2022. 03. 19.

+ Tankó István

1967-től 1971-ig a gyulafehérvári Római Katolikus Kántor Iskolában, a kisszemináriumban tanultunk. Huszonkilencen érettségiztünk. Azóta heten meghaltak. Az érettségi tablónkra Sík Sándor piarista tanár, költő sorait kölcsönöztük, ez lett a mottónk:

Nekem nem kell a dal, ha nincsen
Hullámai fölött az Isten!
 

 1981-től ötévente találkoztunk. 

 

A 25. érettségi találkozón úgy határoztunk, hogy évente "Emmauszt" tartunk. Ezekre úgy a papok, mint világi testvéreink eljöttek. A tavaly, 2021-ben, a pandémia ellenére is megtartottuk az 50 éves érettségi találkozót Gyulafehérváron. A tanáraink közül P. Bartalis Árpád János él, aki egészségi állapota miatt nem tudott részt venni. Az osztályfőnöki órát Prof. Dr. Gál Lászlóval, a Gróf Mailáth Gusztáv Károly Róm. Kat. Líceum igazgatójával tartottuk meg.

Ekkor készült az alábbi csoport képünk. 


Lenti sor balról jobbra: Andacs Márton, Szőcs Sándor (+), Dr. Gál László igazgató, Darvas-Kozma József, Szárig Lajos, Balázs Attila.

Második sor: Vízi Zakariás, Tankó István (+), Sándor Balázs, Péter Sándor.

Harmadik sor: Boboiciov Sebestyén, Stojanovity Petar, mögötte Kertész Tibot, Teffenhart István, Máthé Pál.

Tankó István az idei találkozót már a tavaly elkezdte szervezni, de decemberben jelezte betegségét és átadta a további szervezést Máthé Pálnak és nekem. 

Kedves István köszönjük, hogy egy családhoz tartozunk. Köszönjük vidám, segítőkész munkádat. Szőcs Sándor után most tőled is búcsúzunk. Az Úr Jézus öleljen Szent Szívére. Szeretteid találjanak vigaszt szent hitünkben. Imádkozunk érted. 

Nyugodjál békében, az Úr Jézus szent nevében.

A viszontlátásra a mennyországban!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése