A legnagyobb kincset kaptuk

4. B. – Jézus barátai vagyunk

Bevezető: A római légiósokat 25 év szolgálatra sorozták be. A 20 évet leszolgált légiósok veteránná váltak, akik az utolsó öt évben már könnyebb szolgálatot teljesítettek. Az idejüket leszolgált katonákat egy darab földdel vagy tíz évi zsold járadékkal jutalmazta a császár. A búcsúzó bajtársak barátságuk jeleként egy négyszögletes égett táblácskára, a tesserára ráírták jelszavukat és ketté törték. A ketté tört cseréplapot, a tesserát gondosan őrizték, és évek múltán ha találkoztak, egymáshoz illesztették a két cserépdarabot, ha a törések egymáshoz tartoztak, ez bizonyította barátságukat, erről felismerték egymást, sőt az utódaik is.

A keresztségben „szent pecsétet” kaptunk Istentől, gyeremekei és az egyház tagjai lettünk. A legnagyobb kincset kaptuk. A mi tesseránk az istengyermeki életünk. Ezzel igazoljuk, hogy Krisztus követői vagyunk. Ápoljuk gondosan istengyermekségünket, mert ez a keresztény ember tesserája, hogy a nagy találkozáskor Jézus barátaira ismerjen bennünk. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkát.

Testvéreim! Amikor valaki döntés helyzetben van és végrendelkezik, azt meg szokták hallgatni. Mózes Moáb mezején a néphez beszél a hivatalokról és a feladatokról. Többek között a prófétálásról és prófétákról. A prófétaság teljesen Isten adománya, szabadon hívja a prófétákat, és őket Isten Lelke vezeti. A próféta megismerteti az emberrel azt, amit saját erőivel nem tudna feltárni. A bírák korában támadtak próféták, de Mózest senki sem érte utól. Ezért ezt a fontos kijelentést, hogy „Isten, hozzám hasonló prófétát támaszt neked, a te körödből, testvéreid közül; őrá hallgassatok” – már Jézus fellépése előtt a végső időkre (eszkatalógiára) alkalmazták. Az Úr ugyanis így szólt Mózeshez: „Prófétát támasztok nekik... ajkára adom szavaimat, parancsaimat, s ő mindent tudtukra ad... Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor én majd számon kérem tőle”.

Az Úr és Mózes azért beszélnek a prófétaságról, mert az emberek mindig szívesen folyamodtak pogány praktikákhoz, mert meg akarták tudni a jövendőt. A Bibliában is történik utalás jelmagyarázókra, varázslásokra és szellemidézésekre. Mindezekre egyetlen szava van a törvénynek: utálatosság. A szentírási kinyilatkoztatásban nem az emberi tudásvágy vagy kiváncsíság nyer kielégítést az addig elérhetetlen transzcendens zónában, hanem az egész ember lesz egy hasonlíthatatlan találkozás részese az Istennel. Az egész kezdeményezés az Isten kezében van, ő jelentkezik és mutatkozik meg akkor, amikor akar, és annyit tudhatnak meg róla, amennyit feltár magából.

1. Isten igéje mindenkihez szól, ezt nem közvetlenül intézi, hanem kiválasztottak közvetítésével. (MTörv 18,15-20) A kinyilatkoztatás emberi közvetítése kapcsán kérdezhetjük: 

a.) Ha Isten akar valamit velem és tőlem, miért kell azt másodkézből hallanom, közvetítőkön keresztül értesülnöm az egészről? Miért nem fordul közvetlenül az egyesekhez?

Antropológiai tény, hogy az ember lényegénél fogva a másik emberhez van rendelve. Együttlétezők, egymásrautaltak vagyunk. Csak másokkal együtt és csak mások segítségével tudunk élni. Ennek alapja teremtett mivoltunk. Ismereteinket szüleink, tanítóink, környezetünk, egyszóval közvetítők által kapjuk. Ezért természetünknek is megfelel, hogy először közvetített kinyilatkoztatásban részesüljünk. Ahogy nem élhetünk egymás segítsége nélkül, ugyanígy a vallási életben sem boldogulunk elszigetelt egyedekként. A közvetítő által adott isteni szónak is közösségalkotó ereje van.

Testvéreim! Nagyon keveseknek jut az a kiváltság, hogy ők fogadhatják a kinyilatkoztatásban is „rejtőző Isten” üzenetét, közvetlenül azzal a megbízással, hogy azt adják tovább a meghatározott közösségnek. Az ember rászorul arra, hogy az ami isteni, azt emberi módon tapasztalja meg. Isten az, aki a közvetítő próféta szavai által szól hozzánk, a tudatunkat megmozgatja és életünket formálja. Mindez Isten titka, de megfelelő az emberi természetnek, hogy Ő ezt az utat választja: az emberhez szól az ember által!

b.) Itt egy komoly kérdéssel is találkozunk, miből lehet megismerni az Isten szavát az emberinek mutatkozó szóban? Vannak-e olyan ismertetőjelek, melyek a kinyilatkoztatást felismerhetővé teszik a kereső ember számára?

Az Isten embere által elmondott üzenet hitelreméltóságát megalapozza annak tartalma, hatása az emberre és a hitelesítő külső jelek. Az üzenet hiteltérdemlőségét megalapozza annak tartalma, mely méltó Isten bölcsességéhez és szentségéhez, valamint egyezik a természetes erkölccsel. Továbbá az a tény, hogy az isteni üzenet a hallgatók belső érzületét, megnyugvását, biztonságérzetét erősíti. Az üzenet isteni voltát hitelesítik a hozzákapcsolódó külső jelek, csodák, történeti tények és a beteljesült jövendölések. Minden isteni üzenet, kinyilatkoztatás az embert szólítja meg, hogy fogadja el az üdvösséget.

Isten az üdvösséget szolgálatára  előbb papságot ígért népének, most prófétaságot, majd királyságot. Mózes beszédében körvonalazódik a próféták karizmája. A jövendölésében leginkább a próféta-messiás alakja rajzolódik ki, akire hallgatni kell. Be is teljesedett az ígéret, mert eljött az, aki egyszemélyben pap, király és próféta: Jézus Krisztus. A megtestesült Igében Isten jelen van a világban, s akaratát közli velünk. Feltűnő a Zsidókhoz írt levél, amely az Ószövetségre tekintve kijelenti: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták útján; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk...”

2. Jézus a messiás-próféta, aki szavaival és tetteivel tanít. (Mk 1,21-28) Az Újszövetség kezdetéhez tartozott a próféta-messiás alakjának várása. Ezt kérdezték Keresztelőtől, ezt mondták Jézusról a kenyérszaporításkor és a sátoros ünnepen (vö. Jn 7, 37-40). Márk evangélista a messiási-titok keretében Jézus és a tömegek kapcsolatáról számol be. Eljött Jézus, kapcsolatba lép a világgal, amely tele van mindenféle nyomorúsággal. Ebben az eseményben lappang a nagy kérdés: Vajon Jézus meg tudja-e változtatni a világot?

Az evangélium első része szerint Jézus a kafarnaumi zsinagógába tanított és „tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.” A hallgatóság először megdöbben, majd felemelkedik Jézus gondolataihoz, érzéseihez, vágyainak magaslatára és imádkozó lélekkel simul Istenhez. Jézus szavaiban a kegyelem működik, megérinti a hallgatókat a mennyei Atya szeretete, még a démontól megszállt embert is. 

Ekkor megdöbbennek a tisztátalan lelkek, már nem tudják feltűnés nélkül elviselni ezt az állapotot, azért kezdenek hangoskodni. A mágia ismert eszközével, a leleplezéssel próbálják elhallgatásra bírni Jézust: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? A vesztünkre jöttél?”, de el kell ismernie benne „Isten Szentjét”. Jézus nem a pusztításért jött, hanem megváltásunkra, hogy örök életünk legyen. Ezért parancsolt rá a démonra: „Hallgass el, és menj ki belőle!” Elhangzik Jézus parancsa, és a démonnak engedelmeskednie kell, de mégis van ereje ide-oda rángatni, és nagy kiabálást csapni. Nem azért mert győztes, hanem azért, mert vesztes hatalom. Jézus isteni szavaival gyógyítja meg az embert, űzi ki az ördögöt. A zsinagógában mindenki megdöbbent és kérdezték egymást: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas!” Jézus tanítása valóban új! Gondoljunk kijelentéseire: „Mondatott a régieknek, én pedig mondom nektek...” és csoda tettei: gyógyít, feltámasztja a halottakat... A kinyilatkoztatás teljessége Jézus, az Isten országa őbenne jött el. Tanítása és ördögűzése jelzi, hogy elérkezett az Isten országa, megtört a sátán uralma. Ezért csak Jézus tudja megújítani a világot, mert ő az Isten-ember, aki megzabolázza a gonoszt. Ezzel új korszakot nyít az emberiség történetében, amelyben van értelme küzdelmeinknek, mert tudjuk, hogy a jóé és nem a rosszé, az életé és nem a halálé az utolsó szó. A kinyilatkoztatás és az Istennel való közösség Jézusban éri el a teljességet. Isten ajándékának ez az újsága és teljessége mindenkitől új és teljes választ vár.

3. Osztatlan szívvel adjuk át magunkat Jézusnak, akiben megjelent Istenünk hatalma és szeretete. (1Kor 7,32-35) Hogyan is lehetne Istentől elvitatni azt a jogot, hogy szívünkben és életünkben övé legyen az első hely, amikor egyszülött Fiát adta értünk?

Ha szívünkbe fogadjuk Jézust, akkor az ő szemével fogunk látni, élni, szabadabb lélekkel tudunk neki szolgálni, sőt az Isten országáért több mindenről le tudunk mondani. Mindenki abban az élethelyzetében, hivatásban válaszol Istennek, amelyre meghívást kapott. És nem hozza zavarba világunk lármája, mivel tudja, az a hatalmát vesztett ördögé. Pál apostol a világ mulandósága miatt ajánlja, hogy szabadon szenteljük magunkat Jézusnak. Szívünkben az első hely legyen az Úré, akkor mentesek leszünk minden földi megkötöttségtől. A két életállapot, a házas és a szűzi életforma nem osztja meg a szívet, ha Istenre figyelünk. A házasság kiteljesedik azzal, hogy Krisztus és az Egyház szeretetének erőterébe emelkedik; és a szűzi életforma (papság és szerzetesség) pedig elővételezi testi életünkben a feltámadott életet, ahol nincs nősülés és férjhezmenetel. Jézus tanúja leszünk, ha életállapotunkban oszthatatlan szívvel szolgáljuk az embereket. Így mindkét életforma a teljesebb Isten-szeretetben nyeri el létét. Akarjunk Jézus „prófétája” lenni életünkkel a családban és a társadalomban.

Kérjük Jézus Urunkat, hogy szabadítson meg a démon modern kísértéseitől. Segítsen, hogy osztatlan szívvel szolgálhassunk neki. Mert ha így élünk, akkor ez lesz a mi igazi tesseránk az örök élet kapujában. Ámen.