, megtagadjuk. Ezzel saját magunkat, a mi politikai identitásunkat adnánk fel. Közös értékeinket, céljainkat, hitünket és közös reményeinket” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki óriási eredménynek nevezte azt, hogy a megosztó kísérletek ellenére a Szövetség kiállta az idő próbáját, együtt maradtak a közösség érdekeinek védelmezői, nem engedték, hogy térdre kényszerítsék őket, és azokat, akiket képviselnek. „Az előttünk álló feladat is legalább ehhez mérhető. Meg kell őriznünk azt, amit közösségünk értéknek tartott és értéknek tart: egy olyan Szövetséget, amely képviselni tudja a hazai magyarságot mind az önkormányzatokban, mind pedig az itthoni és brüsszeli törvényhozásban. Az a mi nagy feladatunk, hogy úgy dolgozzunk, úgy építsük a közösséget tömbben, vegyes vidéken és szórványban egyaránt, hogy szülőföldjén találja meg az egyéni és családi jövőjéhez vezető utat minden magyar ember” – nevezte meg végül Kelemen Hunor a következő időszak érdekvédelmi és -képviseleti munkájának legjelentősebb célját.

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a Szövetség és az erdélyi magyar közösség számára nem volt könnyű az elmúlt huszonöt év, nem volt könnyű tartani az irányt, és sorra kiküzdeni számos fontos célt, nem volt könnyű együtt maradni, nem volt könnyű időről időre megakadályozni, hogy pártokra szaggassák, hogy megosszák, a vállalt feladattól minden módon elijesszék az RMDSZ-t.

„Sikerült huszonöt éven át azon az úton haladni, amelyen Domokos Géza, Sütő András és sokan mások, akik már nincsenek közöttünk, velünk együtt elindultak. Sikerült elvégezni, amire vállalkoztunk, és ennél fontosabb dolog nincsen a világon” – hangsúlyozta Markó Béla, majd hozzátette: „1989 decemberében úgy mentünk ki az utcára, hogy már nem volt veszteni valónk a sok nyomorúságon kívül, ami körülvett minket. Nem volt önálló magyar iskolánk, nem lehetett magyarul felvételizni, nem szabadott a szaktantárgyakat magyarul tanítani, nem voltak magyar nyelvű feliratok sehol, nem voltak magyar vezetők, nem szabadott a hivatalban magyarul beszélni. Tilos volt a magyar nemzeti színeket használni, és ha valaki a piros asztalterítőre véletlenül zöld-fehér virágcsokrot tett egy gyűlésen, kidobták az állásából. Most viszont van mit veszítenünk. Vannak iskoláink, van egyetemi oktatásunk, vannak intézményeink, vannak Erdély-szerte magyar feliratok, visszaszereztük az egyházi javak túlnyomó részét, és a székelyföldi közbirtokosságokat is, vannak erős önkormányzataink, helyi és megyei vezetőink, vannak szakmai és civil szervezeteink, és ez a hatalmas változás azért volt lehetséges, mert volt, van és lesz egy stabil szövetségünk: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Olyan szövetség ez, amely képes az együttműködésre, akarja a párbeszédet, de azt soha nem fogadhatja el, hogy bárki is megpróbáljon elhallgattatni minket.”

„Azzal az elégtétellel vagyok ma itt a gálaesten, hogy amit tőlünk el akarnak venni, iskolát, zászlót, himnuszt, feliratot, bármit, azt mi vívtuk ki, ez a szövetség vívta ki, és ha volt ehhez erőnk, akkor megvédeni is lesz erőnk, továbblépni is. Kós Károlyt, a Kiáltó szót parafrazálom: a mi munkánk nélkül Románia gyenge, de velünk erős lehet ez az ország, és nekünk ez az érdekünk. Jó lenne, ha ezt román partnereink sem felejtenék. Majdnem másfél milliós erő ez, hatalmas lehetőség továbbra is, ha együtt maradunk.(…) Most viszont mégis azt mondom, az elmúlt huszonöt év feljogosít titeket arra, és kötelez is rá, kedves kollégák, hogy ne hagyjátok! Ne hagyjátok az iskolát, a templomot, az egyetemet, a színházakat, a zászlót, a himnuszt, a magyar feliratokat, ne hagyjátok a szólásszabadságot, ne hagyjátok az anyanyelvhasználatot, ne hagyjátok az önkormányzatiságot, ne hagyjátok a visszaszerzett javakat, ne hagyjátok alkotmányos és törvényes jogainkat, ne hagyjátok az RMDSZ-t, ne hagyjátok a tisztességes magyarokat, ne hagyjátok a tisztességes románokat, ne hagyjátok a tisztességes embereket, ne hagyjátok egymást! Ne hagyjátok magatokat!”– szólította fel a jelenlévőket a Szövetség volt elnöke.

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese ünnepi beszédében hangsúlyozta, Magyarország nyitott a román–magyar együttműködésre, ennek pedig fontos tényezője a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Rámutatott, nem engedhető meg, hogy a Szövetség ne legyen része a bukaresti döntéshozásnak, hiszen az, az erdélyi magyarok értékeinek, érdekének hiteles védője. A miniszterelnök-helyettes elmondta, az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban.

„Mi, magyarok soha nem követeltünk olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott az Európai Unióban. Európában nem létezik olyan jog, ami másnak járna, de nekünk nem” – nyomatékosított Semjén Zsolt, majd kifejtette, Magyarországon a román közösség teljes jogú államalkotó tényezője az országnak, zászlóját ott teszi ki, ahol szeretné, himnuszát pedig azon az eseményen énekli el, ahol kedve tartja, ugyanezt várják el Romániától is.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István felszólalásában megköszönte az RMDSZ-nek és az erdélyi magyar közösségnek azt az erőfeszítést és odafigyelést, amellyel a vajdasági magyarságot nehéz pillanataiban is kitüntették és kisegítették.

Pásztor példaértékűnek, a kisebbségi magyar pártok számára is követendőnek nevezte a Szövetség 25 éves tevékenységét, amely során megkerülhetetlenséget és tiszteletet vívott ki magának a romániai politikai porondon, a romániai magyarság érdekeit szem előtt tartva pedig mindig képes volt arra, hogy megújuljon és meghallja a magyar közösség igényeit.

„Azt kívánom az RMDSZ-nek, hogy az elkövetkező években is legyen szellemi frissessége és intellektuális potenciálja arra, hogy újra és újra megújuljon, hogy újra és újra meg tudja fogalmazni az erdélyi magyarság érdekeit és meg tudja szerezni a magyar emberek bizalmát, támogatását”– zárta beszédét a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

„Nosztalgiával emlékeztem meg arról, és állapítottam meg, hogy Szlovákiában is ugyanilyen nehéz a magyar közösség helyzete. Fontos számunkra az RMDSZ-szel kialakított testvériség és barátság, hiszen önök mutatták meg nekünk azt, milyen kisebbségi pártként kormányzati szerepet vállalni. Aztán mi mutattunk példát, amikor előbb Szlovákia lépett be az Európai Unióba. Az uniós csatlakozás folytán ismét együtt lehettünk, az Európai Parlamentben ugyanabban a frakcióban védhetjük a közös magyar érdeket – emelte ki beszédében Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke, majd hozzátette: „arra kérem önöket, hogy azt a támogatást, amit eddig kaptunk, továbbra is kapjuk meg, hiszen közös a sorsunk és közös a jövőnk. Szükség van a közös fellépésre, egymás támogatásra, megőrizni a vívmányokat és továbblépni.”

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Brenzovics László elnök köszöntötte az RMDSZ 25 évét ünneplő közönséget. Elmondta, a Kárpát-medencei magyarok fontos tényezői a béke megteremtésében, a demokrácia megőrzésében. „Csak akkor látjuk igazán, hogy van változás, hogy van remény, ha visszanézünk a negyedévszázaddal ezelőtti Romániára. Az RMDSZ bölcs politikája nélkül ez az ország nem tartana a demokrácia útján” – hangsúlyozta.

Közlemény

Hirdetés: 2015. február 1.



1. Elsővasárnapi szentségimádást a ¼ 1-es szentmise után tartjuk ¾ 5-ig.
2. A félévi egyhetes vakációban a plébániai hitoktatás is szünetel.
3. Holnap, február 2-án Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő B. A., nem kötelező ünnep. Szentmisét végzünk reggel fél 7, 7, 11 és este 6 órakor. A szentmisék kezdetén gyertyaszentelést végzünk, hozzanak gyertyát magukkal.
4. Kedden Szent Balázs püspök napja, a szentmisék végén Balázs-áldást adunk.
5. A keresztelői felkészítőt péntek du. 5 órakor tartjuk.
6. Szombaton de. 10-kor ministránsképző.
7. Február 11-én a Lourdes-i Boldogasszony ünnepe, a Betegek Világnapján az esti 6 órás szentmisén kiszolgáltatjuk a betegek kenetét a járóbetegeknek és időseknek. 
Az egészségünket ápolókért: az orvosokért, ápolókért és munkájukat segítőkért is imádkozunk.
8. Katolikus újságok, könyvek kaphatók az újság árusnál.
9. Küldj egy Krisztus világa folyóiratot a szórványba. Ezzel örömet szerezel és segíted őket, ahol nincs iskola „Hol a tanító nyíló ajakán/ Az ige-virág magyarul terem.” Nyolcvan szórvány közösségbe óhajtunk 5 vagy 10 lapot küldeni 2015-ben. Öt lapra egy évi előfizetés postai költséggel 100 lej, 10 lapra 200 lej. A támogatók – magán személyek és intézmények – nevét, valamint a támogatott szórványok nevét közölni fogjuk.
Eddig 145 folyóiratra fizettek elő 31 szórványplébánia részére, még Szucsáva megyébe is 2 plébániára. Várjuk az újabb jelentkezőket.
10. A bérmálkozók figyelmébe ajánljuk a legújabb összefoglalót, hogy hitünkben nagykorúak legyünk:

2015-ben bérmálkozóknak 13. 

2015-ben bérmálkozóknak 14.

2015-ben bérmálkozóknak 15. - Az Egyházról


 

Magyarország kiállása az RMDSZ mellett

Forrás: www.pecsiujsag.hu
Semjén Zsolt szerint nem engedhető meg, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ne játsszon fontos szerepet a bukaresti törvényhozásban.

A miniszterelnök-helyettes a magyar kormány nevében szólalt fel azon a szombati kolozsvári gálán, amellyel az RMDSZ megalakulása negyedszázados évfordulóját ünnepelte.
Köszönetet mondott azért, hogy az RMDSZ kiállt az etnikai alapon szerveződő pártok gondolata mellett. Úgy vélte, csak az etnikai alapú határon túli magyar pártok biztosíthatják a nemzetrészek fennmaradását.

Semjén Zsolt nyomatékosította, a kárpát-medencei magyarság soha nem kért olyan jogokat, amelyek Európa más országaiban nem léteznek, vagy nem általánosan elfogadottak. „Ha elfogadnánk, hogy van valami, ami másnak jár, de nekünk nem, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú polgárok vagyunk az Európai Unióban" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

MTI

Hogy hitünkben nagykorúak legyünk, ajánlom:

2015-ben bérmálkozóknak 13. 

2015-ben bérmálkozóknak 14.

2015-ben bérmálkozóknak 15. - Az Egyházról