2023. 08. 06.

Urunk színeváltozása 2023

Augusztus 6. Urunk színeváltozása. A liturgiában, ha az Úr ünnepe vasárnapra esik, akkor az felülírja a vasárnapot. Ezért Urunk színeváltozásáról végezzük ma a szentmisét. A színeváltozás Jézus istenségének a kinyilatkoztatása. E nap emlékezünk a nándorfehérvári győzelemre is. III. Kallixtusz pápa 1456. június 29-én Imabullát (pápai rendelkezés) adott ki, hogy a kereszténységben naponta délkor háromszor harangozzanak, imádkozzanak és böjtöljenek, hogy Isten mentse meg a török veszélytől Magyarországot. A szultán százezres serege július 4-én megkezdte az ostromot. A folyamatos ágyúzástól romhalmazzá vált Nándorfehérvár ellen általános rohamot indított július 21-én, bevenni azonban nem tudta. Másnap a döntő ütközetbe Kapisztrán János és Hunyadi János a magyar népi felkelők hadát is bevetette. A véres öldöklésben a török olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy az éjszaka folyamán minden felszerelését hátrahagyva elmenekült. A pápa augusztus 6-án értesült a győzelemről, és e napot Urunk színeváltozása ünnepévé nyilvánította. – Már az ókorban a nagy kiterjedésű államok királyai más országokat is uralmuk alá hajtottak, birodalmakat hoztak létre. A leigázást a zsidó nép sem kerülte el. Isten azzal vigasztalta őket, hogy a földi birodalmak esendők, csak az Emberfia országa lesz örök. (Dán 7,9-10.13-14) Dániel próféta látomásában a négy egymást követő birodalomról szól, amelyek démoni erővel küzdenek Isten népével. A törvényeket, ünnepeket, szokásokat akarják eltörölni, mint ma, amikor a családot és a nemeket akarják megváltoztatni, az egyházat pedig kiiktatni. Dániel látomásában a vadállatok már le vannak győzve, mert az Örökkévaló Isten, mint győztes, felállította trónját és előtte mindenki meghódol. Ekkor az ég felhőin jön az Emberfia, a Messiás, aki valóságos Isten és valóságos ember. Az Örökkévaló adott neki „hatalmat, méltóságot és országot, amely el nem pusztul.” Jézussal vette kezdetét az Istenország részleges diadala, és ővé lesz a végleges győzelem. Ezt világítja meg Jézus Tábor-hegyi színeváltozása. (Mt 17,1-9) Itt Jézus élete és küldetése titkaiba nyert betekintést a három kiváltságos tanítvány. Jézus megengedi, hogy elrejtett istensége átsugározza testét és önmagát istensége dicsőségében mutassa meg nekik azért, hogy ne inogjon meg a hitük, amikor szenvedni látják; ne inogjon meg a hitük, amikor az Egyház kormányzásában nehézségek merülnek fel. Jézusban van az üdvösség, ezt az Örökkévaló Atya tanúsítja: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok.” A hegyről lejövet Jézus meghagyta nekik, hogy erről senkinek ne beszéljenek, amíg fel nem támad. A feltámadás fogja igazolni istenfiúságát. Péter apostol a levelében is tanúskodik erről. (2Pét 1,16-19) Jézus dicsőségében mi is részesülünk az utolsó napon.

 

 

„Mi még jobban hiszünk a prófétai jövendőlésekben.”  2Pt 1,19.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése