2019. 12. 09.

Szeplőtelen Fogantatás - Az istengyermekség érlelődése


Kilenc hónappal a Szűzanya születése (Kisboldogasszony, szeptember 8) előtt, az ő bűn nélküli fogantatását ünnepeljük. 
1854-ben hirdette ki egyházunk e hittételt, és négy év múlva Lourdes-ban megjelent a Szűzanya Bernadettnek és a jelenések végén Szeplőtelenfogantatásnak mondta magát.
Szt. Bernadett - sejtjei élők!
A Szeplőtelen Szűz ünnepe tökéletes összhangban van adventtel. Miközben az Egyház a Megváltó eljövetelére készülődik, nagyon is méltányos, hogy a bűn nélkül fogantatott Szűz Máriára gondoljunk. Máriával kezdődik meg az üdvösségtörténet. Ebben ő maga is közreműködik, amikor világra hozza Jézust, aki minden embert üdvözíteni fog. Mindannyian a Megváltó és édesanyja közreműködésével a keresztségben megkaptuk az istengyermekség kegyelmét, hogy „szentek és feddhetetlenek” legyünk a szeretetben. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy a Szűzanya Isten iránti hűségét, nyitottságát és készségét milyen mértékben tudtuk követni?
**
Horváth István költőnknek egyik közkedvelt verse a Tornyot raktam című, amelynek végkicsengése minden kudarcban bátorító:
„Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.
Kedves Testvéreim! A 2004. december 5-i magyar népszavazást - amelyben több volt az igen, mint a nem szavazatok száma -, mindnyájan kudarcként éltük/éljük meg. A nemzet újra egyesítésének tervét a nemmel szavazók és a közömbösek meghiúsították.
1.    A kudarcból is van kiút, erről szól szentírási szakaszunk (Ter 3,9-15.20. A mai olvasmány az ősszülők okozta első nagy kudarcról beszél.  Nem egy nemzeti kezdeményezést, hanem a teremtő Isten ránk vonatkozó szerető tervét húzták keresztül. A bűnbeesésről szóló kinyilatkoztatás elénk tárja azt az igazságot, hogy Isten az embert természetfeletti segítséggel indította útjára, de egyúttal engedelmességet is kért tőle, mint erkölcsi lénytől. Az ember pedig függetleníteni akarta magát Teremtőjétől, s bűnös tettével kizárta önmagát és utódait a kegyelmi rendből. Ebben a kudarcban nemcsak Isten terve hiúsult meg, hanem az ember totális kapcsolatrendszere is. Ez volt az első nagy kudarc, ami a világteremtése óta megtörtént.  Ez az elveszett paradicsom.
A saját boldogságát széttipró ember cselekedete láttán, Isten nem vonta meg gondviselését, hanem a megváltás útjára terelte. Az Üdvözítőre vonatkozó ígéret magában foglalja a Szent Szűzre vonatkozó ígéretet is, aki Fiával együtt győzni fog. Ebből olvasta ki az egyház Mária kiváltságát.
2.    Isten megvalósítja üdvösségtervét (Lk 1,26-38) – erről szól evangéliumi szakaszunk Kétségtelen, hogy Isten előkészítette Máriát üdvtörténeti szerepére, hogy a Megváltó anyja legyen. A „kegyelemmel teljes” kifejezés olyan teljességet jelent, amely megfelel Istenanyai méltóságának.
Mária élete első pillanatától, fogantatásától mentes az eredeti bűntől, egyedülálló szentség ajándékával tündököl. „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes!” köszöntés, Mária szeplőtelen fogantatásának legvilágosabb bizonyítéka.
Mária szentsége is fejlődik. Nem érti meg kezdettől fogva Fia isteni teljességét, de mindig szívébe véste szavait és elgondolkodott rajta. Mária számára is Pünkösd hozza meg a Krisztus-titokra a teljes megvilágosodást.
3.    Isten irgalmát magasztaljuk, mert Krisztusban megáldott minket mennyei áldásával, s öröktől fogva arra rendelt, hogy gyermekei legyünk. Minden kegyelem Krisztus érdeméből származik (Ef 1,3-6. 11-12.). Szűz Mária szeplőtelensége is. Ahogyan lelki-vérségi rokonainkat megszokás előlegezni, a mennyei Atya is Fiáért adta meg Szűz Mária előre megváltását. Őt kezdettől kiválasztotta, hogy szent és szeplőtelen legyen. Mind ez Isten műve, de benne van Mária szabad akarata is: „Legyen nekem a te igéd szerint.”
Testvéreim! Az istengyermekség érlelődési folyamat, melyhez szükséges a kegyelem, s akkor minden a javunkra válik, a siker is, a kudarc is. Ezért semmilyen kudarc láttán ne essünk kétségbe, mert Istennél minden lehetséges. Amit ma kudarcként élünk meg, az holnap a javunkra válhat. 
Testvéreim! Itt vagyunk a Millenniumi templomban. Emlékezzetek vissza, hogy 2001 tavaszán elutasították a templomépítés engedélyezését. Bosszankodtunk, én is, ti is. Július 3.-án idelátogatott a kulturális és kultuszminiszter úr, és akkor ezt a helyet jelölte meg. 
És mennyi jó származott belőle:
- a deszkatemplomot nem kellett lebontanunk, hanem az új elkészültéig használhattuk,
- e helyen jobban érvényesül a Millenniumi templom,
- tágas templomudvarunk van,
- és a költségvetés 1/3-át fizette az állam.
Kedves jó hívek, az Isten szeretőknek minden a javukra válik.
Ahogy az eredeti bűnre kaptuk az Isten Fiát,
Éva gyengeségére a Szeplőtelen Szüzet,
a bűnfája helyett Jézus keresztfáját,
a földi haza néhány évtizede helyett a mennyek országát,
a csalódás helyett az örök szeretetet.
Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy a Szeplőtelenfogantatás főünnepén is tanítasz és segítesz, hogy észre vegyük istengyermekségünk érlelődését és gazdagságát. Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése