2019. 12. 21.

Kegyelemteljes Karácsonyt kívánok

A világ legnagyobb születés-ünnepére készülve, Isten áldását kívánom minden keresztény testvéremnak, paptestvéremnek.  
Nazianzi Szt. Gergely írta: "Isten szomjazza, hogy szomjazzuk őt." A Fiúisten szeretetből lett emberré, hogy éltessen és megerősítsen Szentlelke gyümölcseivel, főleg a szeretettel. 
Gárdonyi Géza az egri honvédők titkát Dobó Istvánnal így mondatja ki: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.”  
Áldott karácsonyi ünnepet és boldog új évet kívánok. 
A képen olvasható szöveg inspirált engem, és inspiráljon másokat is. 

Szeretettel, 
Darvas-Kozma József 


Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Perelj, Uram, perlőimmel?
Felelj, Uram, felhőiddel.
Mondd, hogy rend van a világban,
felejtsem, amiket láttam.
 
Nehéz lenni, tudod, Uram?
Szívünk-szemünk úgy tele van
fájdalommal, szenvedéssel,
amit nem érünk fel ésszel.
 
Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.
 
Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
szemünk csak a képekre néz,
tükrök közé vagyunk zárva,
nem látunk ki a világra.
 
Itt lent perbe vagyunk fogva,
perlőnk fölénk magasodna,
túlkiabál, elküld haza,
hiába, hogy nincs igaza.
 
Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.
Inkább csak felhőket terelj:
a változó világ képét –
ezzel hozd fölénk a békét.
 
Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,
 
tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,
 
éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése