A királyságot tanulni kell

XI. Piusz pápa 1925-ben rendelte el Krisztus király ünnepét. Olyankor, amikor az első világháborúval a királyi trónok meginogtak és a legtöbb állam áttért a köztársasági államformára. Sokan úgy vélték, hogy az Egyház ezzel az ünneppel szembefordul a történelemmel. Pedig nem erről van szó. Avégből, hogy az Egyháznak a politikával való viszonyát jobban megértsük, elég ha áttekintjük Nemeshegyi Péter vezetésével Jézusnak a politikához való viszonyát. A palesztinai zsidóság politikai helyzetét a Krisztus előtti 3. századtól a hellenizmussal való konfrontációja határozta meg. A Makkabeusok által vezetett szabadságharc részleges sikerhez vezetett. A királyi dinasztia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A terjeszkedő római birodalom i.e. 63-ban véget vetett a torzsalkodásnak. A császárok helytartói kormányoznak. Római csapattestek állomásoznak a városokban, sőt a falvakban is. Az adószedők és vámszedők dézsmálják a népet. A kollaboránsok gazdagodnak, a lenézett nép nyomorog. Az Isten uralmát és a nép függetlenségét hirdető prófétai könyvek gyújtókanócként működnek. Az egész társadalom hatalmas puskaporos hordó volt. Dániel könyve (Dán 7,13-14) még csak az Isten és az angyalok beavatkozásáról beszél. A nép körében elterjedt, hogy Isten szent háború kirobbantását akarja. Reménytelennek tűnt a Rómával való szembeszállás, de a „buzgók” szilárdan hitték, hogy majd segítségükre jönnek az angyalok légiói. Erre a háborúra készültek a qumrániak is, akik azt tanították "szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”. A zelóták i.u. 68-ban kirobbantották a háborút. Nyomában pusztulás, az ellenálló forradalmárok végül öngyilkosságot követtek el. Majd 132-ben kitör a második zsidó szabadságharc, és ugyanúgy véres megtorlással, mészárlással és Jeruzsálemből való kitiltással ért véget. Jézus ilyen politikai légkörben kezdte meg tanítását. 

Mit szól Jézus mindehhez? Jézus bátor fellépését látja a nép. De Ő nem buzdít felkelésre, hanem: „Szeressétek ellenségeitek, és imádkozzatok üldözőitekért...” (Mt 5,43-45,39,41) 

- Jézus legvilágosabb „politikai” jellegű tanítása az erőszakmentesség. Ő hitt a türelmes szeretet hatalmában. A jézusi tanításban hitt Gandhi és sikeresen alkalmazta. 

- A zélóták angyal légiók várására, Jézus nem kér az Atyától „tíz légió angyalt” (Mt 26,53). 

- Az adópénz kapcsán, Jézus határokat szab a politikai hatalomnak. Rámutat a hatalom korlátaira, mert minden ember közvetlenül kapcsolódik az Istenhez. Ebbe a kapcsolatba az államhatalom nem szólhat bele. Elsősorban Istennek és az isteni akaratot közvetítő lelkiismeretnek tartozik az ember engedelmességgel. - Jézus elvet minden csúszó-mászó megalázkodást. 

- Jézus kontraszt-társadalmat szeretne megvalósítani, amelynek természetfölötti dimenziója van. Pilátus előtt erről az országról beszél (Jn 18,33b-37). Olyan társadalmat, amelyben mindenki a másikért él, a másik boldogságát keresi, a másikat szereti, minden hatalmat és megbízatást szolgálatnak tekint, és szolgálatként gyakorol. Így születik meg a harmonikus együttélés. „Példát adtam nektek...” Jézus ideális társadalma nem erőszakkal, nem a hatalom előtti meghunyászkodással, hanem szeretet által valósul meg. A jézusi állam- és társadalmi rend a szegényekkel megtapasztaltatja, hogy ők is emberek, Isten által szeretett és létükben akart emberek (Jel 1,5-8). A 2. vatikáni zsinat rámutat, hogy a világban ennek jeleit láthatjuk, amikor az emberi méltóságot, a személy közéleti jogait, a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartják, a közjót szolgálják és szolidaritást vállalnak a szenvedőkkel. Ez Jézus királyságáa, amit ma jobban megértünk, de még tanulnunk kell tőle.

„Áldott, aki jön az Úr nevében!” Mk 11,9.

Darvas-Kozma József