2026. 10. 11.

Krisztus világa 2026 október – Szemle

A gyermek útja Isten felé – A vezércikk a család meghatározó szerepére irányítja a figyelmet a gyermek szeretetre, hitre és maradandó értékekre való nevelésében. Hangsúlyozza, hogy a hit továbbadásának leghitelesebb módja a szülők mindennapi tanúságtétele, az imádság, a megbocsátás és az egymás iránti szeretet megélése. A család így válik az első otthonná, ahonnan a gyermek elindulhat az örök Szeretet, Isten felé vezető úton. (3. oldal)

Legnagyobb a szeretet (Mt 22,34-40) – Msgr. Tamás József nyugalmazott segédpüspök evangéliumi elmélkedésében arra keresi a választ, mi teszi az embert igazán emberré. Rámutat, hogy az értelem és a szabad akarat mellett leginkább a szeretet ad értelmet emberi létünknek. Jézus főparancsa szerint Istent teljes szívünkből kell szeretnünk, felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat. A püspök hangsúlyozza, hogy az istenszeretet nem választható el embertársaink szeretetétől, hiszen hitünk a mindennapi kapcsolatainkban is meg kell mutatkozzon. Az írás végső üzenete, hogy a szeretetért élni szebb, a szeretetet pedig megélni a legszebb. Mintha Szent Pál apostol Szeretet himnuszának kibontását olvasnánk. (4. oldal)

Az irgalmasság lelki cselekedetei - Hofher József jezsuita szerzetes az irgalmasság lelki cselekedetei közül a megbocsátás fontosságára irányítja figyelmünket. Rámutat, hogy a megbocsátás nem jelenti a sérelmek letagadását vagy a bántó viselkedés felmentését, hanem a fájdalom feldolgozásának és a lelki gyógyulásnak a folyamatát. A harag és a neheztelés elengedése felszabadít bennünket a múlt terhei alól, és segíti emberi kapcsolataink helyreállítását. A keresztény ember számára a megbocsátás Isten irgalmának megélését is jelenti, hiszen Jézus tanítása szerint nekünk is meg kell bocsátanunk embertársainknak, ha mi magunk is bocsánatot remélünk Istentől.

30 éve halt meg Godó Mihály jezsuita szerzetes – Őrá emlékezünk. A börtönbeli helytállása a rendíthetetlen hit és a lelki erő példája. Az 1952-es letartóztatása után kínvallatásokkal, alvásmegvonással és fenyegetésekkel próbálták rábírni, hogy rendtársai ellen valljon, de ő hű maradt az egyházhoz, és nem árulta el társait. Tizennyolc évet töltött börtönben, ebből nyolc évet töltött a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön magánzárkájában, fűtetlen, embertelen körülmények között. A teljes elszigeteltség, az éhezés és a súlyos megpróbáltatások ellenére imádkozott, tanult, és még rabtársait is igyekezett lelkileg erősíteni. Szabadulása után lelkipásztorként és a fiatalok tanítójaként folytatta küldetését, példát mutatva hitből, kitartásból és áldozatkészségből. Helytállása azt bizonyítja, hogy a testi szenvedés és a szabadság elvesztése sem tudta megtörni hitét, lelkiismeretét és Krisztus iránti hűségét – így foglalja össze életútját Virt László szociológus. (6-9. oldalon)

Út a felnőttség felé – 19. - Tanulás? - „muszáj-szemlélet” - Mi leszek, ha „nagy leszek”?  Gyurián Edit pedagógus a tanulás fontosságára és a „muszáj-szemlélet” meghaladására hívja fel a figyelmet. A szerző szerint nem kötelező minden tantárgyat szeretni, de érdemes felfedezni mindegyikben az értéket, a szépséget és az örömöt. Minden gyermekben rejlik valamilyen tehetség, amelynek felismerésében a szülők és a pedagógusok segítsége, valamint a sikerélmény meghatározó lehet. A tanulás így nem pusztán kötelesség, hanem a képességek kibontakoztatásának és a jövőbeli hivatás megtalálásának útja.

Szent Ferenc atyánk boldog halála, tranzitusa – Barsi Balázs OFM írása Szent Ferenc boldog halálán keresztül arra tanít, hogy a békés elmúlásra már földi életünk során, Krisztusnak átadva önmagunkat kell felkészülnünk. A Tranzitus ünnepe arra hív, hogy a hitben, önátadásban és Isten iránti szeretetben megélt élet elvezessen bennünket a Krisztussal való teljes egyesülésre. És írását a „Dicsőült Szent Ferenc, Krisztus jó szolgája” kezdetű vallásos énekkel zárja, melynek szövege Szent Ferenc alázatosságát, szegénységét, tisztaságát és Krisztus követését dicséri. A Cantionale Catholicum 1719-es kiadásában is megtalálható.

Az élet kenyere – miként él bennünk? – Marco Benini írása az Eucharisztia mély titkát tárja fel: Krisztus az Élet Kenyereként önmagát ajándékozza nekünk, hogy hitünket táplálja és életünket átformálja. A szentáldozásban nem csupán mi fogadjuk be Krisztust, hanem ő alakít bennünket önmagához, és az Egyház élő tagjaivá tesz. Az Eucharisztia szeretetének ereje napról napra növekedésre hív, hogy mi magunk is másokat tápláló, erősítő és szeretetet sugárzó emberekké váljunk.

Assisi Szent Ferenc – A kvíz játékos formában kínál lehetőséget a 800 éve elhunyt Assisi Szent Ferenc életével kapcsolatos ismereteink elmélyítésére és tudásunk ellenőrzésére. A kérdések segítenek feleleveníteni a hitünkhöz, az Egyház életéhez és hagyományaihoz kapcsolódó fontos tudnivalókat. Kitöltése nemcsak szórakoztató időtöltés, hanem egyben tanulási lehetőség is, amely közelebb visz hitünk gazdagságának és a népszerű Szent megismeréséhez.

Derűs oldal: Az iskolában kérdezi Pistikét a tanító néni: mondd meg szépen, mikor élt Petőfi Sándor? – Nem tudom. – De hát ott áll feketén-fehéren a tankönyvben. – Ja, tanító néni, azt hittem az a telefonszáma!

Keresztrejtvényben János evangéliuma (1,5) sora rejlik. Készítette néhai Kórodi Zoltán. Mivel októberben van az őrangyalok ünnepe, ezért a lap Kempis Tamás: Ima az angyalokhoz c. verssel zárul.

KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése