2022. 01. 08.

Ali Ağca - Ezer köszönet a szentnek

„Ezer köszönet a szentnek. Éljen Jézus Krisztus!”
– suttogta 2014. december 17-én II. János Pál pápa sírjánál egy középkorú török férfi, miközben egy virágcsokrot helyezett el a néhány hónappal korábban szentté avatott egyházfő végső nyughelyén. Ő volt az egyetlen, aki korábban megkísérelte meggyilkolni II. János Pált.
Mehmet Ali Ağca 1981. május 13-án 17 óra 17 perckor lőtt rá a katolikus egyházfőre, aki éppen audienciát tartott a Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívő előtt. A merénylő 9 mm-es Browningjának négy golyója a pápát találta el, további kettő pedig megsebesített két turistát. A vatikáni biztonsági szolgálat vezetője több hívő – többek között egy apáca – segítségével azonnal elfogta Ağcát. Az egyházfőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Bár vérállománya közel háromnegyedét elveszítette, a többórás műtét sikeresnek bizonyult.  
Ağcát 1981 júliusában életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Bár a merénylet háttere máig homályos, Ağca vallomásának megfelelően a KGB és a bolgár titkosszolgálat is érintett volt az ügyben. Akárhogyan is történt, a pápa már rögtön a merénylet után megbocsátott Ağcának, akit 1983-ban cellájában is meglátogatott. 
A muszlim merénylő még börtönévei alatt áttért a katolikus hitre. 2000-ben II. János Pál közbenjárására amnesztiával szabadult, ám hazájában, Törökországban egy korábbi gyilkosság miatt ismét leültették.  
2010-ben, immár teljesen más emberként jött ki végleg a börtönből.

 

Malachi - Az Örök háború

Malachi atya már 1991-ben beszélt olyan témákról, mint az azonos neműek házassága vagy a papság válsága, amelyek csak nemrégen kerültek nálunk a hírrovatok élére.
Előre látta az eljövendő konfliktusokat és az új világrend körvonalait. A világ eseményeit az örök igazságok alapján elemezve megjósolta az új világrend kudarcát. Erről a világrendről azt mondta: „Ez egyedül az ember uralma, amiben nincsen áldás!” Látta azt, amit a mai világ vezetői nem képesek észrevenni, hogy Isten nélkül tartós politikai rend felépítésével kísérletezni teljesen hiábavaló.

Látta az Egyház mélyülő válságát, valamint a hagyományos katolicizmusért küzdő mozgalom nem szűnő életerejét is. A liberális egyházi emberekről szólva Martin atya azt mondja: „Ha valaki hitehagyó lesz, elveszti a hitét, és még csak nem is tudja, hogy elvesztette azt… Vagyis elveszítheted a hitedet, és mintha átok alatt lennél, Isten nem engedi észrevenned, hogy elvesztetted azt.” E szavakban figyelmeztetés rejlik mindnyájunk számára. Ha éppen azok a pásztorok veszítik el a hitüket, akiknek a helyes úton kellene tartaniuk minket, akkor meglehet, hogy mi is elveszítjük azt. Éberen kell őriznünk hitünket a rossz szellemeknek és azok emberi szolgálóinak befolyásától. Imádkozzunk és tartsunk ki hitünk tanítása és szokásai mellett, és munkálkodjunk azon, hogy minden dolog Krisztusban álljon helyre.

-       Beszéljünk azokról a konfliktusokról, amelyek szerte a világban dühöngenek. Miért oly nagy a konfliktusok száma? Mit gondol, mi folyik itt valójában?

Martin atya: Azt hiszem, igen könnyű megmondani, mi történik, de azonnal megérteni kissé nehezebb. Röviden erről van szó: A világ valamennyi részében, mind az öt kontinensen egy nagy, folyamatos változás megy végbe. Rejtett és nyílt keresztény üldözzés van. Isten uralmának, Isten törvényeinek az eszméje úgy, ahogy azt Jézus tanította és az Egyház hagyománya megtartotta, mindenfelé gyengül. Ezekkel az eseményekkel Isten röviden ezt mondja nekünk: „Mint a nemzetek közössége bűneitek által vérrel szennyeztétek magatokat. Az életellenes beállítottságotok vétke miatt vérrel szennyeződtetek. Kapzsiságotok bűne miatt vér szennyez titeket. Elhagytátok oltáraimat, ezért sorsotokra hagylak benneteket. És mindaddig, amíg ezen az úton jártok, a halál győzedelmeskedik rajtatok.” Más szóval, mindaz, ami történik, valójában kiterjesztése annak, amit a Szűzanya Fatimában mondott. Isten megengedi, hogy a kapzsiság, a fösvénység és az emberi kegyetlenség szabadon működjön, mivel az emberiség, mint a nemzetek közössége, elhagyja Őt. Ehhez az a tény is hozzájárul, hogy a világ katolikusainak nagy része össze van zavarodva. Mélységesen tisztázatlan számukra, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Vajon igazságos háború dúl‑e itt vagy ott? Vajon helyes módon kezeljük‑e egyes népek törekvéseit? Délkelet-Ázsiában is vannak konfliktusok. Mit tegyünk mindezekkel? Mi az Egyház útmutatása velük kapcsolatban? Sajnos nincs világos üzenet, amely a katolikusokhoz szólna. Ez bizony nehézséget jelent. Egyetlen keresztény ország sincs, ahol nem csökken a hit, a vallás befolyása, és nem csökken a mindennapi életben betöltött szerepe.

Ha egy ember túl sokat iszik, Isten nem küld hozzá angyalt, hogy megbüntesse, hanem hagyja, hogy addig igyon, amíg az alkohol tönkre nem teszi a szervezetét. Ha valaki kábítószert szed, Isten hagyja, hogy működésbe lépjen a természet megtorlása. A nemzetek közösségében az emberi természet büntető tevékenysége dolgozik.

Szent X. Piusz pápa 1905-ben az országok közötti háborúkról, világégésekről jövendölt. Kitör egy háború, és az emberek kioltják a tűzfészket. Aztán mögöttük előtör egy másik konfliktus. Az emberek ezt is elfojtják, de akkor egy újabb lángol fel, majd egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik. Végül egy túlélő égnek emeli majd a karját, és felkiált: „Istenem, szükségünk van Rád! Szükségünk van a segítségedre!”

– folytatjuk – 

 

Előző sorozatunk A sötétség birodalma I. rész: 

Malachi Martin - A sötétség birodalma 1-2.

A sötétség birodalma 3-4. rész

A sötétség birodalma 5. rész

A sötétség birodalma 6. rész

A sötétség birodalma 7.

A sötétség birodalma 8. rész

A sötétség birodalma 9.

A sötétség birodalma 10.

A sötétség birodalma 11.

A sötétség birodalma 12.

A sötétség birodalma 13.

A sötétség birodalma 14.

 

A II. rész:  Az ördög és az új világrend:

A sötétség birodalma II. 15.

A sötétség birodalma II. 16

Az ördög és az új világrend 17.

Az ördög és az új világrend 18.

Az ördög és az új világrend 19.

Az ördög és az új világrend 20.

Az ördög és az új világrend 21.

 

 

A III. rész: A sátán füstje 22.

Malachi: A sátán füstje 23.

Mi a New Age? 24.

A New Age filozófiájáról - A sátán füstje 25.

Malachi, A sátán füstje 26.

Malachi, A sátán füstje 27.

A sátán füstje 28.

 

 

 

 

2022. 01. 07.

1764. január 7. Madéfalvi veszedelem

Fotó: Ferencz Csaba
A madéfalvi vérengzés a csíki és háromszéki székelyek egy csoportja ellen elkövetett tömeggyilkosság volt 1764. január 7. hajnalán Mária Terézia királynő uralkodása alatt. A bécsi udvar 1763-ban megbízta Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdély védelmében három székely és két román ezredet. A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat és ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának, amely megszüntette a különállásukat.

Josef  Siskovics altábornagy parancsára Carato alezredes katonái megtámadták Madéfalvát, ahol a székelyek küldöttei tartózkodtak. Az éjfélutáni vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy 400 embert vesztette életét. Az elesett csíkiakat hazaszállították, a háromszékieket közös sírba temették. A mészárlás és az erőszakos katonasorozás következtében kezdődött meg a székelyek kivándorlása a Kárpátokon kívülre, Moldvába, ahol elrejtőzve megélhetést találtak a már évszázadok óta ott élő moldvai magyarok (csángók) falvaiban.

Madéfalva között található tömegsírból (Vészhalom) a Habsburg császári hatalom gúnyt űzött, amikor arra emlékművet helyezett a következő fölirattal: DOMITA SICULORUM SUPERBIA HIC JACET,
'A székelyek megfékezett gőgje nyugszik itt'.
A másik oldalára ismeretlen titokban a következőt véste: 
Itt emelt magának a gonoszság oltárt 
Mondd el hóhérinkra a CIX-k soltárt.
II. József császár (ur. 1780-90) ezt az emlékművet ottjártakor elpusztíttatta.
Ezután egy keresztet állítottak az út mellé: Ezen kereszt állíttatott emlékül kik itt nyugosznak az 1764 veszedelemtől.

1905. okt. 8-án a tömegsír helyét turulos emlékoszloppal jelölték meg (Köllő Miklós alkotása).
Az emléktábla prózai és verses feliratán ez olvasható:
A kőpiramis alján egy táblán a SICVLICIDIVM szó olvasható.  A szó nagybetűinek római számértékének összege 1764, éppen a madéfalvi veszedelem esztendeje.
Felirat: SICVLICIDIVM / 1764. JAN. 7. / A HATÁRŐRS ERŐSZAKOS SZERVEZÉSEKOR / MÁDÉFALVA HATÁRÁBAN / 1764. JANUÁR 7.-ÉN HAJNALBAN / A CSÁSZ. KATONASÁG ÁLTAL VÉDTELENÜL LEMÉSZÁROLT / CSÍK ÉS HÁROMSZÉKI / 200 SZÉKELY VÉRTANÚ EMLÉKÉRE / KIK AZ ŐSI SZABADSÁGUKÉRT VÉRZETTEK EL / EMELTE AZ UTÓDOK HÁLÁS KEGYELETE / 1899.
Versben:
SZÉKELY NÉP ITT HULLOTT ŐSEIDNEK VÉRE
KIKET ZSARNOK ÖNKÉNY BOSSZÚS KARJA ÉRE
MIDŐN ALKOTMÁNYOS SZABADSÁGOD VÉDTÉK
SZÖRNYŰKÉP OLTÁK KI SOK ÁRTATLAN ÉLTÉT
DE BÁR ELVESZTEK ŐK ÁDÁZ FEGYVER ALATT
EMLÉKÜK NEM VÉSZ EL ÖRÖKRE FENNMARAD
MERT HŰ KEGYELETBEN MEGTARTOD ŐSEID
ÍGY ÉL MAJD EMLÉKÜK IDŐTLEN IDEIG.



2022. január 7.-i megemlékezés: Isten, áldd meg a magyart...


Kapcsolódó cikkek:
A székelyekről 2. Krónikánik a székelyekről
A székelyekről 3. A székely szervezettség
A székelyekről 4. A székelyek útja
A székelyekről 5. A székelyek és Csaba királyfi
A székelyekről 6. A székelyek Csigla mezején
A székelyekről 7.  Hun-avar-székely-magyar
A megállapodott székelyek 11.  

2022. 01. 05.

Vízkereszt

Ceausescu falurombolása - Bözödújfalu
Megható, ha évtizedek után egymásra találnak, akiket nagyon messze sodort egymástól az élet. Nálunk a város- és falurombolás nemcsak a szomszédokat, hanem a rokonokat is elsodorta. Előfordul, hogy néha olyanok találnak egymásra, akik régen egymás mellett éltek. Így lehet minden vallásos ember a jó Istennel, mégpedig újra és újra. Egyre jobban rá lehet, és kell is találunk a jó Istenre, s az ő kimeríthetetlen gazdagságára. Az emberek közötti viszony is akkor szép, ha egyre inkább egymásra találnak az ismeretben és szeretetben.
Bözödiek találkozója 2015
Vízkereszt, Urunk megjelenésének, látható dicsőségének ünnepe (Iz 60,1-6), a karácsonyi ünnepkör záró- és a farsang kezdőnapja. A IV. század keresztényei úgy ünnepelték, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok  látogatásának ünnepét. (Mt 2,1-12) A II. Vatikáni Zsinat után Vízkereszt a Háromkirályok látogatásának ünnepe vízszenteléssel. A rá következő vasárnap Jézus keresztségének ünnepe. A kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékezünk meg.
Vízkereszt ünnepének hármas titka valósul meg a szentmisében: 
a) Jézus keresztelkedése bennünk arra int, hogy bűnbánatunk és életünk megjavítása által mozdítsuk elő Isten országának megvalósulását. 
b) A pogányságot képviselő napkeleti bölcsek (Ef 3,2-3a.5-6) elhozták ajándékukat, mi önmagunkat ajánljuk Jézusnak, és az a nagy dolog, hogy Ő elfogad bennünket. 
c) A kánai menyegző titka, vagyis Krisztus és az Egyház, Krisztus és a lélek násza. Ez történik a felajánlással, átváltoztatással és a szentáldozással.
Vízkereszt utáni első vasárnap Urunk megkeresztelkedésének emléknapja. Egyben Jézusé a legszebb keresztelési kép, amit a Jordán folyónál a Szentlélek és a mennyei Atya készített róla: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” 

Mi emellett pislákoló mécses és megroppant nádszál vagyunk, de hála Jézusnak, hogy a keresztségben minket Isten fogadott gyermekeivé tett. 
Izaiás próféta a Messiásról jövendölt, aki egyszerre tartozik Istenhez és az emberekhez. (Iz 42,1-4. 6-7) E szakaszt úgy is tekinthetjük, mint az Atya szózatának bővebb kifejtését Jézus megkeresztelkedésekor és színeváltozásakor. (Mk 1,7-11)
Jézus nyilvános működését Keresztelő János kettős tanúságtétellel vezette be: Jézust a próféták fölé emelte, aki Szentlélekkel tölti el a benne hívőket. 
Jézus megkeresztelkedésekor János bizonyságot kap az Atyától és a Szentlélektől, hogy Jézus a Messiás. Ettől fogva Isten bárányának nevezi Jézust, aki elveszi a világ bűneit. 
Mindenki, aki hisz benne, általa eljut az Atyához. (ApCsel 10,34-38) Hiszünk Benne, mert az Atya igazolta őt jelekkel és csodákkal, s akik hisznek Benne, azokra kiárasztotta a Szentlelket, hogy Isten gyermekeiként éljenek. 

„Isten nem személyválogató, mindenki kedves előtte...” ApCsel 10,34k.    

H'zszentelés 2022. január 5-6.

 


 

5.

Szerda

1.      Brassói út 9, Sadoveanu u., Bălcescu u. 

2.      Brassói út sorházak, Ifjúság u., Gólya u., Zöld Péter u., Gábor Áron u., 

Bolyai u., Hóvirág u.

3.      Testvériség páros

4.      Szász Endre u., Hősök u.

5.      Vártér, Testvériség u. páratlan, Mailáth G. K. tér, Körösi Cs. S. u.

6.      Piac u., Eminescu u.

 

 

6.

Vízkereszt

Csütörtök

1. Szív u. páros.

2. Szív u. páratlan.

3. Jégpálya u. páros.

4. Jégpálya u. páratlan.

5. Vörösmarty u., Fürdő u. bal oldalt a Tavasz utcáig és Tavasz u.

6. Fürdő u. jobb oldalt, majd a Tavasz u-tól, Hajnal u., Halász u.