A csíksomlyói pünkösdszombati búcsú története

Csík benépesítése a 10–11. században indult meg. A 12. században már szervezett vármegyei és egyházszervezet nyomait tárták fel a régészek. A Nagysomlyó-hegyén állt a Somlyóvár (röviden Sóvár) és ennek nyugati részén volt a monostor. A tatárjárás mindenkit, világiakat és egyháziakat egyaránt lesújtott. A pusztítás után sokan a lelki felemelkedés útját keresik, ezért egyesek a remeteélet felé fordulnak. A Gondviselés ekkor tárja fel Boldog Özséb esztergomi kanonok előtt, hogy Istennek szentelje egészen életét úgy, hogy közösségbe szervezze mindazokat, akik a magányban társalognak (elmélkednek) az egyedül való Istennel. 1308-ban pápai elismerést kap az Első Remete Szent Pálról nevezett rend. Királyaink, főleg Nagy Lajos pártfogása alatt már az egész országban, sőt az ország szélein jelen van a keresztes- vagy pálos remeterend. A tatárjárást követően Csíkban a szerzetesség nyomai régészetileg a 14. század közepétől kimutatható. A mai ferences kolostor elődje és a Salvator-hegyi Salvator-kápolna leletei mind e századból valók. A feljegyzések az első csíksomlyói kolostor építését 1352-re teszik, és annak lakói a pálos szerzetesek voltak, akik befogadták a hozzuk csatlakozott ispotályosokat (akik a 12. század második felétől a Hargita tetőn és a közeli Kereszthegyen teljesítettek szolgálatot). A pálos remeték pedig a Salvator-hegyi kápolna körül élik Istennek szentelt életüket. A monostort valószínű, Lackfi Endre erdélyi vajda építtette, fogadalma emlékére, hogy a székelyekkel a moldvai részeket megszállva tartó tatárok fölött diadalt aratott 1345-ben és 1352-ben. A csíksomlyói monostor egyben fogadalmi szentély volt. Az 1770-es évek során Losteiner Leonárd ferences házfőnök találta meg az első kolostor alapjait a négyszögű udvarban. 2009-ben pedig a csíkszeredai régészek tárták fel a kolostor épülete előtt levő, kövezett útburkolat alatt meghúzódó 14. századból származó kolostor alapjainak egy részét.

A pálos monostor az 1421. és 1430. évi török, majd török-tatár betöréskor pusztul el. Túlélői a monostort feladják, és a Salvator-hegyi remeteségbe húzódnak vissza.

A csíksomlyói romos kolostort 1442-ben Hunyadi János erdélyi vajda és Újlaky Dénes pápai bíztos átadta az obszerváns ferenceseknek, akik nyomban annak újjáépítésébe kezdtek. Nem volt könnyű feladatuk, éppen ezért a Szentszékhez fordultak támogatásért. IV. Jenő pápa 1444. január 27-én kelt levelében a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony templom újjáépítése végett július 2-re hét évi búcsút engedélyez minden olyan zarándoknak, aki meglátogatja az épülő templomot, adományaival segíti és szentségekhez járul. A búcsút engedélyező brévében IV. Jenő pápa kiemeli, hogy oda „a lelkes hívek sokasága fogadalomból szokott elzarándokolni, és naponta se szűnnek felkeresni.” A kolostor és templom 1448-ra készült el, mely évszámot megörökítettek a kolostor homlokzatán. A konventben jelentős számú felszentelt pap és szerzetes tartózkodott, akik középfokú iskolát működtettek. Ezt az iskolát 1591-ben Báthori Endre bíboros egy világi osztállyal is gyarapított. A székely ifjakat vonzotta a csíksomlyói ferences konvent iskolája, ahol középfokú oktatásban részesültek. Itt készültek fel hitben és tudásban népünk szolgálatára. Ezen iskola jogutóda a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium.

Közben a pálosrend vezetői világosan látják az országot fenyegető török veszedelmet, ezért a Szent István-i felajánlás alapján fokozottabban kérik a Magyarok Nagyasszonya égi segítségét. Az 1475-ös szentévben IV. Sixtus pápa, megadta azt a kegyet, hogy minden pálos monostorban, remeteségben elnyerhető a szentévi búcsú. VIII. Ince pápa 1484-ben a pálosoknak pünkösdszombatra és pünkösdvasárnapra búcsút engedélyező bullát adott ki. Ezt a bullát 1525-ben megerősítette VII. Kelemen pápa. A búcsúengedményt legutóbb XII. Kelemen pápa 1732. augusztus 23-án kelt brévéjével szentesítette. Teljes búcsút nyerhetnek mindazoknak „akik a keresztény fejedelmek egyetértéséért, az eretnekség kiirtásáért és az Egyház felmagasztalásáért imádkoznak, ha előzőleg azonban pünkösd előtti szombaton, esetleg a nagykáptalan kezdetén valamely pálos templomban a szentgyónáshoz és áldozáshoz járulnak.” A hívek Pünkösd szombatján és vasárnapján is teljes búcsút nyerhettek. Ennek eredményeként fellendült a székelyföldi búcsús zarándoklat a Salvator-hegyi kápolnához.

Az erőszakos reformáció 1556. március 8-án vette kezdetét. Petrovics Péter a szultán megbízásából, János Zsigmond helytartójaként, Szászsebesre országgyűlést hívott és ott a reformáció erőszakos bevezetését rendelte el. Szekularizálta az egyházi birtokokat, Bornemissza Pál erdélyi püspököt kiutasította az országból, a püspöki palotát lefoglalta a fejedelem számára és a szerzeteseket erőszakkal elkergette vagy legyilkoltatta. Csak a székelyek maradtak hűségesek a katolikus hithez. Az 1562-es székely felkelés leverése után János Zsigmond jobbággyá tette a székelyeket (450 éve!), és unitáriussá lett bizalmi embereinek adományozta. Az 1566. évi tordai országgyűlés felszólította a csíki székelyeket, hogy hagyják el a katolikus hitet. Az 1566. november 30-án a szebeni részországgyűlés 17. cikkelyében, János Zsigmond úgy rendelkezett, hogy vallási ügyekben mindenki „az egy választott püspökhöz György superintendenshez, és az ő tőle választott papokhoz hallgassanak, akik pedig ezeket megháboríttatnák hitetlenségnek poenájával büntessenek.” Tehát mindenki a vallás dolgában „az egy választott püspök” Blandratától és a tőle választott prédikátoroktól függ. Aki nem engedelmeskedik, az a hűtlenség bűnébe esik, amit fej- és jószágvesztéssel bűntettek. Ekkor esett el Székelyvásárhely, Udvarhely és Sepsi-szék legnagyobb része. Néhol előfordult, hogy az asszonyok útját állták a templomot lefoglalni akaró királyi biztosoknak és prédikátoroknak. Az ő elszántságuk mögött a férjeké is ott van, s ezért a biztosok nem mertek szembeszállni az asszonyokkal, inkább meghátráltak. Így maradt meg Barót és Altorja katolikusnak. A hitterjesztést mindenfelé karhatalom segítségével folytatták.

János Zsigmondnak a hitújítást parancsoló levelét a zsögödi nemes Mikes főispán is megkapta. A kilenc prédikátort pedig kilenc faluba szállíttatta. Először „Alfaluban a templom előtti téren ásatott oly mély gödröt, melyben egy ember honyaljáig állva befér, beföldeltette, az összeült híveket lelkesítette, hogy apáik hite mellett maradjanak szilárdak és a tévtant ne engedjék be a vármegye területére.” Alfalu falu lánglelkű papja, István „jobban is felbiztatá az állhatatosságra a népet, egyet érte a főrend is vélek, elszánták mindnyájan magok, vagyonokat, életeket, régi szent hiteknek oltalmazására, s halálra lőnek készebbek, mint attól való elszakadásra. Eljárák azért egymást és azt végezék, hogy ily utolsó veszedelemben az egész nép fejenként kicsinytől fogva nagyig, házaikat, mindeneket odahagyván, ehhez a Szent Képhez gyülekezzenek, és egy szívvel, lélekkel könyörögjenek az Istennek, hogy szentséges édes Anyánk, a Magyarok régi nagy Asszonyának érdemeiért tekintene őket ilyen nagy szükségekben.” Majd minden faluból szervezetten könyörgő körmenetben Somlyóra érkezvén a magyarok régi Nagyasszonyának képihez „köszönték a boldogságos Szűzet az ő szent képében, s alázatosan kérék, hogy segítené őket, s nyerne malasztot szent Fiától a közelgő veszedelmek elhárítására.” Ez pünkösd előhetében történt. Ahogyan szerre érkeztek a zarándokok, úgy érkeztek a hírek is. „Híre érkezék azonban, hogy Udvarhely felől nyomulnának be feléjük a hadak.” Ekkor a búcsús zarándoklat teljesen új arculatot öltött, hit- és önvédelemmé változott. Mikes főkapitány és a főrendek mellett kitűnt István pap, aki a jogfosztott népet buzdítja, nemcsak arra, hogy az ősi vallást ne hagyják el, de arra is, hogy a támadókat ne engedjék bejönni Csíkba, hanem maguk menjenek eléjük és verjék vissza őket. 

Zászlós kereszt alatt, hadrendben vonultak a Hargitára, ahol 1567. május 17-én, pünkösdszombatján az erőszakos hittérítéssel szemben imádsággal és elszántsággal, közös népi fellépéssel, „vérükkel és véres fegyvereikkel” védekeztek. A Tolvajos tetői győzelmet a Segítő Máriának köszönték meg. Ettől kezdve a pünkösdszombati búcsút fogadalmi ünneppé is nyilvánították. Azóta a legnagyobb odaadással üljük meg nemzedékről nemzedékre.

Az 1352-ben tett fogadalom, majd az 1484-ben pünkösdszombatjára és vasárnapjára adott pálos búcsú összeolvadt az 1567-es hitvédelmi eseménnyel, és olyan mélyen ivódott a vidék közeli és távoli katolikusainak lelkébe a ferencesek szolgálata által, amelyet sem a reformáció, se II. József búcsújárást eltiltó rendelete, sem a remetéket elűző parancsa, sem a mindenkori román elnyomás nem tudott megszüntetni. Éppen ezért töretlennek, kibontakozónak, megtartónak és gazdagítónak mondhatjuk a csíksomlyói pünkösdszombati búcsújárást.

Sajnos, egyéniségeket, a múlt lelkét tisztán elénk villantó adatokat, mint a török-tatár nem dúlta nyugat-európai kegyhelyeken, csak keveset ismerünk.

„Mégis: legyen nekünk vigasztalás,

Legyen nekünk elég a kegyelem:

Hogy láttuk egymás fényes arculatját,

Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.” (Reményik Sándor: Lefelé menet.) 
Amint egykor nagyjaink a zászlós kereszt és labarum alatt vonultak pünkösdszombatján és vasárnap, úgy vonulunk mi is évente fel a Salvator-hegyére, katolikusok és katolikus gyökerekkel rendelkezők – akiknek felmenői a reformáció előtt mind katolikusok voltak –, hogy lelkünk megteljen Isten szeretetével és egymás megbecsülésével.

            Zarándokolunk, hogy köszönetet mondjunk Nagyasszonyunknak, Szűz Máriának közbenjárásáért, az oltalma alatt megélt 1000 évért. A búcsú kegyelmeit elnyerve, a nemzetegyesítés vágyával szívünkben, szeretetünk jeléül a kegyszobor lábát megsimítjuk nyírfaágainkkal és zászlós kereszt alatt indulunk haza, zengőének s katonás léptekre sarkalló csengőszó kíséretében. Otthon pedig szívesen osztjuk meg várakozó ismerőseinkkel a rituális dráma búcsús élményét, a szívek-lelkek egységének pünkösdi örömét.

A búcsúág, a nyírfaág mindennap emlékeztessen arra, hogy a Szentlélektől vezérelve – mi katolikusok és katolikus gyökerűek – találkoztunk Nagyasszonyunk Képe körül egymással és a minket összegyűjtő Isten Fiával, akinek se kezdete nincs, se VÉGE.  
Darvas-Kozma József

Csíksomlyói búcsús élményeim nyomán 1.

A csíksomlyói pünkösdi búcsúra először édesanyám vitt el, több mint fél évszázada. Tízéves lehettem. Vonattal utaztunk Csíkszentsimonból Szeredáig. A vasútállomástól zarándokolva mentünk, gyalog, imádkozva és énekelve a csíksomlyói Szűzanyához. Vittük örömünket, bánatunkat, a magunk és ismerőseink kéréseit, s bűneinket is. Nagyon izgalmas volt minden pillanat, mert tudtuk, hogy zarándokolva vezekelünk, de Somlyón, a Máriánál, az átváltozás bennünk megtörténik. A szentgyónást már odahaza elvégeztük, vagy ha nem sikerült otthon, akkor Somlyón, és a misén áldoztunk. Csak ezután indultunk el a Kálvárián, ahol kifelé menet elvégeztük a keresztútat. A Szálvátor-hegyi kápolnába nagy nehezen bejutottunk, miközben mindenütt zengett a zarándokének. De mihelyt az oltár elé értünk, térdre ereszkedtünk mindnyájan, és háromszor térden csúszva kerültük meg az oltárt, miközben magunkban elmondtuk fohászainkat. A kápolnából kijövet megnéztük a Szenvedő kápolnát, láttuk a remetét is, aki szegényen élt. Egyszerű koporsó és takaró volt az ágya. Vezekel, imádkozik értünk, s a kápolnát vigyázza – mondta édesanyám. Erdei gyümölccsel él és alamizsnából, amit a jó emberek adnak neki. Majd szabad helyet kerestünk, letelepedtünk és a tarisznyánkból megebédeltünk. Vigyáztunk arra is, hogy maradjon búcsús eledelünk, amiből az otthoniak is részesüljenek. A hegyről leindulva búcsúágat (nyírfaágat) törtünk, annyit, hogy jusson belőle az otthon maradt szomszédoknak is. Benéztünk a hegy oldalában álló Szent Antal kápolnába, imádkoztunk ott is, mert, aki olyan templomban jár, ahol még nem volt, ott három kérését az Úr meghallgatja. Nehéz volt akkor elmondani a három kérést úgy, hogy abban szeretteim mind benne legyenek. Ének és imádság közepette tértünk vissza a kegytemplomba, mert a Szűzanyától el kellett köszönni. Szíven talált a zarándokok felemelő éneke: „Van egy égi Anyám nékem, Ki el nem hagy soha engem, Neve: Mária, Aki az én életemnek Vezércsillaga.” Lassan sodródtunk a békét sugárzó Szűzanyához. Ott édesanyám felemelt és Mária lábát kézzel megérintettem, mint ahogy azt az előttem menők is tették, a búcsúágat és zsebkendőt is hozzáérintettem. Ezzel kifejeztük, hogy mostantól kezdve tudatosan a Szűzanya oltalma alatt akarunk élni. A templom ajtajában megfordultunk és elköszöntünk Máriától. Imádkozva, énekelve, megerősödve, lelkesen indultunk haza. Az utcabelieknek azt mondtuk: adjon Isten részt a búcsú kegyelmeiből, miközben a búcsúágból őket is részeltettük. Ők pedig megszámolták a leveleket, hogy annyi Miatyánkot és Üdvözlégyet mondjanak el. A megmaradt búcsúágat a tiszta szoba egyik szentképe fölé vagy üres vázába tettük, hogy emlékeztessen bennünket: mi igent mondtunk a Szűzanyának, és gyermekeiként akarunk élni.

Megvallom, hogy a csíksomlyói Szűzanya tisztelete révén tanultam meg fokozottabban szeretni nemzetemet és egyházamat. Ezért minden évben részt veszek a búcsún. Viszont az első zarándoklásom óta foglalkoztatnak a somlyói legendák, foglalkoztat Csíksomlyó titka. A történelmet faggatom, hogy mikor is kezdődött a búcsús zarándoklat. Melyik pápa és milyen indoklással adta a búcsú engedélyt? Miért kell kimenni a Szálvátor-hegyi kápolnához? Mióta laktak ott a remeték? Miért kerülik meg térden csúszva háromszor a Szálvátor kápolna főoltárát? Miért törnek búcsúágat, és miért érintik a Szűzanya szobrához? Miért beszélnek fogadalmi búcsúról? Miért tettek/tesznek meg olyan nagy utat az emberek a somlyói egy-két napért, vagy a szentmiséért, mikor plébániájukon is van szentmise? És más hasonló kérdések sorjáznak, ami a somlyói búcsú eredetéhez és történetéhez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak… Hála azon közösségi szellemnek, lelkületnek, amely az egyes szerzetesrendeket valósággal családdá forrasztotta össze, utódaikat pedig a múlt feltárására ösztönözte. És hála azoknak is, akik monográfiákkal, kutatásaikkal gazdagították ismereteinket, amelyekből anyagot meríthetünk, hogy a széttöredezett fejlődési vonalakat, emlékeket egymáshoz illesszük és kutassuk, hogy milyen volt a remeték, szerzetesek szerepe a székelyek megmaradásában és az egyházi művelődés alakulásában.

Úgy gondolom, hogy a fenti kérdésekre kitartó munkával sikerült a rendelkezésemre álló források és utalások, valamint a helyi hagyomány segítségével megbízható választ kapnom. Az 1352-ben a tatárok fölötti győzelem emlékére épített kolostor és templom, a Szálvátor-hegyi remeték, a helyi szokások és nem utolsó sorban a pünkösdszombati búcsú kutatása az erdős részeken meghúzódó egyetlen magyar alapítású szerzetesrendhez, a pálosokhoz vezettek. E rend 1484-ben kapott kiváltsága nyomán kialakult a pünkösdszombati zarándoklat, majd az 1567. év pünkösdi búcsúkor lezajlott hargitai csatával kapta meg új és maradandó hitvédelmi patináját.

Bérmálásra készülünk

Már egy éve, hogy sajátos figyelmet fordítottunk a bérmálás szentségére, amely „tökéletessé teszi a keresztelési kegyelmet… megadja számunkra a Szentlelket, hogy még mélyebben belegyökerezzünk az istenfiúságba, még erősebben kapcsolódjunk Krisztushoz, kötődésünk az Egyházhoz még szorosabb legyen, még inkább társuljunk küldetéséhez”.

A Szentlélekre szükségünk van, hogy eljussunk a teljes önazonosságunkra, tudatára ébredjünk az egyházban és a világban ránk váró küldetésünkre.

A bérmálás szentsége folytonossá teszi az Egyházban pünkösd kegyelmét.

A bérmálás révén pedig a feltámadt Krisztus által maradéktalanul részesedünk a Szentlélek kiáradásában.

A bérmálást a főpásztor szolgáltatja ki, ezzel is kifejezi Egyházunk, a keresztény közösséget a püspökkel, a helyi egyház egységének, katolicitásának és apostoliságának szolgájával és biztosítékával: ezáltal pedig a kapcsolat Krisztus egyházának apostoli eredetével.

Segítsen bennünket a Szentlélekisten, hogy a bérmálás misztériumának mélységeit megismerjük és megújult örömmel ismét felfedezzük a Szentlélek ajándékának üdvözítő erejét.

Azért bérmálkozunk:

- hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,

- hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis a kegyelemben gyökerező szentháromságos életet tudjuk élni,

- felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,

- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszüleink, valamint az egyházközösség értünk tettek. (vö. KEK 1303).

Kapcsolódó cikkek:
Bérmálásra készülünk
Csak bérmálkozóknak! 1. rész
Csak bérmálkozóknak! 2. rész
Csak bérmálkozóknak! 3. rész
Csak bérmálkozóknak! 4. rész

A húsvéti kegyelmek

Az Egyház és a családok ünnepelnek, amikor valamelyik tagja szentségekhez járul. A kereszteléskor, elsőáldozáskor, bérmáláskor, házasságkötéskor, papszenteléskor. Ünneplőbe öltöztetjük szívünket és megterítjük asztalunkat. A szentgyónáskor és a betegek kenete felvételekor mindezt nem tapasztaljuk, pedig e két szentség is olyan fontos, sőt a bűnbánatszentsége az első helyen kellene álljon. Ahogy a tékozló fiú hazatérése felett örvendezik az Atya, nekünk is örvendeznünk kellene, hogy egy testvérünk visszatért a szeretet útjára. Ma 62 elsőáldozó gyerek örömében veszünk részt. Nagy ünnep a kegyelmi életben való személyes elindulás. Egy hét múlva a nagykorúvá érett ifjainkat ünnepeljük. A bérmálás szentsége megerősít az öntudatos keresztény életben. „A bérmálás a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a "keresztény beavatás szentségeinek" együttesét, amely szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. A keresztények ugyanis "a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet". (KEK 1285). 

Kedves Szülők! A különféle közösségek közül, amelyekbe az ember beletartozik, a családnak van a legfontosabb szerepe. Abban növekszik fel a gyerek, kapja az első és legmélyebb benyomásokat. A családnak döntő szerepe van a keresztény életben is, mert a vallásos családban maga is vallásossá lesz, közömbösben közömbössé válik. A gyermekkori hitoktatást, szentmisén való részvételt a család imádsága erősíti (Jn 17,11b-19). Fokozatosan ráébred a gyerek arra, hogy Isten jelen van az életükben, személyes kapcsolatban vannak Vele. A gyerekek a szülői- és az istenszeretet által alapozzák meg értékrendjük elemeit, amelyek életükön át kísérik őket. Megtanulják és rájönnek arra, hogy az egyházi közösségben van a helyük. Ezért beszélgessenek gyermekeikkel az élet kérdéseiről, legyenek segítségükre nehézségeik, kétségeik megoldásában és a Szentlélek működésének felismerésében. Beszéljenek istenélményeikről, a hitben élés fontosságáról.  

A bérmaszülő kiválasztásának feladata a bérmálandóra hárul. Legyen olyan, aki erre alkalmas, vallásos életet él, és bírja a gyermek bizalmát. Katolikus, már bérmálkozott, egyházilag rendezett házasságban él, nem áll egyházi büntetés alatt, gyermekeit katolikus módon neveli és érett erre a tisztségre. A bérmaszülő az egyházközséget is képviseli, annak felelősségét vállalja magára. Feladata, hogy támogassa a bérmálandót vallási nehézségeiben. Szavával és példájával hasson a bérmálandóra,  bírja bizalmát és legyen segítségére vallásos életének alakításában (ApCsel 1,15-17. 20a. 20c-26). Ez az egész életnek a hit szemével való szemléléséből áll. A bérmaszülő társ, vezető, példakép, imádkozó ember.  A bérmaszülő ezt a szolidaritást úgy fejezi ki, hogy a bérmálandó vállára teszik a kezét. Ezzel jelzi, hogy a keresztény életben nem vagy egyedül, én is veled vagyok és segítelek (1Jn 4,11-16). A szülők és bérmaszülők gyerekeikkel együtt szentgyónást végeznek, áldoznak és részesülnek  a pünkösdi kegyelmekben.   

    

„Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten” 1Jn 4,12.

Közösségépítés rózsafüzérrel 5. befejezőrész

2001-ben Rózsafüzér imádsággal kezdtük építeni a csíkszeredai Millenniumi templomot. 2001 február közepén elindítottuk templomépítési programunkat. Két héten át minden este csoportos megbeszélésre hívtam a híveimet. Ismertettem a Makovecz Imre tervezte templomtervet és kikértem a véleményüket. Mindenkinek tetszet a látványterv, csak miből építjük fel, vagyis a pénz volt a nagy kérdés. Akkor mondtam, hogy a templomot nemcsak betonból, kőből, téglából és malterből építik, hanem imádságból és áldozatból. Akkor alapítottuk meg a Mária Légiót és az Isteni Irgalom Társulatát, amelynek tagjai azóta mindennap déli 12 órakor, du. 3 órakor és az esti szentmise előtt elimádkozzák a rózsafűzért.

2001 májusában a kommunizmus emlőin felnőtt néhány ideológus tisztségükből kifolyólag meg akarta akadályozni a csíkszeredai Millenniumi-templom építését. Az ügy begyűrűzött a bukaresti minisztériumokba, ahol személyes kihallgatást is kértem. Reménytelennek tűnt helyzetünk, ezért június 17-én déltájban felhívtam a marosvásárhelyi Gáspár Mária Petronella ferences nővért, hogy ha elmegy a szőkefalvi Mária-jelenésre, akkor legyen szíves mondja meg Marián Rózsikának, hogy kérésemet terjessze Szűzanyánk elé. Nem mondtam meg, hogy mi az én kérésem. Jeleztem, hogy én is elmegyek Szőkefalvára, de a szentmise előtt nem lesz időm a látnoknővel beszélni, hát ezért kérem kérésem továbbítását. A szentmise kezdetére megérkeztem, ott voltam a koncelebrálók között. A mise végén térdenállva imádkoztuk a rózsafűzért. Valamikor az 5. titok imádkozásánál megkezdődött a jelenés. A Szűzanya üzenete végén Rózsika hangosan mondta: Szűzanyám testvéreim kérését is elszeretném mondani. Utána csend volt. Közben egy-egy igent mondott a látnoknő. A jelenés végén énekelve a plébániára bekísérték Rozsikát. Először elmondta a papoknak szóló üzenetet, majd néhány személlyel beszélt. 

Utána engem szólított, hogyha ott vagyok menjek oda. Ekkor  elmondta a Szűzanya válaszát: „Mondd meg az én pap fiamnak, hogy ne aggódjon! Minden gondját bízza reám. A templom fel fog épülni.” Leírhatatlan öröm töltött el. Otthon a híveimmel vártuk helyzetünk alakulását. Július 3-án Csíkszeredába látogatott Razvan Teodorescu kulturális és vallásügyi miniszter. Személyesen eljött a helyszínre. Látva a deszkatemplomot sajnálkozott. Ekkor jóváhagyta a templomépítést és a kormány nevében a költségvetés 1/3-dát megígérte támogatásként. A templom alapkövét augusztus 4-én letettük. Az építést szeptember végén kezdtük és 2003. október 18-án felszenteltük Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.

Napjainkban sok baj éri nemzetünket, és majdnem annyi támadás. Éppen ezért kapaszkodjunk rózsafüzérrel a Szűzanyába. 

Istenszolgája Mindszenty József, Magyarország hercegprímása esztergomi székfoglaló beszédében 1945. október 7-én imahadjáratot kezdeményezett: „Legyünk most az imádság nemzete. Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjáratában, édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat!” Egy másik időszerű gondolata nekünk szól: „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől.” A változás jelei napjainkban érezhetőek.

Szemünk láttára számtalanszor már beigazolódott, amit XII. Piusz pápa mondott: „Nagy a hatalma annak a hadseregnek, amelyik a kard helyett a rózsafüzért tartja kezében.” 1456-ban Nándorfehérvárnál, 1571-ben Lepántónál, 1683-ban Bécsnél, 1686-ban Budán szabadított meg az ellenségtől. 1955-ben eltávolította az oroszokat a katolikus Ausztriából. 1960-ban véget vetett a Szovjet atomfegyverkezésnek. 1962-ben megakadályozta, hogy Brazília kommunista kézre jusson. 1986-ban békésen bukott meg a fülöp-szigeti Marcos diktatúra, 1989-ben a román diktatúra, 1991-ben a Szovjet kommunizmus. Felépült a csíkszeredai millenniumi templom. Ha imádkozunk, akkor minden ellenséges hatalom megbukik.

Íme a Rózsafüzér Királynője, a világ reménysége! Ő aki a kánai menyegzőn azt mondta a szolgáknak, hogy tegyék meg, amit Jézus mond. Ő ma is azt akarja, amit Jézus akar, hogy mindnyájan egyek legyünk. Legyünk egyek, amikor Jézus tanítását hallgatjuk, amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, amikor tesszük a jót és amikor imádkozunk.

Itt van a rózsafűzérem. Mindnyájunknak van rózsafűzére, de ez ne legyen csak egy kegytárgy, hanem imádkozzuk is, hogy megmaradhassunk Jézus szeretetében. A Szűzanya pedig ma is kiesdi Isten kegyelmét, csak kérjük naponta szeretettel: Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján.

            Darvas-Kozma József

Közösségépítés rózsafüzérrel 4. rész

a)  Az osztrákok rózsafüzér imája szabadságot hozott. Fatimában a hatodik jelenéskor 1917. október 13-án a Szűzanya a legszentebb Rózsafüzér Királynőjeként jelent meg. „Imádkozzátok naponta a rózsafüzért” – kérte. Csak kevesen figyeltek rá és két évtized múlva elkezdődött a II. világháború. A világháború végén a szövetséges csapatok a katolikus Ausztriát az oroszok uralma alá rendelték. Az osztrákok három évig elviselték az orosz uralmat, de ennyi elég is volt. Azt akarták, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot. Egy pap, P. Petrus Pavlicek atya (1902-1982) rózsafüzér hadjáratot hirdetett a szovjetek ellen. Kérte, hogy az osztrákok 10%-a, 700.000 ember naponta imádkozza a rózsafüzért azért, hogy a szovjetek hagyják el az országot. 700.000 ember jelentkezett. Az osztrákok hét éven át kitartóan imádkozták a rózsafüzért. 1955-ben  Raab, osztrák kancellár telefonon beszélt P.Petrussal: „Páter, kérem imádkozzon, úgy imádkoztassa híveit, mint még soha!" Ezután következett a 325. tárgyalás Moszkvában, melynek eredménye, hogy a szovjet hadsereg 1955. május 13-án a fatimai jelenés évfordulóján kivonultak Ausztriából. 1956.október 26-án a bécsi Hősök terén tartottak ezért hálaadó ünnepet, ahol a kancellár a következőket mondta: „SZABADOK VAGYUNK! NEKED KÖSZÖNJÜK MÁRIA!” Katonai szakértők és történészek mind a mai napig értetlenül állnak az eset előtt. Miért vonultak ki a kommunisták Nyugat kapujából? Neumann Teréz azt mondta: „az osztrákok rózsafüzér imája volt az oka ennek.” Más szóval élve, a Szűzanya rózsafüzére tette azt, amit az 1956-os magyar szabadságharc 25 ezres vérfürdője árán nem tudott elérni…

b)  A szovjet atomfegyverkezés visszavonulót fúj. A hidegháború idején, a fatimai püspök XXIII. János pápa egyetértésével felhívást intézett 1960 elején, hogy az év október 12-éről 13-ára virradó éjszaka minden hívő a fatimai zarándokokkal együtt imaostromban egyesüljön. Az egyháztörténelemben még egy ilyen világot átfogó felhívás nem történt. Sok helyen a felhívást komolyan vették. Maga a fatimai püspök is székvárosának, Leiriának sok hívétől kísérve gyalog, mezitláb zarándokolt 20 kilométert Fatimáig. Fatimában közel egymillió zarándok ünnepelt bíborosok, püspökök, papok vezetésével az imavilágnapján. Kitartottak a permetező esőben rózsafüzért imádkozva és szentmisét ünnepelve a világ békéjéért. Az ima és bűnbánat éjszakáján Hruscsov New Yorkban váratlanul repülőre ült és azonnal Moszkvába repült. Előzőleg az ENSZ-ben azzal fenyegetőzött, hogy „az abszolút fegyver” a Szovjetunió birtokában van, s ezzel ő el tudja törölni Amerikát. Kijelentésének, hogy nagyobb nyomatékot adjon, lehúzta cipőjét s az előtte levő pulpitust azzal ütögette. Váratlan visszavonulásának oka később kiszivárgott.  Hruscsov 1960 januárjában azzal bízta meg a szovjet hadsereg tudományos szolgálati részlegét, hogy a szovjet októberi forradalom 43. évfordulójára egy hatalmas atommeghajtású rakétát konstruáljon. Negyeljin marsall, a szovjet atomerők főparancsnoka már október 12-ére kitűzte az „abszolút fegyver” címen bejelentett rakéta első kísérleti kilövését. Erre az alkalomra sok neves tudóst és hivatalos személyiséget meghívott. Mikor a számlálás elérte a nullát, a rakéta nem gyulladt be. Negyeljin miután 20 percet még hiába várt, előjött a védőbunkerből s vele a meghívottak. Mikor már mind kinn voltak, felrobbant a rakéta, megölte őt és 300 munkatársát, illetve vendéget. Itt napnál is világosabb az összefüggés! Pontosan abban az órában, amikor a keresztények nagy része éppen az oroszok megtéréséért és a világ békéjéért könyörgött, a kommunista atomfegyverkezés visszavonulót fújt.

c)   Brazília rózsafüzérrel megmentette önmagát. 1961-ben sokan igyekeztek, hogy Kubához hasonlóan a kommunisták átvegyék Brazília vezetését. De kik akadályozták meg a kommunista hatalomátvételt? Brazília asszonyai, rózsafüzéreikkel! Az asszonyok rózsafüzére nélkül nem állíthatták volna meg Brazíliát a kommunizmus lejtőjén. A brazil asszonyok kezükben vagy nyakuk körül rózsafüzérrel 1300 világfelhívást tettek közzé: „a haza, melyet Istentől kaptunk, hatalmas és nagyszerű, de rendkívüli veszélyben van: korlátlan ambícióval rendelkező vagy lelkiismeretlen emberek engedik, hogy népünket nyomorba döntsék, tönkretegyék gazdaságunkat, megzavarják a társadalom békéjét, gyűlöletet é reménytelenséget teremtsenek. Beszivárogtak népünk, kormányunk, haderőnk közé, sőt, még templomainkba is. Isten Anyja, óvj meg minket Kuba, Lengyelország, Magyarország és a többi rabságba taszított nép mártír asszonyainak sorsától!” Brazília rózsafüzérrel megmentette önmagát 1962-ben.

d)  A Fülöp-szigeteken 1986. február 25-én a 20 éves Marcos diktatúra végén a nép nagy elégedetlenséggel vonult újból az utcára. A milliós tömeggel szembe kivezényelték a tankokat. A nép egy része lefeküdt az utcára a tankok elé. Ferdinand Marcos tábornoka tűzparancsot adott ki. A tömeg pedig imádkozott, vitte a Mária szobrokat, felmutatta a rózsafüzéreket. Akkor feltűnt az égen egy kereszt alakú felhő. A tüntetők próbálták megállítani a katonákat, de azok eltökélték, hogy engedelmeskednek a parancsnak.

Ekkor tűnt fel egy asszony, akinek a szeme ragyogott. Így szólt a katonákhoz: „Kedves katonák. Álljatok meg! Ne menjetek tovább! Ne öljétek meg gyermekeimet!” Ahogy ezt hallották a katonák, lassan felismerték rokonaikat, családtagjaikat a tömegben és mindent letettek. Kimásztak a tankokból és csatlakoztak az imádkozó tömeghez. A diktátor és felesége, Imelda Marcos repülőgépen Amerikába távozott. Így lett vége a diktatúrának vér és áldozat nélkül. A Rózsafüzér Királynője a világ reménysége. Ő mindenkit megment, aki vele imádkozik, aki őrá hallgat. 

e)  1991. augusztus 20-án II. János Pál pápa Budapesten a Hősök terén tartott szentmisében újra felajánlotta Magyarországot és a világot a Szűzanyának. Külön imádkozott a Szovjetunióért, Gorbacsovért, akit augusztus 19-én este a veterán kommunisták puccsal akartak megbuktatni. Jelcin orosz elnök támogatásával 22-én az államcsínyt meghiúsítják. Gorbacsov egy hét múlva megszűnteti a Szovjet Kommunista Pártot. A Szovjetunió is megszinik, a fogva tartott népek visszanyerték szabadságukat (FÁK), pedig Henry Kisinger az USA külügyminisztere, a politika mindentudó guruja azt mondta 1987-ben: „A Szovjetunió 200 év múlva is nagy hatalom lesz.”

- folytatása következik - 

Közösségépítés rózsafüzérrel 3. rész

5. A Mária-tisztelet jele a rózsafűzér imádkozása.

a) A Mária-tisztelet alapja. A kinyilatkoztatásból ismerjük, hogy a megváltás rendjében Isten különös feladatra kiválasztotta, alkalmassá tette és megdicsőítette a názáreti szüzet, az Istenszülő Szűz Máriát. Ezt szemlélhetjük az angyali üdvözletben, Erzsébet asszony szavaiban, a Magnificatban, Simeon próféciájában, Jézus keresztje alatt, az egyház születésében és sorsában. Krisztus teljes megismerésének igénye magával hozta a vele kapcsolatos személyek jobb megismerését is. Máriát, egyedülálló üdvtörténeti rangja ’Istenanyasága’ miatt a katolikus és a keleti egyházak részesítik megkülönböztetett tiszteletben. Már a II. században fogalmazódott meg és maradt ránk a Mária oltalmát kérő imádság: „Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől...” Az efezusi (III. egyetemes) zsinat 431-ben a tévtanítókkal szemben megfogalmazta az igaz tanítást. A nép, amikor tudomást szerzett a zsinat határozatairól, örömujjongással fogadta főleg a Mária Istenanyaságával kapcsolatos döntést és a 160 püspököt fáklyás menettel kísérte szállásukra, így imádkozva: „Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért.” A keresztényüldözések utáni békés időkben, Egyházunk a művészet eszközeivel, névadással és a szentély apszisában lévő ikonnal, hirdeti Szűz Mária Istenanyaságát és az egyház életében kapott hivatását.

            b) Minden Mária-ünnepünknek nemzeti vonatkozása van. 

Szent István király 1038. augusztus 15-én, elsőként a világon, koronáját (népét és országát) a Boldogságos Szűzanyára hagyta. Őrá bízta, akinek szívébe és karjára mennyei Atyánk az ő egyszülött fiát, Jézust adta. Szent István végrendeletével Szűz Mária gyermekei és országa lettünk. Az országot népével együtt jelentő korona, szent lett, Istennek átadott. Ezért népünk a történelemben új küldetést és feladatot kapott. Magyarország pedig megmaradt Szűz Mária palástja alatt ezer éven át, ahová első és szent királya ajánlotta. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként származtatták nemzedékről nemzedékre. A Szentszék is elismerte a Mária-tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, s XIII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett. Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ára tette át. 1980-ban II. János-Pál pápa a Szent Péter-bazilika altemplomába a II. Szilveszter pápától kapott - és a bazilika bővítése miatt 1776-ban lebontott - kápolna helyett az új magyar kápolnát október 8-án szentelte fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

            c) Most is atyáink hitével tekintünk Nagyasszonyunkra, Máriára. 
Imádkozó nép vagyunk. Az év tizenkét hónapjából kettőt, májust és októbert a Szűzanyának szenteljük. Amíg a májusi vecsernyék gyorsan pergő invokációiban Mária kilétét szemléljük, addig októberben Máriával Krisztus titkain elmélkedünk. A rózsafüzér imádságot októberi ájtatosságnak is nevezzük, mert e hónap minden napján templomainkban imádkozzuk. A rózsafüzér Krisztus titkainak átelmélkedésére késztet a Boldogságos Szűz Mária vezetésével, aki egyedülálló módon részese volt Isten Fia születésének, életének, szenvedésének és dicsőséges feltámadásának. 

6. A rózsafűzér imádság  közösségépítő és megtartó ereje.

            Szent Domonkos a rózsafűzér terjesztője maga is magtapasztalta a rózsafűzér imádság csodálatos erejét. Utána a pápák és népek is nehéz helyzetben a Szűzanya égi pártfogását kérték. Most néhány percre tekintsünk a múltba.

a)  A rózsafüzér bölcsője Szent Domonkos rendjének dél-franciaországi szent helyei. E vidéken átutazó élesszemű püspöki titkár, Guzman Domonkos hamarosan észrevette, hogy e vidéket megfertőzte az albi eretnekség. Előbb a Toulouse-i vendéglőst térítette meg. Majd a közeli vidéki városban, Fanjeaux-ban prédikál, ahol az eretnekek tűzpróbáján győzedelmeskedett. Az eretnekek azt kívánták, hogy dobják tűzbe a tanításukat tartalmazó iratokat. Domonkos miután a mennyei Atyához fohászkodott és a Szűzanya segítségét kérte, elfogadta az ajánlatot. Az eretnekek bedobták írásaikat a tűzbe, melyek azonnal elhamvadtak. Domonkos is bedobta pergamenjeit, a lángok magasra csaptak, még a szoba gerendáját is megperzselték, de a pergamenek sértetlenek maradtak. Újra megismételték a próbát, az eredmény azonban a győzelem volt ismét: a Domonkos által prédikált igaz hit győzelme. Domonkos Fanjeaux-ből a két kilométerre levő Prouille-ba ment. Útközben két eretnek meg akarta gyilkolni. A Szent csak annyit kért tőlük: hadd végezze el szokásos imádságát! Azok engedtek a kérésnek. Domonkos imádkozni kezdett. A gyilkosok csodálkozva látták, hogy minden Üdvözlégy után egy-egy rózsa hull le az „elítélt” ajkáról. Előbb fehér, majd piros, végül sárga rózsák hullottak, melyeket egy Szépséges Nő csokorba kötött. E látomáson a két eretnek megilletődött, megtért, és csatlakozott Szent Domonkoshoz. Azóta azt a helyet eretnekek keresztjének és a falut Rózsafüzér szentélyének nevezik.

            Szent V. Piusz pápa így ír: „Szent Domonkos – az Ő Rendjének egykor mi is ünnepélyes fogadalmas tagja voltunk – az égre emelte szemét és azt a szent hegyet nézte, aki nem más, mint a Boldogságos Szűz Mária, Istennek szent Anyja. S ekkor – amint hisszük – a Szentlélek sugallatára könnyű, mindenkinek hozzáférhető és rendkívül szép imádságot adott a keresztény népnek, ti. a Boldogságos Szűz Zsolozsmáját, vagyis a rózsafüzért. Ezt az ájtatosságot azután fiai az egész Egyházban elterjesztették, aminek következtében a keresztény népek felbuzdultak, az eretnekség sötétségét elhagyták és a katolikus hit világosságára tértek, majdpedig az imádság terjesztésére társulatokba tömörültek.” 
b)  Lepanto 1571. október 7. Harminc évvel Buda elfoglalása után, Részeges Szelim török szultán Európából még nagyobb részt akart elfoglalni. Abban az időben Szent V. Piusz (+1572. május 1.) pápa ült Szent Péter székében. Felismerve a veszélyt, keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen és rózsafüzéres imahadjáratot a keresztény erők támogatására. A török túlerővel szemben az egyesült spanyol, velencei és a pápai flottát ausztriai Don Juan és Andrea Doria vezette. A keresztény flotta 1571. október 7-én Görögország partjainál, a Lepantó-i öbölben csodálatos módon győzött. A győzelmet nem csatázó, hanem imádkozó karjainkkal vívtuk ki – mondta Don Juan. A tengeri győzelem emlékére Szent V. Piusz 1572. Október 7-ére a Győzedelmes Nagyasszonyunk ünnepét rendelte el. Utóda, XIII. Gergely pápa 1573-ban a Rózsafüzér Királynője ünnep nevet adta. V. Szent Pius, domonkosrendi pápa tiszteletére viselik a pápautódok a domonkosok fehér reverendáját.

            A történelem igazolja, hogy a vészterhes időkben, mikor imaközösséggé formálódott egy nép, a rózsafüzér imádkozása következtében ott minden változás békében, vérontás nélkül zajlott le. Most vegyük szemügyre a 20. században történt csodás eseményeket, amelyek a rózsafűzér imádkozása által népeket erősödtek meg az igaz hitben és közösségek szabadultak meg a gyűlölet, a vérontás veszélyeitől.
 - folytatása következik -

Kampány kell vagy összefogás?

Elkezdődött a választási kampány. Ne­kem egyénileg a legkedvezőtlenebb véleményem ala­kult ki, nem a magyar pártlistákon induló jelöltek miatt, hanem mert ezek a pártok egy olyan évszázados román programnak a részei, amelyek a mi megsemmisülésünket siettetik. Aki egy kicsit is jártas a szellemtörténetben, az ismeri a bizánci mentalitást. A szellem él. A történelem időben aktualizálódik, mert az eszmék mozgatják az embereket. Bizánc egykor naggyá lett, mert területeket foglalt és népeket emésztett meg. Ezt kétféleképpen tette: hadseregével és metafizikával vagyis vallással. A birodalom ideológiájában első volt a hadsereg, amelyet kiképzett és korszerűen felszerelt, hogy területeket hódítson. Második lépésben kiépítette az adminisztrációt. Amikor ezek megtették a maguk szolgálatát, ezzel még nem tekintette meghódítottnak az ellenfelet. Harmadik lépésben jöttek a hittérítők, papok és hivatalnokok, hogy vallással, „birodalmi ideológiájával”, hagymakupolás templomaikkal egészen magukhoz láncolják az új népeket és új területeket. Amikor kiépült az egyházi szervezet, akkor tekintették elfoglaltnak a területet. 
Amikor 1920 júniusában a román alsó- és felsőház együttes ülésén az egyik szenátor azt kérdezte, hogy mit fogunk csinálni az ország közepén élő székelyekkel, akkor Brătianu megválaszolta: építünk két szeszgyárat és az genetikailag elintézi őket. Asszimiláljuk Váradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt és utoljára Csíkszeredát. Céljaik elérésére minden eszközt megengedhetőnek tartottak. Vesztegettek, ajándékoztak, kápráztattak és bearanyoztak mindent, mikor melyik volt a célravezetőbb.
 

Hét évtizedes kisebbségi sorsban, az erdélyi magyarság érdekképviselete 1989 után felvette a küzdelmet e bizánci szellemmel. A küzdelemnek vannak eredményei, áldozatai és sérültjei. Az áldozatok kapcsán megemlítem, hogy Domokos Géza, Zonda Attila, Birtalan Ákos, Szabó Károly és mások korai halálát nem a pártalapítási láz okozta, hanem az erdélyi magyarság ügyéért vívott küzdelem és a velejáró stressz. És vannak, akik nem állták ki a sarat. Ezek a sérültek, akik a belső politikai életbe menekültek, a pártoskodásba, amely szintén  jellemzően görög dekadens vonás, s jellemzően bizánci. Ennek első jellegzetessége a hatalom megszerzése minden lelkiismeret-furdalástól mentesen, akiknek az ádáz pártoskodás szinte állandó életformájukká vált. Oszd meg és uralkodj! valamint a régiókra szétszedés napjait hozzák az erdélyi magyarságra. „Jaj annak a nemzetnek, melyet a megpróbáltatások perceiben nem egységesen szervezve talál a végzet.” (Gróf Tisza István) 
Jézus Krisztus pedig ezt kéri: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,9-17). Szent Péter  Kornéliusz háznépét a szeretetről tett tanúságával győzte meg (ApCsel 10,25-26. 34-35. 44-48). Mert a szeretet Istentől van, és mindenki aki szeret, Istentől való és ismeri Istent (1Jn 4,7-10). Én is népemet féltőszeretettel  rovom e sorokat, és  istenszolgája Márton Áron  első és utolsó intésével búcsúzom: „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk – mondottam első püspöki körlevelemben és most is erre kérlek titeket.”

„Szeressétek egymást!” Jn 15,17 

   + * + * + *           
                    

Ima népünkért

Mindenható örök Atya, 

a Te kezedben van az emberek sorsa 

és Te szabod meg a népek jogait: 

tekints kegyesen reánk, 
akiknek jövőjét és boldogságát 

első szent királyunk 
a te Szent Fiad édesanyjának,  

 a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.

Tekints reánk, válságos időket élő népedre, 

és áraszd ránk Szentlelkedet, 

hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, 

építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.

Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet 

és elszánt, erős akaratot, 

hogy a te szíved szándéka szerint 

előmozdítsák a szociális igazságosságot 

és az emberhez méltó életet.

Világosíts meg és támogass minket, 

hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán 

felelősséget érezzünk szülőföldünkért 

és a szükséget szenvedőkért. 

Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, 

hogy az a Te dicsőségedre 

és ami boldogulásunkra váljék.

Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, 

Szent Mihály arkangyal, 

Szent István király, 

Szent László király - könyörögjetek érettünk 

a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.

Egyházi jóváhagyással: 18/2012. január 31.