2021. 12. 05.

Megjelent Szent Miklós a Millenniumi templomban - 2021

 
Nagy szeretet lobogott ebben a püspökben. A távoli reá való emlékezés is sok öröm és boldogság forrása. Minden esztendőben megjelenik alakja a gyermekképzelet ragyogó világában, s hoz édességet és néha mellette virgácsot is. Valamikor a kisázsiai Patara városában született 260 körül keresztény szülőktől. Gyermekként is az életszentség jelei megmutatkoztak nála, ahogy azt az Arany Legenda megörökítette. Mint kisbaba böjtös napon csak egyszer szopott. Amikor nagyobb lett szívesen járt a templomba. Szülei korán meghaltak. Ekkor a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával kolostorba költözött, ahol Patara érsekének – aki a nagybátyja volt – felügyelete alatt nevelkedett. Miklós megszerette a kolostori életet, ezért a papi hivatást választotta. A nagy vagyont pedig jótéteményekre, Isten dicsőségére használta. 
Egy alkalommal egy elszegényedett nemes ember három lányán úgy segített, hogy tudjanak férjhez menni, hogy éjszakának idején, titokba bedobott hozzájuk egy zacskó pénzt. Reggel az apa megörvendett az adománynak. Megölelte legnagyobb lányát és közölte, ebből a pénzből  kitelik a kelengyéd, a staférungod. Férjhez tudsz menni. A következő éjszak Miklós megismételte adományát. Titokban tudott maradni. Az apa a középső lányának is megígérte, hogy ebből az adományből neki is kitelik az, ami szükséges a férjhez menéshez. De a harmadik este az apa nem feküdt le, hanem megleste, hogy ki az a jótékonykodó személy. Észre is vette Miklóst, és lába elé borulva köszönte meg jóságát. Most már mind a három lányát férjhez tudta adni.
Sok jót tett már Miklós. A Legenda Aurea szerint amikor a myrai püspök meghalt, a környék püspökei összegyűltek, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka egyikük egy szózatot hallott: ,,Holnap délben állj a templom kapujába! Az első embernek, aki akkor belép, Miklós lesz a neve, őt szenteljétek püspökké.” És valóban, Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, miként előre megmondatott, eljött a templomba, és az égi szózat szerint – ámbár eleinte tiltakozott – megválasztották, és fölszentelték püspökké.
Több mint ötven évig töltötte be a főpásztori tisztséget. Miklós minden vagyonát a gyerekek és a szegények, a bajba jutottak megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Minden évben december 5-én megajándékozta a gyermekeket. Amikor megöregedett még nagyobb ajándékozó lett. Betegeskedni kezdett és érezte halálát. Nagy bizalommal könyörgött Istenhez, hogy őrangyalát rendelje mellé a végső küzdelmében. Úgy is történt. Az angyal jelenlétében el is költözött ebből a világból 342. december 6-án. Hívei Myra városában temették el márványkoporsóban, ami napjainkban is látható. Temetésén a gyerekek sokasága síratta a keresztény szeretet legnagyobb tanúját. Az égbe jutva, megköszönte Jézus Krisztus sok-sok kegyelmét és vele járult a mennyei Atya elé, hogy a gyerekeknek ezután is örömet szerezhessen. Történt, hogy a Szentlélek is közbelépett és sugallatára a szülők elhatározták, hogy minden esztendő december 5-én folytatni fogják Szent Miklós püspök ajándékozását. 
Miklós püspök volt a keresztény szeretet megtestesítője, kezdeményezése, és azóta az emberek folytatják, mi is folytatjuk Jézus hű tanítványának, Szent Miklós püspöknek a jó tetteit. 


Mikulás - (Darvas-Kozma József

 

Mikulás, Mikulás,

Rólad beszél a világ!

Mikulás, Mikulás,

Érkezésed, de csodás!

 

Tiszta szoba, vetve ágy,

Minden gyerek téged vár.

Hozz cipőnkbe ’mit lehet,

Családunknak jó szívet.

 

Mikulás, Mikulás,

Rólad beszél a világ!

Mikulás, Mikulás,

Érkezésed boldogság!






Köszönjük Szent Miklós püspöknek az adományokat és mindig várjuk a gyerekeket, mert a szeretet soha el nem fogy és soha meg nem szünik -  ezt Jézus garantálja!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése