2021. 11. 13.

Úgy adjunk mint Szent Erzsébet

Imádkozva virrasszunk -
Prokop Péter pap-festő a délbácskai Mélykút templomában triptichont készített Szent Erzsébetről. A kép üzenetét a két kéz jelbeszédében, az Erzsébetében és a kolduséban fogalmazta meg. Itt felcserélődnek a kezek adás és elfogadás mozdulatai: Erzsébet úgy ad, mintha kapna, a koldus mintha adna veszi át az adományt. Erzsébet ugyanis fölfelé fordított tenyérrel nyújtja a kenyeret, a koldus pedig lefelé fordított tenyérrel fogja azt. Amikor kapunk vagy kérünk akkor tartjuk a tenyerünk. A lefelé fordított tenyér az adást, a fölényt jelzi. Az általános szemlélet szerint, aki ad valakinek, az mindig fölényben van, mint hogy fölénye van „a van”-nak a „nincs” fölött. Szent Erzsébet a szeretet nagy művésze, úgy adott, mint aki Isten szeretetét kapja az adásban, és ettől elvész benne az adakozás fölénye, ez az alázat, ez az evangéliumi lelkület. Próbáljunk mi is így adni.
– A jószívűség mellett a csillagos ég is mindig megihlet bennünket. Nemcsak az irányokat vagy pontos időt olvasunk le róla, hanem az onnan ellesett törvények alapján van űrkutatás és űrhajózás. Einstein új tanának első bizonyítékait a csillagászati tények szolgáltatták. Azóta is új jelenségeket ismerünk fel, amelyek nehezen illeszthetők bele nemcsak a newtoni, de a kitágult einsteini világba is.
– Az univerzum nagysága első látásra megszédít, pedig ez is a végesség jegyeit viseli magán. Mindezt képes vagyunk felismerni, mert mi kaptuk Teremtőnktől azt, ami e világnál is többet ér, a szellemi lelket. Ezzel egy másik világ polgárai is vagyunk. Az egyházi év utolsó előtti vasárnapjának olvasmányai a világ jövőjét és az ember értékét világítják meg. Egyrészt figyelmeztetnek a vajúdó világnak, az idők végének félelmetes eseményeire, másrészt örömre hangolnak. (Dán 12,1-3) Mert teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk a minden javak szerzőjének, Istennek. És amikor a világ végén eljön Krisztus, Isten népe megdicsőül a feltámadásban. Az igazak „ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt.” Akik másokat is elvezettek az igazságra, azok különös dicsőségben részesülnek: „tündökölnek örökkön-örökké miként a csillagok”. Öröm ez a szülőknek, nagyszülőknek, tanítóknak, papoknak, akik az élet szolgálatában fáradoznak.
– A világ átalakulása, a jövő közelsége Jézussal elkezdődött. (Mk 13,24-32) Az Úr a „zöldellő fügefa” hasonlatával éberségre int. Készüljünk fel a számadásra és Krisztusban saját megdicsőülésünkre. A beteljesedés időpontja Isten szuverén titka. Addig is a jóban kell tökéletesedni, az igazság szolgálatában helytállni. Örömteli, hogy Krisztus állandóan közben jár értünk és kegyelmével elhalmoz. (Zsid10,11-14.18) A szentmise áldozatban magához ölel és megtart. Eljöveteléig az ég és a föld vajúdik, akkor általa a szem nem látta, emberi szív fel nem fogta új világ részesei leszünk.

 

„Imádkozva virrasszatok szüntelen, hogy az Emberfia elé méltón álljatok!” (Lk 21,36).     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése