A
keresztségben és a bérmálásban mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy
életünkkel tanúságot tegyünk Jézus Krisztusról, és továbbadjuk az evangélium
örömhírét. A keresztény ember küldetése nem ér véget a templom falainál, hanem
folytatódik a környezetében: családjában, munkahelyén és közösségében. Vannak,
akik távoli népekhez indulnak, oda ahol még nem hallottak Krisztusról, hogy
megismertessék velük Őt és szent evangéliumát, hiszen „a hit hallásból fakad”
(Róm 10,17). Az apostolkodás alapja és célja az Isten- és az emberszeretet.
Isten előbb szeretett minket és személyes kapcsolatba lépett a választott
néppel. Mózes által pedig közölte elvárását. (Kiv 20,22-26) Legyetek irgalmasok,
együttérzők a köztetek lévő idegenek, özvegyek, árvák, szegények és rászorulók iránt. Ha hozzám kiáltanak, meghallgatom, mert
irgalmas vagyok. Az Isten iránti tiszteletet és szeretetet elsősorban a
felebaráti szeretet megtartásával lehet igazolni. – Tanúságtételünk akkor hiteles, ha
életünk összhangban van azzal, amit hirdetünk. Egy törvénytudó megkérdezte Jézustól:
„Mester, melyik a legfőbb
parancs a törvényben?” (Mt 22,34-40) Válasza világosan összefoglalta hitünk
lényegét: szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes
elménkből, felebarátunkat pedig úgy, mint önmagunkat. „E két parancson
nyugszik az egész törvény és a próféták.” Az igazságosság azt adja a
másiknak, ami neki jár, a szeretet viszont arra is képes, hogy saját áldozatunk
árán segítsünk rajta. Nem pusztán érzelem, hanem tudatos döntés és mindennapi
magatartás. Megmutatkozik a jóakaratban, a tiszteletben, a türelemben, a
megbocsátásban és a rászorulók támogatásában. Ha mindenki legalább egy embert
igyekezne boldogabbá tenni, világunk is közelebb kerülne az evangélium által
hirdetett békéhez. Isten törvénye különösen is
figyelmünkbe ajánlja a szegényeket, az elesetteket és a segítségre szorulókat.
Az Isten iránti szeretet nem választható el embertársaink szeretetétől. Nem
elég vallásosnak lennünk, ha közben közömbösen elmegyünk a másik szenvedése
mellett. A keresztény szeretet arra hív, hogy észleljük a szükséget, és
lehetőségeinkhez mérten cselekedjünk. – Szent Pál a tesszalonikai keresztények
példáján keresztül arra emlékeztet, hogy a hit továbbadásának leghatékonyabb
módja a Krisztust követő élet. (1Tessz 1,5-10) Az apostolok szavát
hitelesítették cselekedeteik, a fiatal keresztény közösségek pedig életükkel
másokat is Krisztushoz vezettek. Ez a mi feladatunk: ne csak beszéljünk a
szeretetről, hanem tegyük láthatóvá a mindennapi kapcsolatainkban. Imádságunkkal,
adományainkkal, kereszténysajtóval és példás életünkkel apostolkodjunk. Sokszor
egy jó szó, egy önzetlen magatartás által mások is felismerik Isten szerető jóságát.
Prohászka püspök írta: „Az
én körömben a szeretet lángját élesztem, s tegye ezt mindenki tőle telhetőleg.”
„Jézus mondja: Aki szeret engem, megfogadja szavamat.” (Jn 14,23)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése