2021. 10. 01.

Lisieux-i Szent Teréz

Lisieux-i Terézt a Nagynak nevezett Avilai Teréztől megkülönböztetésül nálunk mindenki Kis Teréznek hívja. De erről a kicsiségről mondta az Úr Jézus, hogy a mennyek országában a nagyság mércéje. Az életrajzi adata egyszerű, 24 évet élt. A normandiai Alenconban született 1873-ban vallásos családban. Már három évesen elhatározta, hogy úgy akarja szeretni Jézust, ,,ahogy még soha nem szerették'', teljes odaadással. 15 évesen, gyermeklányként lépett a karmeliták lisieux-i kolostorába. Amit róla tudunk, majdnem kizárólag az Egy lélek történetéből, személyes följegyzéseiből és nővértársai tanúságtételéből ismerjük.Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. A rábízott újoncokat ezekre az erényekre tanította szavával és példájával. A kolostor csöndjében elmélkedett, vizsgálgatta az Egyház misztikus testét, ahogy Szent Pál leírta, de egyik tagjában sem ismert magára, vagy inkább mindegyik tagjában önmagát szerette volna látni. A szeretet adott új fordulatot hivatásának. Megértette, hogy az Egyház valóban különböző tagokból álló test, de akkor ebből a testből sem hiányozhat egy fontos és nagyon nemes tag. ekkor értette meg, hogy az Egyháznak szíve is van, s ez a szív szeretettől lángol. Megértette, hogy egyedül ez a szeretet serkenti cselekvésre az Egyház tagjait, de ha kihalna benne ez a szeretet, akkor az apostolok sem hirdetnék azután már tovább az evangéliumot, a vértanúk sem ontanák már tovább a vérüket. 
"Teljesen beláttam és megértettem, hogy a szeretet magában foglal minden hivatást; hogy a szeretet minden, és hogy a szeretet összekapcsol minden kort és helyet, egyszóval: hogy a szeretet örök." Így fedezte fel hivatását: "az én hivatásom: a szeretet." "Én ugyanígy megtaláltam helyemet is az Egyházban, és ezt a helyet te adtad nekem, Istenem. Az Egyháznak, az én anyámnak a szívében én a szeretet leszek; így minden leszek, és így megvalósul a lelkem vágya." A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg. 1923-ban boldoggá, 1925-ben szentté avatták. Ugyanebben az évben, december 14-én a missziók főpatrónájává nyilvánította a pápa, 1944-ben pedig Franciaország második patrónája lett. Ünnepét 1969-ben október 1-jére helyezték. 1997-ben egyházdoktorrá nyilvánították. Ereklyéjét 2002-ben elhozták Erdélybe is, július 3-án, csütörtökön őelőtte tiszteleghettünk Csíksomlyón. 
Szent Teréz családunk körében is nagy tiszteletben áll, mert 1946-ban édesanyámnak - aki 3 éves korában elveszítette gyermekszülésben édesanyját, majd 20 éves lányként egész árvaságra jutott, ezért sokat sírt, a templom díszítésében talált vigaszát. Az Úrnapi feszületre cserefalevélből koszorút font, és azon éjszaka álmában megjelent neki Szent Teréz, aki azt a koszorút tette a templomi oltárra, amit az ünnepre font, és Szent Teréz kezében forgatva a koszorút így szólt: "Bízzál bennem, megsegítelek." Az Egyház szívéből Teréz valóban azt adta, amivé lett, és amire mindnyájunknak szüksége van: a szeretetet. Bízzunk közbenjárásában, kérjük segítségét.


Kis Szent Teréz imája a papokért                                                                                 
Jézus, örök főpap!
Tartsd meg papjaidat legszentebb Szíved oltalmában,
ahol senki sem árthat nekik.
Őrizd meg szeplőtelenül fölkent kezüket,
melyekkel naponta érintik szent testedet.
Őrizd meg tisztán ajkukat,
mellyel kimondják az átváltozás szavait
Őrizd meg tisztán és minden földi érdektől mentesen szívüket,
melyeket dicsőséges papságod magasztos pecsétje ékesít.
Növeld bennük az irántad való szeretetet és hűséget,
mentsd meg őket a világ mételyétől.
A kenyér és bor átváltoztatásának hatalmával együtt
add meg nekik a lelkeket átváltoztató erőt is.
Áldd meg munkájukat bő terméssel
és ajándékozd nekik egykor az örök élet koronáját.  Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése