29.A. - 2026.X.18. - Kinek adjuk az életünket

Kinek adjuk az életünket? - Ma missziós vasárnap. Imádkozunk és tennünk kell a missziókért, hogy Krisztus örömhírét megismerje minden nép. Ezentúl életünkben vannak mindennapi kötelességeink a családunk, a társadalom és az állam felé. Keresztényként tiszteletben tartjuk a törvényeket, dolgozunk a közjóért, és igyekszünk felelősen élni. De van valaki, akinek nemcsak a munkánkat vagy a javaink egy részét, hanem egész életünket és szívünket oda kell adnunk: Isten. – Isten a történelem Ura és csodálatosan munkálkodik. (Iz 45,1.4-6) Izajás próféta Kürosz perzsa király példáján mutatja meg, hogy Isten olyan embereken keresztül is véghez viheti tervét, akik nem ismerik őt. Kürosz uralkodása alatt a zsidó nép Kr. e. 538-ban hazatérhetett a babiloni fogságból, és újjáépíthette jeruzsálemi templomát. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy Isten a mi életünk eseményeiben is jelen van. Néha csak később értjük meg, hogyan vezetett bennünket egy-egy nehézségen vagy váratlan fordulaton keresztül.

Az evangéliumi szakasz a vallási vezetők Jézus elleni áskálódásáról szól. (Mt 22,15-21) Jézustól azt kérdezik: „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” Ezzel a kérdéssel csapdába akarják csalni. Jézus ismeri színlelésüket és tovább viszi a párbeszédet. Így szól hozzájuk: „Mit kísértetek, ti képmutatók? Mutassátok csak meg az adópénzt!” Ellenfelei meg is mutatják. Jézus újabb kérdése: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus válaszában úgy ismeri el a római hatalom illetékességét, hogy a birodalom létét Isten gondviselésének távlatából szemléli. Így válaszol: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” A válasz ma is fontos üzenetet hordoz. Vannak földi kötelességeink, amelyeket becsülettel teljesítenünk kell. De soha nem feledkezhetünk meg arról, hogy életünket Istentől kaptuk. Ő nem csupán egy kis időt, néhány imát vagy vasárnapi szentmisét kéri tőlünk, hanem azt szeretné, hogy mindennapjainkban is hozzá tartozzunk. – Szent Pál apostol a tesszalonikai keresztényeket azért dicséri, mert a nehézségek ellenére is kitartottak hitükben. (1Tessz 1,1-5b) Reményük erőt adott nekik a helytállásban, Jézus iránti szeretetük tetteikben is megmutatkozott. Ez számunkra is példa lehet. 

Hitünk akkor válik élővé, ha segítünk a rászorulóknak, türelmesek vagyunk egymással, és a nehéz időkben sem veszítjük el a reményt. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy elfordulunk a világ gondjaitól. Éppen ellenkezőleg: családunkban, munkahelyünkön és közösségünkben is úgy kell élnünk, hogy mások megtapasztalhassák rajtunk keresztül Isten szeretetét. A császárnak adjuk meg, ami a császáré, de a szívünket és az életünket Istennek adjuk! Hiszen tőle kaptuk életünket, és arra hív bennünket, hogy szeretetben éljünk, és mások javát is szolgáljuk.

 

„Adjatok az Úrnak dicsőséget, ismerjétek el hatalmát.” (Zsolt 95,4)