Aki többet látott, mint a többiek

Gyertyaszentelő Boldogasszony Február 2.  

A mai liturgiát ünnepélyes és örvendező hangnem jellemzi: Krisztus első templomi bevonulását ünnepeljük. Az örvendetes rózsafüzér negyedik titkáról van szó: Akit te szent Szűz a templomban bemutattál.

A Szentcsalád teljesíti a mózesi törvény előírását: „minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni”. t Jézust szülei felajánlották Istennek ezért, és bemutatták égőáldozatul a pár gerlét vagy két galambfiókát. Ekkor odajött a templom előterébe egy öreg ember, aki többet látot, mint a többiek. Karjaiba vette a kis Jézust és feltárta az emberi szem számára láthatatlan misztériumot. Hasonlóan abban az órában odajött Anna prófétanő is, áldotta Istent és beszélt róla mindenkinek, aki várta a megváltást. A szentmisében mi találkozunk Jézus Krisztussal, kérjük hogy életünket alakítsa, öleljen magához minket a szentáldozással és vezessen el a mennyországba. Bánjuk meg bűneinket.

Testvéreim! Ünnepünk kezdő hangját Malakiás próféta jövendölése adja meg, aki az istentisztelet és a papság megújulását sürgette. Prófétai viziójának lényege: 

1. „Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám már jön is!” (Mal 3,1-4) Könnyű ezt a szöveget a mai ünnep gondolatával összekapcsolni, amikor negyven nappal születése után Krisztus megérkezik a templomba, Szűz Mária és Szent József bemutatják az Úrnak, a mózesi törvény előírása szerint: az újszülöttet elkellett vinni az Úr szentélyébe.

Az anya hét napon át tisztátalannak számított, kizárt volt az istentiszteletből is. Ez abban a korban a szülőanya védelmét szolgálta. Az elsőszülött fiúgyermeknek a nyolcadik napon nevet adtak, és a körülmetéléssel felvették a mózesi szövetségbe. Az édesanyának még 33 napot otthon kellett maradnia, hogy megtisztuljon. Ez idő alatt teljesen felépült és át tudta élni anyaságát.

Székelyföldön is hagyomány volt, hogy negyven napig nem járt ki az édesanya, csak miután megkeresztelték a gyermeket és beavatták az édesanyát. Az volt az un. „kiszabadulás”.

A mózesi törvény szerint az elsőszülött megváltásának egyik indítéka, hogy minden elsőszülött Isten tulajdona. (vö. Kiv 13,1-2) Ezért Isten szolgálatára kellett szentelni, hogy papként az oltárnál szolgáljon. Isten pedig Lévi fiait, a levitákat választotta ki a templomi szolgálatra. Ezért a nem Lévi törzséhez tartozó elsőszülött gyermekért pénzben kellett váltságdíjat fizetni, és ebből fedezték a leviták életszükségleteit, az elsőszülött gyermek pedig mentes maradt a papi szolgálattól.

Az elsőszülött megváltásának másik indítéka, hogy jusson eszükbe az Egyiptomból való menekülés története. Akkor a konok fáraót csak az elsőszülött fiúgyermekek halála rendítette meg, és úgy engedte szabadon az izraelitákat. Az izraelitáknál Isten megkímélte a gyermekeket, mert házuk ajtófélfáján és a szemöldökfán ott volt a bárány vére. Ezért áldoztak az Úrnak minden hímneműt, ami az anyaméhet megnyítja. Az áldozat egyéves bárány volt elégő áldozatnak, és egy pár gerle vagy galambfióka engesztelőáldozatnak (vö. Lev 12,1-8). Az engesztelő áldozatot a szülő asszony tisztulásáért kellett bemutatni. A szegényeknek elegendő volt egy pár gerlét vagy galambfiókát feláldozni.

A Szentcsalád mindenben igyekezett a törvényt teljesíteni. A 40. napon felvitték Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az Úrnak. Ekkor Szűz Mária bemutatta a tisztulási áldozatot, jóllehet őket az nem kötelezte.

2. A megtestesült Fiú minden tekintetben hasonlóvá akart lenni testvéreihez (Zsid 2,14-18). Isteni mivoltában igaz ember akart lenni az emberek között, beilleszkedett történelmünkbe. Mindenben osztozott életünkben, beleértve a törvény megtartását is. Közelkerült hozzánk, sorstársunk lett, még a halált is vállalta. A megtestesülés minden értelmet és képzeletet meghaladó csodálatos titkához hasonló az Úr eljövetele templomába is, mely az emberi szem előtt rejtve, a legegyszerűbb módon valósult meg. Jézus ezért meg tud érteni bennünket, ezzel is növelte bizalmunkat.

3. A Szűzanya a templomban teljesítette a törvény előírását, és ez alkalmul szolgált a hitben várakozóknak, hogy találkozzanak Jézussal (Lk 2,22-40). Az Úr nem a prófétai várakozás látványos és félelmetes módján érkezett templomába. Szinte észrevétlenül, az igazaknak a Szentlélekben történő találkozását választotta.

Ezen a napon odajött egy öreg ember a templom előterébe, aki többet látott, mint a többiek. Lukács nevén nevezi, Simeon, és hozzá fűzi: „igaz és jámbor ember volt”. Az az agg ember karjába vette a gyermeket és feltárta az emberi szem számára láthatatlan misztériumot. Olyan magasztaló imát zengett élete nagy reményéről, ami naponta visszhangzik az egyház befejező imaórájában. A következő szavak, amelyeket Simeon Máriához intéz, fátylat lebbentenek fel a gyermek sorsa felől: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő.” Jelzi, hogy a megütközés lényegileg hozzátartozik Jézus személyéhez és evangéliumához. Ez a sors Máriát is érinteni fogja, mivel ő a Messiás anyja: „még a te lelkedet is tőr járja át”. Ekkor Mária belső megvilágítással megértette, hogy Jézus, az ő méhének gyümölcse és életének egyetlenje áldozat lesz az emberiség üdvösségéért, ugyanakkor saját magát is felajánlotta Jézussal. Mielőtt Simeon elbúcsúzott volna a Szentcsaládtól, abban az órában odajött Anna profétaasszony is, akinek személyiségét Lukács részletesen leírja. Anna is folytatta az Úr csendes kinyilatkoztatását Jeruzsálem igazai között, akik várták a Messiást. Simeon és Anna, ők ketten a bizonyságai annak, hogy nemcsak Zakariás házában, hanem Jeruzsálemben is éltek olyanok, akik a vigasztalan körülmények súlya altt szenvedve, sóvárogva várták a Messiást, a Krisztust, a prófétai ígéretek szerint.

A Szentcsalád később visszatért Názáretbe, ahol Jézus növekedett, erősödött, bölcsesség töltötte be és az Istennek kedve telt benne.

Testvéreim! Mi Szűz Mária nyomdokain járva fogadjuk el az isteni Gondviselés kezéből mindazt, amit Isten örök elhatározásából számunkra az időnkbe szőtt, mert Isten azzal örök boldogságunkat valósítja. E készségünket jelezzük azzal is, hogy a megszentelt gyertyát hazavisszük, hogy otthon az igazi fényben, Jézus evangéliuma szerint élünk, az ő jelenlétében égünk, mint a gyertya. Ahogy Pusztakamaráson báró Kemény Zsigmond sírfelirata hirdeti: „A gyertya másnak világít, önmagát emészti el.”

Mi nem kaptuk a Szűzanya szeplőtelenségének kegyelmét, se Krisztus bűntelenségét. A keresztségben bekapcsolódtunk ugyan Krisztusba, s megkaptuk az istengyermeki életet. De képességeink nem kapták vissza sértetlenségüket. Így feladatunk azok tisztogatása. Ebben példaképeink azok a sivatagi atyák, szerzetesek is, akik küzdelmek árán szentek lettek.

Ma a megszentelt élet világnapján imádkozunk a szerzetesekért, akik önmagukat Isten és és az egyház szolgálatára szentelték. Ugyanakkor értelmünk homályát tisztogassuk a krisztusi hit elmélyítésével. Használjuk azokat az eszközöket, amelyek a vallási igazságokat feltárják. Olvassuk a Szentírást, keresztény irodalmat, hallgassunk szentbeszédet, elmélkedjünk és imádkozzunk. 

Tisztogassuk akaratunkat állapotbeli kötelességünk teljesítésével. Szívesen, keresztény örömmel teljesítsük Isten és az Egyház parancsolatait. Azok biztosan a mennyország felé segítenek.

Fegyelmezzük szenvedélyeinket. Ne engedjük, hogy magukkal ragadjanak, s letérítsenek a Szentcsalád járta útról. Nézzünk Jézus Krisztusra, aki mindig és mindenben azt tette, ami a mennyei Atya előtt kedves, vagy a Szűzanyára, aki teljesítette a törvényt és szívébe véste a pásztorok, majd Simeon szavait, később Szent Fia igéit. Ha így teszünk, akkor életutunkon mi is találkozunk Jézussal és elnyerjük az örök életet. Ámen.