2021. 10. 29.

Az ördög és az új világrend 20.

Ki volt Marx? – Karl Marx eredetileg zsidó volt, majd a családja áttért a kereszténységre. Hitbuzgók lettek, és Karl Marx néhány szép verset írt Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Majd a Berlini Egyetem hallgatója lett, ahol az úgynevezett Doktor Klubhoz csatlakozott. Ez egy sátánista klub volt, és ő maga is sátánista lett. Ezután a sátánhoz kezdett költeményeket írni. Élete végéig részt vett sátánista szertartásokon. Ez az ember Lucifer sugalmazására írt. Művei A tőke és A kommunista kiáltvány igen sok népnek és országnak megváltoztatta a történelmét. A marxizmusból fakadó kegyetlenkedés sokmillió ember halálához vezetett. Megfertőzött helyeket, elméket és egyetemeket. Megteremtette a felszabadítási teológiát, amely kereszténynek mutatja magát, de nem az. Ez egyszerűen kereszténységnek álcázott marxizmus.

Az emberek tévednek, ha azt gondolják, hogy a marxizmus halott? – Sajnos a marxizmus nem halott. Nagyon is élő, és még mindig nagy veszélyt jelent. De azért ha valaki ezt mondaná Washingtonban, vagy a londoni Downing Street 10 szám alatt vagy az Élysée Palotában Párizsban, kinevetnék. A gondolkodásmódjukba az illik bele, hogy minden rendben van. Egy másik térségben 15 évig etettük Saddam Husseint. Nagyon szerettük. Támogattuk őt. Utána meg azt mondjuk róla, hogy egy kutya, mert ellenünk fordult.

A kommunizmus egyszerűen csak átalakulóban van? – Így van! Ugyanakkor álöltözetet is visel. Hadd magyarázzam meg. Tételezzük fel, hogy azt mondom: szeptemberben felszámoljuk a szövetségi kormányt. Hogyan lehetne ehhez hozzákezdeni? Bezárjuk a szövetségi kormány hivatalait? Elbocsátjuk a kormány alkalmazottait? Évek kellenének ennek a végrehajtásához. De mégis azt mondják, hogy már az egész szovjet kommunista apparátus eltűnt. Hetvenhárom éven keresztül egy több mint 22 millió tagból álló párt létezett, tele hóhérokkal, kémekkel, börtönőrökkel és KGB ügynökökkel. Voltak különleges alakulataik, hatalmas kémszolgálataik, aztán televíziójuk, rádiójuk és műholdas távközlésük. És most mindez eltűnt? Ugyan dehogy! Mindez nem tűnt el. A kommunizmus nem halt meg, csak megváltoztatta a nevét. Minden városnak, falunak marxista a vezetője. Ezért még mindig veszélyben vagyunk.

Mi volt a jelentősége az 1991-1995 közötti jugoszláviai háborúnak? – Két tényező működik itt. A nyilvánvaló ok az, hogy a történelem folyamán a szerbek és a horvátok ellenségeskedtek. A második világháborúban a harc heves volt. A múltban elkövetett tetteik gyűlöletet szültek, amit nem tudnak elfelejteni. Hasonlóképpen Észak-Írországban a britek olyan gyűlöletet keltettek, amit az írek soha nem bocsátanak meg nekik. Emiatt megy a harc és a küzdelem. Ez a történelmi ok. A harc valódi oka az, hogy azok az emberek, akik a világ sorsa felől döntenek, fel akarták szabdalni Jugoszláviát oly módon, hogy ez a két nép csak az ENSZ-erők beavatkozása következtében élhessen. Az ENSZ által történő szigorú rendőri felügyelet lényeges része az új világrendnek. Ha az ENSZ közbelép, egyik oldal sem lesz képes moccanni és mindkét fél szenved. Ellátják katonai felszereléssel, tanácsokkal és pénzzel mindkét felet. Egy olyan helyzetet kreálnak, amelyben mindkét ország szükségszerűen betagolódik a nemzetközi közösségbe. Az elv az emberek függővé tétele, hogy azok az ő fennhatóságuk alatt éljenek.

A nemzetközi konfliktusokat arra használják fel, hogy létrehozzák az új világrendet? – Így van! Ez fontos része az új világrend létrehozásának. Mindez ideig a szuverenitást mindenki értékelte. Ma azt mondják, hogy a szuverenitás többé nem stratégiai fontosságú. Aztán ott vannak bizonyos csoportok, akiket felhasználnak azok, akik új világrendet akarnak kreálni. Ellátják mindkét oldalt fegyverekkel. Így olyan helyzetet idéznek elő, amelyben végül a felsőrendű hatalom közbelép, és így nyilatkozik: „Legyen béke! Senki se mozduljon, vagy lőni fogunk!” Mindez egy terv alapján történik. Az új világrendben keresztény és katolikus elemeknek nincs helye. Ezt a béke és a kereskedelem megkönnyítésének gyakorlati érdekében hajtják végre. Semmi érdekük nem fűződik az elmék harmóniájának az előmozdításához.

– folytatjuk –

 


A II. rész:  Az ördög és az új világrend:

A sötétség birodalma II. 15.

A sötétség birodalma II. 16

Az ördög és az új világrend 17.

Az ördög és az új világrend 18.

Az ördög és az új világrend 19.

**

A sötétség birodalma I. rész: 

Malachi Martin - A sötétség birodalma 1-2.

A sötétség birodalma 3-4. rész

A sötétség birodalma 5. rész

A sötétség birodalma 6. rész

A sötétség birodalma 7.

A sötétség birodalma 8. rész

A sötétség birodalma 9.

A sötétség birodalma 10.

A sötétség birodalma 11.

A sötétség birodalma 12.

A sötétség birodalma 13.

A sötétség birodalma 14.

Az ördögűzés valójában örömteli esemény 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése