Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe

Június 29. – Szent Péter és Szent Pál - 

Jézus Krisztus a benne hívőkből látható közösséget hozott létre a földön. Ez a látható közösség az Egyház. Az egyház legszentebb elnevezése Szent Pál apostoltól származik: Krisztus Titokzatos Teste (1Kor 12,27).

Az ószövetség népe Egyiptomból az ígéret földje felé Isten különös oltalma alatt vándorolt: tápláléka az égből hullott manna; irányítója az előttük haladó felhőoszlop; vezére pedig Isten választottja, Mózes volt. Ezek nélkül biztosan elpusztult volna, nem ért volna céljához. 

Mi, az újszövetség népe is átjöttünk a keresztség megtisztító tengerén. Életünk vándorlás az örökhaza felé, melyet a feltámadt Krisztus készített. Ő három isteni segítséget adott Egyházunknak. Ezek megkülönböztetnek minket más egyházi jellegű közösségektől: táplálékunk az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus; fényoszlopunk a titkos értelmű rózsa, a Boldogságos Szűz Mária; és  vezetőnk a Szentlélek ihlette, Krisztus választottja Szent Péter és utódai.

Az egyház első földi vezetőjét, Pétert és a nemzetek apostolát, Szent Pált ünnepeljük. Szentmisénk kezdetén vizsgáljuk meg lelkiismertünket: hogy amikor Péter utóda szól hozzánk, úgy fogadjuk-e szavát, mint Krisztus szavát? Tiszteljük-e az Egyház egységének jelét, a pápaságot? Becsüljük-e, hogy katolikusok vagyunk? Bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.

Szentbeszéd

A jövő a szenteké, az apostolokra épült Egyházé

A kereszténység központi kérdése mindig ez: Kinek tartjuk Krisztust? Erre a sorsdöntő kérdésre adott személyes feleletben, akármilyen előjelű legyen is az, a válaszában  benne van az illető Krisztushoz fűződő viszonya. Mert akinek tartunk valakit, úgy viszonyulunk hozzá.

Simon, Kafarnaumban lakó halász ember volt. A Genezáreti-tó vizének és partjának látóhatárán kívül a Szentírás volt a szellemi horizontja. Benne is élt a vágy, mint kortársaiban a messiás után. Nyílt, lelkesedő és cselekvő ember. Amikor először találkozott Jézussal, a Mester rátekintett, nevén szólította és jövőbeli szerepét is kijelölte: Te Simon vagy, Jónás fia, Péter lesz a neved, vagyis szikla.

Mivel többet beszél róla az evangélium, mint a többi apostolról együttvéve, ezért közismert személy. Tekintsünk emberi adottságaira. Első emberi adottsága, hogy a jelen embere volt és tudott úgy parancsolni, hogy ez magától értetődő volt és ezzel nem sértett vele senkit.

Második tulajdonsága, hogy nem jött zavarba, ha kérdezték. Jézus bármit kérdezett tőle, arra világos és egyszerű fogalmakkal, őszintén válaszolt. Jézus kezdettől szinte csak Pétertől kérdezett, mert Péterben meg volt a lényeglátás, és az a belső öntudat, hogy ő ennek a birtokában van.

Jézus működésének második tavaszán felteszi a döntő kérdést apostolainak: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” 

Simon Péter válaszolt: : „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” 

Nem magától, hanem az Atya kegyelmi segítségével adta meg a teljes választ. És Jézus erre gratulál neki, mert behatolhatott Isten Fia és az emberek Üdvözítője misztériumába. Az őt felismerő tanítványt, a saját jellemvonásaiban és hatalmában részesíti: Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat… Neked adom a mennyek országának kulcsait…

1. A kereszténység központi kérdése mindig ez: Kinek tartjuk Krisztust? (Mt 16,13-19). E kérdésre adott válaszban  benne van a Krisztushoz fűződő viszonyunk. Mert akinek tartunk valakit, úgy viszonyulunk hozzá.

Péter apostol belső öntudatából fakadt, hogy különb akart lenni, mint apostol társai. Lobbanékony természetű és könnyen letörő. A bátorság valóságos rohamai után meg-megriad, sőt néha gyáva. Jézus mellett három éven át hányódott a lelkesültség és meg-megriadások hullámai között.

Pétert önismeretre a kakas kétszeri kukorékolása és Jézus tekintete segítette. Hivatásához illő átalakulása az Úr feltámadása utáni megjelenésekkel és a főhatalom átadásával érlelődött: Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat.

Pünkösdtől vértanúságáig egyre elmélyültebben vallotta szóval, amit első levelében ír: „Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból” (1Pét 5,2-3). „Kötelességemnek tartom ugyanis, hogy amíg e sátorban élek, buzdítsalak és ösztönözzelek benneteket, mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. De igyekszem, hogy ezekre halálom után is mindig emlékezzetek” (2Pt 1,14-16).

Paul Claudel versben vallja, hogy életét a Szikla ember bizonyságára építi: „A faragatlan ember, Péter, a tarfejű, ki esküdözött öklét rázva,

Ím, égnek emelt kézzel elsőül esküszik, s nem holmi hallomásra,

Hanem az élő Krisztusra, vallván, maga Ő az, ki előtte áll ott,

Ezért kőszikla Péter mindörökké, mert hitte, mit a szeme látott.

Jól tudta maga Jézus is, Pétertől milyen bizonyságot várhat:

Én pedig, ahogy ő Istennek, hiszek Péternek s szava igazának."

2. Aki átadta magát Krisztusnak, annak életében a szabadító Krisztus jelen van. (ApCsel 12,1-11) Az Apostolok Cselekedetei Péter szabadulásáról szól. Éppen a zsidó húsvét megünneplésére készült, amikor Heródes Agrippa király 44-ben elfogatta, és a börtönben négysze-négyes katonai őrizet alatt tartotta, hogy húsvét után kivégezteti. Az utolsó éjszaka két katonához bilincselték, amikor Isten csodálatos módon kiszabadította. Kiszabadulását közölte a jeruzsálemi közösséggel és onnan elmenekült. Ez lett Péter húsvétja, amikor véglegesen kiszabadult a zsidó-törvény alól és Heródes börtönéből. Szakított a törvény szűkkeblűségével, hogy teljesen a pogányoknak szentelje életét Antióchiában és Rómában.

3. Szent Péter és Szent Pál mutatják a szentté levés útját. (2Tim 4,6-8. 17-18) Ugyanebben az időben a Szentlélek Pált és Barnabást az első misszió útra indította 45-ben, amely 49-tartott. Ezt követte a második, majd a harmadik, talán a negyedik missziós út. Pál búcsúlevelét a római börtönből írja Timóteusnak: „Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel… Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.” Levele végén összefoglalja pályafutását: „Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.

Paul Clodel így ajánlja Szent Pált az Úrnak:

„Isten Báránya, ki országodat a szenvedélyes lelkeknek ígérted,

Fogadd szolgádat, Pált, aki tíz talentumot hoz ma néked,

Ötöt te bíztál rá, másik ötöt ő maga keresett.”

Szentmisénk prefációjában így zengjük: Örvendezünk Urunk, hogy szent apostolaid, Péter és Pál által gondoskodtál rólunk, és egyikük a hit megvallásában lett vezérlő tekintély számunkra, a másik pedig feltárta nekünk hitünknek mélységes értelmét. Míg Péter az ősegyházban szervezte, ami Izrael népéből hű maradt, a pogány nemzeteknek Pál lett tanítómestere, hogy ők is meghallják hívó szózatod. Bár különböző úton jártak, mégis egységbe gyűjtötték a krisztusi család népét, s a két apostolt együtt tiszteljük itt a földön, mert közös mennyei koszorú várta őket.”

Íme az Egyház két oszlopának krisztusi útja!

Szent Ágoston vallja, hogy a hit Isten tekintélyére támaszkodik, Aki szól a Szentírásban s élő tekintélyként az Egyházban. „Én pedig az evangéliumnak sem hinnék, ha a katolikus egyház tekintélye nem indítana arra” (Mani lev. ellen 5,6). Tőle származik a mondás: Róma szólt, az ügy be van fejezve. 

Az első századtól kezdve minden vitás ügyben a püspökök Szent Péter utódához folyamodtak. Így történt 451 őszén is, amikor a Boszporusz parti kisvárosban, Kalkhedon-ban tartották a 4. egyetemes zsinatot. Nagy Szent Leó pápa nem tudott elmenni, csak levelet küldött Flavianosz pátriárkának, melyben a monofizita tévedéssel szemben az igaz hitet fejtette ki, azaz Krisztus egy személyben két természet, amelyek azonban nem vegyülnek. Mindegyik természet a másikkal együtt fejti ki hatását. E levél hallatára a zsinati püspökök kijelentették: „Ez az atyák hite, ez az apostolok hite. Ezt hisszük mi mindnyájan… Péter szólott tehát Leó által”.

Legyen zárógondolat XII. Piusz pápától: 

„A jövő azoké, akik hinni tudnak, és nem azoké, akik hit nélkül élnek, vagy kételkednek. 

A jövő a bátraké, akik erősek a reményben és a tettben, nem pedig a kislelkűeké és határozatlanoké. 

jövő azoké, akik szeretnek, nem pedig azoké, akik gyűlölnek.” 

Röviden: a jövő a szenteké, az apostolokra épült Egyházé, mert Krisztus él benne. Ámen.

Darvas-Kozma József

2026. június 29.