2024. 02. 04.

Szent Veronika

Szent Veronika özvegy,
a hagyomány szerint az a nő, aki kendőjét nyújtotta Jézus Krisztusnak a keresztútján, s az Üdvözítő vérző arcának vonalai belerajzolódtak. Görögül Bereniké, Beroniké a keresztőt 6. stációjának asszonya, aki kendőjével megtörli a kereszthordozó Krisztus arcát.
Ott volt az asszonyok között, akik Jézust követték a Golgotára. Amikor látta, hogy a Megváltó arcát teljesen elborítja a vér, amit a kereszt vízszintes szárához kötözött kezeivel nem képes letörölni, Veronika bátran odalépett hozzá és kendőjével megtörölte a Szent Arcot. Az Úr Veronika kendőjén rajta hagyta arcának igaz képét; innen a Veronika szó vera icon (lat.), ‘igaz képmás’ jelentése.
Csodálatosképpen Krisztus arcképe rajtamaradt a vásznon. A római Szent Péter-bazilikában van egy régi, Veronikát ábrázoló kép, amely állítólag 705 körül került oda. 1011-ben oltárt emeltek Veronika tiszteletére, amelyben az ereklye látható. Veronika-ereklyével Milánó és Jaén spanyol városok is dicsekedhetnek. A képen látható férfiarc tökéletesen megegyezik a torinói lepel arcával.
 – A vérfolyásos asszonnyal (Mt 9,20; Mk 5,25; Lk 8,43) való azonosítása az apokrif Pilátus cselekedetei 7. fejezetében bukkan fel: Jézus perében „egy Berniké nevű asszony a távolból kiáltotta: «Én vérfolyásban szenvedtem, s megérintettem a ruhája szegélyét és meggyógyultam!» A zsidók azonban ezt válaszolták: «Nekünk törvényünk van: asszony nem tanúskodhat!»” – Más apokrif elbeszélések szerint Pilátus utóda, Volusianus helytartó elvette Veronikától a kendőjét, elvitte Tiberius császárhoz, akit e kendő meggyógyított a leprától. 
Veronika minden vagyonát Palesztinában hagyta, és Rómába ment a kendője után. Miután visszakapta, Szent Kelemen pápára hagyta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése