A Szentatya háromnapos apostoli útjának további állomásai: Nedzsef,
Nasszirija, Erbíl, Moszul és Karakos. Négy beszédet mond, két szentmisét
mutat be, s imádkozik a háborús áldozatok lelki üdvéért. Utazásának
mottója: „Mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23,8).
A 97 százalékban iszlám többségű (60-65 százalék síita, 30-35
százalék szunnita) Irakban magyar érsek is szolgált: 1972 és 1983 között
Nyáry Ernő (1906–1987) kármelita szerzetes.
A bedeghi és berencsi gróf Nyáry Ernő Károly Albert az egyik legősibb
magyar családba született. Hat testvére volt. Szüleik élénk társadalmi
életet éltek, pozsonyi kastélyukban rengeteg vendég fordult meg. A
gyermekeket magántanárok tanították nyelvekre, etikettre, zongorázni,
teniszezni. A család életének szerves része volt a közös muzsikálás.
Nyáry Ernő középiskolai tanulmányait Nagyszombatban, Pécsett és
Vácott végezte, majd a bécsi külkereskedelmi főiskolán tanult.
1928–1930-ban a csehszlovák hadseregben katonáskodott. Rövid ideig
Párizsban egy kereskedelmi vállalat alkalmazottjaként dolgozott.
Elegáns, jóképű, intelligens férfi volt; a főnöke lányának,
Jacqueline-nak is megtetszett. Nyáry Ernő azonban egy Lourdes-ban tett
zarándokútja során, spanyol zarándokokkal találkozva, föltette magának a
kérdést: „Hová tartok?” Itt érezte meg először: „Velem van a Jóisten,
Szűz Mária, az angyalok és a szentek.”

Lourdes-ban kötelezte el magát Isten szolgálata mellett. A
későbbiekben segítette őt egy prágai jezsuita atya is, az innsbrucki
papi szeminárium régense, de mindenekelőtt a konnersreuthi plébános és a
stigmatizált, természetfeletti képességekkel megáldott Neumann Teréz
is. A vele folytatott beszélgetés szilárdította meg elhatározását, hogy a
papi hivatást választja. Az innsbrucki szemináriumban lett kispap,
1937-ben szentelték pappá. Még évekkel korábban, miután szakított
szerelmével, Jacqueline-nal, 1932-ben belépett a kármelita rendbe, és az
avoni rendházban élt, ahol 1939-ben házfőnök lett.
A II. világháborúban a németek megszállták Franciaország jelentős
részét. Avonból már akkor sokan elmenekültek – így a kármelita
szerzetesek is –, mielőtt a német csapatok elfoglalták volna a várost.
Nyáry Ernő azonban maradt, és házfőnökként megígérte menekülő
rendtársainak, hogy épségben megőrzi a kolostort. Teljesen egyedül
maradt. A jövőtől félve Istenhez fordult, s imádságban töltötte napjait.

Egyik este, amikor vacsoráját éppen hogy befejezte, csöngettek a
kolostor ajtaján. Egy fiatal zsidó nő állt a rendház előtt gyermekével
együtt, akit szorosan magához ölelt. Sírva könyörgött az atyának, hogy
engedje be őket, és nyújtson számukra menedéket. Nyáry Ernő tisztában
volt azzal, hogy ha segít a síró asszonynak és gyermekének, az ő élete
is veszélybe kerül, és a németek a kolostort is feldúlhatják. Közben
azonban végiggondolta: nem tudna élni azzal a tudattal, hogy nem mentett
meg valakit, akit ugyan veszélyek vállalásával, de megkímélhetett volna
a szenvedésektől. El sem tudta volna képzelni, hogy ne tegyen meg
mindent, amit emberi-papi erkölcse diktált. Befogadta az asszonyt, és
gyermekét, majd még sok üldözött zsidó személyt is. Kolostora a francia
ellenállás egyik bázisa, a nácik elől menekülő zsidó gyerekek és szüleik
búvóhelye volt. Nyáry Ernő helytállását „második hazája” legértékesebb
kitüntetésével, a Francia Köztársaság Becsületrendjével hálálta meg,
amelynek piros szalagját kabáthajtókáján haláláig viselte.

Nyáry Ernőt XII. Piusz pápa 1954-ben nevezte ki a bagdadi misszió
élére. Az akkor tizenkétmilliós Irakban három és fél ezren tartoztak az
általa vezetett misszióhoz. VI. Pál pápa 1971-ben bagdadi apostoli
kormányzóvá, 1972-ben bagdadi (latin) érsekké emelte a kármelita
szerzetest.
Főpásztorként templomot, zárdát, püspöki palotát építtetett, és
megszervezte a katolikus oktatást. A Szent Józsefnek szentelt iskola
Bagdad legjobb és legmodernebb iskoláinak egyike lett. A diákok többsége
keresztény volt, miként a teljes személyzet is. Alkalmaztak azonban egy
muszlim tanítónőt is, azzal a feladattal, hogy a misszióban tanuló
hittársait a Korán tanaira oktassa és imádkozzon velük.
Nyáry Ernő 1983-ban vonult nyugalomba, Bagdadot 1986-ban hagyta el.
Mielőtt végleg visszatért volna avoni cellájába, végiglátogatta azokat a
városokat, ahol tanult és tanított Franciaországban, Ausztriában és
Magyarországon. Hazautazott a Felvidékre is, elbúcsúzott családjától.
Visszatérve Avonba, 1987. augusztus 21-én adta vissza lelkét
Teremtőjének.

Nyáry Ernő több évtizedes papi, szerzetesi szolgálatában kiemelten
foglalkozott a különösen nehéz helyzetben lévő szenvedőkkel. Minden
szempontból hűséges hordozója volt Krisztus tanításának és az Egyház
tradíciójának. A békesség és a szeretet szellemében törekedett a
különböző egyházak közötti egyetértésre.
*
Unokahúgához, Nyáry Éva festőművészhez írt egyik levelében így
fogalmazott: „Úgy tűnik nekem, hogy egy gondolat szövi keresztül
családunk és rokonságunk történetét: mindenhová elkísér minket az isteni
Gondviselés. Az a sok jóság, amivel környezetünkben találkozunk, csak
azt bizonyítja, hogy van egy közös kötelék, ami mindnyájunkat összetart,
és amit a halál sem tud elszakítani, és ez a Szeretet.”

Nyáry Éva megírta nagybátyja kalandokban és fordulatokban gazdag életrajzát, Egy pillanat az örökkévalóságból – Nyáry Ernő bagdadi érsek élete
címmel, a kötet az Xlibris Kiadónál jelent meg, 2018-ban. A kiadványhoz
III. Gregorius, Antiochia és az egész Kelet, Alexandria és Jeruzsálem
korábbi pátriárkája írt előszót, idézve Nyáry érseket, aki szerint a
háborúk Isten tagadásának bizonyítékai a világtörténelemben: „Az
emberiség sohasem fog megélni és önmagát megtalálni Isten és erkölcsi
rend nélkül!”

III. Gregorius kívánsága: „Bárcsak ennek a magyar kármelitának a
példája segítene a mai muszlimoknak, keresztényeknek és más irakiaknak,
hogy békés életet találjanak együtt szülőföldjükön, ami nagyban
hozzájárulna az oly nagyon szükséges békéhez az egész Közel-Keleten.
Imádkozzunk ezért!” Ehhez csak annyit tehetünk hozzá: Ámen.
Fotó: Merényi Zita; Nyáry Éva
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Korábbi cikkek Nyáry Ernőről:
Nyáry Ernő életútja - Bagdad magyar
érseke
https://dkjozsef.blogspot.com/2015/01/nyary-erno-bagdad-erseke-volt.html