Aki a magyaroknak szentelte életét

Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörú alkotása, az első magyar szent vértanúnak, Gellértnek hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a szentkeresztet tartja a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gellért származását tekintve viszont nem Magyar. Az Itáliában született főpapot a Gondviselés hozta hazánkba. Velencében született 980 körül Szent György napján, ezért kapta a keresztségben a György nevet. Öt éves volt, amikor szülei fogadalmat tettek, hogyha beteg gyerekük a Szent György kolostor szerzetesei imádságára meggyógyul, akkor Istennek szentelik. A gyermek meggyógyult, és ott maradt a monostorban. Fokozatosan képezték és bevezették a bencés rend lelki életébe, fegyelmébe. 15 éves lehetett, amikor édesapja, Sagredo Gellért a Szentföldre zarándokolt, ahol rablótámadásban meghalt. Édesapja emlékére az ifjú György ekkor vette fel a Gellért nevet. Nem sokkal később az édesanyja is meghalt, s a San Giorgio monostor sírboltjában temették. Huszonöt éves korában rendtársai őt tették meg a monostor perjelévé. Majd tudásának elmélyítése végett, másodmagával Bolognába küldték. 32 évesen tért vissza a Szent György szigeti monostorba, de nem sokáig tanított, mert Vilmos perjel halála után szerzetestársai őt választották meg elöljárónak. Három év múltán lemondott a perjelségről, hogy a Szentföldre induljon. 1015. február vége felé szállt hajóra két társával, hogy Zárába (ma: Zadar) jusson, s onnan tovább hajózzék Palesztina felé. A tengeri vihar miatt azonban Isztria partvidékén kötöttek ki. A kényszerű várakozás során a Szent András kolostorban találkozott Razina, más nevén Gaudentius pannonhalmi apáttal, aki Rómából hazafelé tartva rábeszélte, hogy kísérje el őt, és látogassa meg a magyarok istenfélő királyát, Istvánt.

Gellért 1015. május 3-án érkeznek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal onnan Székesfehérvárra, István királyhoz mennek. Nagyboldogasszony napján járul Gellért a király elé, és találkozásuk hatására István felkérte Imre fia nevelésére. Hét évig nevelte Imrét az esztergomi királyipalotában. Tanítványának életszentsége tanúsítja, hogy nevelő, oktató munkája nem veszett kárba. Ezután következett 6 év bakonybéli remeteség, ahol elmélkedett és dolgozott. 1028-ban, Ajtony vezér legyőzése után, Szent István rábízta a Marosvári egyházmegye megszervezését. Gellért fölosztotta az egyházmegye területét 7 főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett Marosvárt, templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostort, melyet a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott. Szent István halála után sem Péter királlyal, sem Aba Sámuellel nem volt megelégedve. 1046 szeptemberében a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vászoly fiak, Endre és Levente fogadására igyekezett Böd, Beszteréd és Beneta püspöktársaival. Szeptember 24-én a pesti révhez közeledve Vatha pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Gellértet egy kordéhoz kötötték, és a Kelen-hegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban temették el, később Csanádra szállították. Szentté avatása Szent László király alatt, 1083-ban történt.