Pio atya esete egy Szenvedő Lélekkel

Pio atya esete egy Szenvedő Lélekkel - Alberto D’Apolito páter feljegyzése Pio atya szóbeli beszámolója alapján. Ez egy öregember megjelenéséről szól. Ez az idős férfi tűzesetben halt meg: bennégett a San Giovanni Rotondo kolostorban, amelyet a szekularizáció nyomán világi célokra, hajléktalanok menedékhelyévé alakítottak át. Mindent úgy írok le, ahogy azt 1922 májusában, egy délután Pio atyától hallottam: „Javában dúlt az első világháború. A San Giovanni Rotondo kolostor - mint az összes többi - majdnem üres volt, mivel a szerzetes testvéreket behívták katonának. Csak a szeminárium növendékei voltak bent, akikről a Casacalendába való páter, Paolino és jómagam gondoskodtunk. Egy téli délután, sűrű hóesést követően Assunta Di Tomaso, Paolino nővére jött látogatóba a kolostorba. Maradni szeretett volna egy pár napig. Paolino azt tanácsolta neki, hogy még a sötétség beállta előtt menjen le a faluba, és a kolostor egyik jótevőjénél, Rachelina Russónál vegyen ki egy szobát. Assunta azonban nem akart ilyen nagy hóban egyedül lemenni a faluba, hiszen útközben megtámadhatja akár egy kóbor kutya, akár egy bűnöző. – „De hiszen tudod, hogy a kolostorban klauzúra van, és nők nem maradhatnak bent” - mondta neki Paolino. – „Mit tegyünk?” – „Hozass be nekem ebbe a szobába egy összecsukható ágyat, csak erre az egy éjszakára. Holnap aztán lemegyek Rachelinához” – kérte Assunta. – „Hát, ha megelégszel azzal, hogy itt, a látogatókat fogadó helyiségben alszol, akkor kapsz egy ágyat. Itt nyugodtan eltöltheted az éjszakát.”

A növendékek behoztak egy ágyat a szobába, és begyújtottak a kandallóba, hogy felmelegedjen a helyiség. A vacsora végeztével, és miután a növendékek már lefeküdtek, Paolino és én lementünk, hogy Assuntának jó éjszakát kívánjunk. Váltottunk még néhány szót, aztán Paolino így szólt: „Assunta, én most bemegyek a templomba rózsafüzért imádkozni. Te addig beszélgess Pio testvérrel.” De Assunta azt mondta: „Veled megyek.”

– Behúzták az ajtót maguk mögött, én meg egyedül maradtam a kandallónál. Félig csukott szemmel imádkoztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy kinyílik az ajtó, belép rajta egy, a San Giovanni Rotondo környékén élő parasztok viseletére jellemző bő köpönyegbe burkolózott öregember, és leül mellém. Ránéztem – érdekes, nem is csodálkoztam rajta, hogy jutott be ilyen késői órán a kolostorba – és megkérdeztem: „Ki vagy te? Mit akarsz?”

Megmondta a nevét, családi nevét, sőt a gúnynevét is: „Pietro Di Mauro vagyok, Nicola fia és Precocónak csúfolnak. Ebben a kolostorban haltam meg 1908-ban, a 4-es cellában, amikor ez a ház még koldusoknak berendezett menedékhely volt. Azon az estén égő szivarral a számban aludtam el. A szalmazsák meggyulladt, én megfulladtam és megégtem. Még a tisztítótűzben vagyok, és egy szentmisére lenne szükségem a szabaduláshoz. Az Úr megengedte, hogy tőletek kérjek segítséget.” – „Légy nyugodt, holnap reggel szentmisét mondok érted” – válaszoltam. Felálltam és kikísértem a kolostor kapujáig, hogy kiengedjem – nem is gondoltam rá, hogy a kapu be van zárva és el van reteszelve. Kinyitottam, és elköszöntem tőle. A hold szinte nappali fénnyel világította meg a hóborította teret a templom előtt. Amikor már elveszítettem a szemem elől a furcsa alakot, szent félelem töltött el, és visszamentem a fogadószobába. Közel voltam az ájuláshoz. Amikor Paolino és Assunta a rózsafüzérimádság után visszatértek, sápadtságom láttán azt hitték, beteg vagyok. Elköszöntünk Assuntától, Paolino pedig elkísért a cellámig. Nem említettem neki a jelenést. Azonban néhány nappal a nővére elutazása után Paolino rákérdezett, mi történt velem azon az estén, amikor olyan ijesztően néztem ki. Mindent elmeséltem neki a legapróbb részletig. „A nővéred előtt nem mondhattam el, hogy megjelent nekem egy halott, hiszen akkor biztos nem akart volna abban a szobában aludni” – mentegetőztem.”

Miután befejezte elbeszélését, Pio atya elmondta, hogy a szentmise segítségével az elhunyt ember lelke kiszabadult a tisztítótűzből, és feljutott Istenhez. Paolino elment a lakónyilvántartó hivatalba a halott életrajzi adataival, hogy ellenőrizze, megfelelnek-e a valóságnak. A nyilvántartásból kiderült, hogy minden megfelelt Pio atya beszámolójának.

(Alberto D’Apolito, Padre Pio da Pietrelcina)

-         folytatjuk –