Szent Apollónia

Alexandriai Szent Apollónia (200 k.-Alexandria, 249) szűz, vértanú. A vértanúságát leíró Dionüsziosz püspöktől tudjuk, hogy nem volt már fiatal, amikor megölték. Még Decius üldözése előtt, 249-ben a természeti csapások miatt Alexandriában a pogányok föllázadtak a keresztények ellen, őket okolták a bajok miatt és javaikat pusztították, őket magukat kínozták és gyilkolták. Apollónia feddhetetlen, jótékony és térítő hatású élete bőszítette fel ellene a pogányokat, akik arra akarták kényszeríteni, hogy káromló szavaikat ismételje. Ő pedig hűséges maradt Mesteréhez, az Isten Fiához. 

Máglyát raktak és megfenyegették, hogy tűzbe vetik, ha nem gyalázza hitét. Apollónia egy percnyi gondolkodási időt kért, és mikor kínzói kiengedték a kezükből, a máglyára vetette magát, ahol elégett. 

Tettét nem öngyilkosságnak, hanem hősi cselekedetnek minősítette mindenki. Szent Ágoston példát lát benne arra a hősiességre, mely inkább a halált választja, mint hogy bűnt kövessen el (De civitate Dei 1,26). 

Szent Apollónia a fogfájósok és fogorvosok védősztje, mert kínvallatásakor a poroszló úgy arcul ütötte, hogy minden foga kitört.

Ikonográfiai ábrázolása a 14. században kezdődött és széles körben elterjedt egészen a 18. századig. 

Magyarországon tisztelete megnyilvánult a 14. századtól miseköny-vekben és freskóinkon tűnt föl először. A Székelyföldön falképét őrzi a csíkcsatószegi templom (1530).