2023. 04. 22.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 7-8.

2. Gyakran Maria Simmát éjszaka titokban megfigyelték, hogy kiderüljön, tényleg van-e valami a dologban. Ezt néhány fiatalember meg is tette kíváncsiságból. 1954-ben, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe előtti két éjszaka a hálószoba nyitott ablaka előtt hallották, amint Maria Simma nyög és sír fájdalmában. Hallották, amint a lelkekkel beszélgetett, kérdéseket tett fel nekik, jegyzeteket készített. Magukat a szenvedő lelkeket nem látták és nem hallották a leskelődők. Ettől kezdve nem nevettek és gúnyolódtak többé: elgondolkodtak.

Ezek közül a legidősebb mesélte el benyomásait és a megfigyeléseit. Maria Simma megtudta az egyik lélektől, hogy két éjszakán keresztül titokban megfigyelték, de ez végül a leselkedők javára vált. Amikor az is tudomására jutott, hogy a megfigyelők a szenvedő lelkeket nem látták és nem hallották, megkérdezte, hogy lehet az.

· Hiszen ők még élnek – hangzott a válasz.

· Én is élek, mégis hallak benneteket – mondta Maria.

· Te hozzánk tartozol. Mi a sötétségben vagyunk, a hozzád vezető út pedig világos.

· És ha nem fogadnálak el benneteket?

· Isten irgalmassága révén kényszeríteni tudunk erre: te ugyanis hozzánk tartozol.

· Mit jelent az, hogy hozzátok tartozom? – kérdezte Maria.

· A fogadalmad által különleges módon ajánlottad fel az életedet az Irgalom Anyjának, ő pedig átadott téged nekünk, ezért világos sok lélek számára a hozzád vezető út. Helyesen teszed, ha szeretetből és szánalomból készségesen magadhoz engedsz minket. Így hamarabb elhozod számunkra a megváltást, több érdemben és kegyelemben részesülsz, és többet megtudsz a lelkekről, akik felől érdeklődsz – hangzott egy lélek válasza.

3. Egy bizonyos kontroll lehetősége akkor áll fenn, ha megvizsgáljuk azoknak a szenvedő lelkekre vonatkozó információknak a helyességét, amelyeket Maria Simmának az elhunytak hozzátartozóival kellett közölnie. Számára ugyanis a legtöbb eset teljesen ismeretlen volt.

A feldkirchi segédpüspöknek, Tschann-nak írt jelentésben az elhunytak neveinek hosszú sora található a kívánságaikkal együtt.
Az információk nagy részét átvizsgálás és továbbadás céljából én, Arnold G. elküldtem a plébániákra, azzal a kéréssel, hogy ha az adatok stimmelnek, továbbítsák a megbízást. Az aláhúzott esetekben azt a visszajelzést kaptam, hogy az adatok helyesek.

4. Az egyes lelkekről szóló beszámolókból, akikért Mariának vezekelnie kellett, olyan körülményekről is tudomást szerezhettem, amelyekről Maria képzettség hiányában nem tudhatott. Ilyen például a kölni pap esete.

Az 1954 januárjában bekövetkezett lavinakatasztrófa idején Maria Simma szenvedő lelkektől tudta meg, hogy a hó alatt vannak még élő betemetett áldozatok. Az utolsó túlélőt két nappal később találták meg Blons-ban. A lelkek a Mária-évben bekövetkezett más katasztrófákat is előre jeleztek. Az 1954-es nagy árvízről két nappal a sajtóban megjelent hírek előtt szólt nekem Maria: szenvedő lelkektől értesült a közeledtéről.

5. Egyéni megítélésem szerint Maria őszinte, és nincs benne semmi görcsösség. A vezeklése kezdete óta nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb benyomást kelt, mint azelőtt. A Mária-év lezárulása után az utolsó hónapok fáradalmai hatalmas alvásigényben mutatkoztak meg nála – mint bármely más, „normális” embernél.

6. Amit Maria Simma megtudott a szenvedő lelkektől korunkra, annak nyomorúságára, veszélyeire és ezek gyógyítására vonatkozóan, és amit a legsúlyosabb szenvedések óráiban megvilágosodására és vigaszára meglátott, teljes összhangban áll azokkal a tanításokkal, amelyek Isten irgalmasságáról és igazságosságáról, illetve a tisztítótűzről szólnak, valamint összhangban állnak az egyházi felsőbbség felismeréseivel és tapasztalataival is.

 - folytatjuk -

 

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 8.

7. Meggondolásra méltó, hogy Maria Simma érdeklődhetett a lelkek felől, és megfelelő válaszokat kapott. Joggal lehet attól tartani, hogy kíváncsi emberek szenzációvá silányítják ezt az élményt. Először néhányan arra kérték őt, hogy hozzájuk közel álló elhunytak felől érdeklődjön. 1954 októberének közepén azt az üzenetet kapta, hogy a Mindenszentek Hetében minden lélek után érdeklődhet, akiknek a hozzátartozói vállalják és teljesítik azt a szolgálatot, amelyre a lelkeknek szüksége van. Kétségtelenül Istennek tetsző dolog, ha a hozzátartozók törődnek a halottaikkal. Ám a tisztítótűzben olyan lelkek is sínylődnek, akiket Mariának nem kell magához fogadnia – csak lehetősége van erre; többnyire a legalsó szinten lévőkről van szó. Az Irgalom Anyjának különös könyörülete révén ők is kérhetik a megváltást. Szó szerint így kapta az üzenetet: „Jelezniük kell számodra, hogy magadhoz engedheted őket, de ez nem kötelességed. Sőt, néhányuk miatt még imádkoznod is kell, hogy egyáltalán el tudd fogadni őket. Ha az ilyen lelkeket elutasítod, nem róható fel vétkedül. Másodjára már nem is háborgathatnak. Ha viszont készséggel magadhoz engeded őket, akkor nagyobb kegyelemben részesülsz. Így több felvilágosítást tudunk neked adni a többi halottról”.

Így hát nem szenzációról van szó, hanem kegyelemről, amelyben a szenvedő lelkek részesülnek. De amint valaki puszta kíváncsiságból érdeklődött bizonyos emberek után – például Hitler vagy Sztálin után is akartak –, akkor az asszony elutasító vagy semmilyen választ sem kapott.
1954 novemberében már elterjedt, hogy lehet érdeklődni. Sokan érkeztek, távolról is, de már csak akkor, amikor letelt az erre meghirdetett idő. Nem mindig és nem mindenütt voltak tekintettel a kívánatos diszkrécióra sem – így néhány eset bekerült a közbeszédbe. Továbbadtak igazat és nem igazat egyaránt. Két eset különösen nagy megbotránkozást keltett.
Egy S.-béli gazda 1954 októberében hirtelen meghalt. Nem volt valami buzgó templomlátogató, vagy különösebben vallásos ember. Miután érdeklődtek utána, az a szóbeszéd terjedt el, hogy az érte tartott misék nem sokat segítenének rajta, mert életében is méltatlanul vett részt a szentmiséken: közömbös volt. Később Maria Simma azt a választ kapta, hogy egy, a Világmissziónak szánt 3000 Schillinges adománnyal meg lehet őt váltani. Az elhunyt gazda fivére és annak felesége sokat imádkoztak, és az adomány befizetését is vállalták, hogy elhunyt szerettük még a Mária-évben elnyerje a megváltást. Ez hamarosan meg is történt, mégpedig azért, mert az illető beszélgetésekben gyakran védelmezte a hitet és Mária szűzi mivoltát. Mivel ez az eset csak részben vált ismertté a nyilvánosság előtt, sokan megbotránkoztak azon, hogy elnyerte a megváltást. Ezek aztán úgy vélik, hogy a tisztítótűz nem is olyan nagy horderejű dolog.

A másik eset is azt mutatja, hogy az embereknek meg kell tapasztalniuk, hogy a hallgatás ilyenkor is szükségszerű. Értékesebb áldozat a keresztszülőség vállalása egy Szegény Lélekért: ha valaki hajlandó egy maga választotta keresztnevet viselő Szegény Lelket megmenteni; tehát egy ismeretlen lélekért meghozni az áldozatot.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig Maria Simma már nem kapott sok üzenetet, és ezek is egyszerre vonatkoztak három vagy négy lélekre. Így aztán nem lehetett tudni, hogy a csoportból az egyes lelkeknek külön-külön mire volt szükségük.

Így kell ennek lennie, hogy a kíváncsiskodásnak elejét lehessen venni. Így az érdeklődés saját magának szab korlátokat, és elválik a szenzációéhségtől. A szenvedő lelkek szolgálatának szerény kegyelmi forrását az illendő hallgatás révén kell megóvni az elapadástól, ha már a Szűzanya úgy döntött, hogy néhány lelket ezzel a szolgálattal bíz meg.

 

 

  

Előző részek:

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 1.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 2.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 3.

Élményeim a szenvedő lelkekkel 4.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 5.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel 6.

 

2023. 04. 21.

A tanítványság útja - Hv 3.A

Szent Lukács sajátja az emmauszi tanítványok gyönyörű története: az útról, a hit látásáról és a vendégszeretetről. (Lk 24,13-35) Sok keresztény hívő prototípusai.  Hit és hitetlenség keveredik bennük. Vonzódnak Jézushoz, de nem tudnak mindenben azonosulni gondolataival. Éppen ezért ítélnek és döntenek elhamarkodottan, ha valami nem egyezik ködös elgondolásaikkal. Fájó emlékekkel húsvétvasárnap délután Jeruzsálemből Emmauszba tartanak. Emmausz neve Hévíz-et jelent (később Nikopolisz, majd Amvasz arab falu, amely megőrzta nevében a régi Emmausz nevét). Katonai szempontból Jeruzsálemtól Észak-Nyugatra fekvő fontos város volt. A hasonló nevű kormányzóság székhelye, mely a puszta és a hegyvidék határánál feküdt, légvonalban 24 km-re Jeruzsálemtől. Nyugaton éppoly jelentősnek számított, mint Keleten Jerikó. Az evangéliumban Emmausz úgy szerepel, mint Jézus két tanítványának (Kleofás és Simon) az úticélja.  A két tanítvány nemcsak Jeruzsálemtől, de Jézustól is elmennek. Nem vizsgálják meg azt, ami visszatarthatná őket, például az asszonyok híradását az üres sírról, vagy a szentírási jövendöléseket, magának Jézusnak a kijelentéseit. Ők csak földhöz tapadtan tudnak gondolkozni. Ezt ki is mondják: Mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Ők földi rendcsinálónak, világrendőrnek képzelik Istent, ezért nem tudják megérteni Jézus szenvedését, a földi kudarcot. Ők egy diadalmas Istent tudnak elképzelni. – Jézus utánuk ment, csatlakozott hozzuk. Ezután a feltámadott Krisztus írásmagyarázatára figyelnek, s lassan a magasba lendülnek, Isten gondolataihoz, amikor Jézus értelmezi életét, mint Isten minden ígéretének beteljesedését a Szentírás elejétől a végéig. Ekkor kezdik érteni, hogy Isten megdicsőítette elvetett küldöttjét, az ártatlanul szenvedő igaz Fiút. Kérik, marasztalják, elfogadják kegyelmét. 
Jézus Úr volta az Írások és egy kereszt révén valósul meg, ismerhető meg. - Jézus az utolsó vacsorán azt mondta, nem fog többet együtt enni tanítványaival, amíg Isten országa el nem jön, most együtt eszik tanítványaival, és ezáltal megmutatja, hogy Isten országa valóban eljött. Jézus ekkor eltünik, tanítványainak, akik letértek az ő útjáról, megbocsát és útjukra engedi őket, amely az ő útja. Ők örömmel térnek vissza Jeruzsálembe, ahol megtudják, hogy Jézus megjelent Simonnak. Jézus imája meghallgatásra talált. Simon Péter is bocsánatot nyert, és most erőt kap, hogy erősítse keresztény testvéreit az úton. Pünkösd napján, az apostoli testület vezetőjeként örömmel és teljes bizonyossággal hírdeti, hogy Dávid a názáreti Jézusról jövendölt, és Isten feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta Jézust. (ApCsel 2,14+22-28) Istengyermeki életünket drága vérén szerezte meg. (1Pt 1,17-21) Sose mond le rólunk, és a megváltás jogán elvárja, hogy az ő útján járjunk.

“Urunk, Jézus, tárd fel az Írások értelmét, had lángoljon a szívünk.” Lk 24,32.

 

2023. 04. 19.

+ Ft. Keresztes András ny. plébános

 

Főtisztelendő Keresztes András Csíkszentgyörgyön született 1947. november 29-én. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, a gyulafehérvári RKKI-ban érettségizett. Teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. I.Sz. Márton Áron püspök szentelte pappá 1974. június 23-án a gyulafehérvári székesegyházban. 

Szolgálati helyei:
- Zetelaka - 1974-től 1975-ig,
- Gyergyócsomafalva - 1975-től 1977-ig,
- Csicsókeresztúr - 1977-től 1986-ig,
- Nagyernye - 1986-től 1992-ig. Innen a minorita rendbe jelentkezett és 1992-től 1994-ig a rendtagja lett, majd külföldre távozott. 
Előbb a bécsi főegyházmegye Prinzendorfi plébániáját vezette 1995-től 2000-ig. Utána Vasszécsényben (Szombathelyi egyházmegye) szolgált 2003-ig. Ezután a kismartoni egyházmegye Felsőlászló (Oberloisdorf) plébániáját vezette 2011-ig. Nyugállományba vonulása után a burgenlandi Strém mezővárosban telepedett le.
 
A feltámadt Jézus Krisztus, ölelje Szent Szívére vándor gyermekét.
 

2023. 04. 18.

ERKMONE találkozó 2023

Az Erdélyi Római Katolikus Magyar nyelvű Oltáregylet-Nőszövetségek találkozója Csíkszeredaában 2023. április 17. és 19 között.

 

A társulás hivatása és céljai:

a) A legméltóságosabb Oltáriszentség buzgó, rendszeres imádása és engesztelése;

b) A szentáldozás gyakorlata és terjesztése;

c) A szentségimádások és az Oltáriszentség liturgikus ünneplésének megszervezése, mint a plébánia örökös szentségimádási napja, a hónap első vasárnapi szentségimádási óra, az Úrnapi körmenet;

d) Az első szentáldozásra készülő gyermekek felkészítésében, és az elsőáldozási ünnepség megszervezésében való segítségnyújtás;

e) A templom ékesítése, és a szegény templomok támogatása;

f) A hitélet kibontakoztatása.