A győzelem

Jó néhány évvel ezelött a seattle-i paralimpiai játékokon kilenc mentálisan vagy fizikailag sérült atléta felállt a 100 méteres futás startvonalhoz. A pisztolylövés elhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol nem mindenki a lábán futva törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton, és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi nyolc versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult....mindegyikük!
Az egyik Down-kóros lány leült az elesett mellé, megpuszilta, és megkérdezte jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak, és együtt boldogan sétáltak be a célvonalon...
A stadionban pedig a nézők felálltak, és percekig tapsoltak. Azok akik ott voltak, a mai napig emlegetik a történtet. Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás fölött aratott győzelem!
Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítanunk...

Az indiánnő és a vándor

Egy indián asszony, az egyik hegyi folyóban talált egy értékes drágakövet. Másnap találkozott egy utazóval, aki éhes volt, így hát az asszony kinyitotta csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta, hogy a drágakő olyan értékes, hogy életevégéig nyugodtan élhet. Ám néhány nap után a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
Gondolkoztam – szólalt meg a vándor –, jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.

Ekkor az indiánnő a nyakán viselt keresztre mutatott és így szólt: Én egyszerűen élni akarok és nem gyűjteni. Ő tőle tanultam, aki meghívott, hogy “Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.” (Mt 11,29).

Ti vándorok, mit akartok: élni vagy céltalanul gyűjtögetni?

A burnuszos arab és a taxis

Egy burnuszos arab beül egy londoni fekete taxiba. Útközben megkéri a sofőrt, hogy kapcsolja ki a rádiót, mert abban zene szól és a próféta idejében még nem volt ilyen nyugati zene.
A sofőr udvariasan kikapcsolja a rádiót, de aztán megáll és kinyitja a taxi ajtaját. Mire az arab csodálkozva kérdi:
- Mit csinál ? Miért állt meg ? Miért nyitotta ki az ajtót ?
Mire a sofőr: A próféta idejében taxi se volt, burnusz se volt, szállj ki, aztán várj meg egy tevét !

Vajon helyesen cselekedtek?

Hogy is mondja Jézus: “aki egy mérföldre (ezer lépésre) kényszerít, menj vele kettőre (Mt 5,41). Vagy “ha betértek egy házba és békességes ember lakik ott, szálljon rá a ti békétek… Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van.” Lk 10,5-7.

Ez a szolgáló szeretet a haladás, a béke.
Van-e béke a te közösségedben? Ha nincsen, sajnállak, te hoppon maradtál a teve és a taxi között.

A két favágó

Két embert fát vágni küldtek az erdőre. 

Az egyik keményen dolgozott, megállás nélkül, egész nap. A másik óránként szünetet tartott. A nap végén az egyik feleannyit haladt, mint az időnként megpihenő másik.

– Hogyan történhetett ez, hiszen én több időt szántam a munkára? – kérdezte döbbenten.
– Te csak azt láttad, hogy pihenek, de arra figyeltél-e, hogy mindig megélesítettem a fejszémet?
Így van ez a vasárnapot megünneplő lélekkel is.
Voltál-e szentmisén?



(Vida Géza: Favágók)

Kisebbségi sors

A kereszténydemokrácia alapelveiről szóltunk. Vállalt feladata, politikai missziója az a hármas értékrend, amely alapértékeket tekintve mindenidőben megállja a helyét: a szolidaritás, a szubszidiaritás (kölcsönös kisegítés) és a közjó előmozdításának és képviseletének elve. A modern kereszténydemokráciára társadalmunknak szüksége van. De nem világnézeti-ideológiai pártként, hanem keresztény értékek alapján álló konkrét, pragmatikus, a szó nemes értelmében vett politikai cselekvésre van szüksége. Olyan hiteles politizálásra, amely a romániai magyarság valóságos problémáira a jelen körülményeket figyelembe véve keresi és adja meg a hatékony és határozott választ. Így tudja a nemes alapelvet valósággá tenni, hogy a hatalom csak eszköz, nem pedig cél: a hatalom csak eszköz és szolgálat az értékelvű, de másokért végzett politizálásra. Ebben az összefüggésben van jövője a magyar kereszténydemokráciának! 

Van legitimitása!

Szükség van rá!

1.   Hitelesen képviselni a keresztény közéleti értékeket.

2.   Megismertetni a választópolgárokkal a modern kereszténydemokrácia értékeit és válaszait a társadalom problémáira, kérdéseire. Kiadványok megjelentetése.

3.   Felzárkóztatni a keresztény és kereszténydemokrata elveket valló embereket.

4.   A helyi közösségek, a társadalom mozgósítása a jövő perspektívájában.

5.   Pragmatikus politizálás, konkrét cselekvés.

6.   Szerepvállalás az európai politikai kultúra és stílus meghonosításában.

7.   A történelmi egyházak megújulásának elősegítése hatékony módon.

8.   Az esélyegyenlőség képviselete és megteremtése minden vonatkozásban.

9.   A társadalmi szolidaritás képviselete a gazdasági szférában következetesen. A szociális piacgazdaság hangsúlyozása.

10.  Nemcsak polgárságban kell gondolkodnunk, hanem erős középosztályt kell megteremteni   ebben a régióban, amely képes hordozni a gyengéket, az időseket és a gyermekeket, amely képes a jövőben gondolkodni.

11.  A magyar értelmiség és értelmesség megszólítása, sorainkba hívása újra.

12.  Végül, de nem utolsó sorban a fiatalok mozgósítása és orientálása. Politikai utódnemzedék tudatos felnevelése. Képzések rendszeres biztosítása.

„Kisebbségi sorsban a középszerűek rászabadítás a vezető helyekre, nemzeti katasztrófát jelent!” (Márton Áron)
Jézus Krisztus főpapi imájában a benne hívők egységéért imádkozott, mert csak akkor lesznek hitelesek a világ előtt. A kisebbségi sorsban élő erdélyi magyarság jövőjét nem szolgálják azok, akik a megosztás hívei, hanem ránk akarják zúdítani azt a veszélyt, amitől  Istenszolgája Márton Áron óvaintett.

 „A keresztény felfogásnak és világnézetnek kell megvédelmeznie az emberiséget a modern álkultúra fattyúhajtásai ellen, mert ez az álkultúra az emberiség dekadens, hanyatló időszakaira jellemző morális anarchiának szánalmas martalékává teszi az emberiséget.” (Tisza István, 1907. március 31)

A királyságot tanulni kell

XI. Piusz pápa 1925-ben rendelte el Krisztus király ünnepét. Olyankor, amikor az első világháborúval a királyi trónok meginogtak és a legtöbb állam áttért a köztársasági államformára. Sokan úgy vélték, hogy az Egyház ezzel az ünneppel szembefordul a történelemmel. Pedig nem erről van szó. Avégből, hogy az Egyháznak a politikával való viszonyát jobban megértsük, elég ha áttekintjük Nemeshegyi Péter vezetésével Jézusnak a politikához való viszonyát. A palesztinai zsidóság politikai helyzetét a Krisztus előtti 3. századtól a hellenizmussal való konfrontációja határozta meg. A Makkabeusok által vezetett szabadságharc részleges sikerhez vezetett. A királyi dinasztia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A terjeszkedő római birodalom i.e. 63-ban véget vetett a torzsalkodásnak. A császárok helytartói kormányoznak. Római csapattestek állomásoznak a városokban, sőt a falvakban is. Az adószedők és vámszedők dézsmálják a népet. A kollaboránsok gazdagodnak, a lenézett nép nyomorog. Az Isten uralmát és a nép függetlenségét hirdető prófétai könyvek gyújtókanócként működnek. Az egész társadalom hatalmas puskaporos hordó volt. Dániel könyve (Dán 7,13-14) még csak az Isten és az angyalok beavatkozásáról beszél. A nép körében elterjedt, hogy Isten szent háború kirobbantását akarja. Reménytelennek tűnt a Rómával való szembeszállás, de a „buzgók” szilárdan hitték, hogy majd segítségükre jönnek az angyalok légiói. Erre a háborúra készültek a qumrániak is, akik azt tanították "szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”. A zelóták i.u. 68-ban kirobbantották a háborút. Nyomában pusztulás, az ellenálló forradalmárok végül öngyilkosságot követtek el. Majd 132-ben kitör a második zsidó szabadságharc, és ugyanúgy véres megtorlással, mészárlással és Jeruzsálemből való kitiltással ért véget. Jézus ilyen politikai légkörben kezdte meg tanítását. 

Mit szól Jézus mindehhez? Jézus bátor fellépését látja a nép. De Ő nem buzdít felkelésre, hanem: „Szeressétek ellenségeitek, és imádkozzatok üldözőitekért...” (Mt 5,43-45,39,41) 

- Jézus legvilágosabb „politikai” jellegű tanítása az erőszakmentesség. Ő hitt a türelmes szeretet hatalmában. A jézusi tanításban hitt Gandhi és sikeresen alkalmazta. 

- A zélóták angyal légiók várására, Jézus nem kér az Atyától „tíz légió angyalt” (Mt 26,53). 

- Az adópénz kapcsán, Jézus határokat szab a politikai hatalomnak. Rámutat a hatalom korlátaira, mert minden ember közvetlenül kapcsolódik az Istenhez. Ebbe a kapcsolatba az államhatalom nem szólhat bele. Elsősorban Istennek és az isteni akaratot közvetítő lelkiismeretnek tartozik az ember engedelmességgel. - Jézus elvet minden csúszó-mászó megalázkodást. 

- Jézus kontraszt-társadalmat szeretne megvalósítani, amelynek természetfölötti dimenziója van. Pilátus előtt erről az országról beszél (Jn 18,33b-37). Olyan társadalmat, amelyben mindenki a másikért él, a másik boldogságát keresi, a másikat szereti, minden hatalmat és megbízatást szolgálatnak tekint, és szolgálatként gyakorol. Így születik meg a harmonikus együttélés. „Példát adtam nektek...” Jézus ideális társadalma nem erőszakkal, nem a hatalom előtti meghunyászkodással, hanem szeretet által valósul meg. A jézusi állam- és társadalmi rend a szegényekkel megtapasztaltatja, hogy ők is emberek, Isten által szeretett és létükben akart emberek (Jel 1,5-8). A 2. vatikáni zsinat rámutat, hogy a világban ennek jeleit láthatjuk, amikor az emberi méltóságot, a személy közéleti jogait, a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartják, a közjót szolgálják és szolidaritást vállalnak a szenvedőkkel. Ez Jézus királyságáa, amit ma jobban megértünk, de még tanulnunk kell tőle.

„Áldott, aki jön az Úr nevében!” Mk 11,9.

Darvas-Kozma József

Eljuthatunk Istenhez!

Bemutatták a Vatikánban Benedek pápa Jézusról szóló trilógiájának utolsó részét

Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa Jézus gyermekkorának szentelt kötetét november 20-án, kedden délelőtt mutatták be a vatikáni X. Piusz teremben. A sajtókonferenciát P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő vezette, felszólalt Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, Maria Clara Bingemer brazil teológusnő, továbbá Giuseppe Costa szalézi atya, a Vatikáni Könyvkiadó igazgatója és Paolo Mieli, a Rizzoli Kiadó elnöke. Benedek pápa Jézusról szóló háromrészes művének utolsó kötete november 21-én jelenik meg 9 nyelven mintegy 50 országban több, mint 1 millió példányban.
A Szentatya ígéretéhez híven megajándékozta Isten népét a hit és a kultúra ezen csodálatos ajándékával. A könyvbemutatón minden felszólaló hangsúlyozta Joseph Ratzinger a háromrészes mű befejezése érdekében tett hatalmas munkáját és erőfeszítéseit. A pápa 8 évvel ezelőtt kezdte el művét. P. Federico Lombardi SJ szavai szerint „csakis bátorsággal és nagy odaadással lehetett révbe érni egy ekkora munkával egy olyan időszakban, amikor az egyetemes egyház vezetése komoly feladatot igényel. Nagy hálával és csodálattal vagyunk a Szentatya iránt tudva azt, hogy sok hívő számára alapvetően fontos ez a mű. Ez a kis könyv, amelyet ma a kezünkben tartunk, nagy jelentőséggel bír” – mondta a szentszéki szóvivő a könyvbemutatón.
Ravasi bíboros beszédében kiemelte a könyv aktualitását, vagyis azt, hogy a Szentatya Jézus gyermekségtörténetének eseményeit párhuzamba állítja a mai kor történéseivel. Hangsúlyozta továbbá, hogy a mű mindenkihez szól, jól érthető, amelyben megmutatkozik a Szentatya mély alázata.
Maria Clara Bingemer brazil teológusnő beszédében azt emelte ki, hogy a könyv számos hívő ember számára nagyon nagy ajándékot jelent. A Szentatya művében a Karácsony megünneplésére hívja az olvasót, segítséget nyújt abban, hogy szívünket megnyissuk a Megváltó megszületésére egy olyan világban, mint a mai, ahol nagyon nagy szükség van az Úr Evangéliumára.
Giuseppe Costa atya, a Vatikáni Könyvkiadó igazgatója szerint ebben a műben a születendő Kis Jézus mellett mi is rátalálunk hitünk hajnalára. Végül Paolo Mieli, a Rizzoli Kiadó elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy ez a mű nemcsak a pápa könyve, hanem egy olyan emberé is, aki a legjelentősebbek között szerepel a mai európai kultúrában.
P. Federico Lombardi bevezető beszédében felidézte továbbá azt a Vatikáni Rádióban 10 évvel ezelőtt készült interjút, amelyben Joseph Ratzinger bíboros megemlítette, hogy szeretne könyvet írni Jézus alakjáról. „Az, amit szívem mélyén nagyon szeretnék, könyvet írni Jézus Krisztusról. Ha megadatna nekem ez az ajándék, legnagyobb vágyam teljesülne” – nyilatkozta 10 évvel ezelőtt a német bíboros. Ez a vágy teljes mértékben megvalósult – mondta Lombardi atya. XVI. Benedek pápa személyes érdeklődése mindig is Jézus arcának megismerésére irányult. Trilógiája első részének bemutatásakor elmondta: „Jézust ma már csak egy egyszerű példamutató emberként kezelik, Isten ügye pedig a háttérbe szorul és az emberek nem jutnak el Hozzá. Néhányakban azonban felmerül a kérdés: Jézus által valóban eljuthatunk Istenhez? A jelenkor kihívásaival akkor tudunk sikerrel megküzdeni, ha válaszolunk erre a kérdésre.”

Forrás Vatikáni Rádió (hh)