2021. 10. 04.

Assisi Szent Ferenc templom Abu-Dzabiban

Ferenc pápa arábiai utazása előtt említette (2019. febr. 2.), hogy útja egyik célja az, hogy új templomok épülhessenek az Egyesült Arab Emírségekben – ez a vágy valóra is válik, hisz a vallásközi kapcsolatok jegyében a közeljövőben két új istentiszteleti hely létesül Abu-Dzabiban.


Egyelőre kevés részlet látott napvilágot, de annyi kiderült, hogy a katolikus templom Assisi Szent Ferenc nevét fogja viselni, a mecset pedig Ahmad et-Tajjeb főimámról kapja a nevét – számolt be a pápalátogatásról részletesen és rendkívül pozitív hangnemben tudósító The National emirátusi hírügynökség. Az alapköveket Ferenc pápa, Ahmad et-Tajjeb főimám, Mohamed bin Zájed al-Nahján koronaherceg és Mohamed bin Rásid al-Maktúm alelnök, Dubaj emírje írta alá. Mohamed bin Zájid sejk úgy fogalmazott, hogy az új templom és a mecset világítótoronyként hirdetik majd a tolerancia, az erkölcsi integritás és a testvériség értékeit.
A helyi egyház hívei nagy örömmel fogadták a február 5-i bejelentést; a világ távoli pontjairól, de főleg Indiából és a Fülöp-szigetekről ide települő katolikus hívek elmondták a helyi sajtónak: hálásak az ország toleranciájáért, hiszen szülőhazájukban elképzelhetetlen lenne az, hogy egymás mellett álljon egy keresztény templom és egy mecset.


Az Abu-Dzabiban remélhetőleg a közeljövőben megépülő templom nem az első Assisi Szent Ferencről elnevezett templom lesz az Emírségekben: az ország második legnagyobb, de legnépesebb városában, Dubajban már található egy: a város második plébániatemploma viseli a béketeremtő szent nevét.
Az Egyesült Arab Emírségekben tett apostoli útjának második napján, február 4-én a Szentatyát Mohamed bin Zájed al-Nahján sejk, trónörökös herceg fogadta az elnöki palotában.


A megbeszélések után a pápa egy díszes érmével ajándékozta meg a sejket, amely Assisi Szent Ferenc és Malik al-Kámil egyiptomi szultán 800 évvel ezelőtti találkozását ábrázolja. A katolikus egyházfő viszonzásképp azt az okiratot kapta meg egy bőrdobozban, amelyet 1963. június 22-én bocsátott ki Sahbút bin Szultán al-Nahján, Abu-Dzabi akkori uralkodója, s amelyben építési telket adományozott a Katolikus Egyháznak a Szent József-templom számára a város nyugati részén – ez volt a legelső katolikus templom az Emírségekben. Az ajándék dobozában egy fénykép is volt: a történelmi jelentőségű fotón Sahbút sejk látható Luigi Magliacani Castel del Pianó-i püspökkel, Arábia akkori apostoli vikáriusával.

Az első Szent József-templomot 1965. február 19-én szentelte fel Luigi Magliacani püspök a telket adományozó Sahbút bin Szultán al-Nahján, testvére, Zájed bin Szultán al-Nahján és más méltóságok jelenlétében. 1974-ben azonban a vikariátus székhelye átkerült Ádenből Abu-Dzabiba, így a Szent József-templom lett a püspöki székesegyház. Őfelsége Zájed bin Szultán al-Nahján jó szándéka jeléül új telket adományozott a Mushrif nevű központi negyedben; a szerződés végső formáját 1981-ben írta alá Giovanni Bernardo Gremoli püspök, arábiai apostoli vikárius. 1983-ban szentelték fel a székesegyházat, az addigra nyugalomba vonult Sahbút sejk és mintegy hétezer meghívott jelenlétében.
A Szent József-székesegyház ma Dél-Arábia apostoli vikáriusa, Paul Hinder OFMCap püspök székhelye. A mintegy 80–90 ezer ide tartozó katolikus többsége Indiából és a Fülöp-szigetekről származik; malajálam, tagalog, urdu, francia, német és koreai nyelven zajlanak a szertartások.


 



Forrás: TheNational.ae
Fotó: Government.ae; TheNational.ae
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése