2021. 11. 08.

Az ördög és az új világrend 21.

A kereszténységnek nem lesz szerepe az új világrendben? - Semmi szerepe nem lesz. Szent VI. Pál pápa, aki 1978-ban halt meg, azt mondta, hogy az Egyház valószínűleg az emberiség elenyészően kicsi, minden befolyás nélküli részére redukálódik. Az ellenség átgázolt az Egyházon, ahogy a nácik a második világháború idején Belgiumon. Átgázoltak a társadalmunkon is, amelynek oly nagy szüksége lenne az exorcizmusra. Átgázoltak. Vannak jó szervezetek, amelyek megkísérelték visszafordítani az áradatot, de nem sikerült nekik, mert Lucifer szolgái túl nagy hatalommal bírnak.

Mi lesz az iszlám szerepe az új világrendben? - A mozlimok egyre nagyobb tért hódítanak. Egész országok vannak már Nyugat-Afrikában, amelyek mozlimok, például Guinea és Benin. Afrikában naponta mintegy 1600 embert térítenek át. Ez egy óriási szám. Az iszlám vonzó a feketéknek, mert jobb életet ígér nekik. Az iszlám a Szaharától délre élő fekete férfinak fegyvert ad, és annyi feleséget, amennyit csak akar. Tehát harcolni fognak. Szent háborút fognak vívni. Erre a Szaharától délre élő fekete ember eddig soha nem gondolt. Ha a helyzet ilyen volna, akkor zavargásra számíthatunk? Mondjuk Algériától kezdődően, ami tűzviharként terjedne tovább Palesztináig és az egész Közép-Kelet lángokban állna?

De ez nem történik meg. Szűz Máriát a Jelenések Könyve egy olyan asszonynak írja le, akinek a lába alatt a hold van. Jelenleg a félhold az iszlám jele. Meg vagyok győződve arról, hogy egy adott pillanatban Szűz Mária a mozlimok áttérését fogja elindítani. Az iszlám tulajdonképpen egy keresztény eretnekség. A kereszténység egy eretnek formája. A meggyőződésem, hogy Ő egyfajta hirtelen csapással megtéríti őket. Egy ismerősöm fémkeresztet emelt, ami addig fog ott állni, amíg a mozlimok meg nem térnek. Mondtam neki, hogy nem kell sokáig várnia. Az iszlám olyan hajtóerővel rendelkezik, és oly gyorsan mozog, hogy Miasszonyunknak hamarosan közbe kell lépnie, és tenni valamit.
Az iszlám probléma azok számára, akik az új világrend létrehozásán dolgoznak. A mozlimok nem kötnek kompromisszumot. Allah hite, vagy semmi. Azt hiszem, azon kívül, hogy az öbölháború, amely 1991. január 16-tól február 28-ig tartott a nyugati szövetségesek és iraki haderő között, egyik célja az volt, hogy félreállítsák Szaddam Husseint. A fő cél annak a bizonyítása a Közép-Keletnek, hogy ha a Nyugat megindul, ők nem tudnak többé ellenállni. Az összeütközést nem lehet elkerülni. Egy milliárd mozlim van, a legtöbbjük szegény és mindenre elszánt. Mi itt nyugaton csak a vezetőket, a sejkeket támogatjuk, akik gazdagok, és nem osztják meg az olajért kapott pénzt.
A világpolitikában úgy tűnik, az események konfrontáció felé tartanak. A nyugati országok lakossága mindinkább megosztott és polarizált. Az Egyesült Államokban az emberek kevésbé gondolják magukat amerikaiaknak, mint harminc évvel ezelőtt, hanem inkább feketéknek, spanyoloknak és fehéreknek. Kanadában növekedett az angolok és franciák közötti megosztás.
Más szavakkal a megosztódás mindenfelé terjed. A megosztódás segíti az új világrend kivitelezését. Az új világrend építészei megoldhatatlan helyzeteket kreálnak. A horvátok nem tudják legyőzni a szerbeket, és fordítva. Az irániak nem tudják legyőzni az irakiakat, és fordítva. Az izraeliek nem tudnak megszabadulni a palesztinoktól, és fordítva. A végén mindnyájan olyan frusztráltak lesznek, hogy azt mondják: „Mi ezt nem tudjuk megoldani. Mondjátok meg, mi a teendő! Segítsetek nekünk megoldást találni, mert magunk nem tudunk.”

Az új világrend építészei ezt hogyan csinálják? - Nagyon egyszerű. Cyrus Vance volt amerikai külügyminiszter 1991-ben és 1993-ban hónapok óta Jugoszláviában volt, megpróbált egy békeszerződést létrehozni a felek között, miközben honfitársai és a kormánya mindkét oldalt ellátták fegyverrel. Mi a kerítés minkét oldalán dolgozunk, mert több pénzt akarunk felhalmozni. Végül már nem is látunk mást, csak a dollárt. 

Az új világrend következményei az állandó konfrontációk, háborúk, terrorcselekmények, megújulási tervek és kölcsönök. Az állandó megújulási tervek, amelyek kudarcot vallanak. És visszamennek majd, és újra és újra és újra megújítják a tervet. Lesznek háborúk is, mert belenevelik ezt a mély gyűlöletet az emberekbe. Nem hiszem, hogy ebből a helyzetből ki tudunk jutni, amíg Miasszonyunk közbe nem lép.

– folytatjuk – 


A II. rész:  Az ördög és az új világrend:

A sötétség birodalma II. 15.

A sötétség birodalma II. 16

Az ördög és az új világrend 17.

Az ördög és az új világrend 18.

Az ördög és az új világrend 19.

Az ördög és az új világrend 20.

**

A sötétség birodalma I. rész: 

Malachi Martin - A sötétség birodalma 1-2.

A sötétség birodalma 3-4. rész

A sötétség birodalma 5. rész

A sötétség birodalma 6. rész

A sötétség birodalma 7.

A sötétség birodalma 8. rész

A sötétség birodalma 9.

A sötétség birodalma 10.

A sötétség birodalma 11.

A sötétség birodalma 12.

A sötétség birodalma 13.

A sötétség birodalma 14.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése