2019. 09. 13.

Akiről beszélsz, az a testvéred


1940-ben jelent meg Eric Knight, Lassie hazatér érdekfeszítő kalandregénye. A könyv fő témája a hűség és a becsület. A cselekmény folyamán örök emberi értékek fogalmazódnak meg. A történet egy kisfiú és egy kutya közötti mély érzelmi kapcsolatról szól. Lassie a gyönyörű skót juhászkutya, viszontagságos vándorútját írja le Skócia hegyeiből dél felé, Yorkshire irányába, de nem adja fel, tudja, érzi, hogy kis gazdája, Joe várja. Balsorsa mögött gazdáinak tragédiája húzódik meg. Ugyanis Joe apja munkanélküli, s ezért kénytelen drága kutyájától megválni. A kisfiú, Joe szíve mélyén zokog Lassie-ért, de igyekszik megérteni szüleit is. A történetben becsületes emberek harcolnak a rosszal. Ebben a kivételes állat sorsában, az író az otthontól való elkerüléstől a kalandos hazatérésig, az emberek boldogság vágyát mutatja be.

Szent Lukács az embert állandóan kereső Istent állítja elénk. Nem véletlen, hogy örömhírének centrumába, éppen három elveszett és megkerült dolgot, személyt állít elénk. (Lk 15,1-32) A család külső világából indul a keresés, majd a házban folytatódik a történet, és végül az ember szívében játszódik le. Elsőként érezni kell az elveszett juh és drachma tárgyias értékek buzgó keresését, ezután a legfontosabb értékig, egy elveszett emberhez, egy elveszett lélekhez vezet a történet. Ez az elveszett lélek a tékozló fiú. Elvész, mert nincs szeretet a szívében. Időelőtt durván apai örökséget követel. Helyzete bizonyos idő után elképesztő. Magára marad az éhezésben azok után, hogy eltékozolta vagyonát. A szabad ember béres lesz. A legalantasabb állati szintre jut, a setésvályúig. Értelme és akarata cserben hagyta, de még megmaradt az emlékezete. 
Isten nagy ajándék, hogy a fiú visszaemlékezik az atyai ház gondoskodására. Ez minden megtérés alapja. Hogy ott az igazi helyem, az az otthonom és nem ezek a pótlékok (és ez lehet a jólét is, ahol mindenem meg van, de a szeretet hiányzik), amik között éppen éhen halok. Felelősek vagyunk azért, hogy mire emlékezünk (és ez részben akarati tényező is).
A szenvedésben tisztul a látásmód. Felcsillan az igazi érték: „atyámhoz megyek”. Az igazi bűnbánat nyomán eljut a kiváltságos atyai házba, ahová tartozik. Hálát ad, mint Pál apostol. (1Tim 1,12-17) Döbbenetes az apa bizalma, irgalma fiai iránt, akár Mózesé. (Kiv 32,7-11. 13-14) Várja, elébemegy, átöleli, mert szívében szeretet van. A nagyobbik fiához is kimegy, mert most neki van szüksége a szeretetre. A harag, az irigység mindig elválaszt. A megtérés, az atyai ház pedig összehoz. 
Tauler a 14. sz-ban feltette a kérdést, és meg is válaszolta: „Miért nem vagyunk még szentek? Azért, mert még mindig nem tértünk meg.” 
A megtérés a szív, a gondolkodás megváltoztatását jelenti. Jézus ma is a megtérésre és szíve szerinti gondolkodásra buzdít.




Isten Jézus Krisztusban kiengesztelődött a világgal, és ránk bízta... 2Kor 5,9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése