2022. 03. 22.

Az Úr meghallgatta, aki hozzá kiáltott

Az öröm vasárnapja van ma.
(Nagyböjt 4. vasárnapja) A szentmise bevezető éneke így bíztat bennünket: „Örvendezz, Isten népe. Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok. Vigasztalódjatok meg, mint a gyermek megnyugszik anyja kebelén.” (Iz 66,10k) A keresztény öröm abból a biztos tudatból fakad, hogy Isten velünk van, ha szólítjuk segítségünkre van. Már az ókorban felfigyeltek arra, hogy a gyermekre nyugtató hatással van, ha hallja édesanyja hangját és szívverését. Ma erre hív az Úr igéje, hogy hallgassuk meg Istenünk szívdobogását. Ismerjük meg Isten szívének szeretetét, amely múltunkat, jelenünket és jövőnket is átöleli. Isten a mindenkinek szóló üdvösséget, Ábrahám és ivadékainak kiválasztásával akarja megvalósítani. Nemzedékek hosszú során ígéreteivel bíztosított. Majd az Ígéret földjére bevonulva, az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5,9a. 10-12) Ekkor húsvéti lakomát tartottak. Miután ettek a föld terméséből, megszűnt a manna-kenyér. Isten szabadsággal ajándékozta meg népét, hogy parancsait ismerve, szövetségét tudva, a legjobb belátásuk szerint alakítsák életüket. 
Jézus az evangéliumban mutatja be, hogy milyen irántunk a mennyei Atyánk. (Lk 15,1-3. 11-32) Hogyan szeret bennünket az Atya, hogyan dobog értünk a szíve és milyen is az ő szeretete. Abból indul ki, hogy vámosok és bűnösök mind Jézushoz jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók emiatt méltatlankodtak. Jézus példabeszédében a két fiú viselkedésével a két népet mutatja be: az idősebbik a zsidóságot, a fiatalabbik a pogányságot képviseli. Teljesen életszerű a helyzet: a kisebbik fiú lázad, eltékozolja az Isten adta örökséget, bálványimádásba süllyed (a próféták paráznaságnak mondják). Ezt jelképezi a sertésgondozás, a disznóvályúig történő lezüllés. Amikor rájön állapotára, magába száll és tervezni kezdi hazatérését. El is indul. Megdöbbentő fordulat, hogy az Atya távolról észre veszi, eléje siet és visszafogadja szeretetébe. A nagyobbik fiú magatartása Atyja közelében lassan átváltozott megszokássá, unalommá, ami már nem öröm. Már nem tud örülni semminek, se öccse hazatérésének, sőt apjának hánytorgatózik. Örümtelenné tudunk válni Isten mellett, mert úgy érezzük, hogy mi lemaradtunk a lázadozásról, a távoli világokról stb. Néha nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy Isten ezt mondja: „Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied!” Jézus óhaja, hogy szívünk ritmusa vegye át az irgalmas Atyáét: örömben, megbocsátásban és hálával éljünk. 
Az Egyházban az üdvösség útját járjuk, mert Istennel kiengesztelődtünk Krisztus által, és új teremtmény lettünk, akár zsidók, akár pogányok. (2Kor 5,17-21) Jézus ezért övéit megbízta a kiengesztelődés tanításával és szolgálatával, hogy Istennel időben kiengesztelődhessünk.

 

A tékozló fiúval mondjuk: „Felkelek és Atyámhoz megyek...” Lk 15,18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése