2023. 12. 10.

Imakilenced Márton Áron boldoggá avatásáért

A csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia december 14-én, csütörtökön imakilencedet kezd a Millenniumi templomban Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatásáért.
Mindig a hónap 14. napján tartjuk, mert a Szent Kereszt templom búcsúja és örökös szentségimádási napja szept. 14-én van, és ehhez a naphoz  kötődnek a hívek évszázadok óta. 
Decenber 14-én a 18 órai szentmise előtt rózsafüzért imádkozunk, vezetik a Mária Légiósok. A szentmise után másfélórás szentségimádást tartunk.
 Évek óta töretlen Isten Szolgája Márton Áron püspök tisztelete. Közbenjárását naponta kérjük és minden szentmise után imádkozzuk: 

Istenünk,

Te ÁRON püspököt
arra választottad ki,   

hogy igazságodnak őre,
az üldözötteknek védelmezője
és népednek jó pásztora legyen.

Add,hogy mielőbb
szentjeid között tisztelhessük,
tanítása és példája
világító JEL legyen
mindannyiunk számára.

Ámen.

 

2023. 12. 09.

Hirdetés: 2023. december 10.

1. Ma, december 10-én templomi gyűjtés a hegyi-karabakból elüldözött örmény menekültek támogatására történik.

2. A XXII. Csángó Nap Csíkszeredában. A 11 órakor kezdődő szentmisén összetartozásunkat ünnepeljük A moldvai magyarokért szól a harang címmel. Közreműködnek a Csángó Kollégium diákjai.


3. A ¼1-es szentmise után a Nagy István Művészeti Középiskola diákjai adventi koncerttel örvendeztetnek meg.


4. Délután 4 órakor Családos mise lesz a Millenniumi templomban, a kisgyerekes családok részére. Utána kötetlen együttlét az altemplomban.

5. Az adventti hétköznapokon reggel 6 órakor  roráté szentmise, előtte és alatta mindkét templomban gyónási lehetőség.


6. Karácsonyi Szeretetkosarat készítünk a nehézsorsú családoknak. Aki támogatni szeretne, pénzadománnyal segíthet.

7. A plébániai hittanórára várjuk a tanulókat.

8. A karácsonyi Betlehemes próba hétfőn du. 4 órakor a hittanteremben.

9. December 11-én, hétfőn 16:30 órakor az elsőáldozók szüleivel értekezletet tartunk a Millenniumi templomban.


10. December 14-én, csüütörtökön imakilencedet kezdünk Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatásáért. Mindig a hónap 14. napján tartjuk, mert a Szent Kereszt templom búcsúja és örökös szentségimádási napja szept. 14-én van, és ehhez évszázadok óta kötődnek a hívek. Decenber 14-én a 18 órai szentmse előtt rózsafüzért imádkozunk, vezetik a Mária Légiósok. A szentmise után másfélórás szentségimádást tartunk.

11. A kegytárgybolt hétköznap 9-17 óráig tart nyitva. Szombaton 9-13 óráig és vasárnap zárva van. Az egyházi hozzájárulást ott is lehet fizetni. A 2024. évi Katolikus Falinaptár kapható, román nyelvű is. Ára 4 lej.

12. A Krisztus világa decemberi száma kapható a ministránsoknál és a sekrestyében. A 20 oldal ára 3,50 lej.

13. Figyelmükbe ajánljuk a Hiterősítő háromkötetes homíliás könyvet. A B évet már lehet lapozni, olvasni.

14. Megjelent A Szentlélek szentsége, bérmálkozók és felnőttek részére 300 oldal terjedelmű hittankönyv. Ára 24 RON. Kapható a plébánián.

15. A Hargita Nemzeti Székely  Népi Együttes kÚtjaink című új folklore műsorát kedden és szerdán 19 órakor mutatja be a Városi Művelődési Házban. További info az együttes facebook oldalán olvasható.

16. Pénteken a Városházán 18 órakor Fekete-Sashalmi Tamás: A középkori székelyek hadi viseletei és fegyverzete címmel tart előadást.

17. Előzetes: December 20-án 17 órakor a Millenniumi templomban Kerek egy ég alatt címmel Navratil Andrea népdalénekes, Sz. Nagy Mária bábszínész, homokrajzos és Demeter László népzenész műsorára kerül sor.



2023. 12. 07.

Könyv ajánlatok

1.) A Szentlélek szentsége, a bérmálkozni akarók kézikönyve kapható. A könyv 24 témát (leckét) tartalmaz, valamint benne van a 266-296. oldalig a Hittani kérdések és válaszok bérmálkozóknak.

A könyv ára 24 lej. A könyv segítség a fiatalok felkészítésében. A megrendelők a könyvet átvehetik a Szent Kereszt plébánián. Rendeléseket e-mailben: plebcsik@gmail.com vagy telefonon 0740132596 lehet megadni.

Tartalom
Rövidítések jegyzéke ........................................8
Előszó ..............................................................11
Bevezetés .........................................................12
1. Miért bérmálkozunk? ...................................17
2. Keresztség és bérmálás ................................25
3. A bérmálás szentsége ...................................33
4. Hiszek ..........................................................43
5. Keresztény erkölcsi élet ...............................57
6. Istennel találkozni az imádságban ................65
7. Istennel találkozni a Szentírásban ................75
8. Istennel találkozni az emberekben ...............85
9. Kicsoda nekem Jézus Krisztus? ...................93
10. Ki a Szentlélek? ........................................103
11. Az Egyházhoz tartozom ............................115
12. Felelősségem az Egyházban .....................125
13. A szentségi és liturgikus élet .....................133
14. Hivatás és egyházi rend .............................145
15. Cselekvő részvétel a szentmisében ...........159
16. Bűn, bűnbánat, bűnbocsánat .....................171
17. Hogyan lehet legyőzni a bűnt? .................183
18. A keresztény felebaráti szeretet ................193
19. A keresztény élet a foglalkozásban ...........203
20. A keresztény házasság és családi élet .......211
21. Hogyan készüljünk a házasságra? .............221
22. A betegség és a halál .................................233
23. A bérmálás szertartása ...............................241
24. Szülő, Bérmaszülő, Egyház .......................249
25. Kis Katekizmus: imádságok, parancsok ....257
26. Hittani kérdések és válaszok ...................266-296.

2.) A Hiterősítő A-év, B-év és C-év sorozat a vasár- és ünnepnapok szentolvasmányai alapján készült, keménytáblás, homiliás könyv. A trilógia 256 önálló szentbeszédet tartalmaz.  P. Urbán Erik OFM tartományfőnök (Könyvismertető - Hiterősítő A., B., C-év homíliák) kiemeli, hogy „a homilíákat a Kárpát-medence magyar keresztényei is megértik. A Hiterősítő trilógia a Katolikus Egyház tanításában gyökerezik, ismeri az egyházatyákat, a biblikus szakirodalmat, négyévtizedes elmélkedései és olvasmányai alapján „újat és régit” hoz, hogy Isten üzenetével tápláljon. Köszönet érte. 
Az egyházi év ünnepköreit, id. Imets László csíkszeredai képzőművész 8x3 gyönyörű fametszete vezeti fel, mintegy tömörítve tárják elénk a szent időt. (…) 
A lelkiatya két évtizedet szórványban élt és dolgozott, ismeri hogy a filiák hívei közösségre és Isten Igéjére vágynak. Papoknak és híveknek e gazdag munka segítség, főleg ott, ahol nincsen minden vasár- és ünnepnap szentmise, mert akkor is össze tudnak jönni a hívek egy-egy megbízott vezetésével, és e trilógia révén az Egyházzal együtt tudnak lélegezni és ünnepelni.”

Kedves Paptestvérek! A filiákhoz sok tapasztalatom fűződik. Csak egyet említek, valamikor a ‘90-es évek elején, nagybőjt 2. vasárnapján a szomszéd plébánost helyettesítettem, ezért Lukafalvára három középiskolás fiút küldtem, hogy tartsanak igeistentiszteletet. Kezükbe adtam a perikopát és a szentbeszédet, ezeket felolvasták. Az imádságokat is elvégezték a meghagyás szerint. A következő vasárnap a hívek nagy örömmel újságolták, hogy az a vasárnap olyan volt, mintha ők is a Tábor-hegyén lettek volna. Ott Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük ment fel a magas hegyre. Ide is három fiatal jött, és végezték az istentiszteletet.

Az Egyház megújulása a részegyházakban kezdődik, főleg az oldallagosan ellátott plébániákban és filiákban, ahol mint hajszálereken elfolyik az Egyház vére. Erik atya szavait idézem: „Legyen valóban Hiterősítő e három kötet, és a Szentlélek erősítse meg a szent hitben azokat, akik elmélkedve olvassák, és sarjadjon általa Isten akaratával megegyező szent és virágzó élet.”

A három kötet ára: 150 RON, vagy 5 intenció.

Jó adventi készületet kívánok minden kedves Olvasónak. 

Tisztelettel,

Darvas-Kozma József

2023. 12. 05.

Szent Miklós püspök a Millenniumi templomban 2023

Nagy szeretet lobogott ebben a püspökben. A távoli reá való emlékezés is sok öröm és boldogság forrása. Minden esztendőben megjelenik alakja a gyermekképzelet ragyogó világában, s hoz édességet és néha mellette virgácsot is. Valamikor a kisázsiai Patara városában született 260 körül keresztény szülőktől. Gyermekként is az életszentség jelei megmutatkoztak nála, ahogy azt az Arany Legenda megörökítette. Mint kisbaba böjtös napon csak egyszer szopott. Amikor nagyobb lett szívesen járt a templomba. Szülei korán meghaltak. Ekkor a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával kolostorba költözött, ahol Patara érsekének – aki a nagybátyja volt – felügyelete alatt nevelkedett. Miklós megszerette a kolostori életet, ezért a papi hivatást választotta. A nagy vagyont pedig jótéteményekre, Isten dicsőségére használta. 

Egy alkalommal egy elszegényedett nemes ember három lányán úgy segített, hogy tudjanak férjhez menni, hogy éjszakának idején, titokba bedobott hozzájuk egy zacskó pénzt. Reggel az apa megörvendett az adománynak. Megölelte legnagyobb lányát és közölte, ebből a pénzből  kitelik a kelengyéd, a staférungod. Férjhez tudsz menni. A következő éjszak Miklós megismételte adományát. Titokban tudott maradni. Az apa a középső lányának is megígérte, hogy ebből az adományből neki is kitelik az, ami szükséges a férjhez menéshez. De a harmadik este az apa nem feküdt le, hanem megleste, hogy ki az a jótékonykodó személy. Észre is vette Miklóst, és lába elé borulva köszönte meg jóságát. Most már mind a három lányát férjhez tudta adni.

Sok jót tett már Miklós. A Legenda Aurea szerint amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: ,,Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és fölszentelték püspökké.

Több mint ötven évig töltötte be a főpásztori tisztséget. Miklós minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Minden évben december 5-én megajándékozta a gyermekeket. Amikor megöregedett még nagyobb ajándékozó lett. Betegeskedni kezdett és érezte halálát. Nagy bizalommal könyörgött Istenhez, hogy őrangyalát rendelje mellé a végső küzdelmében. Úgy is történt. Az angyal jelenlétében el is költözött ebből a világból 342. december 6-án. Hívei Myra városában temették el márványkoporsóban, ami napjainkban is látható. Temetésén a gyerekek sokasága síratta a keresztény szeretet legnagyobb tanúját. Az égbe jutva, megköszönte Jézus Krisztus sok-sok kegyelmét és vele járult a mennyei Atya elé, hogy a gyerekeknek ezután is örömet szerezhessen. Történt, hogy a Szentlélek is közbelépett és sugallatára a szülők elhatározták, hogy minden esztendő december 5-én folytatni fogják Szent Miklós püspök ajándékozását. 

Miklós püspök volt a keresztény szeretet megtestesítője, kezdeményezése, és azóta az emberek folytatják, mi is folytatjuk Jézus hű tanítványának, Szent Miklós püspöknek a jó tetteit. 



  

2023. 12. 02.

Hirdetés: 2023. december 3.

1. Ádvent első vasárnapja van, a karácsonyi készület ideje. A ¼ 1-es   szentmise után szentségimádást tartunk 5. óráig.

2. A város adventi koszorúján 17 órakor meggyújtják az első gyertyát.

3. Az adventi hétköznapokon reggel 6 órakor  roráté szentmise, előtte és alatta mindkét templomban gyónási lehetőség.


4. Karácsonyi Szeretetkosarat készítünk a nehézsorsú családoknak. Aki támogatni szeretne, pénzadománnyal segíthet.

5. A plébániai hittanórára várjuk a tanulókat.

6. Kedden, december 5-én az esti 6 órai mise után jön Szent Miklós püspök, a Mikulás a Millenniumi templomba.

7. A karácsonyi Betlehemesre szereposztás szerdán du. 4 órakor a hittanteremben.

8. December 8-án, pénteken Szűz Mária Szenplőtelen Fogantatása. Kötelező főünnep. Szentmisét végzünk reggel 6 órakor, 7:00, 11:00 és 18 órakor. Az elsőáldozóknak és a bérmálkozóknak a hittanórát megtartjuk.

8.a. A Városházán pénteken délután 18 órától Nagy Antal tanár - Magyar Nobel-díjasok  címmel tart előadást.

9. A kegytárgybolt hétköznap 9-17 óráig tart nyitva. Szombaton 9-13 óráig és vasárnap zárva van. Az egyházi hozzájárulást ott is lehet fizetni. A 2024. évi Katolikus Falinaptár kapható, román nyelvű is. Ára 4 lej.

10. A Krisztus világa decemberi száma kapható a ministránsoknál és a sekrestyében. Ára 3,50 lej. Lásd a

http://dkjozsef.blogspot.com/2023/11/krisztus-vilaga-2023-december-szemle.html

11. Szombaton, december 9-én a csíki ifjúság részére lelkinap 9 órától a Szent Ágoston templomban. A Szent József kápolnában is lelkinap van.


12. Jövő vasárnap, december 10-én templomi gyűjtés a hegyi-karabakból elüldözött örmény menekültek támogatására.


13.  Jövő vasárnap a XXII. Csángó Napot tartjuk Csíkszeredában. A 11 órakor kezdődő szentmisén összetartozásunkat ünnepeljük A moldvai magyarokért szól a harang címmel. Közreműködnek a Csángó Kollégium diákjai.


14. Jövő vasárnap a ¼1-es szentmise után a Nagy István Művészeti Középiskola diákjai adventi koncerttel örvendeztetnek meg.


15. Jövő vasárnap délután 4 órakor Családos mise lesz a Millenniumi templomban, a kisgyerekes családok részére. Utána kötetlen együttlét az altemplomban.


16. Figyelmükbe ajánljuk a Hiterősítő A-B-C-év háromkötetet. http://dkjozsef.blogspot.com/2023/05/konyvismerteto-hiterosito-b-c-ev.html  - Mától a B-évet lehet olvasni, lapozni. 

17. Előzetes: december 11-én, holnaphoz egy hét, 16:30 órakor az elsőáldozók szüleivel értekezletet tartunk a Millenniumi templomban. 



2023. 12. 01.

Élményeim a Szenvedő Lelkekkel – Függelék 4.

Tisztítótűz: az ésszerűség is ezt kívánja. 
Több mint 50 év lelkészi szolgálat tapasztalatával a háta mögött Gibbons bíboros elmesél egy esetet, amely igazolja a fent elmondottakat. „Láttam egy lányt szerető apja betegágyánál, amint gyengéd gondoskodással ápolta őt, szorongással teli nappalokon és átvirrasztott éjszakákon keresztül. Megnedvesítette a kiszáradt ajkakat, borogatta a lázas homlokot, a lecsüngő fejet újra visszaigazította a párnára. Betege állapotának minden apró javulására felragyogott a szeme, a rosszabbodása beárnyékolta a szívét. A gyermeki szeretet munkált benne. Az apa meghalt, a lánya a sírhoz kísérte a szeretett halott földi maradványait. Nem volt katolikus, de amikor a ravatalnál állt, letépte magáról egy rettenetes vallási előítélet kötelékeit, amelyek fogságban tartották a szívét, és így kiáltott: »Uram, könyörülj a lelkén!« Ez a természet és a vallás hangja volt.”
Tennyson hasonlóan ábrázolja a keresztény hagyományt és az emberi szív természetes vágyakozását, amikor hőse, a haldokló Arthur király így szól fegyvertestvéréhez, Sir Bediverhoz:

„Éltem, és a tetteimet

saját kegyelme által megtisztítja Ő.

És ha arcomat soha többé nem látod is,

imádkozz értem: az ima többet tud elérni,

mint a világ álmodná. Ezért szakadatlan

ügyelj arra, ki ne apadjon fohászaid forrása.”

(Idézet Tennyson: Arthur halála című drámájából)

Egy vonzó tanítás - Amikor John L. Stoddard a bizonytalanság homályában a vallási igazság biztos világossága után tapogatózott, levelet kapott egy katolikus barátjától, amely az egyház tisztítótűzről szóló tanításának szépségére és ésszerűségére hívta fel a figyelmét. A levél Stoddard számára megvilágosodást és segítséget jelentett. Néhány részlet belőle: „Alig van olyan ókori vallási rendszer, amely nem ábrázolna egy, a tisztítótűzhöz hasonló állapotot. A 16. század reformátoraira maradt, hogy elvessék az egyháznak ezt a régi tanát. Amikor tagadták a szentmise szentségét és a katolicizmus más szakrális elemeit, ennek a tisztítótűzről szóló tanítás is áldozatul esett.

Ha a holtak lelke azonnal egy örökké változatlan állapotba távozik, ahol már a közbenjárásunknak nincs semmiféle hatása, akkor minden közbenjárásunk, minden imádságunk és más hasonló gyakorlatunk hiábavaló. De ha hiszünk a szentek közösségében, azaz a földön küzdő, és a tisztítótűzben szenvedő, továbbá a mennyekben megdicsőült háromszintű egyházban, akkor már a földön befolyásunk lehet azokra a lelkekre, amelyek átlépték a küszöböt; és ők is befolyásolhatnak bennünket. Csak kevesen hagyják el a világot annak a tisztaságnak és kegyelemnek az állapotában, amely lehetővé teszi számukra az azonnali belépést a mennyekbe.
És még kevesebb azoknak a száma, legalábbis ezt reméljük, akik előtt a tisztítótűz áldott menedéke zárva van. Nem tudom elképzelni, hogyan hihetik ezt a protestánsok, és csodálkozom, hogy a tisztítótűz lehetőségének elvetése sokaknál oda vezetett, hogy a pokolban sem hisznek. Ez az utóbbi doktrína elég szörnyű, ha csak önmagában tekinti az ember.
A katolikus tanok mind összefüggnek egymással: vagy megállnak, vagy összeomlanak. Az ember nem húzhat ki egy követ a kapuívből anélkül, hogy az össze ne dőlne. A tisztítótűz az egyik legemberibb és legszebb eszme, ami csak elgondolható. Hány és hány fájó anyai szívet csillapított már le és vigasztalt meg a tudat, hogy halott, tévútra keveredett fia számára még van remény!” Megtérése után Stoddard a Rebuilding a Lost Faith (Egy elvesztett hit újjáépítése) című könyvében számolt be vallási tévelygéseiről.
- folytatjuk -