2023. 09. 30.

Hirdetés: 2023. október 1.

1. Elsővasárnapi szentségimádás a 12:15 órakor kezdődő mise után 18 óráig.

2. A rózsafüzér ájtatosságot minden esti mise előtt fél órával kezdjök, azaz fél 7 órakor.

3. Az Idősek Világnapja október 1-jén a világban. Ferenc szentatyánk 2021-ben július 26-át, Szent Anna és Joáchim napját a Nagyszülők és Idősek napjává tette. Akkor is megemlékeztünk és most is megemlékezünk az idősekről.

4. A következő napokban, Rómában, Ferenc pápa megnyitja a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlésémek első ülését. Emeljük elménket Istenhez, és kérjük a Szentlélek áldását, hogy amit Egyházunk és önmagunk számára hittel kérünk, elnyerhessük.

5. A plébániai hitoktatást elkezdtük, várjuk a gyerekeket.

Kedden: 0-I-II. osztálynak  3-4 óráig, 

IV-V. osztálynak 4-5 óráig, 

a megbérmált ifjaknak 20-21 óráig.

Csütörtökön: VI-VII-VIII. osztályosnak 5-6 óráig.

Pénteken: 3-4 óráig III. osztály I. csoportjának

4-5 óráig a II. csoportnak.

19-20 óráig a bérmálkozók felkészítője. Az órarend az Apostolban.

6. Szombaton 10 órától ministránsképző.

7. Krisztus világa szeptemberi száma kapható. A tartalomból: Értékteremtő – szeptember 6-án az Angyalkert óvoda-bölcsődénket felavattuk és átadtuk a kisgyerekek szolgálatára. Az Angyalkert jövője, hogy a Segítő Mária Gimnázium szárnyai alá kerüljön. – A kereszthordozásról szól az örök evangélium. – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága – történelmüket és Csíki vonatkozásait is megismerhetjük. A fellendülés éveiről Murányi Teréz testvér ír. – A keresztút mellékszereplői sorozatban a XI. állomás két rablógyilkosát mutatja be Jakubinyi érsek. -  Romániában 75 éve kezdődött a Katolikus Egyház nyílt üldözése. Márton Áron összeütközése a kommunista kormánnyal – Virt László cikke. Marton József: Az Úr feddhetetlen szolgája az új könyv Márton Áron küzdelmeiről és segítőtársairól szólva megrajzolja a püspök emberi és főpapi vonásait. A könyv a Corvina könyvesboltban kapható. – Márton Áron püspök titkára voltam – Msgr. Bara Ferenc egykori titkár vallomása. – Ég és föld között Istennel: Szent Máté apostollal és evangélistával ismerkedhetünk. – Derűs oldal, Keresztrejtvény és színes fotók az Angyalkert avatásáról. A lap ára: 3,50 RON.

8. A Millenniumi templom felszentelésének 20. évfordulója következik, a templombúcsút október 22-én, vasárnap fél 1 órakor tartjuk. Előtte 3 napos lelki felkészítő lesz és 21-é, szombaton Élő rózsafüzér az ifjúságért. 

9. 2023. október 3-án, kedden 19 órától az Udvarhely Néptáncműhely Petőfi-potomság című műsorát adja elő Csíkszeredában, a Városi Művelődési Házban. Jegyek online a bilete.ro oldalon vagy személyesen a Városi Művelődési Házban vásárolhatóak.


1 megjegyzés:

  1. Tisztelt Esperes Atya! Ma is lelkesítő számomra visszaemlékezni a Milleniumi templom felszentelésére, és ezúttal is köszönetemet szeretném nyilvánítani, hogy ministrálhattam szülővárosom e jeles eseményén, amely immár történelmünk része lett. Imáimban hordozom e templomban szolgáló lelkiatyákat, munkatársaikat, a kedves híveket és mindazokat, akik jóakarattal térnek be az Úr ezen szent hajlékába. Szeretettel, Jozefa nővér, a Milleniumi templom egykori ministránsa

    VálaszTörlés