2024. 06. 10.

Óvodások zarándoklata 2024.06.15.

Június 15-én, szombaton 11 órakor a csíksomlyói kegytemplomban tartjuk 22 óvodáscsoport zarándoklatát. 



Árpád-ház virága Skóciai Szent Margit

Árpád-ház virága Skóciai Szent Margit. Isten éltesse a Margitokat!

Június 10-én van Skóciai Szent Margit királyné emléknapja. A dánok által meggyilkolt Vasbordájú Edmund angol király egyik ikerfiának, a Magyar-országra menekült Edvárd hercegnek és Szent István leányának, Ágotának legidősebb gyermeke. Ebből a házasságból Mecseknádasdon született Edgár, a későbbi angol király, 1045 körül a mi Margitunk és Krisztina, aki utóbb apáca lett. Születésekor Angliában már véget ért az 50 éves dán uralom, de Margit apja mint trónörökös csak 1057-ben költözött vissza Angliába, s rövidesen meghalt. Margit családjának a normann hódítás utáni trónviszályok idején 1067-ben menekülnie kellett. Magyarországra akartak visszatérni, de hajójuk a skót partoknál viharba került. III. Malcolm skót király fogadta be őket, s 1070-ben feleségül vette Margitot, aki fokozatosan megszelídítette férjét. Ezt a boldog házasságot 8 gyermekkel áldotta meg Isten, hat fiúval és két leánnyal.  Három fia egymást követte a trónon, köztük Szent I. Dávid skót király. Egyik lánya az angol király felesége let és ezáltal Margit az angol királyi háznak ősanyja.
Szent Margit templom Dumfermline
Malcolm közreműködésével és egyházi reformjaival átalakította a skót egyház életét. Országos zsinatot hívott össze, egységesítette a liturgiát, rendezte az egyházi visszásságokat,templomokat építtetett. Különös figyelmet fordított a betegekre és a nyomorgókra. Iskolákat nyitott, megalapozta a skót szövőipart. 
Megalapította Dunfermline apátságot, melynek elöljárója Margit lelki vezetője és később életrajzírója, Theoderich lett. Áldásos tevékenységének főforrása mélységes lelkiélete volt. Margit féléven át súlyos betegségben szenvedett, halálos ágyán vette a hírt, hogy férje és elsőszülött fia 1093. november 12-én az angolok elleni csatában életét vesztette.
Margit azt mondta: „Istenem ez is arra szolgál, hogy a te végtelen irgalmasságod által megtisztuljak bűneimtől.” Négy nap múlva 48 évesen meghalt, és Edinburgh mellett, a Malcolm által alapított Szentháromság-templomban temették el. 
Fennmaradt Margit latin nyelvű imakönyve. A nép azonnal szentként kezdte tisztelni, neve máig a legelterjedtebb keresztnév Skóciában. 1249-ben avatták szentté. 
A reformáció idején mindkettőjük földi maradványait Spanyolországba menekítették, az Escorial templomában nyugszanak.

2024. 06. 08.

Hirdetés: 2024. június 9.

1. Ma helyhatósági és EP-i választás, éljünk a lehetőséggel.

Jézus Szíve ájtatosság vasárnap és hétköznap 18:45 órától.

2. Ma családos mise kisgyerekekkel du. 4 órakor.

 3. Kedden Szent Antal nagykilenced 9. keddje, elmélkedés az esti misén.

4. Keresztelői felkészítő pénteken 18 órától a plébánia hittantermében.

5. Június 14-én, pénteken imakilencedünk hetedik alkalma,  melyet Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatásáért tartunk. Este ¼7 órától rózsafüzért imádkozunk, vezetik a Mária Légiósok. A szentmise után egy órás szentségimádást tartunk.

6. Június 15-én, szombaton a plébániai imacsoportok találkozója 9 órától 13 óráig a Szent Kereszt templomban. Részletek a plakáton.

Az keresztény óvodások találkozója Csíksomlyón 11 órakor.

7. A bérmálkozók átvhetik a csoportképet a plébánián hétfőtől péntekig 9-től du. 4 óráig.

8. Mijo Barada lelkigyakorlat július 8. és 10. között a Millenniumi templomban. Online regisztráció az online oldalon kötelező.https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdGGBEO1iDqHtEcp7rs7E5-RtFG9fYzY9qHWrfo9detlAouRA/viewform

9. Az elsőáldozók és ministránsok közös kirándulását a Szécsenyi Deszkatemplomhoz június 22-én szombaton tartjuk.

10. Megjelent a gyulafehérvári kispapok lapja, a MégIS 2024 száma. Egy évi kihagyás után ez a szám a papi hivatást járja körül. Azt a sajátos létállapotban testet öltő hivatást, amely egyszerre kegyelem az Istentől és életre szóló küldetés a világba. Az idei lapszám a papnevelő intézet belső életéből, a kispapok megélt és átélt tapasztalataiból szándékozik a sorok között megbúvó módon egy keveset megmutatni a világ számára – írja ajánlásában dr. András István rektor. A 76 színes oldalú lap ára 15 lej. Kapható a ministránsoknál és a sekrestyében.

2024. 06. 07.

Jézus Szent Szívének főünnepe

Jézus Szent Szívének ünnepén
Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szerette a világot. A régiek tudták, hogy Jézus Krisztusnak kívül ábrázolt szíve őt magát jelenti – ”belülről”. 
Szent II. János Pál pápa 2004-től Jézus Szívének ünnepét a Papok Megszentelődésének Világnapjává tette. E nap megszentelődésünket is ünnepeljük. A megszentelődés vagy életszentség a keresztény ember életfeladata. Azt a folyamatot jelenti, amikor Krisztust életét követjük és lelkülete szerint élünk.
A Jézus Szíve-tisztelet sürgeti, hogy éljünk összhangban „a Pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és érzületével; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben, és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (PDV).
Ma mindnyájan életszentségünk megújító forrásához jöttünk, hogy a szelíd és alázatos Szívű Jézus alakítsa szívünket, Szent Szíve szerint. Bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen fogadhassuk szívünkbe Jézust.
                                        Elmélkedés
A Papok Megszentelődésének Világnapja elsősorban papokat szólít meg, hogy tegyék Jézus Szíve-tiszteletét életszentségük megújító forrásává. Ha közösen törekszünk, hogy Jézus Szent Szívéhez  alakítsuk szívünket, akkor megszentelődünk. 
Most a szentmise olvasmányai alapján elmélkedjünk Isten értünk lángoló szeretetéről.
1. Isten szeretete szüntelenül kíséri az embert.
(Oz 11,1. 3-4. 8c-9) Ozeás próféta által maga Isten emlékezteti választott népét arra, hogy szövetsége egyedül a szereteten alapul. Isten gondoskodásában benne van az apa felelőssége és nagylelkűsége éppúgy, mint az anya aggódása és gyengédsége.  Gyöngédségét szülői vallomás formájában halljuk: gyermek voltál, amikor megszerettelek, és Egyiptomból kivezettelek.
Isten nemcsak megrendítő csodákkal és parancsokkal akarta választottaiban felébreszteni a vallásos érzést (szeretetet), hanem a szív gyöngéd kötelékeivel: jósággal és irgalommal is vonzotta magamhoz. A nép mégis könnyen elhagyta Istenét. Az Úr emberi módon panaszkodik választottai ellen, de indulatát fékezi. Ha némelykor meg is bünteti, csak azért teszi, hogy népe belássa bűnét és visszatérjen szerető Istenéhez. Megbocsátó irgalma örök szeretetéből fakad, ahogy kezdőénekünkben valljuk: „Szívének minden gondolata nemzedékről nemzedékre, hogy kimentse lelküket a halálból.”
2.
 Isten magához akar emelni, ezért elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül. (Jn 19,31-37) Ettől kezdve Isten szíve nem szókép, hanem valóság, ahogy a Jézus Szíve litánia 3. invokációjában mondjuk: Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített szív! A megtestesült Ige szíve egyszerre igazi ember-szív és igazi Isten-szív. Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása tömören kinyilatkoztatja megváltói szeretetét, vagyis az Atya és az emberek iránti szeretetét. Szent János evangélista Jézus halálától a keresztről való levételéig történt rövid eseményben az üdvtörténetet mutatja be. Azzal, hogy csontot nem törnek Jézusban, a húsvéti bárány feláldozására utal, amely szabadulást hozott. A szív átszúrása a Messiásra utal, akire bizalommal feltekintenek. A kiömlő vér és víz jelképezi, hogy onnan forrásozik az Egyház élete, főleg a szentségek által. Az Egyház mindig úgy értelmezte Krisztus kereszthalálát, hogy abban meg van az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök és végtelen szeretete. Jézus szent embersége által ezt kinyilatkoztatja és kiosztja az embereknek.
Jézus Szíve ennek az isteni szeretetnek a szentsége, aki által új teremtménnyé, egyetemes családdá, szerető közösséggé lesznek az emberek. Szentatyánk a hívatás vállalását ebben látja: „Az Egyház misztériumában - amely Krisztus misztikus teste – a szeretet isteni ereje megváltoztatja az ember szívét, és képessé teszi arra, hogy Isten szeretetét testvéreinek továbbadja. Az évszázadok folyamán férfiak és nők sokasága, akiket átalakított az isteni szeretet, saját létformájukat szentelték oda az Isten Országának ügyéért.”
Az Egyházban, amelynek Krisztus a Feje, a keresztények így lesznek „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép, hogy annak dicsőségét hirdesse” (1Pt 2,9). Krisztus - a Főpap - az Egyház iránti gondoskodásában minden korban hív személyeket, akik népének gondját viselik; különösképpen a papság szentségére hív olyan férfiakat, akik az atyai szolgálatot gyakorolják, azt, amelynek forrása maga az Isten. A papi küldetés az Egyházban pótolhatatlan. A papságban a szent titkok megünneplésére, valamint az evangélium hirdetésére és a pasztorális küldetésre szentelik magukat. Erre csak az olyan ember képes, akinek Krisztus kinyilatkoztatta magát és meghívta szolgálatába. Az Egyházban Krisztuson keresztül mindig is jelenlévő szolgálatok sokféleséget mutatnak, de mindenik Isten egyháza épülésére szolgál (1Kor 14,4).
3.
 Jézus Szíve Istennek minden értelmet meghaladó szeretete. (Ef 3,8-12. 14-19) Szent Pál írja: megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. A Szentlélek megerősít, hogy a hittel Krisztus lakjék a szívünkben. Ezt már minden keresztényről mondhatjuk, akik szívében Krisztus lakik, akiket Krisztus szeretete sürget. A papság szentségében Krisztus felfoghatatlan gazdagságának lettünk a szolgái, ami gyarló életünknek tartalmat, támaszt, szellemi távlatot és boldogító ígéretet ad. A Szent Szív ünnepén tudatosítsuk magunkban, hogy Jézusba vagyunk oltva, és úgy van életünk, ha Jézussal egyre teljesebben azonosulunk, az ő szív ritmusát és irányulását fokról fokra magunkévá tesszük.
A Szent Szív tiszteletének csúcsa az Eucharisztia ünneplése - a nagy kilenced -, amelyben egészen azonosulunk Jézus életével, bele asszimilálódunk, amennyiben alkalmassá tesszük magunkat erre. Jézussal az tud azonosulni, aki Vele szereti az Atyát, átölelve a világot, az embereket és azok gondjait. Amikor azonosulunk Vele, akkor kérjük az aratás urát, és Ő apostolokat küld aratásához (Mt 9,37). Mindazoknak, akik Krisztust szeretik, azoknak Jézus szíve szerinti papokat ad.
Kérjük bizalommal az Apostolok királynőjét - Jézus édesanyját, aki példaképe mindazoknak, akik meghívást kaptak arra, hogy Isten szeretetéről különleges módon tanúskodjanak -, hogy papjaink híven megőrizzék Jézussal a belső kapcsolatot; és komoly előhaladásra legyen képes a Boldogasszony által is megjárt életszentség útján. Isten adja, hogy egyre több szent pap által szebbé legyen a világ és biztosabb mindenek üdvössége.   

 

2024. 06. 06.

Évközi 10.B. vasárnap

 
Krisztus megtörte a sátán hatalmát
Jézus a názáreti zsinagógában felolvasta: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (…) és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” És ezzel kezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk 4,18-22). Ő az Atya küldöttje az emberiséghez, nem kért ‘működési engedélyt’ a jeruzsálemi vezetőktől, ezért írástudókatÉvközi 10. vasárnap küldtek megfigyelésére, akik irigységből azt híresztelték róla, hogy a gonosz lélek szállta meg. Jézus ekkor magához hívta őket, és négy példával szembesítette őket az igazsággal és felfedte álnokságukat. Kijelentette: „az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Mk 3,20-35) Jézus rokonai is odamentek, Szűz Máriát is magukkal vitték, mert azt hallották, hogy megzavarodott. A bejelentőnek így válaszolt Jézus: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?  … mindaz, aki Isten akaratát cselekszi.” – A bűnök bocsánata hittétel. Kérdés, hogy ki káromolja a Szentlelket? – A Lelket az káromolja, aki olyan bűnt követ el, amellyel elűzi őt magából. Szentlélek elleni hat bűn: 
1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni. 
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől. 
3. A megismert igazság ellen tusakodni. 
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni. 
5. Üdvös intések ellenére a bűnökben megátalkodni. 
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.  
Ezek mind olyan bűnök, amelyekkel valaki szándékosan megtagadja Isten irgalmasságát, elutasítja bűnei bocsánatát és a Szentlélek által felajánlott kegyelmet. Az ilyen embert fel kell támasztani, természetfeletti értelemben, az istengyermeki életre. Mert csak addig az Atya gyermeke valaki, míg a Szentlélek él benne. Ha halálos bűnével elűzte őt, nem elég a bűnét megbánni, hanem a szentség erejével kell visszaadni őt az istengyermeki életnek. Gyónnia kell.
Ezért lehelte Jézus a Szentlelket tanítványaira: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad” (Jn 20,21-23).  
Az Isten és ember közötti kapcsolat megrontója a sátán.  (Ter 3,9-15) Az ősszülők bűne által a gonosz lelkek uralkodni akartak fölöttünk. A sátán műve az eredeti bűn és minden emberi gonoszság, aminek a titkát a kinyilatkoztatásból, a mai olvasmányból ismerjük. A sátán volt a hűbérurunk e világban, de csak a megváltásig. 
Krisztus a kereszten végképp legyőzte a sátánt és visszaadta nekünk a Szentlelket. Ezért: „Ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket!” (2Kor 4,13-5,1) Szent Pál arra int, hogy a dolgokban, az eseményekben, az emberekben, a problémákban ne maradjunk meg a látható szemléleténél. Hittel fogadjuk el, hogy Krisztus megerősít Szentlelke által, hogy hűségesen tudjunk helytállni.

„Midőn a földről magasba emelnek, mindeneket magamhoz vonzok.” Jn 12,32.

A halál utáni tisztulás 1.

Dr. Előd István - A halál utáni tisztulás 
l. A tisztulás szükségessége. Az örök boldogság feltételezi az ember személyes tökéletességét: gondolatvilágának, erkölcsi felfogásának és szeretetének olyannak kell lennie, hogy méltó legyen Isten örök barátságára. Viszont még a jóindulatú emberek legtöbbje sem mentes az ösztönösség, önzés, hiúság, szeretetlenség gyarlóságaitól. A trentói zsinat tanítása szerint egész különleges kiváltság (privilégium) nélkül még a szentek sem tudnak mentesek maradni a bocsánatos bűnöktől (DS 1573).
1.) Gyarlóságaink nyomai és tetteink következményei
Az élet azt mutatja, hogy a tökéletességre komolyan törekvőkben, sőt a szenttéavatottak életében is fellelhetők a nyomai az önkeresésnek, az éberség hiányának, indokolatlan keménységnek, szűklátókörűségnek, kínos pontosságnak vagy "szent" könnyelműségnek, a hangulatok által való kiszolgáltatottságnak, személyválogatásnak és hasonlóknak. A szociális és gazdasági élet követelményei annyira sokrétűvé és bonyolulttá teszik életünket, hogy még a kegyelemtől segített okosság sem tudja mindig felismerni, hogy egy-egy konkrét esetben mi az Isten szándékainak legmegfelelőbb magatartás. Hányszor derül ki utólag, hogy legőszintébb jószándékunk és leggondosabb körültekintésünk ellenére is mennyire tévesen ítéltünk és viselkedtünk! Vegyük hozzá, hogy a mélylélektan sok olyan esetet tud felmutatni, amikor legbecsületesebb szándékból fakadó igazságkeresésünk, elvhűségünk, engedékenységünk vagy egyéb önmagában dicséretes magatartásunk mögött nem éppen tiszteletre méltó öntudatlan vágyak és tendenciák húzódnak meg. Az utóbbiakról nem tehetünk ugyan, ezekért tehát ítéletet nem érdemlünk, de amíg ilyenek tapadnak a lelkünkhöz, nem tudnánk teljesen beilleszkedni a tökéletes istenközelségbe. Newman kardinális úgy fogalmazta ezt az igazságot, hogy sok szentül élt ember igen kényelmetlenül érezné magát, ha rögtön és közvetlenül jutna Isten közelébe: szégyenkeznie kellene, ha saját szentségét hozzámérné Isten tökéletességéhez.
Annál inkább, mert minden tettünknek és viselkedésünknek szociális következményei is vannak. Bűneink teljes bocsánata után is tovább gyűrűznek a világban a bűnök hatásai, akár kimutatható lelki kár formájában, akár az Egyház morális szentségének kevesbítése formájában. Azzal, hogy valaki a halál kapuján kilép a világból, nem szűnnek meg életének áldó és ártó hatásai. hanem tovább élnek és működnek.
Isten nem avatkozik bele kényszerítő erővel az emberi szabadságba, ezért szabad tetteink káros következményeit csak szabadon vállalt elégtétel formájában semlegesíthetjük. Ez az elv egyaránt vonatkozik arra a kárra, ami saját egyéniségünk tökéletessé érlelődését akadályozza, mint azokra a károkra, amelyek szabad tetteink szociális következményeként tovább működnek a világban még halálunk után is.
Ilyen meggondolások nagyon kívánatosnak és igen valószínűnek mutatják, hogy halálunk után is lesz módunk jóvátenni mindent és megtisztulni mindentől, ami Isten szándékaitól eltérő, önkereső állásfoglalásaink és magatartásaink következményeként megmaradt bennünk és a világban. Hiszen alkalmassá kell válnunk a szeretetnek arra a tökéletes dialógusára, amely a mennyország legfőbb jellemzője. Alkalmassá azáltal, hogy felszámolunk mindent, ami a bűnből akár egyéniségünkben, akár következmény formájában a világban fennmaradt.
Úgy is felfogható ez a tisztulás, mint az igazi énünk teljes kibontakozása. Hiszen a perszonalista szemlélet szerint az ember lényegéhez hozzátartozik a tökéletes istenszeretet és emberszeretet megvalósításának igénye, és ez az igény csak a teljesen megtisztult emberben, illetve az ilyen ember számára készült mennyországban realizálódhat a maga teljességében.

-  Hogy a tisztulásnak és tökéletesedésnek vágya mennyire mélyen gyökerezik az emberi lélekben, annak ékes tanúsága, hogy éppen a purgatóriumot tagadó protestánsok körében (még Schleiermachert és követőit sem véve ki) talált élénk visszhangra a kereszténységen belül a lélekvándorlás tana, amely éppen a tisztulás szükségességén alapuló téves elképzelés.

-         folytatjuk -

 

2024. 06. 01.

Hirdetés: két felhívás 2024. június 2.


Érseki Körlevél - Azon híveink tudomására hozzuk, akik valamilyen oknál fogva június 2-án nem tudnak részt venni a szemtmisén

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak
- Székhelyükön

Szám: 1864/2024

Buzdítás a helyhatósági és európai parlamenti választásokon való részvételre

Kérem Főtisztelendő Paptestvéreimet, június 2-án a hirdetések keretében felolvasni.

„Ne feledjék tehát az állampolgárok, hogy a közjó érdekében joguk és egyben kötelességük
a szavazás szabad lehetőségével élni.” (Gaudium et spes, 75.) A II. Vatikáni Zsinat tanítása szellemében buzdítom a kedves híveket és minden jóakaratú embert, hogy június 9-én vegyen részt a helyhatósági és európai parlamenti választáson, közösségének, népének, egyházának sorsáért és jövője alakításáért felelősséget vállalva, járuljon az urnákhoz és szavazzon.
Helyi világi elöljáróink és az Európai Parlamentben bennünket képviselők megválasztásának
lehetősége az Alkotmány által biztosított állampolgári jogunk, amellyel élnünk kell, hiszen a
választáson való részvétel nem egyszerűen politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi kötelességünk
is: „Mindannyian felelősek vagyunk a társadalomért és a világért, amelyben élünk, különösen a
jövő nemzedékek iránt érzett felelősségünk miatt. Ez a kihívás arra ösztönöz bennünket, hogy
keressünk közös megoldásokat egy igazságosabb és fenntarthatóbb jövő érdekében.” (Ferenc pápa:
Laudato si'
, 159).
Az érdektelenség és a tétlenség ellentmond Istenbe vetett hitünknek és a cselekvő szeretet
parancsának. Kötelességünk az „úgysem változik semmi” lemondó gondolkodás vagy éppen az „engem ez nem érdekel” magatartás helyett felelősséget vállalni szűk és tágabb otthonunk (településeink és Európa) sorsának alakulásáért. Egy apró, pecsételő mozdulatunk egész közösségünkre és jövőnkre hatással van, hiszen arról döntünk, hogy milyen értékek és elvek mentén
szeretnénk élni ma és holnap. Gondoljunk a gyermekekre, a most felnővő nemzedékre: az ő
sorsukról is döntünk a választás napján leadott szavazatunkkal. Ma rajtunk múlik az, hogy milyen
lesz az ő holnapjuk.

Románia katolikus püspökeivel együtt arra buzdítok mindenkit, hogy olyan jelöltekre adjuk
voksunkat, „akik lendületesen és megújult elkötelezettséggel kívánják szolgálni az egységet az evangéliumi tanítás fényében, a béke és a demokrácia megteremtése érdekében, akik eddig is képviseltek és a jövőben is képviselni akarnak bennünket, akik részt vesznek a társadalom fejlesztésében és építésében, akik a közjót, az erkölcsi értékeket, az egészségügyet, az oktatást, a gazdasági lehetőségeket, a kultúrát és a vallási jelenlétet támogatják a társadalmi életben.” (2024. május 15.)
A politikai értékrendek és irányelvek, amelyek egy állam(közösség) rendszerét
meghatározzák, kihatással vannak az egyház működésére, a vallási élet gyakorlásának lehetőségére. Istent szerető, hívő emberként felelősek vagyunk magunkért, egymásért és az utánunk jövőkért. Ezért nem lehet közömbös számunkra sem egyéni, sem közösségi életünk szempontjából, hogy kik képviselik a hazai és az európai közéletben értékeinket, célkitűzéseinket.
Isten Szolgája Márton Áron püspök 1940. december 21-én közzétett felhívása nyolc évtized
után is aktuális a számunkra: „Választások alkalmával szabadságában áll mindenkinek, sőt kötelessége, hogy az Egyház álláspontja és a keresztény jó erkölcsök szempontjainak betartásával szavazatát lelkiismerete szerint adja le.” Bízom a kedves hívek felelős és tettre váltott döntésében, hogy részt vesznek a választáson, ezáltal is tanúságot téve arról, hogy egyenként és közösségként is Isten országát akarjuk építeni.

 * * *

Szám: 1878/2024
Felvételi a gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe
A hivatás Isten ajándéka, de a hivatások gondozása és az, hogy életpéldánkkal és imáinkkal segítsük fiataljainkat hivatásukat felismerni és arra igent mondani, mindannyiunk felelőssége.
Kérem a Főtisztelendő Paptestvéreket, segítsék közösségeikben a magukban hivatást érző ifjakat  rálépni a papság útjára, valamint a hívekkel közösen imádkozzanak értük és minél több fiatal
őszinte elköteleződéséért. Alábbiakban a Megtestesült Bölcsességről Nevezett Szeminárium közleményét olvashatják az intézetbe való felvételi kapcsán. Állandóan változó, egyre nehezebb időket élünk, de „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8). Nagy szükség van azokra az emberekre, akik ezt vallják és e hitüket
másokkal is megosztják, akik Jézus örömhírét, szeretetét, békéjét és irgalmasságát közvetítik mások felé. Aki erre hivatást érez magában, és vállalja az Istent és embertársait szolgáló életutat, az ajándékká válik mások számára, hiszen közelebb viszi egymáshoz Istent és az embereket. Mindazok számára, akik szívükben meghallották az Úr hívó szavát és erre őszintén, szabadon és szeretetből igent mondanak, a szeminárium tudásban, hitben, lelkiekben való egyéni és közösségi fejlődést, megerősödést igyekszik nyújtani. Szeretettel várunk!
Jelentkezés a helyi plébánoson keresztül postai úton (Institutul Teologic Romano-Catolic, Str. Gabriel Bethlen 3, 510009 – Alba Iulia) vagy Ft. dr. András István rektornál (0752-245.060,
0740- 551.59). Jelentkezési határidő: 2024. július 12.
Előkészítő és felvételi: 2024. július 15–18. (Papnevelő Intézet).
Érkezés: 2024. július 15. hétfő este 19.00 óráig.
A beiratkozáshoz szükséges okmányok (sikertelen érettségi esetén is várjuk a jelentkezőket a meghirdetett előkészítőre, hivatástisztázó beszélgetésekre és felvételire. Ha a jelentkező megfelel a
követelményeknek, feltételesen felvételt nyerhet, a sikeres pótérettségi reményében):
 Születési igazolvány (Certificat de naştere) hiteles másolata
 Keresztelési és bérmálási igazolás
 Szülők egyházi házasságáról igazolás (amennyiben lehetséges)
 Érettségi diploma (Diploma de bacalaureat) eredetiben, vagy három hónapig érvényes
igazolás
 Orvosi igazolás (Adeverinţă medicală)
 A plébános ajánló levele
 Saját kezűleg írt kérvény az illetékes főpásztorhoz címezve.

A felvételi vizsgáról:
 a felvételi vizsgán (írásbeli és szóbeli vizsga a megadott tételekből) el kell érni az ötös (5,00) osztályzatot
 a felvételi jegy (érettségi vizsga átlaga – 50% + felvételi vizsga átlaga – 50%) nem lehet kevesebb, mint hatos (6,00)
 papi életformára való rátermettség, melyet a beszélgetés során az elöljárók bírálnak el
A felvételi pontos menetét (beiratkozás, ismerkedés, írásbeli, szóbeli vizsga, beszélgetések, lelkinap) helyben, az érkezés után ismertetjük.
A felvételi díja 150 RON, amit a felvételire történő beiratkozáskor, helyben kell a titkárságon befizetni.
A felvételi vizsga tételei és bővebb információ: http:// www.seminarium.ro
Eredményhirdetés: a felvételi vizsga után néhány nappal a Rektorátus a felvételizőt a helyi plébánoson keresztül értesíti.
Titkárság: Ferencz Margit, Tel.: 0258-811.688, Mobil: 0745-770.134
Rektor: Ft. dr. András István, Mobil: 0752-245.060 E-mail: sis.rektor@gmail.com