2018. 09. 18.

Kifele az új pogányság sötétségéből!


II. János Páltól kérdezték szolgálata kezdetén: Miért vallásos a lengyel nép? „A lengyel nép azért vallásos – válaszolta a pápa –, mert mindenki imádkozik mindenkiért.”

A mi vallásosságunk is legyen imádkozás és engesztelés. Kérjük a szent angyalokat és királynőjüket, a Szűz Anyát, hogy vezessenek ki bennünket „az új pogányság sötétségéből a Szentlélek világosságába.” 
A Szent Szűz ezt mondta Natália nővérnek: „Nagy a világ, sok az ország, de csak egy a tulajdonom belőlük: Magyarország. Az oltalmam alatt vagytok... a világ végezetéig. ... Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!” Az égi oltalom nem azt jelenti, hogy nem érnek bennünket csapások, megpróbáltatások, hanem azt, hogy Isten „a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok” (1Kor 10,13). Ez a tisztulás jele.

Az engesztelést Jézus így magyarázta meg Natália nővérnek: „Engesztelés alatt elsősorban az életjavítást értem, ami abban áll: Aki eddig káromkodott, az dicsérjen engem, aki lopott, ne lopjon, aki felebarátját gyűlölte, szeresse és tegyen jót vele, aki a testnek élt, éljen a léleknek, aki a többi parancsaimat elvetette, az tartsa meg azokat, mert csak így lesz teljes az engesztelés.”  
Legyünk engesztelő nemzet, tisztítsuk meg lelkünket, mert ha egy nép nem az Úrtól kapott küldetését tölti be, megszűnik a történelme, élete értelmét veszíti. Minden fennmaradó nép értelmes és maradandó életre lett kiválasztva, csak maradjon meg a hitben. Legyen olyan hűséges és olyan jó mint Szent Mihály. 

Imádkozzunk népünkért:

Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre  és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 

 

2018. 09. 15.

Tudomásukra: 2018. szeptember 16.


1. A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia őszi találkozója kezdődik kedden a csíksomlyói Jakab Antal Házban. A nyitó szentmise kedden este 7 órakor a Kegytemplomban lesz.

2. Szerdán 18 órától a Jakab Antal Házban a III. Csíksomlyói Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozat keretében bemutatják Szent László király – Erdély védőszentje című kötetet. Szerkesztette és összeállította: Hegedűs Enikő. A könyv a helyszínen kedvezményes áron vásárolható meg.

3. Pénteken keresztelői felkészítő du. 18 órakor.

4. Pénteken 18 órától a Magyar  Dráma Napján, a  Városháza gyűléstermében Dr. Propper Valéria az irodalomtudományok doktora: Madách Imre  életének a ,,Tragédiája”  címmel tart előadást.

5. Szombaton 10 órától Ministránsképző.

6. A plébániai hitoktatást október 1-jén kezdjük. Az elsőáldozásra és bérmálásra készülőknek mindig pénteken van a felkészítő.

7. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus sajtót.
8. Szeptember 23-án főegyházmegyei gyűjtést tartunk az ukrajnai keresztények megsegítésére.

Ajánló:

Jobb velünk a világ!

Krisztus világa 2018. szeptember, Szemle

A találkozó (Brüsszel-Orbán)

Brüsszelben zúg a háború! Ébredj magyar!

+ Varga Zsolt

Egy Nobel-békedíjas szent járt Csíkszeredában 

 

 





2018. 09. 14.

Jobb velünk a világ!


A dévai Szent Ferenc Alapítvány közel félezer gyermeke utazott Budapestre, hogy részt vegyen szeptember 13-án a szervezet jubileumi programsorozatán a Papp László Sportarénában. A gyermekek együtt énekeltek neves előadókkal, együtt mutatva meg, hogy jobb velük a világ. „Jobb velünk a világ!” elnevezésű rendezvényen így próbálta megköszönni, Böjte Csaba testvér alapítványa negyedszázadát mindazoknak, akik segítették: „Létszükségleteinket emberek jósága adta össze. Hálánknak így adtunk hangot feléjük és munkatársaim felé is… Az egyik nevelőnő, a kezdetektől nálunk dolgozik és eddig háromszáz gyermeket nevelt fel… Köszönetünk a jótevőinknek szólt, de mindazoknak is, akik mások gyermekét befogadják.” 
Valóban, jobb velünk a világ? A szülőotthonok orvosai és ápolói a megmondhatói azoknak az emberi tragédiáknak, amikor nem fogadnak szívesen egy gyermeket, vagy egyáltalán nem fogadják el. Otthagyják a kórházban, otthonban. Apja, anyja van, a legtöbbnek otthona is lenne, „de övéi nem fogadták be.”  Amit érez egy öntudatra ébredt gyermek, hogy én nem kellettem a szüleimnek; amit érez egy szülő, hogy nem kellettem a gyermekeimnek; amit érez egy elhagyott házastárs; amit érzünk amikor irgalmatlansággal találkozunk; végső soron ez a sokféle szenvedés és a halál, amelytől minden ember visszariad, mind megtalálható Jézus Szívében. Jézus, aki küldetést kap Istentől, egyúttal a nép bűneit is hordozza. Mivel testvéreinek fogadott el, esendőségünket – azt a sok kikerülhetetlen nyomorúságot, amelyben az ősbűn miatt él ártatlan és bűnös ember – mind magára vette; vállalta az áldozatot mint „Isten szolgája, a fájdalmak férfia”, mert tudja, hogy a végső győzelem az övé. (Iz 50,5-9a) A szenvedést így a megváltás eszközévé teszi. Ő a bizonyíték, hogy a szeretetből vállalt áldozatnak mindig megvan az értéke.

Jézus tevékenységét a jeruzsálemi írástudók és farizeusok figyelik, hol kérdőre vonják, hol vitatkoznak vele. Amikor Fülöp Cezáreájának falvait járta, Jézus tisztázni akarta tanítványai hitét. A tisztázáshoz a bevezetést a Jézusról elterjedt szóbeszéd adja, amelyben közös az a meggyőződés, hogy ő prófétai szerepet tölt be, tehát isteni küldött. A tanítványok Jézus szűk köréhez tartóztak, ezért tanítása és tettei alapján jobban megismerhették. Meggyőződésüket Péter fogalmazta meg: „Te vagy a Messiás.” (Mk 8,27-35) Jézus tisztázza messiási küldetését, ezért kezd nyíltan beszélni szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról. Követése az élet problémáinak a megoldását hozza. Az újszövetségi iratok az Egyház hitét tükrözik és ez a hit mutatja, hogy az igaz hit Jézus személyének az elfogadása. (Jak 2,14-18) Mert Isten maga tükröződik és nyilatkoztatja ki magát benne a legtökéletesebb formában. A hit pedig halott, ha nem fakadnak belőle a szeretet tettei.



„Nincs másban dicsekvésem, mint az Úr keresztjében.” Gal 6,14.