2020. 09. 30.

Szárnyaló októbert

Szárnyalni Szűz Mária lelkületével

Sokszor megcsodáljuk a magasban keringő madarakat. Szárnyaik segítségével emelkednek a magasba, mi emberek is a lelkünk erejével… Szárnyalni sokféleképpen lehet. Lehet nagy erőfeszítéssel, mint a hattyúk, vagy könnyedén, mint a fecskék. Lehet alacsonyan röpködni, mint a verebek, vagy szédületes magasokba emelkedni, mint a sasok. Repülni lehet csapatostul, mint a seregélyek és a varjak, vagy szabályos alakzatban, mint a vadludak és a darvak. És vannak emberek és madarak is, akik csak a földön hajlandók járni, mint a pingvinek és a struccok, pedig szárnyuk nekik is van! Ezenkívül a madaraknak korlátlannak tűnő, mégis sajátos légterük van, amelyben szárnyalni szeretnek. 

A madarak királya, a sas, szélesebb környezet adottságaira nyitott, berepül minden madár légterébe. Őt egyedül a holló meri megtámadni, amikor lejjebb ereszkedik megszokott magasságából. Felülről a hátára repül, karmaival belekapaszkodik és csőrével próbál kárt tenni benne. A sas nem támad vissza, egyszerűen elkezd a magasba emelkedni. Olyan magasságba repül hirtelen, ahol a hollónak már nem elég az oxigén, így aléltan hull alá a sas hátáról.

Ha az emberek között járva valaki megtámad, panaszkodik, meg akar bántani, fel akar dühíteni, rossz gondolatokat, érzéseket, félelmet akar kelteni benned, egyszerűen csak kezdj emelkedni. Belső szárnyalással, Szűz Mária lekületével emeld lelkedet szeretetteljes szívvel az Istenhez. 

Az üdvtörténet nagy eseményei, a rózsafüzér húsz titka mind megannyi légtér, melyben szemlélhetjük megváltó Jézusunk misztériumait. Miközben élő hittel, bízó reménnyel és önátadó szeretettel ezt tesszük, magunkba fogadjuk Krisztust, s ezzel lassanként kialakul bennünk Krisztus lelkülete. Közben megfigyelheted, hogy ebben a lelki térben potyogni kezdenek a téged támadók, mint Szent Domonkos támadói annak idején…

A Szűzanya, Jézus legkiválóbb tanítványa, aki nemcsak hallgatta, hanem tettekre is váltotta Isten igéjét, megtanít minket az istengyermeki életre a rózsafüzér imádkozása által. 

Édesanyám a 12. dédunoka keresztelésén 2017.

Családunkban négy generáció óta – ami több mint 150 év –, imádkozzuk a rózsafüzért. Édesanyám, a félárva tízéves kislány álmában kapta a biztatást Lisieux-i Szent Teréztől: bízzál bennem, megsegítelek, csak imádkozd a rózsafüzért.” Már nyolc évtizede eltelt, hogy naponta elimádkozza a rózsafüzér koszorút.

1945. október 7-én Mindszenty József hercegprímás arra kérte népünket, hogy „legyünk most az imádság nemzete. Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni!” És kaptunk erőt, túléltük a veszedelmeket és napjainkban is Nagyasszonyunk oltalma alatt bizakodunk. Szent Mihály napján Isten Szolgája Márton Áron püspökre emlékeztünk halála 40. évfordulóján.  Felelevenítettük a a mennyország felé szárnyaló főpásztor utolsó mondatát: „Édesanyám, megyek hozzád.”

Október folyamán a hívekkel, a lelkiségek tagjaival, a Mária Légió és a Rózsafüzér társulatokkal vagy a Mária Rádióval együtt imádkozzuk a rózsafüzért, lépjünk személyes kapcsolatba a Szűzanyával. Október 18-án pedig az „Egymillió gyermek együtt imádkozza a rózsafüzért” venezuellai kezdeményezéshez társulva, iskolás gyerekekkel együtt imádkozzuk a rózsafüzért.  
Csíksomlyón arra kért Ferenc pápa, hogy imádkozzunk –„járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében.” Most a világjárvány idején ez a kérése kapjon nagyobb figyelmet, és k
özösen mondjuk: „Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt...”
 

Béke királynéja, te számtalanszor békével ajándékoztad meg népeinket, adj békét nekünk! 

Minden kedves Olvasónak, munkatársaim nevében is békés, Istenhez szárnyaló októbert kívánok,

a Krisztus világa főszerkesztője

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése