2019. 11. 03.

Csodát tett Márton Áron


Csodát tett Márton Áron címmel beszámoló jelent meg Barabás Hajnal tollából a Székelyhon keddi számában. Érdekfeszítő és olvasmányos a könyv, melyet nagy érdeklődéssel fogadtak hétfőn és kedden Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson. 
A bemutatók végén Mihai Zoltán a következőt mondta:
„2009. szeptember 27-én, vasárnap du. 6 órakor figyelmetlenségem következtében majdnem életemmel fizettem. Azzal sok kellemetlenséget okoztam embertársaimnak, családomnak, munkatársaknak és az orvostársadalomnak. Istennek dicsőség és hála, hogy a balesetet követően mindenki mellém állt erős hittel, segítőkészséggel és Isten Szolgája Márton Áron püspök atya közbenjárását kérték életben maradásomért és felgyógyulásomért. Köszönöm a jó Istennek és hiteles szolgájának, Áron püspöknek. Itt még kiemelem, hogy hálámat és köszönetemet fejezem ki Darvas-Kozma József atyának, aki azért fáradozott, hogy az illetékesek mindent megtegyenek életem és egészségem érdekében. Így gyors intézkedéssel ki tudtak szállítani Magyarországra az OBSI-be.
Köszönetet szeretnék mondani a magyarországi külképviseletek vezetőinek a gyors segítségnyújtásért, a csíkszeredai Megyei Sűrgősségi Kórház vezetőinek és dolgozóinak, a Rohammentősöknek, a hazai és magyarországi orvosoknak, a budapesti Országos Baleseti Sürgősségi Intézet vezetőségének és ápolóinak az áldozatukért, amit értem tettek. Megköszönöm dr. Barta Tibor Zoltán idegsebész főorvosnak és munkatársainak a beavatkozásokat, a rehabilitációt, minek következtében élek és tudom szolgálni Isten népét, mert ahogy elmondták, olyan állapotban voltam, hogy a sírhelyemet is kimérték Dicsőszentmártonban.
Az egetostromló imádságban, amelyet értem végeztek itt, és a csipkebokor levelezőlista révén más országokban olyanok, akik nem ismertek, hálásan köszönöm.

Köszönöm a szüleimnek, akik fejem fölé tették Isten Szolgája Márton Áron püspök képét és imádkoztak. Köszönöm rokonságomnak és mindenkinek az értem végzett imádságokat, mert az isteni csoda megtörtént: élek és meggyógyultam. Isten dicsősége balesetemen keresztül is megnyilvánult abban, hogy ilyen súlyos agysérülés után megmaradtam egészséges embernek, papnak. Hazatérésemkor körútra indultam. Ide látogattam a plébániára, és innen Gyulafehérvárra mentem, hogy hálánkat lerójuk szent püspökünk sírjánál.
Jó volt a kapcsolatom Istennel a balesetem előtt is. De az eltelt tíz év alatt naponta arra gondolok, hogy engem a jó Isten tenyerében hordozott. Hatésfél hónapra születtem és életben maradtam, balesetet szenvedtem és életben maradtam. Ez kegyelem. Ez Isten titka.
Balesetem után mindenapom ajándék azért, hogy jó legyek, és jót tegyek. És azóta naponta imádkozom: Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki... és segített rajtam. Itt vagyok.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése