2021. 12. 30.

Hogyan szilveszterezel?

Cyrus, a világhírű perzsa uralkodó 12 éves korában, a médek uralkodója, nagybátyja udvarába került. Idő teltével feltűnt a királynak, hogy a fiatal fiú nem engedi, hogy poharába bort töltsenek. Kérdőre vonta hát Cyrust, hogy miért nem iszik bort. Attól félek – felelte, hogy a bort megmérgezték, mert mikor a minap, születésnapodon, barátaiddal lakmároztatok, észre vettem, hogy a szolga mérget öntött poharaitokba. A király csodálkozva nézett a fiúra. Igen, az úgy volt – folytatta a fiú -, hogy, akik ittak belőle, azoknak testük is és eszük is megbénult. Először összevissza kezdtek beszélni nagy hangon, és egyik sem figyelt a másikra. Azután énekeltek, ahányan annyifelé, más szöveget és dallamot, úgy, hogy azt alig lehetett kibírni. Majd még táncolni is akartatok, de lábaitokon nem tudtatok állni, csak úgy tántorogtatok. A végén azt sem tudtátok, hogy kik vagytok. Te nem tudtad, hogy király vagy, azok pedig nem tudták, hogy alattvalók.  

Szórakozzunk tehát bölcsen és okosan, mert az Óév összecsomagol és elmegy, pedig ő is boldogan érkezett szilveszter estén a földre, mint ahogy az Újév is érkezik. Ennek táskája is tele van reménnyel, hittel és szeretettel. 
Ezek a kincsek, amelyek értékessé teszik az emberi életet. Benne van a jóakarat, a kegyelem, melyektől a családok és a nagyvilág békéje függ. Akik ebből merítenek, azoknak boldog lesz az életük.
Köszönöm, hogy blogomat meg-meg látogatta.
Önnek és minden jóakaratú embernek Boldog Új Évet Kívánok!
 **
Ha pezsgőzöl, akkor az alábbi mémet ajánlom: 
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése