2020. 01. 10.

Krisztus világa, 2020. január - Szemle




A tüzijáték és szentségmutató aranyos sugara előtt a 2020-as évszám, és benne a NEK-re és a főegyházmegye vezetőváltására utaló kép látható. A vezércikk címe, Minden forrásom belőled fakad – rámutat, hogy a 2020-as év világeseménye Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lesz szeptember 13-20 között. Valójában világraszóló vallási ünnep a kongresszus, ami óriási lehetőség és kihívás egyszerre minden magyarnak. Hozzájárulásunkkal megmutathatjuk, mekkora ereje, öröksége van ennek a megcsonkított országnak, és igazi értékeinket közvetíthetjük a világ felé. Szent István az országot sziklára, Jézus Krisztusra építette, s ennek a hazának vagy háznak mi vagyunk az örökösei… A vezércikk rámutat, hogy a jelen kihívásaival és elsöprő világáramlataival szemben csak az Eucharisztia ünneplése által tudunk megállni, mert Krisztusban védőpajzsot kapunk. (2. oldal)
Isten kegyelméből Jakubinyi György érsek úr utolsó körlevele, vagyis elköszönő levele. Püspökké szentelése óta 29 éve a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatában telt. Egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte a Szentatyától, aki 2019. dec. 24-én megis adott, és utódjául Mons. Dr. Kovács Gergelyt nevezte ki. Érsek atyánk a hála szavaival mond köszönetet hivatásáért Istennek, égi pártfogóinak és az egyházmegye híveinek, papjainak. (3. oldal)
Elérve 75-ik életévemet – Ft. és Nm. Tamás József segédpüspök elköszönő, 23 évét összegző levelében rámutat, hogy a nyugdíjbamenés csak a felelősség alóli felmentést jelenti, tovább fogja szolgálni a híveket. Imádkozzunk egymásért kéréssel köszön el. (4. oldal)
Érsekutód – címmel Mons. Dr. Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsek életrajzát olvashatjuk, valamint azt, hogy püspökké szentelési és beiktatási ünnepsége 2020. február 22-én, szombaton 11 órától lesz a gyulafehérvári főszékesegyházban. (5. oldal)
A gyermeknevelés 7 okos módja – a jelen nemzedék tanulhat a magas szintű gyermeknevelési kultúrával rendelkező nagycsaládok módszereiből, amely a szereteten és a felelősségen alapul, valamint a gyermekek időszervezésének megtanításáról. (6-7. oldal)
Ízig-vérig keresztény – Az 1980-as évek elején már a Pécsi Egyházmegyében is rendszeressé váltak az Ifjúsági Találkozók, amelyek szevezésében és lelki vezetésében meghatározó szerepet vállalt az akkor még fiatal káplánként szolgáló Bíró László püspök. Haramza Kristóf kérdéseire a püspök úr – a múlt tapasztalatait is figyelembe véve – válaszolt, és a „keresztény-emberkép” arculatára igyekezett rávilágítani, kiemelve a hit objektív elmélyítését. (8-9. oldal)
Erőt meríteni – Margot Kässmann rövid elmélkedése. Bátorság kell jövőnk tervezéséhez és a reményhez, mert lehetséges a változás. Ha a reményhez csatlakozunk, az magával radgad és átsegít minket olyan időszakokon is, amikor kevésbé sikerülnek dolgaink és bizodalmunk elhagyni látszik minket.  
Teljesen átitatva – Anthony de Mello rövid tanítása az imáról, Avillai Szent Teréz alapján, aki azt ajánlotta, hogy ima közben figyeljünk képzelőerőnk képeire, de szívünk legyen az ima központjában. E tanítás különösen segíti azon lelkeket, akik azzal vádolják magukat gyónás alkalmával, hogy imaközben elkalandoznak. (9. oldal)
Székely balladák – az ifjú Kós Károly kézirásos könyve 1907 áprilisában készült „Isten segedelmével”.  Nyolc székely ballada hátterét, illusztrációit, családtörténetét mutatja be Mirk László tanár úr és Balázs Tünde. (10-11. oldal)
A szürke ló – magyar népmese. A munka fáradalma nemcsak az embert, de az állatokat is megviseli. A mesebeli szürke ló is könnyíteni akar magán és  gazdájának is segíteni akar, hát világgá ment, hogy társat keressen magának a munkához. A lehetőséget és az eszét használva a róka és a farkas eszén is túljárt. És azóta soha nem őrölt magában... A népmese és a feladat Katócától van. Kedves Tünde! – 10 évfolyam 100-nál több számát közösen szerkesztettük – így kezdődik köszönet nyilvánításunk munkatársunknak, aki új munkahelyre távozott. (12-13. oldal)
A budapesti Sziklatemplom Pantokrátora – A pálosrend alapítójáról, égi pártfogójáról, a Sziklatemplom szentségi kápolnájában levő ikonnal kapcsolatos kérdések – Bakó M Hajnalkától. 
Keresztrejtvény – Kányádi Sándor sorait rejti. Megfejtőink és támogatónk bemutatása után, már csak a szívhez szóló vers következik a hátlapon.  
Babits Mihály – A gyémántszóró asszony, melynek egyik utolsó sorával köszönök el: „Ragyogj, gyémánt, ragyogj! szükség van a fényre.” BÚÉK!
KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése