2024. 04. 27.

Krisztus a szőlőtő - Hv. 5.B.

Isten irgalmát és szeretetét Jézus Krisztus hozta a világba.
Az ő megváltó kegyelme által, azok akik hisznek benne gyökeres lelki változáson mennek át. Ennek a keresztmetszetét és kibontakozását olvassuk az Apostolok Cselekedetében: megtérés, beoltódás Krisztus szentségébe és kibontakozás az ő szeretetében. (ApCsel 9,26-31) Jézus a jó pásztor kijelentette: „más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell.” 
Az olvasmány közli, hogy Jézus más akolból vezette Sault az Egyházba. A keresztény üldözőből, a kegyelem hatására Krisztus lánglelkű apostola lett. A római polgársággal rendelkező tarzuszi Saul, hivatásos írástudónak tanult Jeruzsálemben Gamáliel rabbinál. Képzett farizeusként a mózesi törvény szigorát követte. István vértanú megkövezésekor a gyilkosok ruháit őrzte. Majd a Nagytanács megbízólevelével kezében, fegyveres kísérők társaságában „dühtől lihegve” szándékszik lecsapni a damaszkuszi krisztuskövetőkre. A város déli kapujához közeledve, Krisztus jött érte. Az isteni kegyelem műve, hogy Saul ebben a teofániában teljesen Krisztusé lett. Majd három év után, Kr.u. 40-ben Damaszkuszban tanúságot tett Krisztusról, majd Jeruzsálembe az apostolokhoz látogatott. Nem akart külön utakon járni, hanem türelemmel az Egyház közösségébe illeszkedett. Ebben segítette őt egykori tanulótársa, Barnabás apostol.
Sokféle megtérés volt és van. Van ilyen Saul-Pál fordulás és kisebb megtérés. Minden megtérés a szellem és értelem megtisztításával kezdődik. Ez abban áll, hogy az illető a megismert vagy kinyilatkoztatott hitigazságokat mélységes hittel fogadja; más emberi okoskodással össze nem vegyíti, és egész egzisztenciájával elfogadja Krisztus istenségét, megtestesülét, halálát és feltámadását, a Szentlélek kiáradását, a holtak feltámadását és megkeresztelkedik. Csak ekkor kezd kibontakozni Jézus élete benne. 
Jézus az utolsó vacsorán önmagát szőlőtőnek mondta, az apostolokat és a tanítványokat szőlővesszőknek. (Jn 15,1-8) Ezzel a vele való teljes egyesülést, a vele való titkos egyesülést írja le. Ezzel a képpel Jézus ki akarja fejezni azt, hogy az apostoloknak és a tanítványoknak egész a világ végéig bele kell nőniük, egy élő növénnyé kell válniuk Mesterükkel, amint a szőlővesszők egy élő testet alkotnak a szőlőtővel. A tanítványok közössége az Egyház, Krisztus titokzatos teste, mert a keresztséggel Krisztusba oltódtunk és egybenőttünk vele. A test tagjai csak addig maradnak életben, amíg az egész élő szervezet részei maradnak: aki bennem marad, és én őbenne, az bőtermést hoz.” 
A termés pedig a tökéletes szeretet, amit embertársainkért hozunk Krisztus példája szerint. (1Jn 3,18-24) A tökéletes szeretet példája a keresztre feszített  Krisztus, ő pedig életünk feláldozását is megkövetelheti.

„Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,5. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése