2018. 10. 16.

Krisztus világa 2018. október, Szemle


Hogy ne győzhessen a gonosz!  Október a rózsafüzér hónapja. Mindnyájunkat megérint az októberi ájtatosság úgy a valóságban, mint az emlékek útján. Ferenc szentatyánk úgy határozott, minden hívőt az egész világon a rózsafüzér imádkozására hív, hogy októberben, Mária hónapjában imádkozzák el minden nap a rózsafüzért; így kapcsolódjunk össze egy közösségben és bűnbánatban mint Isten népe. A Szentatya kérése, hogy a rózsafüzér imát az ősi Oltalmad alá futunk invokációval kezdjük és a Szent Mihály arkangyalhoz intézett imádsággal zárjuk, mivel Szent Mihály az, aki megvéd minket és segít a gonosszal folytatott harcunk során. (2. oldalon)
Kárpátalja vértanú püspöke, Boldog Romzsa Tódor  Nagybocskón született 1911. április 14-én. 1936 karácsonyán szentelték pappá, 1939 őszén a munkácsi egyházmegye püspöke. 1947. November 1-én egy ügynök a főorvosi ellenőrzés alatt kuráre-injekcióval megmérgezte.  Életútját bemutatja Sárközi Sándor piarista atya. (3. oldal)
Elhunyt Kállay Emil dr. piarista  – az egykori tartományfőnök, idős kora ellenére 2007-ben, 78 évesen is aktív részt vállalt a piaristák székelyföldi missziójának újraindításában, aminek következtében Csíkszeredában megnyitották a Piarista Tanulmányi Házat. Isten irgalma és szeretete legyen vele!
Oltárcsók – Robert Vorholt elmélkedése segít, hogy megértsük az Isten iránti ősbizalmat és az Isten dicsőítést. Az oltárcsók kezdettől fogva Jézus Krisztusra vonatkozik és kifejezi a hívők kötődését Krisztushoz, mely legyőzi a bűnt, és új kezdetet tesz lehetővé. Fordította Bács Béla János. (4. oldal)
Barátaimnak mondalak titeket… – A barátságról mint értékről, majd a Jézusi barátságról  értekezik dr. Oláh Zoltán teol. tanár. Jézus megadja annak okát is, hogy apostolai miért kapják ezt a kitüntető és fennkölt kapcsolatot. Jézus egy fontos vonást fűz a barátsághoz: a barátok között nincs titok. Jézus mindent közül a tizenkettővel, amit az Atyától hallott. Jézus kitüntet bennünket barátságával, felemel arra a szintre, ahol a megdicsőült Úr trónol. (5. oldal)
A rózsafüzér imádkozása  – cím alatt segítséget akarunk nyújtani e jelentős imaforma imádkozásához. Ne veszítsétek el bizalmatokat!  – 15 éves a csíkszeredai Millenniumi templom. A reménytelennek tűnő helyzetben a rózsafüzér imádsággal két év alatt felépült a templom. Mindszenty bíboros buzdításával zárul: Legyünk most az imádság nemzete. (6-7. old.)
Vajdasági értéktár 5. – A vajdasági magyarok jellegzetes szokásaiból a lakodalmat, a tánchagyományt, a népzenei örökséget, népviseletet és gasztronómiát mutatja be Sárközi Sándor piarista tanár. Megismertjük a bácskai vőfélyhagyományt és a tamburásokat. (8-9. oldal)
Feladatunk a megértés Az empátia (beleélés) témával foglalkozik Koncz Mária Magdolna tanárnő, mert az emberi érintkezés gyakorlatából nagyon gyakran kimarad. A gyermekkel való kapcsolatban nagyobb empátiára van szükség. A téma mindnyájunkat érint. (10-11. oldal)
Ég és Föld között Istennel – Kapisztrán Szent Jánossal kapcsolatos kilenc kérdést készített dr. Bakó Mária Hajnalka. Halála 500. évfordulóján történt a magyar forradalom. (11. oldal)
Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért – Gyermekek hívnak imádkozni október 18-án.
Mosolyországban Szívország királyának három fia, Alázat, Türelem és Jóság rátaláltak életük párjára. Lagziba érkeztek a vendégek, de mindjárt a kezdetén bonyodalom történt. Várjuk a folytatást… Folytatódik a verseny is, a gyerekek két rejtvényen törhetik a fejüket. Az első nyolc helyezett jutalmat kap. Közben Katóca várja a leveleket. (12-13. oldal)
Derűs oldal  Egy hölgy elment az orvoshoz, az pedig így szólt: Foglaljon helyet, hölgyem.Mi baja van? Meg tudná mondani, mi a gondja? Erre a hölgy kurtán azt mondta: Erre önnek kell rájönnie, tudja?” Az orvos erre azt mondta: „Rendben van! Felhívom a barátomat, aki állatorvos, ő az egyetlen, akitől tudom, hogy meg tud állapítani diagnózist anélkül, hogy bármilyen kérdést feltenne.” (14. oldal)
Keresztrejtvény Az első keresztények jellemzéséről szóló a rejtvény. Készítette: Korodi Zoltán. Megismerjük a szeptemberi szám megfejtőit; nyertesünket, támogatónkat. (15. oldal)
Az ősz dalol Sík Sándor verse a hátsó borítón.
KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése